Az elemzők szerint a semleges technikai tényezőkre való tekintettel oldalazásba kezdhet az EUR/CHF. Támogatás 1,6175-nél, míg ellenállás 1,6233-nál található. In-GFX
Sikeres szívbillentyűműtétet hajtottak végre az iraki elnökön az Egyesült Államokban, Dzsalal Talabani csütörtökön elhagyta a kórházat - közölte az iraki államfő hivatala. A közlemény szerint...
A Német Gazdasági Kutatóintézet jelentősen csökkentette a GDP-előrejelzéseket. Miután eddig éves szinten 2,4%-os növekedést vártak, az értéket 2,0%-ra módosították. Ennek hátterében az elmúlt napok konjunktúrájának lassulása áll. Az EUR/JPY-t 162,74-en jegyzik. Ellenállás 164,00-nél, míg támogatás 162,00-nél található. In-GFX
A Hajdú-Bihar megyei Polgár szívesen befogadná a Gyöngyösre tervezett indiai gumiabroncsgyárat - mondta az MTI-nek pénteken Tóth József, a település polgármestere, azt követően, hogy csütörtökön bejelentették: a Gyöngyösön kialakult helyzet miatt az Apollo Tyres visszalépett és új helyszínt keres.
Hong Kong második negyedéves GDP bővülése előzetes adatok alapján 4.2 százalékos volt a tavalyi évhez képest - a pénteki kormányzati tájékoztatás szerint. (ProfitLine.hu)
Felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a Gellért térnél a Nemzeti Közlekedési Hatóság, így a fúrópajzsok két hónapra leállnak - írja az Index.hu. Az internetes portál szerint a folytatás...
Több Békés megyei kistérségben is megszűnt a gyermekorvosi és a nőgyógyászati kiszállásos, havi egyszeri szakrendelés. Az indoklás szerint az egészségbiztosító nem tudja tovább finanszírozni az ellátást, a folyamatos megszorítással küszködő önkormányzatok pedig nem tudják felvállalni a költségeket.
Fürtös bombákat is bevetett az orosz légierő az elmúlt napokban a Grúziában végrehajtott légitámadásai során - állította a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet pénteken Tbilisziben.
Fegyelmi eljárást indít a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Ara Abrahamian svéd birkózó ellen, aki csütörtökön botrányt okozott a 84 kilogrammosok eredményhirdetésén a pekingi olimpián. A kategóriában Fodor Zoltán ezüstérmet szerzett.
A Hajdú-Bihar megyei Polgár szívesen befogadná a Gyöngyösre tervezett indiai gumiabroncsgyárat. A település polgármestere azt követően nyilatkozott erről, hogy csütörtökön bejelentették: a Gyöngyösön kialakult helyzet miatt az Apollo Tyres visszalépett, és új helyszínt keres.
A Hajdú-Bihar megyei Polgár szívesen befogadná a Gyöngyösre tervezett indiai gumiabroncsgyárat - mondta az MTI-nek Tóth József, a település polgármestere, azt követően, hogy csütörtökön bejelentették:...
Eddig nem ismert Munkácsy-kép, a Délután a parkban című alkotás került Pákh Imre vállalkozó, művásárló tulajdonába. A festmény jó állapotban maradt fenn, a vállalkozó szerint értéke akár a 200 millió forintot is meghaladhatja. Pákh Imre szerint még körülbelül 200-250 eddig nem ismert Munkácsy-mű létezhet, ezek felkutatására a művásárló hamarosan létrehozza a Munkácsy Baráti Társaságot.
Helyi rendőröket küldene a rendészeti miniszter azokba a falvakba, ahol egyre több a bűncselekmény. Draskovics Tibor az országos rendőrfőkapitánnyal egyeztetett erről. A miniszter olyan körzeti megbízottakat javasol, akik helyben laknak és ismerik az embereket.
Az idén rekordnagyságú, 10 milliárd euró értékű közvetlen külföldi tőkeberuházás áramolhat Romániába - adja hírül pénteki számában a Ziarul Financiar című napilap. A gazdasági-pénzügyi újság a romá...
