Vihart és bizonyos körökben fintorgó ellenérzéseket szült Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársának az elszigetelt telepeken élő roma közösségek vizsgálatáról szóló tanulmánya - írja a Magyar Hírlap.
Novemberben meghaladta a háromezret az idén felszámolás alá került építőipari cégek száma Magyarországon - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Harmadik hónapja több mint háromszáz céget...
A próbákra a nézőket is beengedték, sőt őket is bevonták, így készült a Maladype Színház legfrissebb produkciója; Alfred Jarry Übü király című darabját vasárnap mutatja be a társulat Mikszáth téri új bázisán.
Miután e héten szerdán este megkapta a második hitelkockázati leminősítést (az S&P-től) Görögország, az esetleges államcsőd piaci árazása jelentősen tovább emelkedett és megközelítette a tavaszi...
Januártól az egyéni vállalkozóknak meg kellene becsülniük munkájuk piaci értékét. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy a munkavállalókkal szemben az önfoglalkoztatók igen csekély mértékű járulékot fizetnek, adja hírül a Magyar Rádió.
December folyamán 17 hónapos csúcsára emelkedett a német üzleti hangulatindex, miután a javuló globális hangulat közepette feléledt az export és a feldolgozóipar növekedése.
Egy, a brit egészségügyi és szociális szektor vállalkozásainak vezetői körében készült felmérés szerint az év végi céges karácsony erősítheti az alkalmazottak elkötelezettségét, és lehetőséget ad arra, hogy a munkaadók honorálják alkalmazottaik éves munkáját, áll az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevélében.
Változatlan áron számolva a háztartások fogyasztási kiadása az első kilenc hónapban mintegy 8 százalékkal csökkent, amely a bruttó hazai termék (GDP) első háromnegyed évi 7,1 százalékos visszaesésére erőteljesen hatott - áll a Központi Statisztikai Hivatal összefoglaló jelentésében
A szerdai teljesítményén kissé rontott tegnap, de tény, hogy a napok óta megfigyelhető felülteljesítés első gyümölcseként a nagy indexek közül egyedül jutott két hónapos csúcsra, amivel háborút nem, de csatát azért nyert. (Solar Capital)
Az európai autógyártók az állami támogatások révén megőrizték likviditásukat, de a kamatterhek vészesen lenyomják, vagy veszteségbe fordítják az eredményeket
Magyarországon építheti meg első európai összeszerelő üzemét a kínai Xiamen King Long United Automotive Industry Co. Ltd buszgyártó - jelentette be Kelemen János, a King Long Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
"Az utóbbi 20 évben nem történt ehhez fogható fejlesztés az Akadémia kutatóintézeteinek infrastruktúrájában - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA-Q2 kutatásfejlesztési és innovációs központ beruházásával foglalkozó sajtótájékoztatón, december 17-én. A csaknem tízmilliárd forintos állami támogatásból épülő beruházás a kutatás, a fejlesztés és az innováció olyan…
Január 16-án nulla órától már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják. Az ezzel kapcsolatos...
Január 16-án nulla órától már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják.
Előzetes adatok szerint 2009 első tíz hónapjában 81 278 gyermek született, 2,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 107 461 volt, a 2008. január–októberihez képest 0,2 százalékkal kevesebb. A természetes fogyás 26 183 fő, 1502-vel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 19 ezer fő volt -…
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy halott asszony lakásából lopott pénzt a napokban Szabolcs községben, az áldozat az eddigi adatok szerint természetes módon hunyt el – értesült a HavariaPress.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a fideszes Pokorni Zoltán, álláspontja szerint ugyanis alkotmányellenesek a 2010-es költségvetés azon rendelkezései, amelyek a közoktatási normatív támogatások...
Pokorni szerint alkotmányellenesek a 2010-es költségvetés azon rendelkezései, amelyek a közoktatási normatív támogatások tanév közbeni csökkentését írják elő
Magyarországon építheti meg első európai összeszerelő üzemét a kínai Xiamen King Long United Automotive Industry Co. Ltd buszgyártó - jelentette be Kelemen János, a King Long Magyarország Kft. ügyveze...
Hat év, három év, illetve négy és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat az osztrák pénzalap által a roma kárpótlásra biztosított pénzekkel történt visszaélés miatt pénteken első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.
