Az idei évben a Nemzeti Energiatakarékossági Program - NEP - pályázatok támogatására az eddig rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keretet a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium további 1 milliárd Ft keretösszeggel növelte meg átcsoportosítással. A tárca emellett megemelte a támogatási intenzitást, valamint a támogatás maximális mértékét is. Az eddig pozitívan elbírált…
Michael Bloomberg New York-i polgármester munkába fogná a legnépesebb amerikai város szeleit: szélmalmokat telepítene a felhőkarcolókra és a hidakra. Igencsak megváltozna New York látképe, ha megva...
Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat észak-afrikai szervezete vállalta magára a szerdai, algériai kettős merénylet végrehajtását. A robbanásokban 12 ember meghalt, 42-en megsebesültek.
Két nap leforgása alatt két földrengés történt Kínában ugyanabban a térségben, a halottak száma meghaladja a hármat, és több mint százan megsebesültek. Az Új Kína állami hírügynökség pénteken adott...
Dokumentumokat hamisítottak meg a kínaiak, hogy egy tornászt elindíthassanak az olimpián, noha nem töltötte be az előírt korhatárt - állítja egy amerikai számítógépes kalóz, aki mindezt bizonyítani is tudja.
Két nap leforgása alatt két földrengés történt Kínában ugyanabban a térségben, a halottak száma meghaladja a hármat, és több mint százan megsebesültek. Az Új Kína állami hírügynökség pénteken adott...
Választási párt megalapításáról tárgyalt a napokban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Centrum Párt Szegeden - írja pénteki számában a Népszabadság. A lap úgy tudja a három párt közös, illetve közösen támogatott jelöltek indítását tervezi a 2009-es európai parlamenti, illetve a 2010-ben esedékes országgyűlési és helyhatósági választásokon.
Bíró Boldizsár kabinetfőnök és B. Király Györgyi, az Egészségügyi Minisztérium sajtófőnöke is távozik a tárcától - írja a Napi Gazdaság. A lap azt az információt kapta a minisztériumtól, hogy mindk...
Az engedélyezettnél tíz méterrel fúrt tovább a 4-es metró fúrópajzsa a Szent Gellért téri építkezésnél - közölte a helyszíni szemlét és ellenőrzést végző Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) csütörtökön....
A Magyar Bálint által bevezetett, de Hiller István alatt debütáló tankönyvreformnak nevezett rendelet miatt közel félmillió tankönyv már biztosan nem érkezik meg tanévkezdésre az iskolákba.
Trója minden bizonnyal sokkal nagyobb város volt, mint azt korábban hittük - állítja a törökországi Hisarlik közelében folyó ásatások egyik vezetője. Ernst Pernicka, a Tübingeni Egyetem...
A felsőoktatásban nincs törvényi változás, ugyanakkor vannak olyan, már korábban elfogadott módosítások, amelyek a szeptemberben induló tanévtől lépnek életbe - közölte Rádli Katalin, az oktatási tárca főosztályvezető-helyettese. Tájékoztatása szerint várhatóan szeptemberben dönt pályázat alapján az oktatási és kulturális miniszter a mesterszakok államilag támogatott helyeiről.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta csütörtökön 120,16 dolláron zárt Londonban, 5,80 dollárral, azaz 5,07 százalékkal drágábban a szerdai zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerika...
Bár a Fővárosi Bíróságon még a múlt héten is tényként kezelték a pénteki ítélethirdetést Kulcsár Attila és társai ügyében, de csütörtökön már olyan hírek érkeztek, hogy Varga Zoltán bíró megvárja az ügyészség várhatóan pénteki döntését Kerék Csaba ügyében, aki hamis vádért feljelentette Kulcsár Attila ügyvédjét - írja a Népszabadság
Helyesnek tartja a monoki kezdeményezést az MSZP reformszárnya - írja a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, a Karsai József és Szanyi Tibor nevével fémjelzett csoport a településen tanácskozik a vidék ...
Irigyelte Török Adrienn barátnője zürich-i munkáját: Sz. Dézi alkalmanként nagy összegekkel tért haza pár hetes svájci túráiról. Információink szerint a lány viszont nem akart osztozni helvét aranybányán, ez lett a veszte.
Elveszett az összes, több mint százezer angliai és walesi elítélt személyi adatait tartalmazó adattár, amely tartalmazza a visszaeső bűnözők címét is - közölte a brit kormány.
Minden településen szeretné megteremteni a rendőrség az állandó rendőri jelenlétet, ezért néhány héten belül megkezdi új körzeti megbízottak toborzását - írja a Világgazdaság.
A bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) ingóságait mostantól szeptember 5-ig árverésen értékesítik, licitálni az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) honlapján lehet; az aukción 40 millió forint bevételre számítanak - írja a Napi Gazdaság.
Bár a Fővárosi Bíróságon még a múlt héten is tényként kezelték a pénteki ítélethirdetést Kulcsár Attila és társai ügyében, de csütörtökön már olyan hírek érkeztek, hogy Varga Zoltán bíró megvárja az ü...
