Összesen 21 számban osztanak érmeket a pekingi olimpia 14. versenynapján. Kajak-kenuban délelőtt hat szám döntőjét rendezik meg, mindegyikben lesz magyar egység.
A magyar hatóságok a jövőben is fellépnek a kuruc.info honlap működtetése ellen - jelentette ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A miniszter szerint siker volt, hogy egy ideig nem üzemelhetett a kuruc.info honlap, és "ha most a sárkány újra feldugta a fejét, akkor természetesen, akinek ezzel dolga van, megteszi a szükséges lépéseket".
A hátrányos megkülönböztetés veszélyét hordozza magában, ha a vám- és pénzügyőrség csak a Szlovákiában regisztrált autók üzembentartóit vizsgálja, más külföldi rendszámmal futó járművek használóit nem ellenőrzi - állapította meg jelentésében Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A Vám- és Pénzügyőrség szerint nem teljesen helytálló Szabó Máté ombudsman megállapítása.
Mostanra néhányan felismerték a Fideszben, mekkora kárt okozhat Orbán Viktor beruházásellenes politikája, ezért már több fideszes vezetésű település áll sorba azért, hogy ott épüljön meg az Apollo Tyres gumigyára - közölte a kormányszóvivő. Budai Bernadett közleményében kiemelte: amíg a kormány azon dolgozik, hogy minél több olyan beruházást vonzzon az országba, mint a Kecskemétre települő…
A nyári melegben csak egy gombnyomás, és máris kellemesen hűvös levegő árasztja el a lakást. Nem csak a hideg, de a kiáramló levegő minősége is komoly veszélyt jelenthet.
A Magyar Kerékpáros Klub azt kéri a kormánytól, hogy biztosítsa a pénzt a kerékpárút-fejlesztésekre, és újra legyen felelőse a programnak. A kerékpárosok érdekképviselői petíciót intéztek a kormányfőhöz, és bejelentették: először lesz politikai célja a szeptemberi Critical Mass felvonulásnak.
Hágai sajtójelentések szerint másik bírói csoportra bízták Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető ügyét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken.
Csütörtökre virradóra ismeretlen tettesek kiraboltak egy 82 éves kenderesi lakost otthonában – tudta meg a szoljon.hu Veres Évától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.
Megégett embert mentett ki egy lángoló tanyaépületből csütörtökön két, a Szentes környéki tanyavilágban járőrútvonalakat kijelölő rendőrtiszt. A két rendőr alig ért a sérülttel a rendőrautóhoz, mikor az épület felrobbant.
A GfK Csoport által 2008 tavaszán végzett felmérés szerint továbbra is a tűzoltókat övezi a legnagyobb bizalom világszerte. Mellettük Európában az orvosok és tanárok, hazánkban a postások és orvosok állnak a bizalmi lista élén. Világszerte a politikusok kullognak a sor végén.
A kormány után az államfő is bocsánatot kért, amiért 1968-ban magyar katonák is részt vettek a prágai forradalom elfojtásában; folytatódik az ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról; Pekingben a bronzéremért játszhat a magyar női kézilabda-válogatott.
Egy nappal a kivonulás beígért befejezése előtt az orosz erők blokád alá vonták Grúzia fő kikötőjét, Potit. A városhoz vezető utat páncélosok zárták le, a katonák pedig a városra irányított aknavetőket ástak be. Közben Oroszország úgy döntött, hogy felfüggeszti katonai együttműködését a NATO-val.
A rendőrök elfogták az utolsó férfit is, aki a gyanú szerint részt vett kedden este egy székesfehérvári lakóház megdobálásában, ahol egy 12 éves kislány életveszélyesen megsérült. A térfigyelő kamerák felvételei szerint a Hosszúsétatéren lévő házat 6 fiatal dobálta meg kövekkel. Négyüket szerdán délelőtt, az ötödiket csütörtök reggelre, az utolsót pedig csütörtökön nap közben fogták el. Az…
A jó helyzetértékeléshez szükség van a történelem tanulságaira, ezért szembe kell nézni a múlttal, és fel kell frissíteni az emlékeket - mondta a köztársasági elnök a prágai tavasz eltiprásának 40. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Közép-Európa megszabadulása a szovjet szocializmus rendszerétől 1956 Magyarországának, a '68-as Csehszlovákiának és a nyolcvanas évek Lengyelországának…
A négybe kerülés miatt továbbra is nagyon büszke a csapatára Hajdu János szövetségi kapitány, de a szakvezető szerint lett volna esély ezen a napon az oroszok ellen. Görbicz Anitáék az elődöntőben 22-20-ra veszítettek, így szombaton reggel Dél-Korea ellen a bronzéremért játszhatnak.
