Alacsony részvétel mellett zajlik az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulója Baranya 3. számú egyéni választókörzetében vasárnap. 11 óráig a jogosultak 5,17 százaléka, összesen...
Orvoscsapatok érkeztek vasárnap India déli részére, ahol az utóbbi öt nap esőzéseinek következtében legalább 205 ember vesztette életét, 750 ezer ember pedig lakhelye elhagyására kényszerült.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát a Fővárosi Bíróságnál támadja meg Molnár Oszkár Edelény fideszes polgármestere, aki továbbra is fenntartja azon állítását, miszerint egyes...
A világ fejlett gazdaságait tömörítő Hetek csoportja (G7) figyelmeztet "a valutaárfolyamok szélsőséges ingadozásának és rendezetlen mozgásának" kockázataira, és üdvözli Kína elkötelezettségét rugalmas árfolyam-politika folytatása mellett - olvasható a G7 pénzügyminisztereinek és központibank-vezetőinek isztambuli tanácskozásáról kiadott közleményben.
A kínai nemzeti ünnephez kapcsolódó egyhetes munkaszünet első napjaiban is a pekingi Tienanmen tér volt az egyik "sláger" a turisztikai célpontok toplistáján. A tér a csütörtöki...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn délelőttig általában kevés felhő lesz az égen, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Éjszaka...
A kálium a makroelemek közé tartozik, vagyis olyan ásványi anyag, amelyre a szervezetnek naponta többszáz milligrammos vagy grammos mennyiségben van szüksége. Milyen szerepe van a káliumnak szervezetünk működésében?
Öt rendőr sérült meg hanggránátoktól, petárdáktól a szombati Újpest-Ferencváros labdarúgó mérkőzésen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint három egyenruhás halláskárosodást szenvedett, amikor a szurkolók pirotechnikai eszközöket dobáltak a lelátóról a rohamrendőrök közé.
Két anatóliai falu több lakosa hajlandó volt saját veséjét közvetítőkön keresztül feláldozni, hogy az így megkeresett összeggel törlessze felhalmozódott adósságát - adta hírül a török sajtó. A...
Egy ideig nem kell majd adót fizetniük a sárlavina sújtotta szicíliai térség lakóinak - jelentette be vasárnapi helyszíni látogatásán az olasz miniszterelnök, egyúttal új lakóházak gyors felépítését is megígérve a károsultaknak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) vasárnap állást foglalt amellett, hogy a világ országaiban folytatni kell a...
A Fidelitas országos választmánya újra Koszorús Lászlót, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetőjét választotta meg elnökévé - tájékoztatta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke vasárnap az MTI-t. A...
Egy ideig nem kell majd adót fizetniük a sárlavina sújtotta szicíliai térség lakóinak - jelentette be vasárnapi helyszíni látogatásán az olasz miniszterelnök, egyúttal új lakóházak gyors...
Talmácsi Gábor - a viadal honlapja szerint utolsó célba érkezőként - a 14. helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Portugál Nagydíján, a MotoGP-ben, azaz a 800 kcm-esek között Estorilban
Október 25-én kezdhetik meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei a helyszíni szemlét Irán új urándúsító üzemében - jelentette be a NAÜ főigazgatója.
Az Afganisztánban harcoló nyugati szövetséges erőknek stratégiaváltásra van szükségük - hangoztatta vasárnap egy brit tv-csatornának nyilatkozva a NATO főtitkára. Anders Fogh Rasmussen szerint az...
Az Afganisztánban harcoló nyugati szövetséges erőknek stratégiaváltásra van szükségük - hangoztatta vasárnap egy brit tv-csatornának nyilatkozva a NATO főtitkára.
India déli részén a legutóbbi adatok szerint több mint kétszázan haltak meg az utóbbi öt nap esőzései miatt. Az áradás sújtotta területekről 750 ezer embert költöztettek ki.
Az öröklési illeték részbeni eltörlése miatti bevételkiesést enyhítené a kormány azzal, hogy díjfizetéshez kötné a hagyatéki leltár elkészítését, amit eddig az önkormányzatok általában ingyen készítettek - írta a Magyar Nemzet.
Hétfőn délelőttig általában kevés felhő lesz az égen, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Éjszaka helyenként párássá válik a levegő, néhol ködfolt is előfordulhat. Vasárnap délután még többfelé megélénkül, az északkeleti országrészben helyenként megerősödik a délnyugati szél. Éjszakától többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
A Magyar Nemzeti Bank a napokban a devizahitelezés kockázatait érdemben csökkentő szabályozás mielőbbi megalkotását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál - mondta Simor András, az MNB elnöke.
Nem érezheti biztonságban magát a Bank of America elnök-vezérigazgatója, hiszen az igen bőséges nyugdíjas csomagjára még rá kell bólintania az Obama által kinevezett bércárnak. Vélhetően azonban nem...
