2009. október 4. vasárnap

okt. 4
12:02
Jobbik: korszakváltó választási program készült (Gondola)
A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2010-es választási programja korszakváltó program, amellyel több évtizedes beidegződésekkel kívánnak leszámolni - mondta Pősze Lajos, a Jobbik szakmai igazgatója...
okt. 4
12:03
Miért félnek az orvosok a H1N1 oltástól? (WebBeteg)
Továbbra is aggódnak az orvosok az új influenza elleni védőoltás miatt. Tóth Kálmán infektológus szerint az eddigi pár száz tesztoltás alapján nem lehet kizárni azokat a veszélyeket, amelyek csak minden ezredik embernél jelentkeznek.
okt. 4
12:12
Az IMF reformjai végrehajtását sürgeti az amerikai pénzügyminiszter (ProfitLine)
Az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner arra ösztönzi a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy végrehajtsa azokat a reformokat több beleszólást adnak a feltörekvő és a fejlett országoknak a pénzügyi intézetek működésébe.
okt. 4
12:14
Új program készül a radioaktív hulladék elhelyezésére (ProfitLine)
A paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbítása és új blokkok építése új feladatok elé állítja a Radioaktív Hulladékkezelő (RHK) Nonprofit Kft.-t, ezért az atomerőmű, a tudományos intézmények és a hatóság közreműködésével új hulladékelhelyezési programot dolgoznak ki; egyebek között erről beszéltek az RHK képviselői a a Baranya megyei Bodán szombaton.
okt. 4
12:16
A fejlődő ázsiai gazdaságoktól várja a megváltást az IMF (ProfitLine)
Az ázsiai kormányoknak folytatniuk kell a pénzügyi-gazdasági ösztönző programjaikat, mert majdnem minden ottani gazdaság teljesítménye elmarad még a lehetségestől, és a magánbefektetés és a kereslet alacsony - ezt hangoztatta vasárnap a Nemzetközi Valutaalap (IMF) isztambuli közgyűlése közben Anup Szing, az IMF ázsiai és csendes-óceáni osztályának vezetője.
okt. 4
12:18
Egyetlen túlélőt találtak eddig a Szumátra szigetén dolgozó mentőalakulatok (Infostart)
Egyetlen túlélőt találtak eddig a földrengés sújtotta Szumátra szigetén dolgozó mentőalakulatok - mondta az InfoRádióban Magyar Baptista Szeretetszolgálat helyszínen dolgozó csapatának vezetője. Borbély János azt mondta: kiszámíthatatlan, hogy mikor lehet túlélőkre bukkanni, ezért nagy erőkkel folytatják a munkát. A 17 fős magyar mentőcsapat tegnap óta dolgozik Padang térségében.
okt. 4
12:18
MSZP: Szijjártó Péternek már papírja van arról, hogy "mutyizott és panamázott" (Gondola)
Az MSZP szerint most Győrben ismét bebizonyosodott, hogy ahol a fideszes politikusok közel kerülnek a kasszakulcshoz, ott jó eséllyel üti fel a fejét a panama és a mutyi. Szabó Zoltán, az MSZP...
okt. 4
12:18
Olasz lett a magyar szürkemarha - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Olasz lett a magyar szürkemarha - Többek között erről is beszélgettek a stúdióba meghívott vendégek.
okt. 4
12:18
Tüntetés a sajtószabadságért Olaszországban - felháborodott a kormány (Kripto Akadémia)
Az olasz jobbközép kormány felháborodással reagált a sajtószabadság védelme érdekében rendezett szombati tömegtüntetésre, amelyen mintegy 150 ezren vettek részt a római Piazza del Popolo téren.
okt. 4
12:18
Kecskére káposztát? Nem szabad a Fideszre bízni a kasszakulcsot (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint ismét bebizonyosodott, most Győrben, hogy ahol a fideszes politikusok közel kerülnek a kasszakulcshoz, ott jó eséllyel üti fel a fejét a panama és a mutyi.
okt. 4
12:18
Életnagyságú lego-ház: már a múlté - videóval! (Pénzcentrum)
Hiába próbáltak vevőt találni az életnagyságú, kétszintes lego-házra, nem jártak sikerrel, így le kellett rombolniuk a BBC egyik show-műsorára készült építményt....
okt. 4
12:20
Összeesküvés helyett együttműködés Iránban (Kripto Akadémia)
Október 25-én kezdhetik meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei a helyszíni szemlét Irán új urándúsító üzemében - jelentette be Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója vasárnap teheráni sajtótájékoztatóján.
okt. 4
12:36
Az önkormányzatok bekapcsolódhatnak a kényszerárverezett kerülő ingatlanok értékesítési folyamatába (Infostart)
Az önkormányzatok a törvény értelmében garantáltan bekapcsolódhatnak a kényszerárverezett kerülő ingatlanok értékesítési folyamatába - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy az augusztus 21-e óta hatályos törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy ne csak bírósági és közigazgatási végrehajtás keretében lehessen kényszerárverést tartani, hanem például olyan esetben is,…
okt. 4
12:36
A magyar vasútért küzd a Fidesz (HírTV)
Lefokozná a MÁV-vezetők egy részét a Fidesz szakpolitikusa, oda helyezné őket, ahol szükség van rájuk. Fónagy János ezen felül úgy spórolna a vasútnál, hogy összevonná a személyszállítást, a gépészetet és az irányítást.
okt. 4
12:54
Górcső alatt a teherautók (HírTV)
Több napon át tartó fokozott ellenőrzési akciót hirdetett meg a rendőrség Tolna megyében, a teherautók ellenőrzésére.
okt. 4
12:54
Választás Baranyában: alacsony a részvétel (Alternatív Energia)
Alacsony részvétel mellett zajlik az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója Baranya 3. számú egyéni választókörzetében vasárnap.
okt. 4
12:54
Afrikát nyugtatja a pápa (Kripto Akadémia)
Az újabb kori kolonializmus veszélyére figyelmeztetett vasárnap XVI. Benedek pápa az afrikai püspökök vatikáni szinódusának megnyitóján, óva intve a fekete földrészt a materializmus és a vallási szélsőségesség jelentette veszélytől.
okt. 4
13:12
IMF-közgyűlés: a Hetek üdvözlik a rugalmas kínai árfolyam-politikát (Gondola)
A világ fejlett gazdaságait tömörítő Hetek csoportja (G7) figyelmeztet "a valutaárfolyamok szélsőséges ingadozásának és rendezetlen mozgásának" kockázataira, és üdvözli Kína...
okt. 4
13:12
Kényszerleszállást hajtott végre, majd hazament (HírTV)
Órákig nem volt áram szombaton este a Bács-Kiskun megyei Kömpöcön, mert egy motoros kisrepülő kényszerleszállás közben elszakította a települést árammal ellátó vezetéket.
okt. 4
13:12
Csatába indul a Világbank is a feltörekvő piacokért (Portfolio)
Több oldalról is igyekszik feltámasztani a feltörekvő országok gazdaságát és pénzrendszerét a Világbank, egyfelől az állami vagyonalapok segítségével juttatna jelentős mennyiségű tőkét Afrikába és...
okt. 4
13:12
Döntött a bíróság: titokban maradhatnak a tévés fizetések (Pénzcentrum)
Három éves huzavona után egy brit bíróság úgy döntött, továbbra is titokban tarthatja a műsorai költségvetését és a dolgozói fizetéseket a BBC....
okt. 4
13:18
Mire figyeljünk a jövő héten a tőzsdékkel kapcsolatban? (ProfitLine)
A jövő héten megjelenő amerikai makroadatok közül az elemzők a szolgáltatóipar stabilizálódására számítanak a szeptemberi hónapra vonatkozóan, talán megáll a közel egy éve tartó zsugorodása.
okt. 4
13:30
Oszlopnak hajtott Ladájával a 89 éves sofőr (Infostart)
Súlyos közlekedési baleset történt szombat este a III. kerületi Bécsi úton.
okt. 4
13:30
A vértanúk napja - Különkiadás (videó) (HírTV)
Megjelent A magyar szabadság szentjei – Az aradi tizenhármak című CD.
okt. 4
13:30
Megszúrtak egy férfit a IV. kerületben (Gondola)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a 36 éves férfi, akit egy IV. kerületi szórakozóhelyen szúrtak meg az éjszaka - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az...
okt. 4
13:33
Írország évente 200 millió eurót spórolhat az "igen" vokssal (Infostart)
Elemzői becslések szerint Írország évente 200 millió eurót takaríthat meg azzal, hogy a lisszaboni szerződés jóváhagyásával várhatóan csökken az ír szuverén adósság kockázati kamatfelára.
okt. 4
13:48
Kombájn ütközött a ráckevei HÉV-vel - három könnyű sérült (Infostart)
Hárman könnyebben megsérültek, amikor egy mezőgazdasági munkagép, egy kombájn ütközött össze a ráckevei HÉV-vel a tököli és a szigetcsépi megálló között.
okt. 4
13:48
Már nem tudnak menteni, elfogyott a pénz (HírTV)
Vasárnaptól már nem tudnak vízre szállni a Tisza-tavi vízi mentők, nem tudják ugyanis miből finanszírozni a működésüket a 127 négyzetkilométeres tavon. Eddig saját pénzükből, illetve barátok és azok cégeinek pénzbeli támogatásával működtek. A jövő héten a kormánytól próbálnak segítséget kérni.
okt. 4
13:48
Írország évente 200 millió eurót spórolhat az "igen" vokssal (Gondola)
Elemzői becslések szerint Írország évente 200 millió eurót takaríthat meg azzal, hogy a lisszaboni szerződés jóváhagyásával várhatóan csökken az ír szuverén adósság kockázati kamatfelára. A...
okt. 4
13:50
A kínai vállalatok készek részt vállalni Rio olimpiai felkészítéséből (Gondola)
A kínai vállalatok számára minden valószínűség szerint kiváló alkalmat teremtenek a 2016-os nyári olimpia előkészületei - véli az ország volt brazíliai nagykövete. "Más, korábbi jelöltekhez...
okt. 4
14:06
Ukrajna szabályozza az iskolai nyelvhasználatot (Infostart)
Ukrajnában rendeletben szabályozta a kormány az állami és önkormányzati iskolák nyelvhasználatát. A Julia Timosenko miniszterelnök által szeptember 30-án aláírt rendelet értelmében ezekben az oktatási intézményekben kizárólag az ukrán nyelv használható.
okt. 4
14:06
IMF-közgyűlés: az MNB fellép a devizahitelezés ellen (Gondola)
A magyar jegybank több felhatalmazást kért a kormánytól, hogy eltéríthesse a lakosságot a devizahitelek felvételétől, későbbi válságok gazdasági hatását enyhítendő, ezt írta a Reuters hírügynökség...
okt. 4
14:09
"A lakossági devizahitelek csökkentését célzó lépésekhez kért felhatalmazást a kormánytól az MNB" (Infostart)
A lakossági devizahitelek csökkentését célzó lépésekhez kért felhatalmazást a kormánytól a Magyar Nemzeti Bank - közölte a Reuters Simor András jegybankelnök isztambuli előadására hivatkozva. A brit hírügynökség a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank törökországi közgyűléséről tudósított.
okt. 4
14:18
Filodendron (Philodendron bipinnatifidum) (Édenkert)
Tetszetős megjelenésű, termetes szobanövény. Levelei mélyen karélyosak, hullámos szélűek, és fényesek. A levelek tagoltsága fokozódik az idősebb példányoknál.
okt. 4
14:24
Elton John afrikai kisgyereket fogadna örökbe (Gondola)
Afrikai kisgyermek örökbefogadásának gondolatával foglalkozik Sir Elton John, miután hasonló próbálkozása Ukrajnában nem járt sikerrel. A pop-rock egyik legnagyobb világsztárja és partnere, David...
okt. 4
14:24
Tényleg Kínától és Indiától függ a világgazdaság sorsa? (ProfitLine)
A válság átrajzolta a világgazdaság térképét a felzárkózó országok, főleg Kína javára, de kétséges, hogy a Kína egymagában képes-e a növekedés világszintű újraindítására - erről volt szó egy vitafórumon Isztambulban, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlése közben rendeztek.
okt. 4
14:42
A Szajan-Susenszki erőmű-baleset okai és felelősei (Infostart)
Közzétette a Szajan-Susenszki vízi erőműben augusztus 17-én bekövetkezett baleset okairól és felelőseiről szóló jelentését az orosz országos műszaki felügyelet: eszerint az okok összetettek, s a felelősök sokan vannak, köztük az első helyen Anatolij Csubajsz, az orosz Egységes Energia Rendszer konszern akkori elnöke áll.
okt. 4
14:42
A zenei nevelésről - Különkiadás (videó) (HírTV)
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék, újra meg újra meg nem szerzi magának”.
