Míg anyukája teregetett, beesett a mosógépbe és vízbe fulladt egy kisgyerek Belaruszban. A családi tragédia Fehéroroszország orsanszki járásában történt.
Szemtanúk szerint etióp katonák lemészároltak több mint harminc civil utazót pénteken a szomáliai főváros, Mogadishu közelében. Egybehangzó beszámolók szerint a katonák tüzet nyitottak két kis...
A Szabad Demokraták Szövetségét Magyar Bálint hozta létre és ő is tette tönkre - írta a pénteki Élet és Irodalomban (ÉS) közölt Sakk! Matt? című elemzésében Kőszeg Ferenc. A párt egykori alapítója felidézte, hogy milyen szerepet játszott Magyar Bálint a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék működésében. Kitért rá, hogy az akkor szociológusként dolgozó képviselőt elbocsátották az állásából,…
Várhatóan szeptemberben aláírja az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó, a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok - közölte az amerikai főkonzul.
Súlyos, kilenc gólos vereséget szenvedett Oroszországtól a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpia pénteki játéknapján. Hajdu János tanítványai 33-24-re maradtak alul az oroszokkal szemben.
Az éjfélkor lejáró határidő előtt a MÁV Általános Biztosító Egyesület már több mint 100 ezer tagja szerződött át más biztosítótársasághoz. Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke elmondta: a legtöbben az árat tartották szem előtt. Ha azonos árkategóriában az autósok találtak biztosítóintézeti ajánlatot, akkor az egyesületi forma rovására ezt választották, de…
Miközben Kuba két fő kereskedelmi partnere továbbra is Venezuela és Kína, az eddigi harmadik helyezett Spanyolországot megelőzte Kanada. Tavaly a kubai-venezuelai külkereskedelem 2,698 milliárd dol...
A MÁV ÁBE volt kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező tagjai közül mostanáig néhány ezer, legföljebb egy-két tízezer tag nem szerződött át más biztosítóhoz - közlte a...
Miheil Szaakasvili grúz elnök pénteken aláírta azt a tűzszüneti megállapodást, amely véget vet a Grúzia és Oroszország közötti harci cselekményeknek. A grúz államfő ezt Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter társaságában jelentette be a tbiliszi elnöki palota előtt. Egyben élesen bírálta az orosz felet, mert szerinte az orosz hadsereg még mindig megszállva tartja Grúzia területének egy jelentős…
Iránban síita halálbrigádokat képeznek ki iraki bevetésre egy amerikai katonai illetékes szerint. A névtelenségbe burkolózó tisztségviselő szerint a kiképzők az iráni forradalmi gárda elit egységeinek...
Magyarország válaszút előtt áll: el kell döntenie, hogy a stagnálást, vagy a gyors politikai és gazdasági fordulatot választja - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikai szakértője, korábbi gazdasági miniszter Balatonszárszón.
A Gori és Dél-Oszétia közötti területen történt akcióról készült felvételeket egy török televízió hozta nyilvánosságra. Az egyik riportert a fején találták el, de túlélte a támadást.
Kirgizisztánban politikai felforduláshoz, radikális erők hatalomszerzési kísérletéhez vezethet a fenyegető gazdasági válság, ez derül ki az International Crisis Group pénteken megjelent országjelentéséből. A tanulmány a kirgiz kormányzat szemére veti, hogy évek óta késlekedik a reformokkal, főleg hatalma megszilárdításával van elfoglalva.
Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere pénteken levélben kezdeményezte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternél, hogy Kazincbarcikát ajánlja ki az indiai abroncsgyártó óriás, a...
Peaches Geldof sem egyszerű lány, sőt mondhatni elég furcsa dolgot művel friss házasságként. A napokban mindenki ledöbbent, hogy hirtelen beleugrott egy alig ismert sráccal a házasságba, és mindenféle felhajtás, és ceremónia nélkül. Annyi legalább volt benne, hogy megkérdezte vagy bejelentette édesapjának a legendás rockzenésznek, az 56 éves Bob Geldofnak. Igaz apja nem kommentálta a történést,…
Az amerikai légierő C-17-es szállítógépe a kecskeméti repülőnap miatt jött Magyarországra, és útba ejtette a pápai NATO-repteret, leendő bázisát. Pápán lesz ugyanis 17 ország közös katonai légi szállító flottájának központja.
Hárman sérültek meg pénteken délután a 42-es főúton, amikor két gépkocsi frontálisan összeütközött - közölte az MTI-vel a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletese. Tájékoztatása szerint a...
A lehetséges fegyvernyugvás első jeleire az orosz részvények feltörtek az utóbbi napok visszaeséséből, és a külföldi elemzők ismét melegen ajánlják a rubel vásárlását befektető ügyfeleiknek. Még ne...
Hiába kedves és szép, és a lelke is imádnivaló, még sem szeretne senki sem együtt élni, egy fedél alatt lenni a „Jóbarátokból” közismert Jennifer Anistonnal. Mi lehet benne a hiba, miért olyan nehéz őt elviselni arról számos híresség és kollégái tudnának beszámolni- de nem nyilatkoznak. Inkább dobják őt és megalázzák. Brad Pittől is kénytelen volt megszabadulni, vagy lehet inkább Pitt szabadult…
Miheil Szaakasvili grúz elnök pénteken aláírta azt a tűzszüneti megállapodást, amely véget vet a Grúzia és Oroszország közötti harci cselekményeknek. A grúz államfő ezt Condoleezza Rice amerikai...
Egyre több település érdeklődik az Apollo Tyres indiai gumiipari társaság beruházása iránt. A cég a 900 munkahelyet teremtő gumigyárat eredetileg Gyöngyösön működtette volna, de tervét visszavonta. A társaság közleményében azt írta: nem mennek oda, ahol nem szívesen látják őket.
Norvégia lovagjává ütötték Nils Olavot, az edinburghi állatkert pingvinjét. Nils Olav, sorrendben a harmadik, példás magaviseletéért és hosszú szolgálatáért korábban már részesült kitüntetésben, s...
Még ég, de már nem terjed tovább a tűz a Csongrád megyei Kajánújfalu és Eperjes térségében. Két tűzoltó füstmérgezést kapott, ezért megfigyelésre kórházba vitték őket.
A Bács-Kiskun megyei Hajós 118 év után kapta vissza városi rangját; a pénteki városavatón Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter adta át az erről szóló okiratot Schőn Ferenc polgármesternek.
Több mint 7 tizedes előnnyel Talmácsi Gábor nyerte a Cseh Nagydíj első időmérő edzését pénteken Brnóban. A világbajnoki pontversenyben vezető francia DiMeglio az ötödik helyet szerezte meg az esőáztatta pályán.
Áradásokat és földcsuszamlásokat okozott pénteken az ítéletidő az ausztriai Karintiában. A heves esőzések miatt több országutat le kellett zárni a forgalom elől. Az erős széllökésekkel lecsapó...
A produkció tip-top, az égvilágon semmi baj sincs vele, csak azért kell elhalasztani a novemberre kitűzött bemutatót, mert egy nyári hétvége jövedelmezőbb nyitányt jelenthet a filmnek
A világ legnagyobb méretű zafírját állították elő egy ukrán kutatóintézet szakemberei - a tíz napig növesztett monokristály 45 kilogrammot nyom. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Monokristály...
Különösen fontos a nők szerepe a kultúrák közti párbeszédben, párbeszédkészségük feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a lehető legtöbb eredményt érjék el - állapították meg az európai uniós tagországok női házelnökei a témáról folytatott pénteki amszterdami tanácskozásukon.
Újra édesvízi medúzák bukkantak fel a bécsi Öreg-Dunában. Az emberre ártalmatlan állatok a magasabb vízhőmérséklet, valamint a jó vízminőség miatt jelentek meg - írta a Der Standard című bécsi lap...
Oroszország grúziai bevonulása ellen tüntetett a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség pénteken Budapesten, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének épülete előtt. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tiltakozó akció során arról beszélt, hogy "a XX. század, a kommunizmus szelleme köszön vissza" az orosz hadsereg grúziai bevonulásában, a hidegháború vége óta nem…
Az UPC Magyarország Kft. a fogyasztók által befizetett papír alapú számladíjat az összes előfizető számára a soron következő számlán külön kérés nélkül, automatikusan jóváírja - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). .
Egyes, gyakran használt krémek bőrrákot okozhatnak, legalábbis egereknél - közölték amerikai kutatók. További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, kialakulhat-e hatásukra embereknél is daganat.
Új Európa-csúccsal szerezte meg saját maga harmadik, a magyar olimpiai csapat negyedik ezüstérmét Cseh László; eddig 15 település jelezte, hogy befogadná az eredetileg Gyöngyösre tervezett indiai gumiabroncsgyárat; több mint 1 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le a MÁV Általános Biztosító Egyesület vezetőitől.
Eddig nyolc kábítószer-terjesztőt fogtak el a Szigeten, a fesztiválon péntekig 130 bűncselekmény történt, a legtöbb esetben sátrakat fosztottak ki - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya...
Oroszország grúziai bevonulása ellen tüntetett a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség pénteken Budapesten, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének épülete előtt. Deutsch-Für...
Két tonna illegálisan feldolgozott húst találtak és foglaltak le az ellenőrök egy Somogy megyei vágóhídon - olvasható a sonline.hu internetes oldalon. A céget akár 3 millió forintra is megbüntethetik az előírások megszegése miatt.
Nagy-Britanniában az iskoláknak újabban jelentős kiadást jelent az új székek beszerzése, a hagyományosakon ugyanis az elhízott gyermekek nem férnek el. A kövérségnek más következményei is vannak, például megváltozott a koporsók mérete is.
Sokan bírálják Barcelona leghíresebb épülete, a Sagrada Família templom jelenlegi építőit, a kritikusok szerint ugyanis a most folyó munkálatok már nem tükrözik az egykori tervezőzseni, Gaudí szellemiségét.
Körülbelül százan gyűltek össze péntek délután az orosz nagykövetség Bajzai utcai épülete előtt, hogy Grúzia lerohanása ellen tiltakozzanak. A demonstrációt a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szervezte, de több grúz emigráns illetve szimpatizáns is megjelent, akik különböző transzparensekkel, síppal és kereplőkkel fejezték ki nemtetszésüket az orosz offenzíva miatt.
Különösen fontos a nők szerepe a kultúrák közti párbeszédben, párbeszédkészségük feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a lehető legtöbb eredményt érjék el - állapították meg az európai...
Megfordult már nálunk néhány csajozós járgány, de ez a tűzpiros Alfa Brera túltett az összesen: klasszikus stíluselemekkel vegyített olasz granturismo, jelentős mértékű szexuális kisugárzással. Képzeletben nyugodtan átadhatnánk neki például a legszebb olasz fenék díjat.
Michael Phelps őstehetség, bár kétségtelen, hogy a doppingellenőröket is elgondolkodtatják az övéhez hasonló teljesítmények - mondta el a Magyar Antidopping Csoport vezetője az InfoRádióban. Tiszeker Ágnes hangsúlyozta: egyik sportágat sem tartja menthetetlenül doppingfertőzöttnek.
A jelenlegi százötvenből százhúsz orvost nem tud nélkülözni a HospInvest, az egri Markhot Ferenc Kórház alapvető osztályai válnak működésképtelenné - egyebek mellett erről beszéltek péntek este, az...