Virtuális rekonstrukciót és orvos szakértői jelentést készítettek magyar szakemberek a Bolíviában egy kommandósakció során lelőtt Magyarosi Árpád halálának körülményeiről, s azok megállapítása szerint "kivégezték" a 28 éves román állampolgárságú férfit, ezért a család ügyvédje emberölés miatt feljelentést tesz a magyar rendőrségen.
Az Arsenal 6-2-re nyert a vendég Blackburn ellen az angol labdarúgó Premier League mérkőzésén. A Fulham idegenben majdnem nyert a West Ham United ellen, a az 57. percben Gera Zoltán lőtte a csapat második gólját. A magyar válogatott csatárnak második őszi gólja, s egyben első őszi bajnoki gólja volt a mostani. A West Ham a 90. percben egyenlített.
Virtuális rekonstrukciót és orvos szakértői jelentést készítettek magyar szakemberek a Bolíviában egy kommandósakció során lelőtt Magyarosi Árpád halálának körülményeiről, s azok megállapítása szerint „kivégezték" a 28 éves román állampolgárságú férfit, ezért a család ügyvédje emberölés miatt feljelentést tesz a magyar rendőrségen.
Virtuális rekonstrukciót és orvos szakértői jelentést készítettek magyar szakemberek a Bolíviában egy kommandósakció során lelőtt Magyarosi Árpád halálának körülményeiről, s azok megállapítása szerint „kivégezték” a 28 éves román állampolgárságú férfit, ezért a család ügyvédje emberölés miatt feljelentést tesz a magyar rendőrségen.
Miután a pénteki ír népszavazáson - másodszori nekifutásra - elfogadták az EU-t megreformáló lisszaboni szerződést, immár csak két tagország adós a hivatalos ratifikációval: Lengyelország és a Cseh Köztársaság.
Lengyelország 630 millió zlotys (39,3 milliárd forint) kölcsönt ad Izlandnak, segítendő az újrakezdést a tavaly őszi pénzügyi összeomlás után, ezt közölték az izlandi pénzügyminisztériumban vasárnap.
Hazai pályán nem bírt a Lazióval a Fiorentina, a Debrecen Bajnokok Ligája-főtáblás csoportellenfele az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Ismét nem tudott nyerni a Milan, pedig több mint ötven percen keresztül emberelőnyben játszhatott. A piros-feketék éppen hogy egyenlíteni tudtak Ronaldinho a 83. percben lőtt góljával. Szombaton az Inter a 93. percben lőtt Sneijder-góllal nyert.
Virtuális rekonstrukciót és orvos szakértői jelentést készítettek magyar szakemberek a Bolíviában egy kommandósakció során lelőtt Magyarosi Árpád halálának körülményeiről, s azok megállapítása...
Továbbra sem ér ki negyed órán belül a rohamkocsi Pannonhalmára, és a környező településekre, ha a 40 kilométerre lévő Győrből riasztják a mentőt. Az életmentő berendezésekkel felszerelt esetkocsira a kormánytól évek óta csak ígéretet kapnak a helyiek.
Valamikor év elején, amikor még 2000 alatt volt az OTP - minden kisbefektető legfőbb reménye, a pesti parkett Obi van Kenobija -, na akkor került hozzánk ez a videó. Persze március körül nem találtuk olyan viccesnek a lenti produkciót sem, a helyzetet sem: egész nap minden ismerősünk minket hívott, hogy mi lesz – tisztára mint a régi OTP reklámban: van aki azért jött hozzánk, mert van pénze, van…
A Magyar Nemzeti Bank a napokban a devizahitelezés kockázatait érdemben csökkentő szabályozás mielőbbi megalkotását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál - mondta Simor András, az MNB elnöke az...
Csehországban már tavasszal új megtakarítási tervet készít a kormány, hogy gyorsítsa a költségvetés helyzetének javítását 2011-re - mondta Eduard Janota pénzügyminiszter vasárnap. A jövő évi...
Cáfolta az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója azt a lapértesülést, amely szerint Irán közelebb jutott az atombomba előállításához, egyúttal a nukleáris fegyverek terjedésének...
A választásra jogosultaknak valamivel kevesebb, mint 12 százaléka ment el vasárnap 17 óráig szavazni a pécsi időközi parlamenti képviselő-választáson. Ez csaknem két és fél százalékkal kevesebb, mint júniusban.
Az MKB Veszprém 32-29-re kikapott a német Rhein-Neckar Löwen otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában, a B jelű csoport rangadóján.
Cáfolta az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója azt a lapértesülést, amely szerint Irán közelebb jutott az atombomba előállításához, egyúttal a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása szempontjából jónak minősítette Teheránnak az elmúlt hetekben tanúsított együttműködési készségét.
A pénzügyi válság kirobbanását megjósló Nouriel Roubini szerint a tőzsdéken és a nyersanyagpiacokon is korrekció jöhet az elkövetkezendő hónapokban, mivel a gazdaság felépülése nem olyan ütemben...
"Miért van az hogy sokszor alig eszek és akkora a hasam, mintha két hónapos terhes lennék. Roppant kínos, ha társaságban vagyok és a szélgörcsökkel kell küzdenem." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatából.