2008. augusztus 15. péntek

aug. 15
8:39
Számos jótékony hatása lehet az új SM-gyógyszernek (Infostart)
A humán próbák zajlanak azzal a szklerózis multiplex elleni szerrel, mely úgy tűnik, bizonyos vírusfertőzések kezelésére is alkalmas lehet, beleértve a HIV-vírust is - közölték amerikai kutatók.
aug. 15
8:39
Fodor megpróbál örülni az ezüstnek is (BorsOnline)
Egy ezüstérem, amire senki sem számított! Ám ha arra gondolunk, hogy Fodor Zoltán, az FTC 84 kg-os kötöttfogású birkózója megszerezhette volna az első pekingi magyar aranyérmet, maradt bennünk egy kis hiányérzet. Pedig a 23 éves sportoló óriási bravúrt hajtott végre: egy világbajnoki 8. helyezés – az volt Fodor eddigi legjobb eredménye – után senki sem számított efféle eredményre....
aug. 15
8:39
A világ legnagyobb köteléke a kecskeméti repülőnapon - képekkel (Infostart)
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a kecskeméti repülőtéren a nemzetközi repülőnapot. Vida Károly, a szervezőbizottság titkára elmondta: a hétvégén több olyan repülőgépet is láthatnak az érdeklődők, amelyet korábban nem, és itt lesz a világ legnagyobb köteléke is. Hozzátette: bár péntekre esőt jeleztek a meteorológusok, hétvégén zavartalan időjárásra számítanak.
aug. 15
8:39
Fürtös bombákat is bevetett az orosz légierő Grúziában (Gondola)
Fürtös bombákat is bevetett az orosz légierő az elmúlt napokban a Grúziában végrehajtott légitámadásai során - állította a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet pénteken...
aug. 15
8:39
Ügynökséget választott a Budapest Airport (Kreatív Online)
Meghívásos tenderen választotta ki a Budapest Airport azt az ügynökséget, amely a repülőtér átépítéséhez kapcsolódó kommunikációs munkák egy részét végezheti. A tenderen három reklámcég indult.
aug. 15
8:39
Fürtös bombázás Grúziában (Kripto Akadémia)
Fürtös bombákat is bevetett az orosz légierő az elmúlt napokban a Grúziában végrehajtott légitámadásai során - állította a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet pénteken Tbilisziben.
aug. 15
8:39
Az ötödik helyért vívhat a férfi párbajtőrcsapat (HírTV)
Az ötödik helyért vívhat a magyar férfi párbajtőrcsapat. 41-29-re győzték le az ukránokat a pekingi olimpián.
aug. 15
8:51
Szegénységi küszöb alatt a magyar (HR Portál)
A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben. A gyermekgondozási szabadságon levők és a munkanélküliek körében voltak a legtöbben, akik a szegénységi küszöb alá kerültek - írja a Világgazdaság.
aug. 15
8:57
Szembemegy a kormánnyal a Tesco (Infostart)
Nem akar eleget tenni a brit kormány javaslatának a Tesco. A kabinet, egyetértésben a szigetország lakosságával, azt kérte a cégektől, hogy csökkentsék az üzleteikben ingyenesen szétosztott műanyag szatyraik számát. A vállalat egyébként Írországban és Kínában már megtette ezt.
aug. 15
8:57
Lengyelország és az USA aláírta a rakétapajzs-megállapodást (HírTV)
Lengyelország és az Egyesült Államok aláírta a rakétapajzs-megállapodást. Az tette lehetővé a dokumentum elfogadását, hogy az amerikaiak vállalták a lengyel kérés teljesítését, miszerint Patriot rakétákat is telepítenek az országba.
aug. 15
8:57
Vizsgálja a NOB az éremeldobást (Blikk)
aug. 15
8:57
Szabó miniszter családi drámája (Blikk)
Nyolc hónapja volt már balesete a 17 éves K. Krisztiánnak, aki miatt meghalt egy szerelmespár
aug. 15
8:59
Cseh: Egyszer úgyis elkapom Phelpst (HírTV)
Egyáltalán nem bánkódik újabb ezüstérme miatt Cseh László. A kiváló úszó a 200 méteres vegyesúszás döntője után elmondta: nincs mit szégyenkeznie. A legjobbtól kapott ki, és élete legjobb idejét úszta.
