Nem akkora a veszély, amennyire hinnénk. A kárpát-medencei magyarság részeit elválasztó 40 évnyi vasfüggöny dacára nincs tragikus szétfejlődés: nem jött létre új nyelv. 40 év után nincsenek orosz jövevényszavak a nyelvünkben - hangzott el a „Válaszutak metszéspontján – SzárszóÉRT fesztiválon”.
A kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a Pannon Egyetem 4,288 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési támogatásban részesülhet a TIOP 1.3.1 pályázat segítségével. A projektről és annak régiós hatásairól tartottak sajtótájékoztatót az egyetem veszprémi székhelyén augusztus 13-án.
Nem talált bűncselekményre utaló adatot a magyar vádhatóság a Gripen svéd vadászrepülők beszerzése ügyében - közölte az egyik kormányközeli lappal a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Így feleslegessé válhat a Gripen-beszerzések kapcsán a kormány és az ellenzék oldaláról egyaránt támogatott parlamenti vizsgálóbizottság felállítása.
Az első hivatalos napon 63 ezren voltak a Sziget Fesztiválon - mondta Gerendai Károly. A főszervező hozzátette: csütörtök éjszaka pedig már akár ki is tehetik a „megtelt” táblát a Sziget Fesztivál bejáratára. Az előzetes érdeklődés ugyanis azt mutatja, hogy a csütörtöki, a pénteki és szombati napon is teltház várható a Hajógyári-szigeten, ami 70 ezer látogatót jelent.
Tegnaphoz képest mit sem változott az EUR/USD chart-technikai helyzete, és 1,4900-en jegyzik a devizapárt. 1,4964-nél található egy tavaly novemberi csúcs, mely erős ellenállásként funkcionál. Itt eddig mindig nyereség-kivétekről számoltak be. Csak az érték fölött várható emelkedés 1,5300-ig. Előbb azonban át kell lépni az 1,4964-es értéket. A napi csúcs 1,4931-en áll. Az EU-s fogyasztói árak…
A fürdőzők többsége átlagosan négyesnél jobb osztályzatot ad a balatoni strandok szolgáltatásaira. Egyedül a WC-k, zuhanyzók állapotát tartják ennél gyengébbnek - derül ki a Balatontipp Strandkalauz internetes oldal felméréséből, ahol a látogatók tíz fontos szempont alapján értékelhetik azokat a strandokat, amelyekről személyes tapasztalatuk van.
Fegyveres rablók 60 millió dán koronát (8 millió euró, átszámítva 1,9 milliárd forintot) loptak el Koppenhágában - közölték csütörtökön a dán hatóságok. A rendőrségi közlemény szerint az eset még vasárnap történt, amikor mintegy tíz fegyveres támadó egy buldózerrel áttörte egy pénzlerakat falát a dán főváros egyik külvárosában.
220 község polgármestere csatlakozott a kistelepülési iskolák megtartásáért indított „Élőlánc a kisiskolákért” nevű mozgalomhoz. Azt szeretnék elérni, hogy a települések és a szülők maguk dönthessenek a helyi oktatás sorsáról.
Garázdasággal gyanúsítja a rendőrség azt a 24 éves budapesti férfit, aki csütörtökre virradóra betörte egy gyógyszertár ablakát az Üllői úton, majd amikor járókelők megpróbálták őt feltartóztatni,...
Két kötelező és öt önálló programból áll az idei augusztus 20-a ünnep központi rendezvénye, amelynek feladatait tenderen kiválasztott ügynökségre bízza a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). A nyílt, 316 millió forint értékű eljárásra három pályázat érkezett.
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Réti László az MTI-nek csütörtökön azt mondta, nem áll módjában tájékoztatást adni arról, van-e ügyvéddel - akár Helmeczy Lászlóval - szemben panaszeljárás folyamatban a kamaránál.
Az EKB szerint tovább csökkenhetnek az EU-s vállalkozások nyereségei. 2007 elejéhez képest már most csökkenés tapasztalható, állapította meg a bank, azonban a gazdasági növekedés a kevésbé lassul, mint pl Nagy-Britanniában. Az EUR/GBP-t 0,7959-en jegyzik. Az elemzők szerint megközelíthetik a 0,79-es értéket. A középtávú cél a 0,8020-as érték. in-GFX
Az Estee Lauder kozmetikai cég csütörtöki bejelentése szerint a negyedik negyedéves nyeresége közel 36 százalékkal 120 millió dollárra emelkedett az előző év hasonló negyedévi 88.6 millió dollárról, mely részvényenként 61 centet jelent a tavalyi 45 cent után. (ProfitLine.hu)
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt 20 évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban vállalt. Orbán Viktor az InfoRádiónak csütörtökön adott interjújában arról is beszélt, hogy amit az oroszok mondanak, az szinte ugyanaz, mint amit 56-ban mondtak Budapestről.
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt húsz évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban folytatott. Orbán Viktor egy rádiónak adott interjúban azt mondta: Magyarországnak egyértelműen állást kell foglalnia Grúzia lerohanásáról.
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. augusztus 13-án 77.000 db Fotex részvényt vásárolt 613,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Kitoloncolják Kanadából azt az amerikai katonát, aki megszökött az Egyesült Államokból az iraki szolgálat elől - írja csütörtökön internetes oldalán a BBC.
Elkészült az M7-es, legalábbis virtuálisan. A Nagykanizsáig tartó építkezés napokon belül teljes hosszában kész, és ezzel a Balatonkeresztúr - Nagykanizsa szakasz lesz az első olyan autópálya fejlesztési projekt, mely az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, uniós támogatással valósul meg.
Diplomáciai lépéseket vár Göncz Kinga külügyminisztertől Szentgotthárd polgármestere annak megakadályozására, hogy a Rábakeresztúrra tervezett osztrák hulladékégető a nyugat-magyarországi város közvetlen közelébe épüljön.
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt 20 évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban vállalt. Orbán Viktor az InfoRádiónak adott interjújában arról is...
Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek az orosz kivonulásról. A grúz belügyminisztérium reggel még azt közölte, hogy megkezdődött az orosz csapatkivonás Gori városából.
Második világháborús lövedéket fordított ki a földből egy munkagép csütörtökön a Fejér megyei Rácalmáson; a bombát hatástalanították, de a műszeres átvizsgálás újabb lövedék jelenlétét jelezte; a tűzszerészek megkezdték annak feltárását - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A Humet Nyrt. soronkívüli tájékoztatásában jelezte, hogy 2008-ban 300 millió forint konszolidált adózás utáni nyereség és 2,3 milliárd forint árbevétel elérését tervezi - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága 15,6 milliárd forint adót szedett be végrehajtási eljárás keretében a területileg hozzá tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta csütörtöki számában a Kelet-Magyarország.
A fogyasztási kedv lanyhulása ellenére rekord nyereséggel zárta a második negyed évet az amerikai Wal-Mart. A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca 3,45 milliárd dollár, részvényenként 87 cent adózot...
Második világháborús lövedéket fordított ki a földből egy munkagép csütörtökön a Fejér megyei Rácalmáson; a bombát hatástalanították, de a műszeres átvizsgálás újabb lövedék jelenlétét jelezte; a...
A Baranya Megyei Bíróság hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta sikkasztás miatt Ernyes Mihály volt Baranya megyei rendőrfőkapitányt a közelmúltban hozott jogerős ítéletében - közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel csütörtökön.
Az Anthropolis Egyesület 2008 nyarán nyitotta meg a tudásközpontot, amelynek célja, hogy infrastrukturális és szakmai hátteret nyújtson a globális nevelés koncepcióját követő hazai kezdeményezéseknek, mint oktatási programok, továbbképzések, kampányok, fesztiválok.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 10,000 fővel 450,000 főre csökkent az előző heti felülvizsgált 460,000 főről. (ProfitLine.hu)
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt 20 évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban vállalt. Orbán Viktor az InfoRádiónak csütörtökön adott interjújában arról...
Újabb tömegsírt találtak Kelet-Boszniában. A feltárás során már az első földrétegből 30-40 ember földi maradványai kerültek elő - mondta Murat Hurtic, az eltűntek után kutató állami bizottság...
Amerikai munkanélküli segélyért első alkalommal folyamodók száma: 450.000- előrejelzés: 440.000- előző heti érték: 450.000. Részletek következnek in-GFX
Az amerikai fogyasztói árak az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben 0.8 százalékkal emelkedtek júliusban az energiaáraknak, az élelmiszer, ruházati és cigaretta árak drágulásának köszönhetően. (ProfitLine.hu)
A Humet Nyrt. 2008-ban 300 millió forint konszolidált adózás utáni nyereség és 2,3 milliárd forint árbevétel elérését tervezi - közölte a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzett társaság a t...
Júliusban a várt 0,4% helyett 0,85%-kal emelkedtek az amerikai fogyasztói árak a legutóbbi +1,1%) után. Éves szinten 5,6%-os drágulásról adtak számot (előrejelzés: 5,1%, előző: 5,0%). Az EUR/USD-ot 1,4936-on jegyzik. 1,4964-nél található a következő ellenállás. In-GFX
A Komszomolszkaja Pravda hírportálja szerint Mihail Szaakasvili Ukrajnába menekítette két gyermekét. A 13 éves Eduard és a 2,5 éves Nikoloz az ukrán államfő Krím-félszigeti nyaralójában tartózkodik megerősített felügyelet alatt.
Péntek éjfélkor jár le a határidő, ameddig a MÁV Általános Biztosító Egyesület tagjainak át kell szerződniük egy másik társasághoz, szombattól azonban a balesetek károsultjai akkor is hozzájutnak a pénzükhöz, ha az egykor MÁV ÁBE-tag nem választott magának új biztosítót.
Az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nek az első félévben 24,14 milliárd forint díjbevétele keletkezett az életbiztosításokból, közel annyi, mint 2006 egészében - mondta Kozek András, a biztosítótársasá...
Az uniós gyakorlatnak megfelelően szigorodnak a kémiai anyagok felhasználására és forgalmazására vonatkozó szabályok - számolt be Vojnik Mária egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón. A politikus elmondta: a jövőben a gyártóknak és a forgalmazóknak is be kell jelenteniük termékeik alapanyagait.
Szíria és Libanon csütörtökön abban állapodott meg, egy bizottságot hoznak létre azzal a feladattal, hogy jelölje ki a két ország közös határvonalát. Az erről szóló döntést Michel Szulejman...