Valószínűleg az eredetileg tervezettnél tovább tart a koppenhágai ENSZ klímakonferencia, amely hivatalosan pénteken ér véget. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a házigazda dán delegáció tag...
Internetkalózok támadták és bénították meg az éjszaka folyamán egy órára a Twitter közösségi portált. A twitter.com oldalon a hírek szerint az Iranian Cbyer Army (Iráni Kiber Hadsereg) nevű...
Közel 5 milliárd forintért, mintegy 5 ezer tonna virslit adtak el a boltokban tavaly november-decemberben, a Nielsen piackutató vállalat adatai szerint. Így a karácsony-szilveszteri időszakra az év...
Az MSZP követeli, hogy a Fidesz a jövő évi választásokon ne indítsa egyéni képviselőjelöltként Püspökladány fideszes polgármesterét. Arnóth Sándor tavaly lemondott a parlamenti mandátumáról, miután azt mondta egy szocialista államtitkárnak:"lógni fogsz". Most pedig előkerült egy nyári hangfelvétel, amelyen a városvezető a helyi cigányokra tett becsmérlő megjegyzést.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) érdeke, hogy kormányzati eszközök segítségével próbálja meg ismét megvalósítani saját programját - ezt a gondolatot fogalmazta meg pénteken Markó...
Egy, a brit egészségügyi és szociális szektor vezetőinek körében készült felmérés eredményei szerint úgy vélik, az év végi céges karácsony erősítheti az alkalmazottak elkötelezettségét, és lehetőséget ad arra, hogy a munkaadók honorálják alkalmazottaik éves munkáját.
Hazai vállalásának maradéktalan teljesítése után, december elején megkezdte a H1N1 vírus elleni vakcina exportját az Omninvest Kft. - közölte a cég szóvivője az MTI-vel. A külföldi vevők az itthoni,...
Az MSZP szerint nem rontja az intézmények pozícióit a normatív támogatás csökkentése, mert az annyival csökken, amennyivel kevesebb bérterhet kell az intézményeknek kifizetnie. Erről Tatai-Tóth András...
Az elkövetkezendő egy, néhány napban lehet számítani kisebb, nagyobb visszahúzásokra, amennyiben technikai szemmel figyeljük a dolgokat. A visszahúzások elsődlegesen a megelőző nagyobb esések miatt várható, amiből még eddig nem láthattunk csak kisebb konszolidációkat. Egyelőre a 21 napos mozgóátlag jelenti neki az ellenállást felülről, valamint az 50 napos mozgóátlag is erősebb ellenállásként…
A magyar építőipar teljesítménye az előző félévinél is nagyobb visszaesést szenvedhet el 2009. második felében a jelentős építkezések elmaradása miatt a KPMG felmérése szerint. Az Opten...
Az unió következő, spanyol elnöksége mindent meg fog tenni azért, hogy előrehaladjanak és esetleg akár a féléves ciklus vége előtt le is zárulhassanak a horvát EU-csatlakozási tárgyalások - közölte Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
A Fidesz szerint míg a megszorító intézkedésekkel az utolsó tíz- és húszezer forintokat veszi el az emberektől a kormány, addig a "szocialista holdudvar gazdagítására és a szocialista...
Bár a péntekre virradó éjjel Koppenhágában elfogadott megállapodás-tervezet 2 Celsius fokban maximálná a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest, egy bizalmas ENSZ-elemzés szerint a fejlett és fejlődő országok által eddig tett vállalások 3 fokos melegedéshez vezetnének - írja a The Guardian pénteki száma.
A rendőrség tájékoztatása szerint az idén is december 28-tól 31-ig lehet pirotechnikai eszközöket vásárolni a szilveszteri mulatságokhoz. A szerkezeteket az óév utolsó és 2010 első hat órájában szabad felhasználni.
Mint arról már beszámoltunk, Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke Izrael külügyminiszterének meghívására Jeruzsálemben részt vesznek egy konferencián az aktuális antiszemita jelenségekről. Közben más is történik.
Az MSZP következő négy évre vonatkozó vállalásainál figyelembe veszik azokat a háttérgazdasági számításokat, amelyek 2011-től négy év alatt kétezer milliárd pluszbevétellel számolnak. Ebből szerintük már telik nyugdíjkorrekcióra is.
A havazás miatt pénteken is jelentősek voltak a fennakadások a párizsi repülőtereken. Az előző nap törölt járatok utasainak egy része a terminálokban várakozva töltötte az éjszakát. Az időjárási...
A Fidesz szerint nem múlik el nap, hogy ne igazolódna be, hogy a mai napig Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mozgatja a szálakat. Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány az emberek utolsó 10-20 ezer forintját sajtolja ki, miközben a saját holdudvarára mindig jut pénz. Az ellenzéki politikus kijelentette: véget fognak vetni a Gyurcsány-korszaknak és…
Nem jogerősen felmentette a Révész Máriusz bántalmazása kapcsán bűnsegédi, illetve bűnpártolói magatartással megvádolt két rendőrt a Fővárosi Bíróság pénteken.
Az MSZP szerint nem rontja az intézmények pozícióit a normatív támogatás csökkentése, mert az annyival csökken, amennyivel kevesebb bérterhet kell az intézményeknek kifizetnie. Erről Tatai-Tóth András beszélt pénteken arra reagálva, hogy Pokorni Zoltán fideszes szakpolitikus közölte: az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert szerintük a normatíva-csökkentés sérti a jogbiztonsághoz, a jogszabályok…
Az év vége felé hajlamosak vagyunk számvetést készíteni. A mai magyar viszonyok tények-számok alapon sokkal világosabbak, mint ahogy azt a lustán gondolkodók, illetve megfontoltan tájékozatlanok hiszik.
Az amerikai elnök a koppenhágai klímacsúcs zárónapján azt mondta: a világ vezetőinek egy olyan megállapodást is el kell fogadniuk, amely „nem tökéletes”. Mint Barack Obama fogalmazott: ha nem így lesz, akkor veszélyes szakadék keletkezik a globális felmelegedés elleni harcban.
Enyhe emelkedést mutatnak a főbb amerikai határidős indexek a nyitást megelőzően, a Dow futures 28 pontos pluszban tartózkodik. A pozitív hangulat elsősorban a vállalati szektorból érkező kedvező...
Tavasszal újabb második világháborús tévésorozat kerül ki Steven Spielberg és Tom Hanks keze alól, akik executive producerként bábáskodtak a széria születésén.
Egy egyszerű devizapiaci technikai ok miatt a további euróval szembeni dollárerősödés újra akár 300-as euróárfolyamhoz vezetne a forint ellenében - hívja fel az "állandóan fejünk felett lebegő...
Csatát nyert Angela Merkel kancellár, a német parlament ugyanis pénteken jóváhagyta az új kormány első adócsökkentési programját. Ennek keretében a családok, a vállalatok és a szállodák jövőre 8,5 milliárd euró adócsökkentésben, illetve támogatásban részesülnek.
A költségvetés és a magánnyugdíjpénztárak privatizációjának visszavonását követeli Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) elnöke. Erről a közszolgálati televízióban beszélt pénteken az érdek-képviseleti vezető.
Tavasszal újabb második világháborús tévésorozat kerül ki Steven Spielberg és Tom Hanks keze alól, akik executive producerként bábáskodtak a széria születésén. Miután a producerpáros nagy sikert...
A nők kilenctizede olvas egészségmegőrzéssel kapcsolatos cikkeket és keres recepteket az interneten. Az önkifejezés nem érdekli őket, iwiweznek és leveleznek – derül ki az Nrc kutatásából.
EU-szerb közös szervezésben Brüsszelbe repül az az ötven szerb állampolgár, aki a vízummentesség péntek éjféli hatályba lépését követő első percekben lépi át a határt úgy, hogy immár nincs...
Párizsban jelentős fennakadásra kell számítani a repülőtereken a havazás miatt. Az időjárási viszonyok miatt csütörtökön négyszáz járatot töröltek a Roissy és Orly repülőtereken.
Azonosította a rendőrség a Balatonlellén megtalált emberi maradványokat; az MTI információi szerint a Fő utcai órásgyilkosság vádja alól jogerősen felmentett férfi a gyanúsított. A rendőrség...
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.(BIF) bejelentette, hogy a 2009. december 17-én 1,960,000,000 forinttal megemelte a 100%-os tulajdonában álló BIF Jókai 34 Kft. törzstőkéjét. ...
Ma reggel adott hírt a világsajtó arról, hogy ellopták az auschwitzi koncentrációs tábor bejárata fölé erősített tábla betűit. A láger kapuján a hírhedt náci jelmondat, az "Arbeit macht frei", azaz "A munka szabaddá tesz" felirat szerepelt. Az egykori haláltáborban ma emlékmúzeum működik....
Sólyom László Szlovákiából való kitiltása ügyében az Európai Bírósághoz fordul a Külügyminisztérium - közölte Balázs Péter külügyminiszter az MTI-vel pénteken. Balázs Péter a köztársasági elnök ügy...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) érdeke, hogy kormányzati eszközök segítségével próbálja meg ismét megvalósítani saját programját - ezt a gondolatot fogalmazta meg pénteken Markó Béla,...