Az államháztartás többlete júliusban 12,6 milliárddal elmaradt a korábban előrejelzett 153,2 milliárdos összegtől. Ezzel együtt az első hét hónapban az államháztartás hiánya 581,3 milliárd forint volt, ami a bruttó hazai termék 2,1 százaléka.
Felgyorsítja az iparszerű technológiával épült panellakások felújítását a nyíregyházi önkormányzat, amely a következő két évben újabb 3600 otthon korszerűsítését tervezi - közölte Csabai Lászlóné, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely MSZP-s polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Szünetel a gyermekbőrgyógyászati szakrendelés Győrben, az allergiás, fertőzéses betegségben szenvedő kicsik így csak a felnőtt rendelésre kapnak időpontot.
Az adóhatóság körültekintően, a törvényeket maximálisan betartva végzi a vagyonosodási vizsgálatokat, a hivatalt nem bizonytalanítja el egy kérdésbe burkolt támadás - reagált Keller László, a Pénzügym...
Sok millió allergiás ember életét keserítik meg azok a gazdák, akik most, az aratás után nem végeznek tarlóhántást a földjeiken - hívja fel a figyelmet a "Parlagfűmentes Magyarországért" Tárcaközi Bizottság elnöke.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke még mindig bízik abban, hogy legalább öt aranyérmet nyernek a magyar sportolók a pekingi olimpián. A sportvezető prognózisa szerint egy vívó, egy öttusa, egy csapatjáték és két kajak-kenu aranyérmet szerezhetnek a magyar olimpikonok Pekingben.
Továbbra is emelkedő trendcsatornában mozog az EUR/HUF. Ennek oka a csekély volatilitásban, a dollár tartós nyereségeiben és a Morgan Stanley Emerging-Markets-devizák helyzetével kapcsolatos pesszimista tanulmányában keresendő. Tesztelhetik a 240,00-es értéket. Aligha hoznak lendületet a forintnak az üres magyar gazdasági naptár és a szerdai ünnepnap. In-GFX
Lehet, döntő fordulatot vesz Kulcsár Attila és társai jövő pénteken a Fővárosi Bíróságon folytatódó bűnpere. Az elsőfokú ítélet előtti pillanatokban olyan szempontok kerülnek elő, amelyek az ügy egész menetére döntő befolyással lehetnek.
A dél-oszétiai válságról, az orosz és a francia elnök által kidolgozott rendezési elvekről, az ezek alapján történő békés rendezés kilátásairól és a humanitárius katasztrófa felszámolásáról kezdett tárgyalásokat pénteken Szocsiban Angela Merkel német kancellár és Dmitrij Medvegyev orosz elnök.
Hat alapelvben egyezett ki az SZDSZ vezetése az adórendszer átalakítását illetően. A Liberális Gazdasági Kabinet augusztus 7-i ülésén rögzítették az alapelveket – ezen részt vett Fodor Gábor pár...
Szűkítette a Montenegró elleni barátságos mérkőzésre készülő keretét Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A holland szakember ezúttal öt játékost rakott ki 26 labdarúgóból álló bő keretéből - olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján.
Az ezüst ma nyitó gapje 12,38 USD-nál 12%-kal alacsonyabban indult a tegnaphoz képest. A jelentősen korrigáló olajárra való tekintettel jelentős veszteségeket könyvelt el az ezüst. Az ezüstöt 13,07-en jegyzik, és hamarosan zárhatja a gapet. 13,60-nál nagyobb ellenállási pont található. In-GFX Az ezüst ma nyitó gapje 12,38 USD-nál 12%-kal alacsonyabban indult a tegnaphoz képest. A jelentősen…
A nap témáját a jelentősen csökkenő olajár miatt alábbhagyó inflációs veszélyek képezik. Az ezüst és az az arany hatalmas gapekkel nyitott. Az arany és az ezüst inflációs előrejelző indikátornak számítanak. A nyitó gapek irányt adtak a mai napi kereskedésnek. Történelmi csúcsa óta töretlen az olaj csökkenő trendje, napi szinten 1,8%-os veszteséget könyvelt el, és épphogy 113,00 dolláron jegyzik.…
Látogatói csúcsot döntöttek csütörtökön a Hajógyári-szigeten. A Sziget Fesztivál második hivatalos napján 68 ezren vettek részt a programokon a szervezők adatai szerint, még soha nem voltak ennyien ezen a rendezvényen.