okt. 4
14:42
Nem vonják vissza alkotmánybírósági beadványukat a cseh szenátorok (Gondola)
Cseh szenátorok csoportja, amely az alkotmánybíróságon tett panaszt a lisszaboni szerződés ellen, az ír népszavazás igenje után sem vonja vissza beadványát. "Beadványunkat nem Írország, hanem...
okt. 4
14:57
Közbelép Japán, ha tovább erősödik a jen? (ProfitLine)
Japán kész közbelépni, ha a jen árfolyama tovább csúszik az "eltorzult irányba" - fogalmazott árnyaltan a japán pénzügyminiszter, Hirohisa Fujii újságíróknak Isztambulban miután találkozott a G7-ek pénzügyminisztereivel és jegybankelnökeivel.
okt. 4
14:59
Bundesbank - Nincs itt az ideje az exit stratégiának, sőt... (ProfitLine)
A Bundesbank elnöke, Axel Weber szerint nem szabad a német gazdaságélénkítő intézkedéseket túl gyorsan visszavonni, annak ellenére sem, hogy már megindult a gazdaság helyreállási folyamata.
okt. 4
15:00
Baloldali programot sürgetnek a Német Szociáldemokrata Pártban (Infostart)
Új, az eddiginél baloldalibb programot sürgetett vasárnap a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyik vezetője. Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere, a párt leendő alelnöke a nyugdíjkorhatár leszállítását és a tartósan munkanélkülieknek nyújtott támogatások növelését akarja.
okt. 4
15:00
Falus kiáll az oltóanyag mellett (HírTV)
Tagadta az országos tisztifőorvos, hogy az új influenza elleni oltásokat nem a jelenlegi világjárvány ellen alakították volna ki. Egy Vasárnap Reggelnek nyilatkozó gyermekorvos szerint ugyanis egy 1930-as években felbukkant törzsből állították elő a mostani vakcinákat.
okt. 4
15:00
Amerikai diplomata: az ENSZ elhallgatta az afgán elnökválasztás bírálatát (Gondola)
Az ENSZ nem csupán szándékosan figyelmen kívül hagyta az afgán elnökválasztáson elkövetett tömeges csalásokat Peter Galbraith, a világszervezet misszióvezetőjének elbocsátott helyettese szerint,...
okt. 4
15:18
Edelény polgármestere továbbra is fenntartja állítását (Infostart)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát a Fővárosi Bíróságnál támadja meg Molnár Oszkár Edelény fideszes polgármestere, aki továbbra is fenntartja azon állítását, miszerint egyes terhes nők szándékosan ártanak születendő magzatjuknak a magasabb családi pótlék reményében. Ezt a polgármester vasárnap mondta.
okt. 4
15:18
A vallási szélsőségesség veszélyeire figyelmeztetett a pápa (Infostart)
A materializmus és a vallási szélsőségesség veszélyeire figyelmeztetett a katolikus egyházfő az afrikai püspökök vatikáni szinódusának megnyitóján. XVI. Benedek a háromhetesre tervezett eseményt megnyitó ünnepi szentmisén a Szent Péter bazilikában Afrika gazdag kulturális és szellemi értékeit méltatta.
okt. 4
15:18
Kikapott a Fradi, az EHF Kupában játszhat tovább (Infostart)
A Ferencváros kikapott a csoportelsőségről döntő mérkőzésen a dán Köbenhavntól a női kézilabda Bajnokok Ligája 16-os főtáblájáért zajló ungvári tornán, így az EHF Kupában folytathatja szereplését a nemzetközi porondon.
okt. 4
15:18
100 éve született Amerigo Tot - Különkiadás (videó) (HírTV)
Mészáros Géza festőművész közadakozásból elkészíttette Amerigo Tot Csurgói Madonna c. szobrának másolatát.
okt. 4
15:18
A Szajan-Susenszki erőmű-baleset tulajdonképpeni kiváltó oka egy tűz volt (Gondola)
Közzétette a Szajan-Susenszki vízi erőműben augusztus 17-én bekövetkezett baleset okairól és felelőseiről szóló jelentését az orosz országos műszaki felügyelet: eszerint az okok összetettek, és a...
okt. 4
15:20
Növekszik az árvíz áldozatainak száma Indiában (Gondola)
Orvoscsapatok érkeztek vasárnap India déli részére, ahol az utóbbi öt nap esőzéseinek következtében legalább 205 ember vesztette életét, 750 ezer ember pedig lakhelye elhagyására kényszerült....

Keresés