2008. augusztus 7. csütörtök

aug. 7
16:05
Kétszer is életet mentettek a jászberényi rendőrök (HírTV)
Két napon belül kétszer is életet mentettek a rendőrök Jászberényben: először egy öngyilkosjelöltet beszéltek le tervéről, majd egy eszméletlen asszonyt segítettek kórházba juttatni - értesült a HavariaPress.
aug. 7
16:05
Vergődik és haldoklik a kisebbségi kormány? (Gondola)
Érdemi kormányzás nélkül telt el a kisebbségi kormány első száz napja – állítja az MNO-nak Mráz Ágoston. Az MNO politológusokat kérdezett.
aug. 7
16:07
Almássy indul Dávid ellen az MDF elnöki posztjáért (HírTV)
Almássy Kornél is indul a Magyar Demokrata Fórum elnöki posztjáért a párt szeptemberi tisztújításán. Az Index internetes portál szerint az alelnök olyan MDF-et szeretne, amelyet nem lehet vádolni azzal, hogy bármelyik nagy párt segédcsapata lenne.
aug. 7
16:09
Intő példa: nem használ a dugódíj Londonban (HírTV)
A napi 8 fontos (2500 forintos) dugódíj ellenére ismét ugyanolyan zsúfoltak London központjának útjai, mint a díj bevezetésekor, derült ki csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból.
aug. 7
16:11
Kuka, partvis, varrókészlet a Sziget-fellépők kívánságlistáján (HírTV)
Idén is előálltak speciális kéréseikkel a hétfőn kezdődő Sziget Fesztivál fellépői. Van olyan zenekar, amelyik minta nélküli fekete törülközőt kért a szervezőktől, de varrókészlet és felbélyegzett levezőlap és 12 szál hosszú szárú rózsa is szerepel a kívánságlistán - tájékoztatott csütörtökön Marinka Csaba, a rendezvény PR-főnöke.
aug. 7
16:21
Meglepte az elemzőket az AXA (Privátbankár)
A vártnál kisebb mértékben csökkent Európa második számú biztosítócsoportjának, az Axának az adózott eredménye az év első felében: 29 százalékkal 2,162 milliárd euróra az egy évvel korábbi 3,18 milliá...
aug. 7
16:21
Az SZDSZ augusztus végéig ad haladékot a kormánynak (Infostart)
Megalakulása után száz nappal sincs programja a kisebbségi kormánynak, nincs világos iránya annak, hogy mit akar a kabinet; az SZDSZ augusztus végéig ad haladékot arra, hogy a kormány bemutassa cselekvési programját - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke.
aug. 7
16:21
Autópálya építés szempontjából ez az egyik leggyengébb év (Infostart)
Szlovákiának komoly gondjai vannak a sztrádaépítési tervek megvalósításával. Egy kilométer autópálya megépítése sík terepen 13-14 millió euróba kerül.
aug. 7
16:21
Amerikai várható házeladások: 5,3%- előrejelzés. -1,0% (HírTV)
Júniusi amerikai várható házeladások: 5,3%- előrejelzés: -1,0%- előző havi érték: -4,7%. Részletek következnek… in-GFX
aug. 7
16:21
Almapiac: nincs megyegyezés a felvásárlási árról (Gondola)
Sem az almatermelők, sem a felvásárlók nem engedtek az alma felvásárlási árából a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közvetítésével megtartott egyeztetésen csütörtökön Nyíregyházán, a...
aug. 7
16:21
Gyújtsunk gyertyát Tibetért! (Kripto Akadémia)
Az olimpiai megnyitó előúestéjén sok más nagyvárossal egyetemben Budapesten is lesz szimpátiatüntetés Tibetért.
aug. 7
16:23
USD/JPY Némi visszaesés mutatkozik (HírTV)
Miután veszteségeket könyveltek el az amerikai tőzsdék, 109,10-re esett vissza az USD/JPY árfolyama. Ahhoz, hogy megvédjék az átmeneti emelkedő trendet, a 109,47-nél futó 20 órás vonal átlépésére lenne szükség. 109,72 fölött tesztelhetik a 110-es értéket. in-GFX
aug. 7
16:23
Fodor: az SZDSZ augusztus végéig vár a kormány programjára (Gondola)
Megalakulása után száz nappal sincs programja a kisebbségi kormánynak, nincs világos iránya annak, hogy mit akar a kabinet; az SZDSZ augusztus végéig ad haladékot arra, hogy a kormány bemutassa...
aug. 7
16:23
Erősödik a lengyel gazdaság, csökken a külföldi munkavállalás (Kripto Akadémia)
Csökken a külföldi munka vonzereje a lengyelek szemében - legalábbis erre lehet következtetni a jegybanknak a külföldi vendégmunkások átutalásaira vonatkozó adataiból: az első negyedben 1,2 milliárd euró küldtek haza a külföldön dolgozók, a tavalyi utolsó negyedben 1,4 milliárdot.
aug. 7
16:24
USA - Csökkenés helyett, emelkedés a használtlakás piacon (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban az használtlakás értékesítések júniusban 5.3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest a Nemzeti Ingatlanközvetítők Szövetségének felmérése alapján. (ProfitLine.hu)
aug. 7
16:25
Két késsel ment át a szomszédasszonyhoz, majd szúrt (HírTV)
Két kezében egy-egy késsel fenyegetőzve rabolta ki szomszédasszonyát egy nő szerdán Tiszaföldváron - értesült a HavariaPress.
aug. 7
16:27
Olimpia: győzelemmel kezdett az argentin futballcsapat (HírTV)
Miután egy nagy esélyes, Brazília, nyögvenyelős játékkal kezdett az olimpián, a másik nagy esélyes, Argentína sem váltotta meg a világot, noha Lionel Messi végül maradt a csapatnál, és olyan játékosok támogatták, mint Juan Roman Riquelme és Sergio Agüero.
aug. 7
16:36
1,7 milliárdos IT-projekt a MAVIR-nál (Piac és Profit)
A MAVIR, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt., a hazai villamosenergia-rendszer egészének működéséért felelős független rendszerirányító az IBM-mel fejleszti új, a legkorszerűbb nemzetközi elvárásoknak is megfelelő eszközmenedzsment- és munkairányítási rendszerét.
aug. 7
16:39
EUR/USD Új napi minimumon a kamatdöntés után (HírTV)
Miután az EKB a várt szerint nem változtatott 4,25%-os irányadó kamatán, és kevésbé kamatemelésre utaló hangot ütött meg Jean-Claude Trichet nyilatkozata, az EUR/USD új napi minimumot ért el 1,5383-nál. Az elemzők szerint a piac kevésbé számít kamatemelésre, miután Trichet az előzőnél inkább hangsúlyozta a konjunktúrát érintő veszélyeket. Komoly támogatás 1,53-nál található. In-GFX
aug. 7
16:39
Felfalták a halak a horgászt (Blikk)
Utolsó kívánságának eleget téve, hamvasztás után a halak elé vetették az angol Peter Hodge földi maradványait. Kérését özvegye és lánya teljesítette, stílusosan egy horgászverseny nyitányaként.
aug. 7
16:39
Vitáznak a Kinderen (Blikk)
aug. 7
16:39
Fidesz: a kabinet számoljon el kormányzati negyedre elköltött pénzzel (Gondola)
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy haladéktalanul számoljon el a kormányzati negyed beruházására elköltött több mint 10 milliárd forinttal - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes...
aug. 7
16:39
Fodor: eltelt száz nap és még mindig nem tudjuk, mit akar a kormány (Alternatív Energia)
Megalakulása után száz nappal sincs programja a kisebbségi kormánynak, nincs világos iránya annak, hogy mit akar a kabinet; az SZDSZ augusztus végéig ad haladékot arra, hogy a kormány bemutassa cselekvési programját - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke csütörtökön Budapesten.
