Peking, 10. nap: Minden kajak-kenus egységünk továbbjutott hétfői selejtezőfutamából, és Kanada 12-3-as legyőzésével csoportelsőként, veretlenül került a legjobb négy közé a férfi pólócsapat, ahol a horvát-montenegrói derbi győztesével találkozik. Áll még női pólós és kézis válogatottunk is. Öttusában is van még miben bizakodni.
Aki csak teheti, az olimpiát nézi, akár otthon van, akár a munkahelyén. Egy felmérés szerint a kanadaiak után a magyarok nézik legtöbben munka közben is az ötkarikás játékokat. Az egyik műszaki áruház munkatársa is megerősítette a hírt a Borsnak: abszolút olimpiai lázban égnek az emberek. Nemcsak a TV-osztályon követik figyelemmel hazai sportolóinkat, de már a számítógép-osztályon is bevetették…
Budapesten 76 éves korában elhunyt Rédei Károly akadémikus, nyelvészprofesszor, a nemzetközi uralisztika és permisztika meghatározó személyisége, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.
A Supershop két ügynökséget bízott meg az augusztus elején indult promóciós kampányának kreatív- és médiafeladataival. A Sunday Media és a Maximal Media nem tenderen, hanem közvetlen felkéréssel kapta a feladatokat.
A Bank of Japan holnapi ülése várhatóan nem hoz változást az alapkamatban. A konjunktúra alakulását és az emelkedő inflációt figyelembe véve kamatemelésre a közeljövőben semmi esély. Szakemberek szerint ennek köszönhetően tovább folytatódhat a CAD/JPY emelkedő trendje. A 104,50-es érték átlépése után akár 106,00 fölé is emelkedhet a jegyzés. (OT/GFX)
Jegyszedők, ültetők, hosztok és hoszteszek biztosítását várja a Művészetek Palotája (MüPa) attól a cégtől, amely elnyeri a tenderen meghirdetett megbízást. A Közbeszerzési Értesítő azt írja, hogy az intézmény 380 millió forintot szán a feladatokra.
Idén is kiválasztották az Ország Tortáját! A különleges – szatmári szilvapálinkát tartalmazó - születésnapi finomságot augusztus 20-án, a Kossuth téren mutatják be. A pályázatot nyert sütit hazai hírességek – többek között Détár Enikő, Gubás Gabi, a Rippel testvérek, és Pindroch Csaba - kóstolták meg először augusztus 1-én, a torta bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Lindsay Lohan bajban van, eddig ugyanis azt mondta, hogy Samantha Ronson az első nő, akivel viszonya van. Egy ifjú hölgy viszont állítja, ő már évek óta ágyba bújt a buli macskával.
Új felszerelést kap az afganisztáni magyar újjáépítési csoport: az Egyesült Államok mintegy harminc terepjárót ajándékoz a magyar honvédségnek - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter...
Lényegesen kevesebb bűncselekmény történt a Sziget fesztivál környékén, mint tavaly, például a gépkocsi-feltörések száma a 2007-es 74-ről idén 17-re csökkent - mondta Tóth Gábor dandártábornok,...
A Vodafone alapítványa a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok sport és rekreációs terápiáját támogatja, melyek célja a fiatalok állapotának fejlesztése, javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése és életminőségük javítása. Az alapítvány által kiosztásra kerülő összeg 25 millió forint.
A Nabucco csővezetéken szállítandó földgáz iránt jelentős igény mutatkozik, a vevők a csővezeték teljes kapacitásánál is nagyobb mennyiségre tartanak igényt - közölte a Nabucco társaság saját felmérés...
A jövő évi Sziget fesztivál nehezen képzelhető el jegyáremelés nélkül - mondta az InfoRádiónak Gerendai Károly. A főszervező szerint fontos szempont marad a jövőben is, hogy a magyar közönséget se veszítsék el, de a külföldieknek is vonzó legyen a program.
Az Egyesült Államok és Magyarország szerint továbbra is helye van Grúziának a NATO-ban, a grúz-orosz háború ellenére. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és April H. Foley, az Egyesült Államok...
A görög határ közelében, több faluban tartott razzián mintegy két tonna kendert foglaltak le a bolgár rendőrök - közölte a hatóság hétfőn. A rendőrségi szóvivő emlékeztetett arra, hogy a térségben sokan termesztik a növényt.
Több kínai dolgozó fog vitába szállni foglalkoztatójával a közeljövőben, ha él a költségmentes per lehetőségével, mivel Kína egyik nagy szakszervezete új irányelvet adott ki, olvasható a kínai szakszervezetek szövetsége (All-China Federation of Trade Unions) által hétfőn közzétett anyagában. A szakszervezetek ugyanis költségmentesen igénybe vehető jogi szolgáltató irodákat fognak alapítani, ezzel…
Fokozott és átfogó vízirendészeti ellenőrzést tartanak kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol ezen a nyáron eddig tizenegyen fulladtak vízbe - tájékoztatta Gaskó Bertalan, a megyei...
Akár már hétfőn délután eldőlhet, hogy lesz-e még a héten sztrájk a Ferihegyi repülőtéren, ekkor tárgyal ugyanis újra a repülőteret üzemeltető Celebi GH Kft. és a Légiközlekedési Dolgozók Egyesült Szakszervezete (LESZ).
Az amerikai fél miatt csúszik a vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó szerződés aláírása Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta April H. Foley amerikai nagykövet hétfőn Szolnok...
Alaposan ráfizethetnek azok a nők, akik fogamzásgátló tabletta szedése alatt kezdenek pasivadászatba. A tudósok szerint így esélyük sincs megtalálni az igazit. Az egész bonyodalmat a testszagok okozzák.
Megszállták a darazsak a Bosnyák téri piac pékségét. Kedvencük az édes-túrós batyu és az áfonyás-joghurtos szelet. A forgalmat nem tudják tönkretenni, még az allergiás vásárlók sem mondanak le kedvenc süteményükről, de a látvány azért mindenkit meghökkent. Csak nehogy darázs legyen a sütiben! – kérik.
Amikor 1996-ban, az atlantai olimpián Nagy-Britannia mindössze egy aranyérmet szerzett, a sportvezetés ráébredt, hogy valamit sürgősen tenni kell. A megoldást elsősorban az hozhatja, ha a költségvetés nagyobb összeget irányoz elő az élsport támogatására.
A Deutsche Bundesbank szakemberei gyenge 2. féléves eredményekre számítanak az Euróövezetben. A jelenlegi konjunktúramutatók gyenge gazdasági helyzetre utalnak a következő hónapokban is, állt a bank havi jelentésében. Az EUR/AUD napi szinten továbbra is mínuszban áll. 1,6827 alatt könnyedén 1,6800-ig eshet az árfolyam. A kerek érték átszakadása esetén visszaeshet az árfolyam az 1,6700-es érték…
Őrizetbe vette a rendőrség H. Beatrixot, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy több mint 20 budapesti társasház kezelését végző cég beltagjaként elsikkasztotta a lakók által befizetett pénzt - közölte...
Őrizetbe vette ma a rendőrség H. Beatrixot, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy több mint húsz budapesti társasház kezelését végző cég beltagjaként elsikkasztotta a lakók által befizetett pénzt.
Kilenc civil meghalt, mikor autóba rejtett pokolgép robbant hétfőn egy amerikai katonai bázis közelében Afganisztán keleti részén. Az országban a függetlenség napját ünneplik.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan derült, napos idő lesz, csapadék nem várható. Mérséklődik a légmozgás, éjszaka változó irányú, gyenge szél várható. Kedden...
Soós Csaba az RFV Nyrt. Igazgatóságának Elnöke 2008. augusztus 15-én 1.260 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 5.731 Ft-os átlagáron, míg Makra József az RFV Nyrt. Vezérigazgatója 1.200 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 5.730 Ft-os átlagáron az Erste Befektetési Zrt. segítségével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Anyjának hisz egy hajót egy bálnafi Ausztráliában, még szopni is megpróbál a járműből. A legfeljebb kéthónapos bálnaborjú feltehetően eltévedt és ezért keveredett a part közelébe Syndey-től nem...
A Nabucco csővezetéken szállítandó földgáz iránt jelentős igény mutatkozik, a vevők a csővezeték teljes kapacitásánál is nagyobb mennyiségre tartanak igényt - közölte hétfőn a Nabucco társaság...
Európa megosztott a grúziai válság megítélésében, nem tudja, hogyan alakítsa kapcsolatait Oroszországgal annak új agresszivitása miatt - írja a The New York Times.
A női kézilabda-válogatott eddigi fantasztikus teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a 35 fokos forróság ellenére is összegyűljön és együtt szurkoljon a lányoknak számos híresség.
A vádak ismertetésével megkezdődött hétfőn az Ausztráliában élő, náci háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly ügyének tárgyalása Perthben. A tárgyalás három napig tart majd és csak ezt követően dől el, hogy Ausztrália kiadja-e Magyarországnak Zentai Károlyt.
Az amerikai fél miatt csúszik a vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó szerződés aláírása Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta April H. Foley amerikai nagykövet hétfőn...