A felismerhetetlenségig összeégett az áldozatok negyede a szerda esti madridi légikatasztrófában. A holttesteket a reptér melletti vásárcsarnokba szállították, ott próbálják meg azonosítani a hozzátartozók segítségével. Mindössze tizenkilencen menekültek meg a gépen tartózkodó 172 emberből, közülük is többen még életveszélyben vannak. Bár a légikatasztrófák nem veszik el az utasok kedvét a…
Bár a drogfogyasztás mértéke évek óta stagnál Magyarországon, az egyre erősödő migráció a kábítószer-kereskedelem robbanásához vezethet – figyelmeztet a rendőrség.
Bíró Boldizsár kabinetfőnök és B. Király Györgyi, az Egészségügyi Minisztérium sajtófőnöke is távozik a tárcától - írja a Napi Gazdaság. A lap azt az információt kapta a minisztériumtól, hogy mindkét vezetőtől közös megegyezéssel válnak meg. Bíró Boldizsár nyugdíjba vonul, míg az egykori rádiós újságíró visszatér saját cégéhez.
Ha a hőmérséklet 30 fok közelébe kúszik, hamar jön az izzadás, mely lehetővé teszi a testhőmérséklet szabályozását, és bizonyos anyagok kiválasztását. Ilyenkor a szokásos napi folyadékmennyiség két-háromszorosát kell bevinnünk szervezetünkbe. A nagy melegben különösen fontos a rendszeres és tápanyagban gazdag folyadékbevitel, hogy fittek és egészségesek maradjunk. Íme, néhány jótanács.
A bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet ingóságait mostantól szeptember 5-ig árverésen értékesítik. Az aukción 40 millió forint bevételre számítanak.
Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok. Kiderült: nagyobb "falatról" van szó, mint amire számítottak.
A PandaLabs legújabb jelentése szerint az év második negyedében mintegy tízmillió zombi-gép küldözgette napi gyakorisággal a spameket és a legkülönfélébb malware-t.
Közel félmillió tankönyv már biztosan nem érkezik meg tanévkezdésre az iskolákba - írja a Magyar Nemzet. Késve adják ki az átíratáshoz szükséges engedélyeket.
Hazaérkezett romantikus nászútjáról Ördög Nóri. A friss házas műsorvezető Mexikóban járt producer férjével. Felejthetetlen néhány napot töltöttek együtt.
Az ételallergiát vizsgáló egyszerű tesztek közül számos veszélyeztetheti az emberek egészségét. A próbák gyakran hibás eredményt hoznak, és feleslegesen iktatják ki az alapvető élelmiszereket az emberek étrendjéből.
Kínában két nap alatt két földrengés volt ugyanabban a térségben; hárman meghaltak, több mint százan megsérültek. Házak dőltek össze, megszakadt a telefon- és az áramszolgáltatás; 120 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.
Hiába vezetett be január elsejétől könnyítéseket a babakötvényhez kapcsolódó számlák megnyitásánál a kormány, a kezdeményezést változatlanul érdektelenség övezi. Ráadásul úgy tűnik, hogy most már a bankokat sem érdekli a konstrukció.
Három nőt bolondít egyszerre Stohl András a Presszó című film folytatásában. Buci nagyon élvezte a forgatást, mert izgalmas dolog nőcsábászt alakítani.
BUDAPEST — Nagy a harc aTV2 berkein belül arról, ki legyen a TV2 legnagyobb őszi durranásának tartott Megasztár 4-nek a műsorvezetője. A csatornától származó információink szerint Epres Panni (31) modell, olimpiai vízilabdázónk, Benedek Tibor kedvese a legesélyesebb. Még akkor is, ha úgy tudjuk, a szépség a próbafelvételeken nem teljesített valami fényesen.
Az útfelújítások és lezárások miatt jelenleg is nehéz közlekedni a fővárosban, ősztől pedig akár 30 százalékkal is nőhet a forgalom Budapest közútjain. A káoszon segítene, ha az autósok fegyelmezettebben vezetnének - mondta a Közlekedéstudományi Intézet Közlekedésszervezési tagozatvezetője. Berényi János hozzátette: a helyzeten az sem javít, ha tömegközlekedési eszközökkel utaznak a budapestiek,…
Nem jutott döntőbe Hódi Anikó BMX krosszban a pekingi olimpián. Az ötkarikás játékokon most debütáló sportágban a nőknél francia, a férfiaknál lett győzelem született.
VESZPRÉM – Felajánlotta lemondását azSZDSZ veszprémi elnöki tisztségéről és a párt önkormányzati frakciójának vezetéséről Szalay András, miután kiderült, hogy álnéven a megyeszékhely fideszes alpolgármesteréről írt gyalázkodó levelet.
Fordulat várható az évszázad sikkasztási botrányában, miután Kerék Csaba, a brókerügy másodrendű vádlottja hamis vád miatt feljelentette Kulcsár Attila ügyvédjét. Egy hangfelvétel szerint ugyanis Zámbó Gyula azt javasolja egy másik vádlott védőjének: gondolják végig, hogyan segíthetné őket Kulcsár Attila.
Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát a Kulcsár-ügyben. A Bors mégis megpróbálta kimazsolázni, mi az, ami biztosnak tűnik, kik azok, akik ott lesznek a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében vádlottként, és miként robbant ki a botrány. Úgy tudni, hogy az ügyet tárgyaló bíró, Varga Zoltán ítéletet is hirdet ma elsőfokon az ügyben.