2009. december 22. kedd

dec. 22
11:27
Mérsékelt javulás a felülvizsgált brit GDP adatnál (ProfitLine)
Továbbra is küzd a recesszióval a brit gazdaság annak ellenére, hogy a ma nyilvánosságra került felülvizsgált harmadik negyedéves GDP mérsékeltebb visszaesést mutat az előzetes adatnál.
dec. 22
11:28
Egy újságíróklubnál robbantottak a tálibok Pesavárban (ATV)
Két ember meghalt.
dec. 22
11:30
50 percet is késhet a vonat (HírTV)
Késésekre lehet számítani a szokatlan hideg miatt több elővárosi vasútvonalon, de országszerte minden vonat közlekedik - jelenti a HavariaPress. Fél órát meghaladó késések azonban csak a szobi, illetve a szolnoki vasútvonalon várhatók.
dec. 22
11:30
Taizé: 30 ezer fiatal megy Poznanba (Gondola)
Poznanba érkezésük után december 29-én, az Európából és más kontinensekről érkező fiatalok kézhez kapják Alois testvér Levél Kínából c. elmélkedését. A Taizéi Közösség priorja nemrég három hetet töltött Kínában, ahol keresztényeket látogatott. Az európai találkozó során erről az útról is fog beszélni a fiataloknak.
dec. 22
11:32
A Költségvetési Tanács közleménye a 2010-es büdzséről + kommentár (Gondola)
Kereken kiállt Sólyom Lászlónak a Heti Válaszban napvilágot látott nyilatkozata mellett a (különben egyáltalán nem "fideszes" összetételű) Költségvetési Tanács. Közleményük diplomatikus, nem részletezi a jövőre nyilvánvalóan bekövetkező kisebb-nagyobb katasztrófákat - de világosan kiolvasható belőle.
dec. 22
11:33
Mindenhol késnek a vonatok (Privátbankár)
Az egész országban késnek a vonatok az időjárás miatt; egyes távolsági vonatok esetében a késés akár 30-40 perc is lehet - tájékoztatta a MÁV kedden az MTI-t. Délnyugat-Magyarországon nincs fennaka...
dec. 22
11:42
Cafeteria: milyen juttatásokból lehet még idén bevásárolni? (Adózóna)
Az adóhivatal december 9-én közzétett egy, a béren kívüli juttatások adásával, adózásával kapcsolatos közleményt „Tájékoztató egyes természetbeni és béren kívüli juttatások áthúzódó adókötelezettségéről” címmel. A cél annak tisztázása volt, hogy idén még mit és miként lehet adómenetesen vásárolni.
dec. 22
11:42
Padlót fogtak idén a légitársaságok (Calyon) (Portfolio)
A válság legnagyobb vesztesei között landoltak 2009-ben az európai légitársaságok. A cégek viszonylag gyorsan reagáltak az utasszám és az áruszállítás csökkenésére, szinte minden nagy szereplő...
dec. 22
11:42
Bajt hozhat a hitelből finanszírozott válságkezelés + videó (ATV)
Szigorodnia kellene a nemzetközi pénzügyi szabályozásnak.
dec. 22
11:44
40 milliós bírságot kapott a K&H - Megtévesztően tájékoztatott (Portfolio)
A K&H Bank Zrt. 2005 októbere és 2007 májusa között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az általa értékesített CDO-kötvények ún. tájékoztató leírásainak alkalmazásával -...
dec. 22
11:48
A halálba csúszott (HírTV)
Életét vesztette annak az autónak a vezetője, amely a havas úton nekicsúszott egy kisteherautónak Sümeg és Tapolca között - értesült a HavariaPress.
dec. 22
11:48
Megkezdődött az állam összeomlása (Gondola)
Novemberben nyolcmilliárd forinttal, 32,6 milliárdra nőtt a 451 költségvetési intézmény kifizetetlen számláinak összege. A nyolcmilliárd forintos növekedés 13 éves rekord, ilyenre a kezdetek óta nem volt példa, írja a Napi Gazdaság. És ez csak a kezdet, belépő a liftaknába.
dec. 22
11:51
Megint megbüntették a K&H;-t (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt.-t, mert a pénzintézet megtévesztően tájékoztatott az általa értékesített CDO kötvényekről - közölte a hivatal kedden. ...
dec. 22
11:53
Katonák ássák ki a hóból Milánót (Privátbankár)
Több száz katonát vezényeltek Milánóba, hogy segítsenek a hó elleni küzdelemben. A kiadós hóesés és a nagy hideg miatt az észak-olasz nagyváros repülőtereit lezárták, és le kellett állítani a vasúti k...
dec. 22
12:00
A Költségvetési Tanács szerint is poblémás a jövő évi költségvetési törvény (ProfitLine)
A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsa szerint az Országgyűlés nem fogadta el a jövő évi költségvetési törvénnyel kapcsolatban a tanács által jelzett problémák megoldásához szükséges módosításokat.
dec. 22
12:02
Kipukkadt a lufi a rizs piacán (ProfitLine)
Az elmúlt hét hírei meghozták a fordulatot, amit már egyes befektetők oly régóta vártak. (Solar Capital)
dec. 22
12:03
Öt méter hó megy a Privybe (Kreatív Online)
Elpusztíthatatlanul görög tovább az ünnepi Szívküldi hólabdája: Jánosa Barbara, a Privy ügyfélkapcsolati igazgatója öt méter havat kap Nick Cave-től és az LWp-től. És persze vele együtt mindenki, aki szereti.
dec. 22
12:04
A Moody's is leminősítette Görögországot (ProfitLine)
Leminősítette, de - a másik két nagy hitelminősítővel ellentétben - még az elsőrendű adósi kategóriában hagyta Görögország szuverén adóskockázati besorolását kedden a Moody's Investors Service.
dec. 22
12:06
Friss hírek a H1N1-es kismamákról (HírTV)
Jól van és már a kórház folyosóján sétálgat az egy hete a lélegeztetőgépről levett kismama – mondta a fővárosi Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úton lévő Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója. Gál János közölte azt is, hogy az intenzíven ápolt másik két várandós továbbra is mesterséges lélegeztetésre szorul, de egyikőjük, a 16 éves kismama állapota valamelyest javult, így...
dec. 22
12:06
Ezüstérmesek lettek a debreceni joghallgatók az ENSZ világversenyén (Gondola)
Ezüstérmesek lettek a Debreceni Egyetem jogászhallgatói az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szakmai támogatásával megrendezett jogesetmegoldó világversenyen. A dél-afrikai Pretoriai Egyetemen...
dec. 22
12:08
A GVH 40 milliós bírságot szabott ki a K&H Bankra (Gondola)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt.-t, mert a pénzintézet megtévesztően tájékoztatott az általa értékesített CDO kötvényekről - közölte a hivatal.
dec. 22
12:09
Újabb pofont kapott Görögország (Privátbankár)
Leminősítette, de még az elsőrendű adósi kategóriában hagyta Görögország szuverén adóskockázati besorolását kedden a Moody"s Investors Service
dec. 22
12:09
Lendvai: 2009 a sikeres gazdasági nagytakarítás éve volt (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint 2009 a sikeres gazdasági nagytakarítás éve volt, 2010 viszont a felelős döntés éve lesz.
dec. 22
12:09
H1N1 helyzet Borsodban (WebBeteg)
A Borsod megyei kórház tájékoztatása szerint az influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt kórházba felvett betegek száma összesen 29 volt novembertől.
dec. 22
12:10
Késnek a vonatok az egész országban (Gondola)
Az egész országban késnek a vonatok az időjárás miatt; egyes távolsági vonatok esetében a késés akár 30-40 perc is lehet - tájékoztatta a MÁV az MTI-t. Délnyugat-Magyarországon nincs fennakadás a...
dec. 22
12:11
Lendvai: jól kitakarítottuk az országot (Privátbankár)
Lendvai Ildikó szerint 2009 a sikeres gazdasági nagytakarítás éve volt, 2010 viszont a felelős döntés éve lesz
dec. 22
12:12
Lakásbetörő csoportot fogott el a rendőrség (Gondola)
A budapesti és a Pest megyei rendőrség együttműködésével fogták el annak a csoportnak a tagjait, amely több mint 30 lakásbetörést követett el a fővárosban és a megyében - közölte a Budapesti...
dec. 22
12:14
Erős felmelegedés, viharos széllel és esővel (Gondola)
Már az ország nagyobbik részén nulla fok fölött a hőmérséklet. A közlekedést különösen nehezítő ónos esőt eső váltja több helyütt, és többé-kevésbé intenzív olvadás kezdődik. Szombatig marad a meleg, akkor várható újabb lehűlés. A frontérzékenyek fejfájásra számíthatnak – talán már érzik is.
dec. 22
12:18
A szolgáltató állítja: a hideg nem veszlyeztetheti az áramellátást (Infostart)
Nem veszélyeztette az áramellátást az elmúlt napok hideg időjárása - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója.
dec. 22
12:18
Nem változott az OPEC kvóta (Portfolio)
A piac szélesebb körű vártakozásainak megfelelően a kitermelési kvóta szinten tarttásáról döntött mai ülésén az OPEC. A bejelentést követően a napi csúcshoz képest a WTI árfolyama csökkenést mutatott...
dec. 22
12:18
A szívtipró celeb szerint a Ferrari a legjobb gyógyír + fotó (Pénzcentrum)
Nemrég szakított barátnőjével az elsőszámú brit teniszcsillag, Andy Murray. A szívtipró úgy gondolta, legjobb gyógyír bánatára, ha vesz egy Ferrarit......
dec. 22
12:18
„Orbán egy lúzer, nem bízhatjuk rá a jövőt” + videó (ATV)
Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint az MSZP csak a győzelem reményével futhat neki a választásoknak.
dec. 22
12:24
Házilag „barkácsolták” a húszezreseket (HírTV)
Rövid időn belül lebukott az a két férfi, akik a gyanú szerint házilag gyártottak silány minőségű húszezer forintos bankjegyeket Komárom-Esztergom megyében. A páros mindössze egyetlen bankjegyet tudott felhasználni valódi pénzként, és másnapra már rendőrkézre is kerültek.
