A tegnapi átmeneti fellélegzés után ma már folytatták a csökkenést a részvénypiacok, a rosszkedv elsősorban a bankszektor felől érkező negatív híreknek volt betudható. Bár délutánra enyhült a nyomás...
Németország zsinórban harmadszor is győzelmet aratott a Nemzetek Kupáján, ami az idei évben a pekingi Madárfészek Stadionban került megrendezésre. Michael Schumacher és Sebastian Vettel ismét együtt ünnepelhetett.
Václav Klaus cseh államfő kedden délután bejelentette, hogy az alkotmánybíróság délelőtti döntése után - amely nem találta a cseh alkotmányba ütközőnek a Lisszaboni Szerződést - aláírta a ratifikáció...
A transzatlanti kapcsolatok rendkívüli pillérének nevezte az amerikai-német viszonyt az Egyesült Államok elnöke. Barack Obama azután beszélt erről, hogy a washingtoni Fehér Házban fogadta Angela Merkel német kancellárt, akinek megköszönte az afganisztáni katonai szerepvállalást.
A sztrájktól sem riadnak vissza a Somogy megyei intézményvezetők, ha a kormány nem vonja vissza az önkormányzatokat érintő megszorításokat. A megye egymilliárd forinttól eshet el. Az érintettek kedden válságtanácskozást tartottak, felhívásukban arra kérik az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jövő évi büdzsét.
A Sláger Rádió mellett a Danubius Rádiót üzemeltető társaság is keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz az Országos Rádió és Televízió Testület ellen, közölte a bíróság sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
A bankok nyilvános listáin a nem fizető adósok ingatlanjai közül már csak a nehezen értékesíthetők jelennek meg, de azok ára sem annyira kedvező, hogy azért érdemes lenne vállalni a jogi herce-hurcát - állítja az Alku-Novum Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye.
25 ezer fontot (7,7 millió forintot) fizet a Daily Mail című brit újság az Oscar-díjas Kate Winsletnek kártérítésként egy januárban megjelent cikk miatt. Az összegben kedden állapodtak meg a felek a bíróságon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,57 pontos, 3,01 százalékos csökkenéssel, 19.676,52 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 28,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az erősö...
Szélsőséges gyengülést követően mérsékelte veszteségét a forint: az eurót délután fél ötkor 277,84 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a hétfő délután négy órai 274,74 forinttal és a keddr...
Az MLSZ a Ferencváros elleni büntetése aránytalanul súlyos, mert korábban az újpesti pályán is történt hasonló eset és akkor enyhébb ítélet született - mondta az InfoRádiónak a Ferencváros labdarúgócsapatát üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója.
Václav Klaus cseh államfő kedden délután bejelentette, hogy az alkotmánybíróság délelőtti döntése után - amely nem találta a cseh alkotmányba ütközőnek a Lisszaboni Szerződést - aláírta a ratifikációs dokumentumot. Az Európai Unió 27 tagállama közül Csehország utolsóként hagyta jóvá a Lisszaboni Szerződést.
Új Ipoly-híd alapkövét tette le Ráróspusztán a magyar és a szlovák külügyminiszter. Balázs Péter és Miroslav Lajcák kedd délután áttekinti a szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott 11 pontos program végrehajtását.
Leszámol párton belüli szövetségeseivel és riválisaival Jacques Chirac volt francia államfő a visszaemlékezéseinek csütörtökön megjelenő első kötetében. A két évvel ezelőtt leköszönt elnök utódjáról, Nicolas Sarkozyről keserűséggel, elődjéről, Francois Mitterrand-ról viszont elragadtatással ír.
Tovább csúszik az Alstom metrókocsijainak forgalomba állítása Budapesten a 2-es metróvonalra, legkorábban 2010 elején szállíthat utasokat, mert a gyártónak további tervdokumentációkat kell a közlekedé...
Pótmagánvádas eljárás keretében megkezdődött a Magyar Nemzet fotóriporterének pere, akit 2006-ban egy Újpest-Fehérvár focimeccs után két rendőr megütött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,57 pontos, 3,01 százalékos csökkenéssel, 19.676,52 ponton zárt kedden, 28,4 milliárd forintos forgalom mellett.
Szélsőséges gyengülést követően mérsékelte veszteségét a forint: az eurót délután 277,87 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a hétfő délután négy órai 274,74 forinttal és a keddre virradó éjszakai jellemzően 278-279 forint körüli nemzetközi devizapiaci jegyzést követően.
Fontos mérkőzésére készül Cesare Prandelli, a Fiorentina labdarúgócsapatának vezetőedzője. A lilák szerda este a Debrecent fogadják a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában.
Dubaj lehet az első iszlám ország, ahol nő tölti be az államilag elismert mufti pozícióját. Már hat emirátusbeli nőt választottak ki, akik 2010 végéig jogi képzést kapnak - nyilatkozta Ahmed Al-Haddad dubaji főmufti a The National című lapnak.
Barack Obama amerikai elnök kedden a washingtoni Fehér Házban fogadta Angela Merkel német kancellárt, akinek megköszönte Németország afganisztáni katonai szerepvállalását.
Több százezer munkavállaló életében hozhat változást az alkalmi munkavállalói könyv eltörlése és az egyszerűsített foglalkoztatás bevezetése. Az erről szóló törvényjavaslatot október 30-án nyújtotta...
A zsír, mint kötőszövet fontos szerepet játszik a testünkben, és a benne végbemenő folyamatokban, pozitív valamint negatív tulajdonságai is vannak. Ez a négybetűs szó több titkot rejteget, mint gondolnánk…
A kanadai Falcon Oil and Gas Ltd. átmenetileg felhagy a gázkutatatással a Makói Árok térségében található Földeák-1 kútnál a kedvezőtlen tesztek miatt.
Az idén világszerte csökkennek a reálbérek a tavalyi stagnálást követően annak ellenére, hogy itt-ott már beindult a gazdasági fellendülés. Az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezete, az ILO kedden kö...
Idén megjelent új lemezének koncertturnéja keretében Eros Ramazzotti kedd este lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Az olasz szívtipró három év után tért vissza Magyarországra.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a fiatal lányt, aki három hete tűnt el kiskunsági lakhelyéről, s azóta semmit sem tudnak róla - jelenti a HavariaPress.
Legalább negyven ember halálát okozta a Mirinae nevű trópusi vihar Vietnamban. Hétvégén még tájfunként söpört végig a Fülöp-szigeteken a Mirinae, és tizenkilencen haltak meg a szigetországban.
Azt követően, hogy csapatával egyetemben a második helyen végzett az idei évben, Sebastian Vettel kijelentette, hogy jövőre a világbajnoki címet célozza meg, és csak akkor lesz elégedett, ha megszerzi azt, amiért jött a Forma-1-be.
Radikális fogyókúrára kényszerül a két legnagyobb, állami segítséggel életben tartott brit bank, amelyek egyike további jelentős költségvetési tőkepótlásban is részesül
A számtalan előny ellenére sincs áttörés Magyarországon az alternatív fizetési és vásárlási módok piacán - derült ki az elektronikus fizetésről az Agria Produkció Kft. által rendezett E-Money konferencián, ahol a három hazai mobilszolgáltató és banki szakemberek ismertették az aktuális trendeket és a fejlődési irányokat.