Az osztrák hatóságok egyelőre nem küldtek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) megkeresést annak a férfinek az ügyében, aki azt állítja magáról, hogy a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzic testőre volt a délszláv háború idején.
A Magyar Demokrata Fórum által megfogalmazott, az egységes nemzetpolitikát meghatározó chartát ismertette csütörtök délutáni békéscsabai sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt külügyi kabinetjének vezetője.
Miután júniusban 3,8%-ra gyorsult a brit infláció, a brit ingatlanpiac válsága miatt recesszióba került a brit gazdaság. A közgazdászok ezért arra számítanak, hogy a BoE legkésőbb 2009 elején csökkenti irányadó kamatát. A brit Halifax-házárindex júliusban havi szinten 1,7%-kal, éves szinten pedig 8,7%-kal csökkent. Éves szinten ez az 1983 óta tapasztalt legnagyobb csökkenés. Júniusban 1,7%-kal…
A pakisztáni kormánypártok megegyeztek, hogy felelősségre vonási eljárást indítanak Pervez Musharraf ellen. A februárban hatalomra került koalíció, a Pakisztáni Néppárt és a Pakisztáni Muszlim Liga által kezdeményezett eljárás az elnök elmozdításával is végződhet.
Egy 11 éves kislány hamis vallomása alapján ugyanazok keverték volna pedofil botrányba Gaskó Istvánt, akiknek megért volna másfél millió forintot az is, ha a Hír Televízió két riporterét leültetik. A sorozatos vasúti sztrájkokat szervező szakszervezet elnökét a számítógépére csempészett fotókkal akarták lejáratni. Helmeczy Lászlót közben kihallgatta az ügyészség.
Megérkezett Pekingbe George Bush. Az olimpiai megnyitóra érkező amerikai elnök korábban az emberi szabadságjogok tiszteletben tartására figyelmeztette a kommunista államot.
Ilyen még nem volt! A 26 éves Ulveczki Edina megnyerte a prágai fekvenyomó-világbajnokság aranyérmét. A fiatal lány 145 kilót nyomott ki, a férfiak legnagyobb ámulatára.
Majdnem ötödével többe kerül jó pár alapvető élelmiszer Ausztriában, mint a szomszédos Németországban - emeli ki az osztrák sajtó egy helyi kamarai felmérés eredményét értékelve. Mi több, az osztrák á...
140 milliárdos, de a prognózistól elmaradó többlettel zárt az államháztartás júliusban - közölte a Pénzügyminisztérium. Az első hét hónapban az államháztartás hiánya 581,3 milliárd forint lett.
A guantánamói perben az ügyész "nem kevesebb, mint harminc évi" börtönbüntetést kért kiszabni Szalím Ahmed Hamdanra, Oszama bin Laden nemzetközi terrorista vezér egykori sofőrjére csütörtökön.
Szerda este Mary Zsuzsi vendégeskedett a Tabu rádió stúdiójában. Az ismert táncdalénekest Judy Nero, Serbán Marcell és Szöllősi Hajni faggatta legforróbb szextitkairól..
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), valamint a kínai Sencsen (Shenzen) városa közös kutatás-fejlesztési pályázatot indított, elsősorban alkalmazott kutatások és kísérleti fejlesztések támogatására - közölte az NKTH.
A guantánamói perben az ügyész "nem kevesebb, mint harminc évi" börtönbüntetést kért kiszabni Szalím Ahmed Hamdanra, Oszama bin Laden nemzetközi terrorista vezér egykori sofőrjére csütörtökön.
Késsel fenyegette meg háziorvosát egy beteg a Nógrád megyei Jobbágyiban csütörtökön. A korábban pszichiátrián kezelt középkorú férfit végül rendőri segítséggel, megbilincselve szállították kórházba.
A szerdán őrizetbe vett elnök szabadon engedését követelte a puccsista katonai kormányzattól az Afrikai Unió békeügyi és biztonsági tanácsa csütörtökön.
Fénykorában 30 méteres meztelen fotóját vetítették a brit parlament épületére, néhány év elmúltával azonban Gail Porter egykori sikerei öngyilkossági kísérlettel végződő rémálommá változtak. Az egykori műsorvezető kopaszságával indokolja azt, hogy nem hívják a képernyőre.
Különös kívánságokkal állnak elő a jövő heti Sziget fesztiválon fellépő sztárzenekarok. Egyesek minta nélküli fekete törölközőt, vagy takarító eszközöket kérnek
Sok tizenéves lány szervezete nem jut elég tápanyaghoz a helytelen táplálkozás következtében - emiatt életük végéig súlyproblémákkal küzdenek, és fenyegeti őket a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása. A problémát az okozza, hogy nem esznek elegendő zöldséget.
Több mint egymilliárd forintot csoportosított át a költségvetés általános tartalékából a környezetvédelmi tárcához az árvízi védekezés költségeinek pótlására a kabinet - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid emlékeztetett: az összesen 18 folyón és patakon több mint hétszáz kilométeren folytatott árvízi védekezés és kárelhárítás jelentős többletkiadást okozott.
A német bíróság csütörtökön felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a rabló triót, mely tavasszal fosztott ki egy ékszerüzletet. A zsákmánynak csak néhány percig örülhettek a férfiak, mert a riasztott rendőrök a helyszín közelében mindhármukat őrizetbe vették.
Újabb szankciókkal fenyegette meg Iránt csütörtökön Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, mivel a teheráni vezetés nem volt hajlandó egyértelmű választ adni a hat nagyhatalom Iránhoz intézett együttműködési ajánlatára.
Az elütött gyerek közelben tartózkodó rokonai sietve kocsiba tették az életveszélyesen megsérült, eszméletlen kisfiút és a kerekegyházi orvosi rendelõbe szállították
Augusztus 15.-től hatályba lép az a kormányhatározat, amely a sármelléki FlyBalaton nemzetközi repülőteret állandó személy -és áruforgalmi vámúttá nyilvánítja.
A C-vitamin lassíthatja a rákos daganat növekedését. Ez amerikai kutatók szerint ugyanakkor csak az intravénásan, magas dózisban a szervezetbe juttatott vitamin esetén igaz
Az enyhe tél is rontja a szívelégtelenségben szenvedő betegek állapotát - ausztrál kutatók vizsgálati eredményeit az európai szakfolyóirat legújabb száma közölte.
A MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV-ÁBE) kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezők közül már közel húszezer biztosított átszerződési kérelmét befogadták a biztosítók - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek csütörtökön.
A zsidó állam vezetése bővíteni akar két izraeli telepet Jeruzsálem közelében: az összesen 447 lakás építéséről szóló pályázati felhívást csütörtökön hozták nyilvánosságra. Palesztin részről máris tiltakoztak, a béke esélyeinek megtorpedózásával vádolva az izraeli vezetést.
Támadással fenyegette meg a pekingi olimpiai játékokat egy kínai szakadár muzulmán szervezet egy csütörtökön ismertté vált videofelvételen - jelentette a szélsőséges szervezetek figyelésére szakosodott IntelCenter amerikai intézet.