Oroszország csütörtökön értesítette a NATO-t, hogy felfüggesztik a katonai együttműködést az atlanti szövetséggel - közölte egy NATO-szóvivő Brüsszelben. Az Egyesült Államok szerencsétlennek nevezte a lépést, amely azután történt, hogy a NATO kedden közölte: nem tudnak a szokásos módon együttműködni Moszkvával, amíg az orosz csapatok ki nem vonulnak Grúziából.
Dúl a pókerláz Amerikában: a profik mellett nem csak az egyre lelkesebb amatőrök ülnek le mind nagyobb számban a zöld asztalhoz, de rákapnak a játék ízére a hollywoodi sztárok is
Nem csukják le, de drogelvonóra kell mennie Steven Adlernek, a Guns 'n' Roses egykori dobosának, akit már az együttesből is amiatt tettek ki, mert a sok heroin miatt nem volt képes rendesen dobolni.
Kádár János meggyőződésből, és nem kényszerből küldött negyven éve magyar katonákat Csehszlovákiába - mondta az InfoRádió által megkérdezett történész az 1968-as események kapcsán. Borhi László szerint érthetetlen, hogy Románia miért maradhatott ki a Varsói Szerződés közös katonai akciójából.
Három számban is aranyesélyes pénteken a magyar kajak-kenu válogatott - mondta az InfoRádiónak Angyal Zoltán szövetségi kapitány. Hozzátette: 1000 méteren kenu egyesben Vajda Attila, kajak kettesben a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó és a női kajak négyes 500 méteren lehet harcban az első helyért.
Egy thai újságíró meghalt, és húsz ember megsebesült csütörtökön Thaiföld déli részén, amikor felrobbant egy autóba rejtett bomba egy rendőrőrs előtt - közölte a thai rendőrség. Thaiföldön ritkának számít, hogy autót használnak terrorista támadásokhoz az ország déli részén élő muszlim szélsőségesek.
A Magyar Nagydíj győztese, Heikki Kovalainen elsődleges célja, hogy további győzelmeket szerezzen az idei évben, nem pedig az, hogy beálljon csapattársa mögé, és támogassa őt a bajnoki címért folytatott küzdelemben.
Meztelenül töltheti le büntetését egy pucérkodásért börtönbe zárt rab Németországban, mert a börtön vezetése elfogadta, hogy az illetőt nyomasztja a rabruha.
A Fidesz álláspontja szerint van helye bocsánatkérésnek olyan, két nép kapcsolatát hátrányosan érintő történelmi esemény miatt, mint az 1968-as csehszlovákiai bevonulás. Ez a bocsánatkérés azonban mindenekelőtt az akkori diktatórikus államhatalmat működtető MSZMP jogutód pártjának erkölcsi kötelessége - áll az ellenzéki párt közleményében. A kommunista bűnök esetében sincs helye a felelősség…
A Kramár emlékérmet a cseh kormány azoknak a személyeknek adományozza, akiknek köszönetet akar mondani a demokrácia és az emberi szabadságjogok érdekében kifejtett tevékenységükért
Kényszerleszállást hajtott végre a német Condor légitársaság egyik utasszállítója a kenyai Mombasában csütörtökön, miután a Boeing 767-300-as típusú gép egyik hajtóművéből üzemanyag szivárgott - közölték a mombasai repülőtér illetékesei.
Tudatánál van és föl fog épülni édesanyja szerint az a floridai vízideszkázó, akit hétfőn kapott föl a szél az óceánparton, és nekicsapott egy házfalnak.