Összesen 30 százaléknyi tulajdont szerzett a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. a tőzsdén is jegyzett TvNetwork Nyrt.-ben - közölte a TvNetwork a BÉT honlapján kedden. A Digi 13,23 százalékot a Fi...
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a polgári törvénykönyv (Ptk.) hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt a köztársasági elnök. Sólyom László emellett azt javasolja, hogy a jogszabály hatálybalépésének időpontját egységesen, legkorábban 2011. január. 1. napjában állapítsák meg.
Demonstrációt tartott a BVM Épelem Kft. mintegy 120 dolgozója kedden Budapesten a Kossuth téren, tiltakozva az ellen, hogy rendkívül magas kártérítés fizetésére ítélte a céget az Magyar...
Részben helyreállt a vasúti közlekedés az országban kedden késő délutánra, az elővárosi közlekedésben azonban még vannak fennakadások - közölte a Mávinform az MTI-vel. A vidéki vonalakon a legtöbb ...
Január 1-jétől megszűnik a kollektív szerződés a BKV-nál. A foglalkoztatást a munka törvénykönyve fogja szabályozni. Az áttérést várhatóan az utasok is érzékelni fogják, a szakszervezetek pedig bármikor sztrájkot hirdethetnek.
A Fidesz azt kérdezi az MSZP-től, hogy ha az elmúlt évet sikeresnek tartják, akkor vajon a kormánypárt mit tartana kudarcnak. A Fidesz az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében ezzel a kérdéssel reagált Lendvai Ildikó szocialista pártelnök keddi kijelentésére, ami szerint 2009 a sikeres gazdasági nagytakarítás éve volt.
A Ferihegyi repülőtéren akkora hóeltakarító flotta üzemel, mint egy megyei közútkezelőnél. A havazás kezdete óta egyszerre 20-21 jármű takarítja a reptéri betont. Egy-egy havasabb téli napon a havas f...
2010-től megváltoznak a közlekedési eszközök bérbeadására vonatkozó áfa szabályok, mely jelentősen átalakíthatja a külföldről bérelt személygépkocsikra létrejött struktúrákat. A külföldről bérelt autó bérleti díjáról kiállított számla áfa tartalmát a külföldi adóhatóság eddig rendre visszautalta. Az uniós áfa-direktívával összhangban jövőre életbe lépő új teljesítési hely szabályok azonban…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,24 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 20.735,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma már az ünnepi érdektelenséget tükrözte: 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével erősödött az előző napi záráshoz képest.
Felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Tubes-védők a hegyre tervezett NATO-lokátor ügyében a Legfelsőbb Bírósághoz. A jogerős építési engedély felfüggesztését kérik. A civilek azt remélik, hogy legkésőbb márciusig, döntés születhet. A Honvédelmi Minisztérium azonban már korábban elkezdené az építkezést.
A Medián decemberi felmérése szerint jelentősen csökkent a két nagy párt közötti különbség, mivel a Fidesz-tábor lemorzsolódása folytatódott, az MSZP pedig visszakapaszkodott az év eleji szintre. A teljes népesség körében az MSZP támogatottsága 16 százalékos, az ellenzéki párté 40 százalékos
Románia engedélyt kér az Európai Bizottságtól a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházás elindításához. Ezt a Mediafax hírügynökség jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva.
A Pénzügyminisztérium szerint az európai uniós támogatások felhasználását veszélyezteti, és súlyos nemzetgazdasági károkat okozhat az úgynevezett felülről nyitott költségvetési kiadások, Költségvetési Tanács által javasolt szűkítése.
A cégek legfeljebb egynegyede számít a pályakezdőkre; a korábban felvételüket szorgalmazó multiknak most fele sem nyitott alkalmazásukra - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 7150 céget átfogó felméréséből. A 2010-es várakozásokból kitűnik, hogy 12 ezer új munkahely jöhet létre. Hogy mennyi szűnik meg, és ezáltal mennyi lesz az egyenleg, még nem…
A kormány üdvözli és történelmi lépésnek tartja, hogy Szerbia kedden Stockholmban benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel. Szerbia...
Az enyhébb időjárás ellenére kedden is késtek a vonatok az országban, egyes vonalakon majdnem másfél órát kellett várni. A MÁV szerint folyamatosan, megerősített szolgálatban tisztítják a váltóberendezéseket. A társaság vezetése azt mondja: tudtak a várható időjárásról, mégis megbénult a közlekedés hétvégén. A MÁV-nál csak azt vizsgálják, hogy ki hibázott az utastájékoztatásban. A vasúttársaság…
Jóváhagyta hétfőn az amerikai szenátus az egészségügyi reformtervezetet, igaz, további két szavazásra szükség lesz a törvény elfogadásához. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő elmondta: jelentős különbségek vannak a képviselőház által másfél hónapja elfogadott, és a most a szenátus elé került javaslat között. Fodor Júlia példaként említette, hogy a szenátusi tervezetben nem szerepel a reform…
Amióta megkezdődött a dollár intenzív erősödése nem is nagyon lehetett olyan instrumentumot találni a piacokon, amire ne nyomta volna rá a bélyegét. (Solar Capital)
A kormány üdvözli és történelmi lépésnek tartja, hogy Szerbia kedden Stockholmban benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel. Szerbia majdani csa...
Oroszország jövő évi bruttó hazai terméke (GDP) akár több mint öt százalékkal is nőhet az orosz központi bank elnöke szerint, aki nem zárt ki egy újabb kamatcsökkentést az idén. Szergej Ignatyev úg...
Az Otthon– és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége közérdekű pert indít közel ötven bank és hitelintézet ellen, hogy a kölcsönügyekben a tisztességes polgárok közötti kölcsönügyletekhez hasonló feltételek alakuljanak ki.
Amit el lehetett rontani, azt elrontotta a kormány az influenzajárvány kezelésében, pedig minden adva volt, „pénz, paripa, fegyver” - mondta Pesti Imre kedden. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa szerint az egészségügyi kormányzat felesleges titkolózása, mellébeszélése miatt a lakosság körében kialakult a bizalmatlanság. Így - bár 2,5 millióan beoltatták magukat a H1N1 ellen -, ez a s...
Horvátországban 8,6 százalékkal csökkent az ipari termelés novemberben éves szinten - közölte a horvát statisztikai hivatal. Ez volt sorrendben a 14. hónap, amikor hanyatlott az éves szintű ipari t...
Miközben egy velejéig korrupt rezsim kormányoz, a szemük előtt lopnak szét mindent, e szervezetek a következő választások politikai csatározásaival vannak elfoglalva. Vagyis a százmilliárdok helyet 1-2 milliárd forintnyi kampánypénzre vadásznak.
Az elmúlt tíz évben az internetes keresőkbe többször írták be Britney Spears nevét, mint bármelyik más hírességét vagy politikusét - derült ki egy kutatásból, amely a brit netezők keresési szokásait vizsgálta.
3.3%-os részesedést szerez az ismert amerikai színész, Bruce Willis a Belvedere nevű francia cégben, amely Sobieski vodkamárkájáról ismert. A színész a részvényeket fizetségül kapja, amiért a...
Két mentőautót is támadás ért kedd délután, az egyiket Abonyban, a másikat Budapest VIII. kerületében rongálták meg - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Megmenekült a világ egyik leismertebb sörüzeme: a dublini Guiness sörgyárban hétfőn ütött ki tűz. Két tűzoltó megsérült, de a gyártást nem kellett leállítani.
Két mentőautót is támadás ért kedd délután, az egyiket Abonyban, a másikat Budapest VIII. kerületében rongálták meg - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Budapesten a VIII....
A budapesti és Pest megyei gumiszerelő, kerékkiegyensúlyozó és gumiabroncs-javító vállalkozások alig több mint 6 és fél százaléka felelt meg minden előírásnak.
Becslések szerint dollár 10 milliókat lophattak a Citibank számítástechnikai rendszerén keresztül azok a bűnözők, akik egy orosz szoftvert használtak a pénzintézet elleni támadáshoz. Az amerikai...
Oroszország jövő évi bruttó hazai terméke több mint öt százalékkal is nőhet az orosz központi bank elnöke szerint, aki nem zárt ki egy újabb kamatcsökkentést az idén.
A lengyel ügyészség kedden bejelentette, hogy egy külföldi megbízó áll az auschwitzi koncentrációs tábor „Arbeit macht frei” feliratának ellopása mögött. A táblát pénteken lopták el, és vasárnap késő este találták meg. Öt embert letartóztattak az ügyben.
A budapesti és Pest megyei gumiszerelő, kerékkiegyensúlyozó, és gumiabroncs javító vállalkozások alig több mint 6,5 százaléka felelt meg minden előírásnak a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH)...
A politikai kampány részének tekinti a 29 közgazdász által most publikált jelentést "a jövő évi költségvetés trükkjeiről" Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki kedden az a MTI-nek azt...
Beindult a farmerdiplomácia: az Észak-Koreában gyártott nadrágok nagy sikert arattak Svédországban, ahol igen drágán adják a vevőknek a kuriózumnak számító farmereket.
Stuart W. G. Derbyshire, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy az emberek egy részének fájdalomélménye van anélkül, hogy betegséget vagy sérülést állapítanának meg náluk. "Jelentős erőfeszítések vannak arra, hogy feltárják, milyen más utak válthatnak ki fájdalmat" - tette hozzá.
600 dollár fölé emelkedett a mai kereskedésben a Google árfolyama, amelyre már közel két éve nem volt példa. A társaság részvényei jelenleg kismértékű, 0.2%-os pluszban tartózkodnak. 600 dollár...
A Fehér Ház szóvivője figyelmeztette kedden a teheráni vezetést, hogy vegye komolyan az iráni atomprogrammal kapcsolatban korábban adott decemberi határidőt. Robert Gibbs sajtóértekezletén úgy...