Felfaltak a krokodilok egy férfit Bangladesben - jelentette az AFP csütörtökön a helyi rendőrségre hivatkozva. A 25 éves fiatalember azért mászott be a megtermett hüllők közé, hogy áldásukat kérje.
Nincs konkrét időpontja Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök hivatalos találkozójának, amelyre a csütörtöki pozsonyi sajtóban megjelent értelmezés szerint szeptemberben kerüln...
A bronzéremért küzdhet a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián, mivel az elődöntőben 22-20-ra kikapott a világbajnok oroszoktól. Hajdu János szakvezető együttese Dél-Koreával küzdhet meg a 3. helyért.
Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerint a gépjárművek forgalomba helyezésének és forgalomból való kivonásának szigorítására van szükség - közölte a kormánybiztos...
A dalai láma azzal vádolta meg a kínai hadsereget, hogy augusztus 18-án tibeti tüntetőkre nyitott tüzet, aminek következtében 140 ember vesztette életét.
Elfogtak egy heroint árusító drogterjesztőt még kedden a rendőrök a fővárosban - tájékoztatott csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Most azt vizsgálják, honnan szerezte a drogot amit árult, illetve kik segítettek neki.
Bombariadó miatt kiürítették a Keleti pályaudvart csütörtökön kora délután, ezért ott meghatározatlan ideig szünetel a vonatforgalom - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője. A tűzszerészek megkez...
Bombafenyegetés miatt kiürítik a Keleti pályaudvart. Csütörtökön délután háromnegyed kettő előtt telefonált egy ismeretlen férfi a Keleti pályaudvar rendőrőrsére. A hívás alapján a rendőrök a pályaudvar teljes kiürítéséről döntöttek.
Az orosz hazai össztermék 7,9 százalékkal bővült az idei első hét hónapban, az egy évvel korábbihoz képest - közölte az orosz gazdasági miniszter. Idén legalább 8 százalékkal nő az orosz hazai össz...
A gépjárművek forgalomba helyezésének és forgalomból való kivonásának szigorítására van szükség - közölte Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa.
A negyedik helyet szerezte meg a pekingi olimpia noi vízilabdatornáján a magyar válogatott. Godova Gábor tanítványai a harmadik helyért rendezett mérkozésen a rendes játékidoben és a hosszabbításban is döntetlenre végeztek Ausztrália ellen, de a büntetopárbajt elvesztették. A mérkozésrol Szabó Gergo kérdezte Petrovics Mátyást, az Újpest férfi vízilabdacsapatának vezetoedzojét.
Büszke vagyok a lányokra, csak amiatt vagyok csalódott, hogy nem éremmel a nyakunkban távozunk - mondta a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Godova Gábor az Ausztrália ellen elveszített bronzmérkőzés után.
Bombariadó miatt kiürítették a Keleti pályaudvart csütörtökön kora délután, ezért ott meghatározatlan ideig szünetel a vonatforgalom - közölte a MÁV szóvivője. A tűzszerészek megkezdték a...
A magyar-vietnami kereskedelmi forgalom a 2006. évi 23 százalékos növekedés után, tavaly 58 százalékkal nőtt, de a gyors növekedés ellenére még mindig elmarad a lehetőségektől - mondta Vizi László Mag...
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: Orbán Viktor az európai politikusoknak írt levelekben összefoglalta a Fidesz álláspontját Oroszország grúziai beavatkozásával kapcsolatban, melyet katonai agressziónak tart, hiszen Oroszország Dél-Oszétia mellett grúz területek ellen is támadást intézett, ezzel megsértve az ország szuverenitását és területi integritását.
Szeptembertől új alapokra kerül a pénzügyi fogyasztóvédelem, az 1-jétől hatályba lépő jogszabály folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat esetén alkalmazandó
A dalai láma azzal vádolta meg a kínai hadsereget, hogy augusztus 18-án tibeti tüntetőkre nyitott tüzet, aminek következtében 140 ember vesztette életét. A vallási vezető szerint ugyanakkor ez az...
A nagy világmárkák mindig is hatványozottan készültek az olimpiára, hiszen a legtöbb fogyasztót a játékok alatt érhetik el a legkönnyebben. Az Advertising Age szaklap a Yougov Polimetrix kutatócsoport analízisére hivatkozva azt állapította meg, hogy nem minden márka tudta pozitívan használni a szponzorációt.
Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének elismerését kéri Moszkvától. Az abház parlament egyhangúlag szavazta meg a szakadár terület elnökének kezdeményezését, a dél-oszét parlament a napokban dönt.