aug. 7
16:39
Liang Kuang-lie: fejlődik a magyar és a kínai fegyveres erők között a kapcsolat (Kripto Akadémia)
A kínai védelmi miniszterrel tárgyalt csütörtökön Pekingben Szekeres Imre a két ország katonai együttműködésének erősítéséről.
aug. 7
16:41
Kiállítások, konferenciák a Tolcsvai Borfesztiválon (HírTV)
Pénteken kezdődik és vasárnapig tart az ötödik alkalommal megrendezett Tolcsvai Borfesztivál. Idén először kiállítások, szakmai konferenciák és egy premier előtti musicalbemutató is várja az érdeklődőket a rendezvényen - tájékoztatott Román Mihályné, Tolcsva jegyzője.
aug. 7
16:41
Árván maradt a kismajom (Blikk)
A három hetes mókusmajmot gondozói nevelik a jászberényi állatkertben
aug. 7
16:41
Tizennyolcan haltak meg egy közúti balesetben (Blikk)
aug. 7
16:43
Megérkeztek a fáraók Budapestre (Blikk)
A Szépművészeti Múzeumban pihen a Palermói kő is
aug. 7
16:57
10 forintos vita az almapiacon (Privátbankár)
Tíz forint a különbség az almatermelők és felvásárlók árvitájában, az egyeztetésen a termelők és a közvetítő agrárminiszter között ugyan nem született megegyezés, de a tárgyalások folytatódnak, hogy m...
aug. 7
16:57
Fogyatékosok segítéséért ezután nem jár állami támogatás (Infostart)
Megváltozik az úgynevezett támogató szolgáltatások és a közösségi ellátások rendszere. 2009. január elsejétől pályázati rendszerben működik majd az eddig állami normatíva alapján működő rendszer - tájékoztatott az Állami Foglalkoztatási és Szociális hivatal.
aug. 7
16:57
Messi győzelemre vezette az argentinokat (Infostart)
A címvédő argentin labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert Elefántcsontpart ellen a pekingi olimpia férfi tornáján, a csoportkör első fordulójában. Lionel Messi góllal és gólpasszal segítette csapatát a sikerhez.
aug. 7
16:57
Megáldották az öttusázókat (Blikk)
Balsai Tamás plébános lelkileg erősítette a sportolókat
aug. 7
16:57
A halakkal volt a legtöbb gond (HírTV)
Rekordszámú, csaknem 3 ezer bejelentés érkezett 2007-ben az élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors veszélyjelző rendszeren (RASFF) keresztül. Az Európai Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága most hozta nyilvánosságra erről szóló jelentését. A legtöbb gond a halakkal volt.
aug. 7
16:57
Viasat3 - sajtófőnök a Bár 2.0-nak (Kreatív Online)
Sajtófőnököt kapott a Viasat3 csatornán ősszel induló Bár 2.0. A televízió Droppa Gergely újságírót bízta meg a valóságshow sajtófeladataival.
aug. 7
16:57
A kínai védelmi miniszterrel tárgyalt Szekeres Imre Pekingben (Gondola)
A kínai védelmi miniszterrel tárgyalt csütörtökön Pekingben Szekeres Imre a két ország katonai együttműködésének erősítéséről. "A kínai Népi Felszabadító Hadsereg kész arra, hogy közös...
aug. 7
16:57
Nem lesz víz pénteken a XI. és a XII. kerület egyes részein (Blikk)
aug. 7
16:57
Mugabe: nincs megállapodás az ellenzékkel (Kripto Akadémia)
Robert Mugabe zimbabwei elnök tagadta csütörtökön, hogy létrejött volna egy megállapodástervezet a kormányzó ZANU-PF párt és az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) hatalommegosztásról folytatott tárgyalásain.
aug. 7
16:59
Inkább tthon dolgoznak a lengyelek (Privátbankár)
Csökken a külföldi munka vonzereje a lengyelek szemében - legalábbis erre lehet következtetni a jegybanknak a külföldi vendégmunkások átutalásaira vonatkozó adataiból. Az első negyedben 1,2 milliárd e...
aug. 7
16:59
Világháborús aknagránátot találtak a Margit hídnál (Infostart)
Második világháborús aknagránátot találtak az építőmunkások a Margit híd budai hídfőjétől 100 méterre, de csak a gyalogosforgalmat kellett pár percig korlátozni.
aug. 7
16:59
Azonnali kirúgás jár a privát e-mailekért (HírTV)
Egy felmérés szerint az amerikai munkaadók több mint fele személyes e-mailek küldése vagy internetezés miatt küldi el dolgozóit. A munkáltatók 43 százaléka folyamatosan ellenőrzi a beosztottak email forgalmát, több mint 70 százalékuk technikai eszközökkel figyeli a dolgozók elektronikus levelezését, 40 százalék használ egy munkatársat arra, hogy manuálisan áttekintse a cégektől kimenő levelezést.
aug. 7
16:59
Hidegfront érkezik, de nappal még 30-35 fok lesz (Gondola)
Pénteken eleinte a nyugati határ mentén, majd délutántól másutt is gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, kezdetben csak nyugaton, majd késő délutántól máshol is várható zápor, zivatar,...
aug. 7
16:59
Pedofilhálózat raboltathatta el Maddie-t (Blikk)
Madeleine McCannt, a több mint egy éve Portugáliában eltűnt brit kislányt egy nemzetközi pedofilhálózat megrendelésére rabolták el szüleitől – derül ki a hétfőn az üggyel kapcsolatban nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján. Az eltűnt kislányról szóló értesülést hónapokkal ezelőtt közölte egy informátor a londoni rendőrséggel.
aug. 7
17:01
Mínuszos nap volt (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,97 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 21.197,02 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,41 százalékkal 18.100 forintra csökkent, az OTP részvény...
aug. 7
17:01
Tüntetés és ellentüntetés a puccs után Mauritániában (Gondola)
Több ezren vonultak az utcára Mauritánia fővárosában csütörtökön az előző napi puccsot támogatva, míg a város másik részében néhány százan az elmozdított államfő mellett tüntettek. A katonatisztek...
aug. 7
17:03
BUX: -1,44 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,97 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 21.197,02 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,41 százalékkal 18.100 forintra csökkent, az OTP...
aug. 7
17:05
Quo vadis Unió (Gondola)
Nem a sikertelen referendum a fő probléma, az „ír gáncs” csupán szimptomatikus jele azoknak belső szerkezeti problémáknak, amelyek egyszerre feszítik szét az EU jelenlegi kereteit, és egyszerre gátolják az átmenetet egy olajozottabb és versenyképesebb struktúra irányába.
aug. 7
17:15
Mínuszos nap volt (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,97 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 21.197,02 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,41 százalékkal 18.100 forintra csökkent, az OTP részvény...
aug. 7
17:15
Államháztartás: 140,6 milliárdos többlet júliusban (Infostart)
Az államháztartás júliusban - önkormányzatok nélkül - 140,6 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön.
aug. 7
17:15
USD/CHF Nagy meglepetést okozó amerikai ingatlanpiaci adatok (HírTV)
A várható amerikai házeladások júniusban kellemes meglepetést okoztak, hiszen a várt -1,0% helyett +5,3%-os értéket hoztak. Az előző havi értéket közben -4,7%-ról -4,9%-ra módosították. Éves szinten továbbra is negatív érték mutatkozik, és 12,7%-os csökkenésről adtak számot. Az USD/CHF az adatok hatására 1,0625-re emelkedett, új napi csúcsot elérve ezzel. In-GFX
aug. 7
17:15
Nem lesz vezetékes víz a XI. és XII. kerület egyes részein pénteken (Gondola)
Nem lesz vezetékes víz pénteken 8 órától éjfélig a budapesti XI. és a XII. kerület egyes részein, mert a Fővárosi Vízművek rekonstrukciós munkálatokat végez a budapesti Hegyalja úton - erről a...

Keresés