dec. 22
12:27
Lendvai: jól kitakarítottuk az országot (Privátbankár)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint 2009 a sikeres gazdasági nagytakarítás éve volt, 2010 viszont a felelős döntés éve lesz
dec. 22
12:29
12 ezer ember kap jövőre munkát (Privátbankár)
Az idei 70 ezres csökkenés után jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma, ami gyakorlatilag stagnálást jelent
dec. 22
12:31
Jó éve lesz a MÁV-nak: találtak 24 milliárdot (Privátbankár)
A tervezett 64 milliárd forint helyett várhatóan 40 milliárd forintot meghaladó veszteséggel zárja a Magyar Államvasutak csoport a 2009. évet
dec. 22
12:33
A nagylétszámú osztályok ellen kampányol a PDSZ (HR Portál)
Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) annak érdekében, hogy ne lehessen a jelenlegi maximális osztály- és csoportlétszámoktól pozitívan eltérni, ahogy arra a jelenlegi szabályozás lehetőséget ad.
dec. 22
12:33
Elég gyászos képet fest a búza árfolyama (ProfitLine)
Gyülekeznek a felhők a búza piacán. Az elmúlt napok, illetve az elmúlt hét második felében inkább az eladói nyomás éreztette a hatását a piacokon. Még október és november környékén kialakított magának egy tágabb árfolyamsávot, amiben meglehetősen hektikus mozgást folytatott.
dec. 22
12:35
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama (ProfitLine)
Az előzőnél alacsonyabb meghirdetett összeg és magasabb túljegyzés mellett 2 bázisponttal 6,00 százalékra emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
dec. 22
12:36
40 milliós bírság a K & H Banknak (Infostart)
40 millió forintra bírságolta a K & H Bankot a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság azzal indokolta döntését, hogy a pénzintézet 2005 októbere és 2007 májusa között megtévesztő tájékoztatást adott egy általa értékesített kötvénytípusról.
dec. 22
12:36
A Spice Girls tagjai együtt rúgnak be karácsonykor (Blikk)
Mel B, Mel C, Geri Halliwell és Emma Bunton minden évben meglátogatja az énekesnőből lett divattervezőt és focista férjét, David Beckhamet. Ilyenkor becsípnek a bortól, sokat esznek és végigéneklik saját régi popdalaikat.
dec. 22
12:36
Ötszörösére nő a rehabilitációs járulék (Pénzcentrum)
2010-től több mint ötszörösére nő a rehabilitációs járulék, a Work Force személyzeti tanácsadó tapasztalatai szerint az érintett cégek jelentős része azonban még csak nem is tud a változásról, sokan pedig a felkészülési fázisban topognak, mert nem jutnak el a megfelelő munkavállalókhoz....
dec. 22
12:36
30%-ot vett a Digi a TvNetWork-ben! - 300 forintos vételi ajánlat jön? (3.) (Portfolio)
A TvNetwork bejelentette, hogy DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 30%-os tulajdonrészt szerzett a társaságban. Nemes Attila, a társaság egyik korábbi meghatározó tulajdonosa és gazdasági...
dec. 22
12:36
Ferrari: Alonso nem Räikkönen! (ATV)
Luca di Montezemolo megint nem állta meg, hogy odaszóljon Räikkönennek.
dec. 22
12:37
Nem lepett meg senkit az OPEC - maradt a kitermelési kvóta (ProfitLine)
A kitermelési kvóták változatlanul hagyásáról határoztak kedden, luandai ülésükön az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) olajtermelői, mely döntésük megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
dec. 22
12:38
Erzsi néni meglepetése Cristiano Ronaldónak (ATV)
A Real Madrid klasszisa lőtte az év legszebb gólját. A díjat Puskás Ferencné adta át.
dec. 22
12:39
Újabb nézőcsúccsal tarolt az RTL Klub (Kreatív Online)
Lehengerlő fölénnyel hajrázik a nézőkért folytatott versenyben az RTL Klub. A csillag születik utolsó adását több mint 3 millióan nézték, ilyen nézőszámra egy műsor esetén 2005 óta nem volt példa.
dec. 22
12:40
Nem lesz forradalom a Fradinál (ATV)
Három-négy új játékos érkezhet, az edző marad, tavasszal cél a hatodik hely.
dec. 22
12:42
Továbbra is jelentős késésekkel járnak a vonatok (Infostart)
Az egész országban késnek a vonatok az időjárás miatt; egyes távolsági vonatok esetében a késés akár 30-40 perc is lehet - közölte a MÁV kedden.
dec. 22
12:42
Demszky buszpénze kevés lesz (HírTV)
Egy napot sem kellett várni arra, hogy kiderüljön, Demszky kormánnyal kötött megállapodása nem biztosítja a BKV buszállományának cseréjét. Mint ismert, az elmúlt napokban több száz busz nem tudott elindulni a reggeli hidegben.

Keresés