2008. augusztus 2. szombat

aug. 2
12:20
Saját gazdája adja le a legtöbb kutyát (BorsOnline)
Évente háromezer kutya kerül be az Illatos úti Állategészségügyi Telep 94 férőhelyére: telt ház esetén csak úgy tudják elhelyezni az újonnan érkezőket, ha elaltatnak egy ott lakó ebet. Egy ártatlan állat életét menti meg, ha kutyára vágyva onnan fogad örökbe egyet. A Bors augusztus 10-i örökbefogadó napján ráadásul ajándékok is járnak a kutyák mellé.
aug. 2
12:20
Elhunyt Gerevich György (Infostart)
Súlyos betegségben elhunyt Gerevich György, a Vasas kardvívóinak mestere.
aug. 2
12:36
Kalapács alatt Fox deszkája (BorsOnline)
Elárverezik Michael J.Fox légdeszkáját, amivel a legendás Vissza a jövőbe trilógiában repkedett a színész. A 80-as évek egyik kultuszfilmjének kelléke több mint ezer hollywoodi filmrelikviával együtt kerül kalapács alá.
aug. 2
12:36
Lerepült a postás teherautó vezetőfülkéje - képek (Infostart)
Két ember életét vesztette, amikor két jármű frontálisan összeütközött hajnalban a Veszprémet elkerülő körgyűrűn, a tapolcai elágazó közelében.
aug. 2
12:42
Mennyibe kerül a gyerek szeptemberi iskolakezdése? (Piac és Profit)
Az idei iskolakezdéskor is több tízezer forintos költségekkel kell számolniuk a szülőknek: az iskolák által kért tanszerek beszerzése mellett átlagosan 6,5 százalékkal kerülhetnek többe a tankönyvek - derül ki az MTI kérésére összeállított adatokból.
aug. 2
12:42
Blic: Karadzicot 2000-ig az Egyesült Államok védte (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok 2000-ig védte Radovan Karadzicot, ekkor azonban az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) rájött, hogy megszegi a Washingtonnal kötött megállapodást, amelynek révén elkerülte a nemzetközi igazságszolgáltatást - írta szombati számában a Blic című szerb lap.
aug. 2
12:54
Bekeményített az APEH: több a letiltott fizetés és a végrehajtás (Adózóna)
Ez év első felében 33 ezer esetben tiltotta le az APEH a köztartozással rendelkezők fizetésének egy részét. Ez az adat 343 százaléka az elmúlt esztendő azonos időszakában regisztráltnak, vagyis 2007 első fél évéhez viszonyítva három és félszer több alkalommal nyúlt ehhez az eszközhöz az adóhivatal - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
aug. 2
13:00
Karadzsics: meg akartak ölni! (Blikk)
Titkok a szerb háborús bűnös 13 évi bujkálásából
aug. 2
13:12
Linda Grey 67 évesen is bombázó (BorsOnline)
Linda Gray, a Dallas című sorozat egykori sztárja 67 évesen is csúcsformában van és gyönyörű. A színésznő azt állítja: külseje az egészséges élet és a sport eredménye.
aug. 2
13:12
Energiatakarékossággal kampányolna az MDF (Infostart)
Energiatakarékossági kampány elkészítésére kéri a kormányt az MDF. A párt azt javasolja, hogy az akcióra legalább 50 millió forintot különítsenek el a kabinet kommunikációs keretéből.
aug. 2
13:18
ÁSZ: a takarékossági intézkedések okozták a hiányosságokat a betegellátásban (HírTV)
Több ponton is hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék az egészségügyi és szociális ellátást vizsgáló jelentésében. A felügyelőszerv megállapította, hogy a takarékossági intézkedések miatt alakultak ki visszásságok a rendszerben.
aug. 2
13:18
Egy háznak ütközött egy autó a főváros XVI. kerületében (Blikk)
aug. 2
13:36
USA: októberben dőlhet el a vízummentesség (Piac és Profit)
Magyarország továbbra is úgy számol, hogy az év végén vagy a jövő év elején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz - közölte Szelestey Lajos külügyi szóvivő.
aug. 2
13:36
Játékterápia a daganatos gyermekekért a Margitszigeten (HírTV)
Augusztus első szombatján a NOHA Stúdió fiatal képzőművészei közös kézműves foglalkozásra várják a Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos betegeit a margitszigeti Holdudvar Galéria kertjébe.
aug. 2
13:36
Fidesz: a kormány csökkentse a távfűtés áfa tartamát (Gondola)
A Fidesz felszólítja a "csonka" kormányt és a kormányfőt, hogy tegyen lépéseket a távfűtés árának megfékezésére, és csökkentse e szolgáltatás húsz százalékos áfa tartamát öt százalékra -...
aug. 2
13:38
Feng Shui tanácsadót örököl a következő kormány a MeH-től (HírTV)
Feng Shui szakértőt örököl a következő kormány a Miniszterelnöki Hivataltól. Térrendezési tanácsadó az egyik vezető tisztségviselője annak a cégnek, amelyikkel három évre szerződött komplex projektmenedzsment tanácsadásra a kancellária. Az EPOMAP Kft. megbízatása 2008. június 13-tól 2011. június 13-ig érvényes. A cég legjobban fizetett tanácsadója nettó 60 ezer forintot vihet haza óránként.
aug. 2
13:38
Több kilométeres kocsisor az osztrák határon (Gondola)
Több kilométeres kocsisor torlódott össze Hegyeshalomnál, a belépő oldalon - tudta meg az MTI a megyei rendőr-főkapitányságtól. A torlódást a török és román vendégmunkások, illetve a Forma-1...
aug. 2
13:48
Történelmet ír Pekingben a két Natalie (BorsOnline)
A négyévenkénti olimpia óriási motiváló erőt jelent a sportban. A győzelem örökös hírnevet, és nem mellékesen biztos megélhetést nyújt a későbbiekre. Se szeri, se száma a különleges ötkarikás egyéniségeknek.
aug. 2
13:54
Egy kevés alkohol jót tesz a csontoknak (Infostart)
A mérsékelt alkoholfogyasztók ritkábban kerülnek combnyaktörés miatt kórházba, mint azok, akik vagy egyáltalán nem isznak, vagy túl gyakran néznek a pohár fenekére.
aug. 2
13:54
Több száz cigány várta a gárdistákat Pusztaegresen (+videó) (HírTV)
Újabb demonstrációt és tagtoborzót tartott a Magyar Gárda, ezúttal a Fejér megyei Pusztaegresen. A gárdisták autóval vonultak fel, mert a faluban több száz roma gyűlt össze. Pedig az eseményt nagy létszámban biztosította a rendőrség, a megye valamennyi kapitányságáról vezényeltek egységeket.
aug. 2
13:54
Peking 2008: az olimpia legjei (Gondola)
A házigazda kínaiak adják a pekingi olimpia legnagyobb és legkisebb résztvevőjét: a 236 centis kosarassztár, Jao Ming és a mindössze 136 centis műugró, Zso Lin-csen között éppen egy méter a...
aug. 2
13:54
Újabb balesetet szenvedett a Qantas ausztrál légitársaság egyik gépe (Blikk)
aug. 2
13:56
EC-135: újra leállt egy motor a mentőhelikopterknél (Gondola)
A légijárművet az M3-ason történt balesethez riasztották, - bár később kiderült: nincs szükség légimentésre. Az egyik hajtómű azonban nem indult el: meghibásodott. Ez az a helikopter, amelyet a csütörtökön szerencsétlenül járt gép helyett állítottak szolgálatba.
aug. 2
14:06
Eva Mendes irtózik a szőrtől (BorsOnline)
Eva Mendes óriásplakátokon hirdeti, hogy fontosak számára az állatok. A gyönyörű színésznő ugyanis meztelenül pózol egy szőrme viselés elleni kampány keretein belül.
aug. 2
14:12
A brit kormány is a monoki modell bevezetését fontolgatja (+videó) (HírTV)
A brit kormány is fontolóra vette a monoki rendelet bevezetését. Monok képviselő-testülete május 21-én módosította a gyermekvédelem helyi szabályozásáról, valamint a felnőttkorúakra vonatkozó szociális gondoskodásról szóló rendeletét, amelyeket a közigazgatási hivatal több területen alkotmánysértőnek talált. A testület azonban nem hátrál meg.
aug. 2
14:12
Magyar segélyszállítmány az árvíz sújtotta Ukrajnának (Gondola)
Magyarország több mint 100 millió forint értékű segélyszállítmányt juttat el Ukrajna árvíz sújtotta térségébe; a védelmi eszközöket, gyógyszereket és élelmiszereket szállító hét kamionból álló...
aug. 2
14:12
Elindult a magyar segélyszállítmány az árvíz sújtotta Ukrajnának (Kripto Akadémia)
Magyarország több mint 100 millió forint értékű segélyszállítmányt juttat el Ukrajna árvíz sújtotta térségébe; a védelmi eszközöket, gyógyszereket és élelmiszereket szállító hét kamionból álló konvoj szombat délben lépte át a záhony-csapi határállomást.
aug. 2
14:12
Gépjármű - Emelkedett a Nissan amerikai értékesítései (ProfitLine)
Emelkedett a Nissan Motor júliusi értékesítési adatai az Egyesült Államokban, mellyel rekord mértékű piaci részesedést szerzett az amerikai piacon, köszönhetően annak, hogy a vásárlók a személyautók felé fordultak a gépjárművásárlásaik során. (ProfitLine.hu)
aug. 2
14:14
Peking 2008: egyenruha a taxisok számára (Gondola)
Egyenruhában kötelező szolgálatot teljesíteni a mintegy 100 ezer pekingi taxisnak az olimpia alatt. Az egységes megjelenés jegyében a sofőröknek sárga inget, kék nadrágot és fekete-sárga csíkos...
aug. 2
14:24
Macskanővé kell híznia Jolie-nak (Blikk)
Michelle Pfeiffer és Halle Berry nyomdokaiba lép
aug. 2
14:24
Magyar segélyszállítmány megy Ukrajnába (Infostart)
Magyarország több mint 100 millió forint értékű segélyszállítmányt juttat el Ukrajna árvíz sújtotta térségébe; a védelmi eszközöket, gyógyszereket és élelmiszereket szállító 7 kamionból álló konvoj délben lépte át a záhonyi határállomást.
aug. 2
14:26
Ördög Nóri már feleség (Blikk)
Hét év után mondta ki a boldogító igent
aug. 2
14:30
A nappalaiban kötött ki a lesodródó autó (HírTV)
Kidöntött egy házfalat egy autó Rákosszentmihályon - értesült a HavariaPress.
aug. 2
14:30
Emelkedik a távhő – mélyül a mélyszegénység (Gondola)
Az újabban bejelentett távhő- és melegvíz szolgáltatás árának emelése azt jelenti, hogy az idei emelések összességében elérik a 11,6 százalékot - Iván László sajtótájékoztatója.
aug. 2
14:42
Dédelgetik a kínaiak Cseuz Lászlót (BorsOnline)
Páratlan élményeket él át Peking felé bicajozva Cseuz László. A férfi még május 1-én ült fel kerékpárjára, hogy 97 nap alatt eltekerjen a 2008-as olimpia helyszínére. A 63 éves testnevelő tanárnak ez lesz az ötödik olimpiája, amelyre kétkerekűjével érkezik. A sportember ezúttal Nanjing közeléből tudósította lapunkat.
aug. 2
14:42
Képriport: családi háznak ütközött egy kocsi (Infostart)
Egy családi háznak ütközött egy személygépkocsi szombaton kora délután a főváros XVI. kerületében, a Sasvár utcában - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
aug. 2
14:48
MÁV: 29 településen egyszerűsödik a jegyvásárlás (Piac és Profit)
Az internetes jegyvásárlási rendszer bevezetése, június 16-a óta eddig 18 ezer vasúti menetjegyet, helyjegyet és pótjegyet adott el a MÁV-START elektronikusan.
aug. 2
14:48
Egy év alatt a feje tetejére állhat az éghajlat (Infostart)
A jeges szelek irányának megváltozása miatt egyetlen év alatt drasztikusan lehűlt Nyugat-Európa éghajlata 12 679 évvel ezelőtt - állapították meg tudósok, akik egy németországi tó üledékét tanulmányozták.
aug. 2
14:48
A nyugati és déli határátkelőinken is hatalmas a torlódás (HírTV)
Öt órát kell várniuk azoknak az autósoknak, akik Röszkénél akarják elhagyni az országot, míg az ott belépők három és fél órás veszteglésre számíthatnak. Hegyeshalomnál is több kilométeres kocsisor alakult ki, Záhonynál pedig tíz órára nőtt a várakozási idő a kilépő oldalon a kamionoknak, új számítógépes rendszert vezettek be ugyanis az ukrán oldalon.
aug. 2
14:48
Panaszok az éjszakában..! (Gondola)
Csendélet a Tisztelt Házban. Éjfélre jár. Üres a karzat, tévéknek, újságíróknak híre-hamva, öten-hatan lézengenek a padsorokban, a pulpituson ülő elnök és jegyző is bóbiskol. Elérkezett a napirend utáni felszólalások ideje. Örök talány: kihez és minek szólni ily cudar időben? Mégis, hétről hétre, tengernyi keserűséget, félelmet, aggodalmat soroltak, országunkról és szűkebb környezetükből…
aug. 2
14:48
Elutazott a magyar csapat legnagyobb része (Blikk)
aug. 2
14:50
Nem bírnak a törökországi tűzvésszel (HírTV)
Nem bírnak a török tűzoltók az Antalyia üdülőváros körzetében tomboló erdőtűzzel. A lángok miatt több falu lakosságát ki kellett telepíteni. Ókori görög emlékek is veszélybe kerültek. A tengerparton nyaralók biztonságban vannak.
aug. 2
15:06
A nyárral a Malév is véget ér? (HírTV)
Több mint 50 európai légitársaság szembesül eddigi legnagyobb árképzési válságával és jelenthet csődöt a nyári vakációk befejeztével, állítja a brit Times című napilap szombati internetes kiadása. Mint Douglas McNeil, a Blue Oar befektetési cég légiközlekedési elemzője elmondta: a kerozin-áremelések okozta krízisnek áldozatul eshet több európai légitársaság, köztük a Malév is.
aug. 2
15:06
Két évre ítéltek távollétében egy ellenzéki egyiptomi szociológust (Kripto Akadémia)
Távollétében két évre ítélte szombaton egy kairói bíróság Szaadeddin Ibrahim egyiptomi szociológust az ország jó hírnevének okozott kár címén.
aug. 2
15:08
Le kellett zárni a spanyol-andorrai határátkelőt (Kripto Akadémia)
Árvíz miatt átmenetileg le kellett zárni a hét végén a spanyol-andorrai határátkelőt. A heves esőzések miatt kilépett medréből a Runer folyó és az átkelő víz alá került.
aug. 2
15:09
Álmatlan rendőr buktatta le az autófeltörőknek (hirado.hu)
Lakása ablakában könyökölve szúrta ki a fiatalokat
aug. 2
15:11
Ítéletidő tombol a Pireneusokban (hirado.hu)
A spanyol-andorrai határátkelőt le kellett zárni, mert elborította a víz
aug. 2
15:13
Ötven(!) európai légitársaság mehet csődbe a nyár végéig (hirado.hu)
Egy brit elemző szerint veszélyben van a Malév is - az ok a drasztikus kerozin-áremelkedés
aug. 2
15:15
Likvidálták volna az al-Kaida második emberét? (hirado.hu)
A CBS News úgy tudja, vagy meghalt vagy súlyosan megsebesült egy múlt heti légicsapásban az-Zavahri, de a hírt senki sem erősítette meg
aug. 2
15:18
Ciki a netkávézó az első randevún (BorsOnline)
Vajon hová visz az első randin, egy romantikus étterembe vagy abba a hangulatos külvárosi cukrászdába? - álmodozik a lány, ám hamar elmegy a kedve, ha a reménybeli nagy ő előrukkol a nagy ötlettel: az aluljáróban lévő gyorsétterem, vagy a sarki kiskocsma. Egy rosszul megválasztott randihelyszín garantáltan a bimbózó románc vége lehet.

Keresés