Véget kell vetni a települések közötti licitálásnak az Apollo Tyres gumiabroncsgyár beruházása kapcsán, mert az az elsődleges érdek, hogy Magyarországon valósuljon meg a fejlesztés - jelentette ki Tót...
Csodálatos versenyzéssel bronzérmes lett a Kozmann György, Kiss Tamás páros a kenu kettesek 1000 méteres döntőjében a pekingi olimpián. A számot a fehéroroszok nyerték a németek előtt.
Embrionális őssejtekből nagy mennyiségben tudnak vörösvértesteket előállítani, ezáltal véradóktól független vérkészletet biztosítani újonnan kifejlesztett módszerükkel amerikai kutatók - olvasható a Blood című szakfolyóirat online kiadásában.
A kenu kettesek ezerméteres versenyében a Kolonics György halála miatt kényszerből, pár hete összetérdelt Kozmann-Kiss páros szép evezéssel a harmadik helyre jött be a döntőben! Ez az eredmény...
2008 júniusában a 15-tagú eurózóna új ipari megrendeléseket mérő indexe 0.3 százalékkal csökkent a májusi 5.4 százalékos csökkenés után. A 27-tagú kibővített eurózónában a megrendelések 0.1 százalékkal emelkedtek júniusban a felülvizsgált májusi 5.4 százalékos csökkenés után. (ProfitLine.hu)
A szilváért a jó termés ellenére mindössze 40 forintos árat kínálnak a nagykereskedők, miközben 200 forint körüli áron lehet hozzájutni a piacokon. Piaci árles 2008. augusztus közepén.
Annak kell segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki más számára pedig foglalkoztatási lehetőséget kell kialakítani - fejtette ki Szűcs Erika.
Furcsábbnál furcsább névötletekkel álltak elő a látogatók a pécsi állatkertben, ahol a május 22-én született vízilóbébinek kerestek méltó nevet. Végül a látogatók szavazata alapján Buboréknak hívják a mára egy mázsásra nőtt apróságot.
Összehangolt akcióban fogott el a rendőrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy még 2004-ben 12 társával együtt többször rálőtt egy mátészalkai vállalkozóra. Az alvilágban "fekete...
Ezúttal tájékoztató termékek a grafikai tervezést és a nyomdai munkálatokat is tartalmazó előállítására írt ki pályázatot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Annak kell segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki más számára pedig foglalkoztatási lehetőséget kell kialakítani - fejtette ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium álláspontját a tárca vezetője pénteki egri sajtótájékoztatóján. Szűcs Erika közölte: a minisztérium együtt kezeli a rendszeres szociális segélyezés és a foglalkoztatás problémáját.
Ötödik lett 1000 méteren a Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor összeállítású férfi kajak négyes. A győzelmet a fehérorosz egység szerezte meg a szlovákok és a németek előtt.
Amit józan ésszel várni lehetett, az teljesült a kajaknégyesek ezerméteres számában. A Sík–Bée–Vereckei–Bozsik kvartett ötödik helyen ért célba. Betliznek a szlovákok is, ami...
Az interneten keres munkavállaló diákokat a Fürge Diák iskolaszövetkezet a nyári csúcsszezon lecsengése után. A diákmunka-közvetítő kampányán az Arcus Interactive Group dolgozik.
Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok: július végére, augusztus elejére ígérték, hogy tájékoztatják a magyar vámszervezetet, ám mostanra kiderült, nagyobb „falatról” van szó, több időt vesz igénybe a munka - írja a Világgazdaság.
Anglia 2008 második negyedéves gazdasági bővülése a felülvizsgált adatok alapján 0.0 százalékra csökkent az előzetes becslésben foglalt 0.2 százalékról. Ez várhatóan hatással lesz a felülvizsgált ipari termelési, építőipari és szolgáltató szektor adataira is. (ProfitLine.hu)
A női nemi szervekben is kialakulhatnak egyaránt jó- és rosszindulatú daganatok. A jóindulatú daganataok általában tünet- és panaszmentesen növekednek, melyeket általában a beteg nem is vesz észre. A rosszindulatú elváltozások esetében már erős fájdalomérzet, vérzés, és átétek is jelentkezhetnek.
Annak kell segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki más számára pedig foglalkoztatási lehetőséget kell kialakítani - fejtette ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium álláspontját Szűcs Erika, a tárca vezetője pénteki egri sajtótájékoztatóján.
A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) részleges privatizációja mellett döntött a kormány az Új tulajdonosi program keretében.
Kulcsár Attila egy "bizonyítékgyárrá" változott - mondta Kerék Csaba másodrendű vádlott, aki az ügyészséget is vádolta az utolsó szó jogán a Fővárosi Bíróságon pénteken. Az előzetes...
Borzalmas halált halt egy tinédzser Londonban. A 16 éves fiút egy csapat, késekkel felfegyverzett fiatal üldözte egy toronyház erkélyére, ahonnan a mélybe zuhant.
A Generali Alapkezelő elemzőjének várakozásai szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa augusztus 25-i, hétfői ülésén változatlanul hagyja az irányadó rátát. „Bár több tényező – ...
Feltehetően fegyverrel rabolt ki egy fiatal párt egy férfi a főváros III. kerületében, a Római-parton - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása...
A vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően augusztus 28-ra napolták el az elsőfokú ítélet kihirdetését a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróságon. A vádlottak többsége ártatlanságát hang...
A kenuegyesek 1000 méteres döntőjében Vajda Attila ért célba elsőként, egy hajó előnyt szerzett az olimpiai címvédő David Callal szemben. Vajda Attila világ- és Európa-bajnok, eddigi legjobb olimpiai eredménye egy bronzérem volt.
Hiába gyűjtött dollármilliókkal többet, és hiába sokkal népszerűbb a fiataloknál Barack Obama, most a felmérések szerint mégis ö tponttal megelőzi őt riválisa, John McCain az amerikai elnökjelöltek harcában.
Vajda Attila megnyerte a kenu egyesek 1000 méteres döntőjét a pekingi olimpián, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét. A női kajak négyes ezüstérmet szerzett a németek mögött, míg a Kozmann György, Kiss Tamás kenu kettes harmadikként zárt remek hajrájának köszönhetően. A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajak kettes, valamint a kajak négyes is ötödikként ért célba.
A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) részleges privatizációja mellett döntött a kormány az Új tulajdonosi program keretében - jelentette be a kormányszóvivő pénteki...
Egy fiatalember levágott és szemeteszsákba csomagolt fejére bukkantak Belgrád egyik forgalmas sugárútján az újságírók - adta hírül pénteken a Blic című szerb napilap. Az újság arról számolt be, hogy még csütörtök délután kaptak egy névtelen telefont. Egy férfihang azt mondta: ha valami rémisztőt akarnak lefényképezni, menjenek el a Sándor király sugárút 138. elé. Hozzátette, hogy egy szemetes…
Két, közelmúltban végrehajtott arcátültetés tapasztalatai alapján kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a bonyolult sebészeti beavatkozás nem orvosi furcsaság, hanem rutinműtét lehet egykor.
Vasvillával, vascsövekkel, botokkal és bozótvágó késekkel verekedett össze Szombathelyen egy nagyobb csapat férfi; a rendőrség csoportos garázdaság miatt öt ember előzetes letartóztatását...
Hétfőtől blokkolnak az almatermelők. A hét elején kettő, utána pedig négy üzemet vesznek blokád alá Szabolcs megyében. Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó termelők a korábbi tervekkel szemben nemcsak az Agrana Magyarország Kft. vásárosnaményi feldolgozóüzeméhez vonulnak, hanem ugyanennek a cégnek a kisvárda-anarcsi telepe elé is.