Meghalt egy motoros, miután szerda este Vir-szigeten összeütközött egy magyar teherautóval - közölte csütörtökön honlapján a horvát rendőrség. A motort vezető 35 éves férfi a helyszínen életét...
Életét vesztette az a férfi, aki eddig tisztázatlan okból leesett egy traktor utánfutójáról egy kislétai szántóföldön, s a jármű áthajtott rajta - jelenti a HavariaPress.
Az Európai Unió 2004-es keleti bővítése óta most dolgozik a legkevesebb kelet-európai Nagy-Britanniában, miután a világgazdasági lassulás nem kímélte a brit gazdaságot sem. A brit belügyminisztériu...
A dalai láma szerint 140 ember halt meg, amikor augusztus 18-án tibeti tüntetőkre nyitott tüzet a kínai hadsereg. A kéthetes franciaországi látogatáson tartózkodó vallási vezető a párizsi Le Monde-nak azt mondta: az adatot még ellenőrizni kell.
A negyedik helyet szerezte meg a pekingi olimpia noi vízilabdatornáján a magyar válogatott. Godova Gábor tanítványai a harmadik helyért rendezett mérkozésen a rendes játékidoben és a hosszabbításban is döntetlenre végeztek Ausztrália ellen, de a büntetopárbajt elvesztették. A mérkozésrol Szabó Gergo kérdezte Petrovics Mátyást, az Újpest férfi vízilabdacsapatának vezetoedzojét.
Hosszú, de annál izgalmasabb kiválasztás eredményeképpen megszületett a végeredmény: Badacsonyi Nóra, 21 éves főiskolai hallgató fogja képviselni a THE Programot a diákok és hallgatók előtt.
Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők a korábbi tervekkel szemben nemcsak az Agrana Magyarország Kft. vásárosnaményi feldolgozóüzemét...
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy felfüggesztette a Romániának járó agrártámogatások folyósítását. Összesen mintegy 30 millió eurónyi uniós pénzről van szó. A döntés oka, hogy Brüsszel egyelőre...
Az első munkanélküli segélykérelmek mutatója 432.000-es értéket hozott a várt 440.000 helyett. Az előző érték 450.000 volt. Közgazdászok értékelései alapján a 350-400.000-es érték már igencsak negatívan befolyásolja a gazdaságról alkotott összképet. Éppen ezért akár még a héten ismét az 1,49-es érték előszobájában találhatjuk az EUR/USD devizapár árfolyamát. Ellenállásokat 1,4831-nél és…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan derült, napos idő várható, legfeljebb északon, északnyugaton növekszik meg időnként a felhőzet, de csapadék ott sem valószínű....
Nincs magyar áldozata a madridi repülőgép-szerencsétlenségnek - mondta a kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. Budai Bernadett közölte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök táviratban fejezte ki...
A Bank of England (BoE) szakembereinek álláspontja továbbra is vegyes képet mutat az angol monetáris politikával kapcsolatban. A BoE augusztusi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy 1 tag emelésre szavazott, 1 kamatcsökkentésre, a maradék 7 pedig változatlan alapkamatra voksolt. Piaci megfigyelők szerint a 0,8000-as illetve a 0,8023-as céllal nyitott longok továbbra is kedvező megítélésnek…
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) pályázatot írt ki egy kutatás-fejlesztés (k+f) tevékenységet erősítő szolgáltatásokat kínáló iroda működtetésére Brüsszelben, az iroda működésének első három évére a hivatal 250 millió forintot biztosít.
Legkésőbb 2011 végére valamennyi magyarországi áruházát felújítja és bővíti a Metro Kereskedelmi Kft. - közölte José Maria Cervera, a cég vezérigazgatója. A kibővített debreceni Metro áruház avatása k...
Az Európai Unió 2004-es keleti bővítése óta most dolgozik a legkevesebb kelet-európai Nagy-Britanniában, miután a világgazdasági lassulás nem kímélte a brit gazdaságot sem. A brit...
Egy amerikai férfi beperelt egy Chicago-i éttermet, mert állítása szerint egy közel 3 méter hosszú bélféreg fejlődött ki benne az étterem által felszolgált, nem eléggé átfőtt haltól.
A marketing- és reklámszakemberek megbízhatóságáról nem vélekedtek kedvezően a GfK Csoport tavaszai felmérésében résztvevők. A bizalmi index élén a tűzoltók szerepelnek világszerte, a politikusok pedig a lista sereghajtói.