Visszavonta vallomását a tavalyi mumbai terrortámadást végrehajtó fegyveres csoport egyetlen életben maradt, állítólagos tagja, azt állítva, hogy beismerő vallomását kínzással kényszerítették...
Felkészültek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai arra, hogy szombaton nulla órától megszűnik a vízumkötelezettség Szerbiában, Montenegróban és Macedóniában Magyarország felé is - közölte Szilágyi Róbert határrendészeti szolgálatvezető.
Sejtekben lévő antivirális hatású fehérjéket fedeztek fel amerikai kutatók, melyek természetes úton harcolnak az influenzafertőzés ellen. Amint a Cell című szaklap csütörtöki számában megjelent...
Januártól az egyéni vállalkozóknak meg kellene becsülniük, hogy mennyi is a munkájuk átlagos, azaz a piaci értéke. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint arról van szó, hogy változtatni kell azon, hogy a munkavállalókkal szemben az önfoglalkoztatók igen csekély mértékű járulékot fizetnek.
Mindjárt itt a karácsony és még nem tudod, mivel lepd meg szeretteidet? Ne töprengj tovább, nézz körül webáruházainkban a csak1nap.hu-n, a csak1mobil.hu-n és a csak1utazas.hu-n!
Novemberben meghaladta a háromezret az idén felszámolás alá került építőipari cégek száma Magyarországon – adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Harmadik hónapja több mint háromszáz céget számolnak fel havonta az ágazatban, de a minap napvilágot látott építőipari megrendelésállomány fényében ezt a tendenciát talán nem kell kivetíteni 2010 egészére.
Közel 3500 doboznyi ajándék gyűlt eddig össze az idei Mikulásgyár első hét napján, 30%-kal több, mint a tavalyi év első hetében. Még december 22-éig várják az adományokat - olvasható a Vöröskereszt kö...
Rendőrök mentették meg annak a kutyának az életét, amelyet kis híján halálra kínzott két fiatal Törökszentmiklóson, az illetők ellen eljárás indult – jelenti a HavariaPress.
Változatlan áron számolva a háztartások fogyasztási kiadása az első kilenc hónapban mintegy 8 százalékkal csökkent, amely a bruttó hazai termék (GDP) első háromnegyedévi 7,1 százalékos...
A német hadsereg ezentúl is részt vesz az Európai Unió bosznia-hercegovinai missziójában, az erről szóló előterjesztést nagy többséggel hagyta jóvá pénteken a Bundestag.
Soha ekkora összeggel nem terhelte még kormány a költségvetés tartalékát, mint a mostani. A Napi Gazdaság összeállítása szerint a Bajnai-kabinet már összesen 30 milliárd forintot ígért el a 2010-es büdzsé 200 milliárd forintos tartalékából a kórházak, a BKV plusz támogatására és az afganisztáni misszióra.
George Clooney, Meryl Streep és Sandra Bullock is esélyes a legnagyobb hollywoodi színészcéh szakmai díjaira. Az Egek ura című recessziós vígjáték, a Precious című harlemi kamaszdráma és a...
Visszavonta vallomását pénteken a tavalyi mumbai (Bombay) terrortámadást végrehajtó fegyveres csoport egyetlen életben maradt feltételezhető tagja, azt állítva, hogy júliusi beismerő vallomását kínzással kényszerítették ki belőle.
Oroszország 2016-ig új, cseppfolyós hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétát fejleszt ki, amelyet a szovjet korszakban gyártott Vojevoda (Vajda) rakéták helyett állít majd hadrendbe -...
A magyar belpolitika fordulatai újra és újra műveltségem még mindig meglévő fehér foltjaira mutatnak rá. Én például egészen idáig azt hittem, hogy kihívni csak hivatalban lévő embert lehet - írja a Jobbklikken Navracsics Tibor. A bejegyzést szó szerint közöljük.
November folyamán rekord magasra emelkedett Angliában az állami szektor eladósodása, miután a kiadások növekedése továbbra is felülmúlja a bevételekét - közölte a brit statisztikai hivatal pénteken.
Novemberben meghaladta a háromezret az idén felszámolás alá került építőipari cégek száma Magyarországon - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató....