Összesen nettó hatmilliárd 330 millió forint értékben népszerűsíti a kormány uniós vidékfejlesztési programját az agrártárca egyik háttérintézménye. A Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetet tavaly alapította a Földművelésügyi Minisztérium.
A török és román vendégmunkások és a Forma-1 Magyar Nagydíjra Ausztria felől érkező turisták miatt óriási torlódás alakult ki az M1-es autópálya Magyarországi szakaszán. Az Állami Autópálya Kezelő...
Több mint 8300-an indultak az idei Balaton-átúszáson. A megmérettetés rekordszámú érdeklődőt vonzott: a szervezők szerint 25 ezren látogattak el az eseményre. Csak kevesen, összesen 53-an adták fel az erőpróbát.
Egyelőre raktárakba kerül az idei búza, mert a felvásárlók még nagyon keveset fizetnek a gabonáért. Míg tavaly egy mázsa búza 5500 forintot is ért, idén eddig 4000 forint körüli az ár. Ez pedig veszteséget jelent a termelőknek, a megnövekedett üzemanyag és vetőmagárak miatt. Ugyanakkor a raktározásért is fizetni kell, ezt az összeget a későbbi vételárból tartják vissza a tárolást finanszírozó…
Vízi biciklisek találtak rá szombaton egy holttestre a Balatonban, a parttól néhány száz méterre, a balatonboglári strandnál - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az áldozat egy...
Szélsőséges kurd szakadárok követték el a múlt heti isztambuli, 17 halálos áldozatot szedő robbantásos merényletet - közölte a török belügyminiszter. Besir Atalay elmondta, hogy a merényletben...
Árokba hajtott szombaton délután egy személygépkocsi az M3-as autópálya 47-es kilométerénél, a balesetben ketten súlyosan megsérültek - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese....
Ketten meghaltak abban a közlekedési balesetben amely szombaton délelőtt történt Vas megyében a 86-os számú főúton, Kisunyom térségében - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy osztrák...
Remek formában van a Liverpool magyar légiósa, Németh Krisztián: a csatár a skót Rangers elleni szombati felkészülési mérkőzésen adott egy gólpasszt és kiharcolt egy büntetőt is. A meccset egyébként 4-0-ra nyerték meg a "vörösök".
Sörözőbe rohant egy kamion, Budapesten, a X. kerületben a Gyömrői és a Csévéző út sarkán, miután egy személygépkocsival ütközött szombat délután. A balesetben ketten súlyosan, hárman pedig...
Fekete polgárjogi aktivisták zavarták meg Barack Obama egyik kampányrendezvényét. Azt követelték, hogy a demokrata elnökjelölt fordítson több figyelmet a feketék problémáira. Obama szót adott a fiataloknak, majd azt mondta, felül kell emelkedniük a faji ellentéteken.
Megkezdődött a takarítás a Tisza felső szakaszán. 100 millió forintos segélyt nyújt Magyarország Ukrajna árvíz sújtotta térségeinek. A holokauszt roma áldozataira emlékeztek az egykori auschwitz-birkenaui láger területén. A nap legfontosabb hírei augusztus 2-án.
Szerda óta 86 ellenőrzést végzett a Hungaroring környéki településeken az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a szakemberek 23 esetben találtak valamilyen szabálytalanságot.
Szekeres Imre szerint a ferencvárosi malom bontási területén kedden megtalált bomba hatástalanításakor tűzszerészek helyesen jártak el. "A tűzszerészek helyesen jártak el, dicséretben...
Meghalt egy motoros a 7-es úton szombaton Siófokon - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetet egy, a védett útra kihajtó személygépkocsi okozta. A vétlen motoros az ütközéskor...
A Legfőbb Ügyészséghez június 23-án érkezett egy beadvány, melyben egy magánszemély kéri, hogy indítsanak eljárást a kormanyszovivo.hu oldal ellen hűtlen kezelésért. Közben kiderült: 2011-ig bérel Feng Shui-szakértőt a kormány. Óránként 60.000-ért.
Összeütközött egy autóval, majd sörözőbe csapódott egy kamion szombaton este Budapesten, a XVIII. kerületi Gyömrői és Csévéző utca kereszteződésében - értesült a Független Hírügynökség.
Egy ember életét vesztette, ketten megsérültek, amikor árokba hajtott egy autó szombaton este, Pécsett - közöte Baranya rendőr-főkapitánya. A jármű egy másik kocsit akart megelőzni, de a szembejövő...
A Balaton vize rendkívül tiszta és átlátszó, mind a vízminőség, mind a vízállás optimális az üdülés szempontjából - hangsúlyozza az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete.
Eltűnt öt külföldi hegymászó Pakisztán északi részén, miután egy lavina elsodorta őket a világ második legmagasabb hegycsúcsán, a K-2-n. A hegymászók - két koreai, két norvég és egy francia - éppen...