aug. 15
8:59
Pornó az Andrássy úton (Blikk)
Pórázon vezették a nőt a durva szexfilm felvételén
aug. 15
9:00
Gyömbéres-szójás párolt hal: Kaldeneker kitálal - videórecept (Édenkert)
A Vietnámból származó Pangasius filé (magyarul cápaharcsa) szálkamentessége és enyhe halíze miatt jól fűszerezhető, könnyen elkészíthető halféleség. Kaldeneker György most szójaszósszal, gyömbérrel ízesíti.
aug. 15
9:15
Vége a lakóparki borzalmaknak (Privátbankár)
A szeptember elsejétől életbelépő jogszabály-módosításoknak köszönhetően kevesebb rossz minőségű lakás épülhet Magyarországon. Jönnek az élhetőbb lakóparkok?
aug. 15
9:15
Palcsó Tomit ejtette a barátnője (BorsOnline)
Palcsó Tomi és Papp Annamária több mint másfél év után szakítottak. A Társulat énekesnője ugyanis megelégelte Tomi életvitelét.
aug. 15
9:15
Nem ismerjük az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit (Infostart)
Mennyit tudnak az emberek az éghajlatváltozás esetleges következményeiről? - tette fel a kérdést a WWF Magyarország, a Természetvédők Szövetsége és a Cognative Kft. által közösen készített közvélemény-kutatás. Gergely Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: a lakosság nagy része tisztában van az éghajlatváltozás közvetlen következményeivel, a hosszú távú hatások megismertetése érdekében…
aug. 15
9:15
Repülő csészealjat a frontvonalakra! (Infostart)
Brit feltalálók olyan repülő eszközt fejlesztettek ki, ami be tud surranni az épületekbe, hogy felderítse az ellenséget, vagy robbanószerkezetet helyezzen el.
aug. 15
9:15
A munkahelyvesztés szegénységbe dönt (HírTV)
Ugyan az utóbbi 15 évben sokat javult az általános életszínvonal, bizonyos rétegeknél tartósan 50 százalékot meghaladó a szegénységi küszöb alatt élők aránya. A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített, hogy 2001 és 2005 között milyen tényezők okozhattak társadalmi leszakadást. Ennek egyik legfőbb tényezője a munkahely elvesztése, ám a szülési szabadságra menetel is sokakat a…
aug. 15
9:15
Mini-szigettel nyomul a Sziget külföldön (Kreatív Online)
Hollandia, Olaszország, Németország, Franciaország, Nagy Britannia – többek között ezekben az országokban szervezett eseményeket, készített helyieknek szóló plakátot a Sziget Fesztivál a Magyar Turizmus Zrt-vel közösen. Hol mivel próbálkozik Magyarország legnagyobb fesztiválja? 15 kilós aranylánc, retrotrabant, minisziget - Sziget-kampány Európában.
aug. 15
9:15
Majd fél évszázad után került meg egy pénztárca (Blikk)
aug. 15
9:15
"Musarraf inkább lemond, mintsem alávesse magát az alkotmányos vádeljárásnak" (Kripto Akadémia)
Pervez Musarraf pakisztáni elnök inkább lemond, mintsem hogy alávesse magát az alkotmányos vádeljárásnak - írta pénteken a Financial Times brit üzleti napilap kormányilletékesekre és az elnök egyik munkatársára hivatkozva.
aug. 15
9:17
Betett az iparnak az erős forint (Privátbankár)
Az ipari termelés az idén júniusban 0,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal - közölte a Központi Statisztikai...
aug. 15
9:17
Az éhező zimbabweiek tizedelik az elefántokat (Infostart)
Megtizedelődött Zimbabwe elefántállománya, mert az éhezők az állat húsát fogyasztják, és azzal kereskednek - állítják környezetvédő aktivisták.
aug. 15
9:17
Szombattól megszűnik a MÁV ÁBE működési engedélye (HírTV)
Pénteken még szerződhetnek új biztosítóval a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei. Éjfélkor lejár ugyanis a határidő, és szombattól már nem lesz érvényes működési engedélye a társaságnak.