Két megye, öt kistérség, 29 települési önkormányzat, a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Dráva menti Tájvédelmi és Turisztikai Egyesület, 41 beruházás, 1,1 milliárd forint. Ez számokban a Dráva projekt.
Több órás várakozásokra kell számítani a hétvégén a határátkelőknél; a horvát, a szerb és az ukrán határon is veszteglésre kényszerülhetnek az utazók - közölte pénteken az Országos Rendőr-főkapitánysá...
Oroszország budapesti nagykövete szerint Orbán Viktor hazudott az embereknek, amikor azt mondta, hogy az orosz vezetés nyers, katonai erővel lépett fel Grúzia ellen. Igor Szavolszkij az InfoRádiónak azt mondta: valóban ez történt, csak grúz részről. A nagykövet szerint Oroszország adekvát katonai választ adott a grúz fellépésre.
A magyar párbajtőrvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint megváltozott a sport világa. A négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző az InfoRádiónak adott interjúban kiemelte: jelentős változásokra lenne szükség a magyar sportéletben ahhoz, hogy ne szakadjon le az ország még inkább a riválisoktól. A párbajtőrözők egy éremmel és két pontszerző hellyel zárták a pekingi olimpiát: egyéniben…
A dél-oszétiai válságról, az orosz és a francia elnök által kidolgozott rendezési elvekről, az ezek alapján történő békés rendezés kilátásairól és a humanitárius katasztrófa felszámolásáról kezdett...
Évről évre hatékonyabbá válik az APEH az adótartozások behajtásában. Az APEH szerint minden ötödik újonnan alapított cég gyanús lehet. A hatóság adatai árulkodóak: 41,8 ezer magánszemély jövedelmét tiltotta le, ez több mint háromszorosa a 2007-es mennyiségnek - áll a Világgazdaságban.
A Fidesz szerint kérdéses, hogy a kormány mennyire készült fel augusztus 20-ára, hiszen a költségvetés tervezésekor elfelejtette a nemzeti ünnepet, így az általános tartalékból kellett erre pénzt elkü...
Több órás várakozásokra kell számítani a hétvégén a határátkelőknél; a horvát, a szerb és az ukrán határon is veszteglésre kényszerülhetnek az utazók - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság....
Az igazságügyi és rendészeti miniszter 150-200 fővel növelné a körzeti megbízottak (kmb) számát; a kmb-sek azon a 100-110 településen állnának szolgálatba legkésőbb jövő tavaszig, ahol az utóbbi időben megszaporodtak a vagyon elleni, a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető jogsértések - írja az MTI.
A Puma az olimpiai Runway kollekciót éjszakai utcai vetítésen népszerűsíti a világ 14 országában. A kampány Dubaiban és Johannesburgban startolt, de a budapestiek is láthatják a reklámfilmet.
Nem fogadható el, hogy mások fenyegetése révén próbálja meg valaki az adott településen élők egyik vagy másik részének a biztonságérzetét javítani; az a rendőrség dolga - jelentette ki Draskovics...
A Tempus Közalapítvány a kutatói munka és az egyes tudományágak megismertetése és népszerűsítése érdekében felhív minden diákot az Európai Bizottság fotópályázatán való részvételre.
Nem fogadható el, hogy mások fenyegetése révén próbálja meg valaki az adott településen élők egyik vagy másik részének a biztonságérzetét javítani; az a rendőrség dolga - jelentette ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A terror árnyékában ünnepelték a függetlenség napját Indiában. A dél-ázsiai ország 61 éve, a pakisztáni függetlenség másnapján vált ki a brit gyarmatbirodalomból. A két nukleáris hatalom között az északi Kashmir-régió miatt egyre nagyobb a feszültség.