Sikerült megmenteni a Magas-Tátrában azokat a szlovákiai hegymászókat, akik még pénteken este jelezték a hegyimentő-szolgálatnak, hogy kimerültségük és a sötétedés miatt sem eredeti úticéljuk, a Gerlachfalvi-csúcs felé, sem pedig lefelé nem tudnak elindulni. Erről a mentőszolgálat honlapja számolt be szombaton.
Szeptember elsején lépnek hatályba a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény azon szabályai, amelyek a tilalom megsértése esetén eljáróként három hatóságot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot (NFH) jelölik ki.
Míg nyáron a könnyű, gyümölcsös édességek hódítanak, addig ősszel és télen inkább a dúsabb, tejszínes, csokoládés, karamelles desszertfélék kedveltebbek. Ne csak nyáron fagyizzon
Az oroszok grúziai betörése arra készteti Finnországot, hogy felülvizsgálja eddigi semleges politikáját, és elgondolkodjon a NATO-csatlakozáson - mondta szombaton Alexander Stubb finn külügyminiszter.
A Kelenföldi Erőmű területén folyó építkezésen megfúrtak egy 10 kilovoltos villamosvezetéket, két munkás áramütést és égési sérüléseket szenvedett; a XI. kerületben több helyen, köztük egy...
Egy második világháborús katona mohával benőtt holttestére bukkantak ausztrál turisták Pápua Új-Guineában. A ausztrál hatóságok szakértőket küldenek a helyszínre, az illető származását még nem sikerült kideríteni.
Megegyezett egymással a Tottenham és a Szpartak Moszkva az orosz támadó, Roman Pavljucsenko leigazolásáról - jelentette be az angol klub szombaton. A 26 éves válogatott csatár pénteken érkezett Angliába, hogy átessen az orvosi vizsgálaton és tárgyaljon a szerződése részleteiről, majd szombaton véglegesítették a megállapodást.
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint annak ellenére, hogy az SZDSZ nem fogadja el Gyurcsány Ferenc javaslatcsomagját, a liberálisok át fogják engedni az adótörvényeket és a költségvetést....
Az ENSZ is belekapcsolódik annak kiderítésébe, hogy mi történt a szövetségesek légierejének egyik nagyon súlyos támadása során, amelyről - így a polgári áldozatok számáról - egymásnak...
New Orleans polgármestere bejelentette szombaton, hogy vasárnap reggel elrendeli a város kötelező kiürítését, ha a Gustav hurrikán addig nem változtat irányt. A szélvihar időközben elérte az Isla...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 32. A nyerőszámok húzási sorrendben: 58, 38, 61, 66, 24, 63, 60, 10,...
A főnöki pályázat magyar menedzser termék, tehát harmadosztályú. Az általános gyógyszer a bajra: egy holding megalakítása, egy zárt részvénytársaságokból álló céghálózat kialakítása, egyebek mellett az átláthatóság érdekében. Becsszó benne van ez az indoklás! A rész-cégek részei azután magánosíthatók lesznek.