aug. 15
9:19
EUR/USD A dollár profitál a csökkenő olajárból (HírTV)
Az EUR/USD-ot 1,4755-ön jegyzik. A kereskedők szerint az 1,5%-os veszteséget elkönyvelő olajár áll a veszteségek hátterében. Ma nem jelennek meg EU-s adatok. 14.30-kor teszik közzé az augusztusi amerikai Empire State Indexet (előrejelzés: -4,2 pont, előző: -4,9 pont). A cél az 1,4700-es érték. Ellenállás 1,4794-nél található. In-GFX
aug. 15
9:21
Érem nélkül fejezték be pekingi szereplésüket a magyar dzsúdósok (HírTV)
Négy hetedik hellyel és két helyezetlen szerepléssel fejezte be pekingi szereplését a hatfős magyar dzsúdóválogatott. Bor Barna ma már első mérkőzésén kikapott a plusz 100 kilósok küzdelmeiben.
aug. 15
9:24
Elszegényedik a magyar (HR Portál)
A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben. A gyermekgondozási szabadságon levők és a munkanélküliek körében voltak a legtöbben, akik a szegénységi küszöb alá kerültek - írja a Világgazdaság.
aug. 15
9:33
Újabb durranás Kínában (Piac és Profit)
Kína ismét időben kapcsolt: az Olimpia után alig néhány nappal szeptemberben már a 2010 - es Shanghai Világkiállításra árulják a jegyeket.
aug. 15
9:33
Eltűnt családok: Szöknek, vagy áldozattá váltak? (BorsOnline)
Teljes családok ritkán tűnnek el nyomtalanul a föld színéről, azonban utóbbi időben két olyan eset is volt, melynek körülményeiről egyelőre még a hatóságok sem tudnak közelebbit mondani. Barátok, hozzátartozók keresik ismerőseiket, azonban a rendőrség sem tehet semmit, ha az eltűnt személy nem akar találkozni elhagyott szeretteivel.
aug. 15
9:33
Újabb csalás lepleződött le az olimpia nyitógálájáról (Infostart)
Az olimpiai nyitógálán a Kínában élő 56 etnikumot képviselő gyermek mindegyike az ország többségét alkotó han közösségből származott - írta a Wall Street Journal kínai kiadása egy kínai illetékesre hivatkozva.
aug. 15
9:33
EUR/TRY Csökkenő török munkanélküliségi ráta (HírTV)
Májusban 9,6%-ról 8,9%-ra csökkent a török munkanélküliségi ráta. A török líra profitált az adatokból. Az EUR/TRY árfolyama csökkent, és 1,7490-en jegyzik. Támogatás 1,7432-nél, míg ellenállás 1,7664-nél található. In-GFX
aug. 15
9:33
BUX: +0,53 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,55 pontos emelkedéssel, 20.831,65 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,53 százalékkal erősödött.
aug. 15
9:35
63 ezren tomboltak a Sziget első napján (BorsOnline)
Ma este totális anarchiába torkollik a Sziget fesztivál, és egy legenda születik újjá, hiszen minden idők egyik legsikeresebb punkzenekara, a Sex Pistols veszi birtokba a Nagyszínpadot. A bemelegítés jól sikerült, a buli első naptól nagy fordulatszámon pörög.
aug. 15
9:35
A fülgyulladás fokozza az elhízás esélyét? (HírTV)
Amerikai orvosok szerint a súlyos gyerekkori fül- vagy mandulagyulladások fokozzák a felnőttkori elhízás esélyét. Erről öt tanulmányt ismertettek az Amerikai Pszichológiai Társaság konferenciáján - adja hírül a BBC brit közszolgálati tévé és rádió honlapja.
aug. 15
9:35
0,3 százalékkal csökkent az ipari termelés (Gondola)
Az ipari termelés az idén júniusban 0,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal - közölte a Központi...
aug. 15
9:42
Mire használható a rozmaring? (Édenkert)
Már a közértekben is árulnak rozmaringbokrot. Jó ez? Elmentünk a rozmaringgyárba és megkérdeztük a főnököt. Nagyon ért hozzá!
aug. 15
9:51
Tovább gyengül a forint (Privátbankár)
Tovább gyengült a forint, az eurót 239,55/65 forinton jegyezték pénteken kora délelőtt a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 238,10/30 forinttal. A kereskedők szerint az árfolyam...
aug. 15
9:51
EUR/HUF Csökkenő magyar ipari termelés (HírTV)
Júniusban a várt szerint 0,3%-kal csökkent a magyar ipari termelés. Az EUR/HUF az adatok hatására északnak vette az irányt, és 239,76-on jegyzik. Ellenállások 240,22-nél és 241,51-nél találhatók. In-GFX
aug. 15
9:51
Regionális vezető lett Suga János (Kreatív Online)
A Motorola regionális vezetőjének nevezték ki Suga Jánost, aki eddig a vállalat magyarországi ügyvezetője volt. A szakember irányítása alá öt ország tartozik.
aug. 15
9:51
A jó edzés titkai (WebBeteg)
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen szakaszokból tevődik össze egy jól felépített rekreációs edzés, pedig a sportolás nem megfelelő szakaszai, vagy a megfelelő szakaszok hiánya gyakran vezetnek sportsérülésekhez, melyek akár maradandó mozgáskárosodást is okozhatnak.
aug. 15
9:53
Újra teljes szélességében járható a Károly körút (HírTV)
Ismét teljes szélességében használhatják az autósok a belvárosi Károly körutat, ahol csütörtökön egy csőtörés miatt kellett felbontani az aszfaltot. A sérült vezetéket még aznap megjavították, az út rendbetétele viszont csak éjjel fejeződött be.
aug. 15
9:57
Hogyan válik a hagyományos humán erőforrás igazgató "szupervezérré"? (HR Portál)
A kiváló HR vezető nemcsak az ügyvezető keze alá dolgozik, hanem a feladatok humánus oldalát is nézi; nemcsak üzleti partner tehát, hanem tiszteletnek örvendő tanácsadó is egyben. A "szupervezér" gondoskodik a kulcspozíciók betöltéséről, és mindemellett odafigyel az emberekre is. De vajon hogyan csinálja?
aug. 15
9:59
Megnyílt az első Globális Nevelés Tudásközpont (HR Portál)
Az Anthropolis Egyesület 2008 nyarán nyitotta meg a tudásközpontot, amelynek célja, hogy infrastrukturális és szakmai hátteret nyújtson a globális nevelés koncepcióját követő hazai kezdeményezéseknek, mint oktatási programok, továbbképzések, kampányok, fesztiválok.
aug. 15
10:01
K+f megállapodás Szingapúrral (HR Portál)
Újabb távol-keleti vonatkozású lehetőség nyílt meg az érdeklődők előtt: a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal ezúttal a szingapúri kutatás-fejlesztésért felelős kormányzati szervvel, az A*STAR-ral jelenetett meg közös pályázati felhívást. A cél - a shenzeni pályázathoz hasonlóan - itt is a magyar ötletek, kutatási eredmények gyártásba való átvitele, piacra juttatása.
aug. 15
10:09
Csúcs ez a Sziget! (Privátbankár)
Ugyan nem volt teltház a Sziget második napján, csütörtökön mégis látogatói csúcs született: a fesztivál 16 éve alatt ezen a napon látogattak ki a legtöbben, 68 ezren a Hajógyári-szigetre - közölte Ve...
aug. 15
10:09
Újabb remek Cseh ezüst a 200 vegyes döntőjében (BorsOnline)
Cseh László Európa-csúccsal másodikként végzett 200 méteres vegyesúszásban a pekingi olimpián, tájékoztatott az MTI.
aug. 15
10:09
Megbírságolták az M6-os kivitelezőjét (Gondola)
Az épülő M6/M60-as autópálya kivitelezője, a Mecsek Construction Group (MCG) később kíván reagálni arra, hogy a Pécsi Bányakapitányság a kiszabható maximális, 10 millió forintos bírsággal sújtotta...
aug. 15
10:09
Tiltott eszközt is bevetett az orosz légierő Grúziában (Blikk)

Keresés