2009. december 26. szombat

dec. 26
9:27
Három randiból kettőt túlélnek (Metropol)
A nőstény farkaspókok csak néha fogyasztják el partnereiket a párzást követően; a hímek három randevúból kettőt túlélnek.
dec. 26
9:27
Jövőre több pénzzel támogatja a költségvetés a településőröket (Alternatív Energia)
A minimálbér összegének emelkedése következtében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) 2010. január 1-jétől településőrönként 73.500 forint plusz 27 százalék járulék bértámogatást biztosít a településőr-program résztvevőinek, az eddigi 71.500 forint és 27 százalék járulék helyett.
dec. 26
9:27
Kínában a három év alatti gyerekeken tesztelik az újinfluenza elleni vakcinát (Adó1százalék)
Kína megkezdte a 6 és 35 hónap közötti kisgyermekek számára kifejlesztett A/H1N1 influenza elleni vakcina klinikai tesztjét és eddig - az első fázisban - egyetlen esetben sem jelentkezett súlyos mellékhatás - közölte a kínai média az egészségügyi minisztérium tájékoztatása alapján szombaton.
dec. 26
9:27
Több pénzt kapnak jövőre a településőrök (hirado.hu)
Az IRM január 1-jétől fejenként 73.500 forint plusz 27 százalék járulék bértámogatást biztosít a településőr-program résztvevőinek
dec. 26
9:29
Egységesül és egyszerűsödik az eredetiségvizsgálat (hirado.hu)
A vizsgálóállomásoknak a jövő évtől egységes feltételeket kell alkalmazniuk a jelenleg alkalmazott ötféle vizsgálati technológia helyett
dec. 26
9:42
Kilépett az Ipoly a medréből, kimenekítik a lakókat (Blikk)
dec. 26
9:45
Kilépett az Ipoly a medréből - 27 embert kellett kimenekíteni (Adó1százalék)
Kilépett az Ipoly a medréből szombat hajnalban Ipolytarnócnál; a Nógrád megyei településen 27 embert kellett kimenekíteni otthonából - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
dec. 26
9:45
Oszkó: kártékony a magyar politikai kultúra (hirado.hu)
A pénzügyminiszter az MTI-nek adott interjúban kifejtette, bár a politikai támadások nem érték váratlanul, úgy véli, a politikusok személyeskedő jellegű vitái csak az elkeseredés és a kilátástalanság érzetét erősítik az emberekben
dec. 26
9:47
Sok, az erős szél miatt kidőlt fához riasztották a tűzoltókat (Adó1százalék)
Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vízszivattyúzáshoz riasztották a tűzoltókat az elmúlt éjszakai viharos szél miatt - közölte a katasztrófavédelem és a tűzoltóság szombat reggel.
dec. 26
9:48
Még van idő elkészíteni: karácsonyi narancsos vodkalikőr (Édenkert)
A narancsos vodkalikőr kiváló saját készítésű ajándék, amivel meglepheted szeretteidet akár most, karácsonyra. Még van idő, hogy nekiláss az elkészítésének. Egyszerű és különleges csemege!
dec. 26
9:54
Karácsonyi rangadó a Premier League-ben (Infostart)
A harmadik és negyedik helyezett, azaz az Arsenal és az Aston Villa összecsapása emelkedik ki az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 19. fordulójának párosításai közül.
dec. 26
10:00
Bezártak a sípályák (Blikk)
dec. 26
10:03
Tim Robbins és Susan Sarandon is zátonyra futott (Habostorta)
Újabb hollywoodi álompáros útjai váltak el
dec. 26
10:03
Árváltozások januárban (Metropol)
Számos termék és szolgáltatás ára megváltozik január elsejével, így nő a földgáz, és egyes szolgáltatóknál az áram ára is, azonban kevesebbet kell majd fizetni az új évben a távhőért.
dec. 26
10:03
Kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat (Metropol)
Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vízszivattyúzáshoz riasztották a tűzoltókat az elmúlt éjszakai viharos szél miatt.
dec. 26
10:03
Útlezárás a Sajó áradása miatt Borsodban (hirado.hu)
A folyó elöntötte a 2523-as számú út Putnok és Borsodbóta közötti szakaszát
dec. 26
10:12
Dolgos éjszakájuk volt a fővárosi tűzoltóknak (Infostart)
Kigyulladt egy elhagyott lakóház a budapesti III. kerületben, a Margit körúton egy mosógép okozott tüzet, a X. kerületben pedig telefonfülkéket gyújtogattak - számolt be Dobson Tibor a péntekről szombatra virradó éjszaka budapesti tűzeseteiről.
dec. 26
10:12
Lakástűzben égett el egy házaspár (ATV)
Még vizsgálják, miért borult lángba a nagyszénási épület.
dec. 26
10:14
Ajándékozás után visszaváltási szezon. Mit, hogyan, meddig? + videó (ATV)
Az idén kevesebbet vásároltunk mint tavaly.
dec. 26
10:18
Meghökkentő jóslatok: zuhan a cukor, hullámvasúton az arany (Privátbankár)
A Saxo Bank a kínai jüan leértékelődését, az Egyesült Államokban egy harmadik politikai párt megjelenését, a cukor árának zuhanórepülését vetíti előre
dec. 26
10:18
Szalagkorlát nyársalta fel az utasokat (HírTV)
10-en meghaltak, többen pedig megsérültek, amikor szalagkorlátnak ütközött egy busz Malajzia északi részén szombaton. Az eddigi vizsgálatok szerint a sofőr elaludt a volánnál.
dec. 26
10:20
Ceausescu kivégzése: azonnal sírni kezdett (HírTV)
Ajándékosztás, családi filmek a tévében, együtt az egész rokonság: az átlagember karácsonyi emlékei. Dorin-Marian Cirlan azonban nem átlagember: 1989. december 25-én ő egy diktátorral végzett.
dec. 26
10:21
Viharos éjszakája volt a tűzoltóknak (hirado.hu)
Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz és vízszivattyúzáshoz riasztották a tűzoltókat az elmúlt éjszakai viharos szél miatt
dec. 26
10:30
Elöntötte a víz Észak-Magyarországot (Infostart)
Több mint 200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon. A Sajó 68 kilométeres szakaszán már a harmadfokú riasztást is kiadták, az Ipoly áradása miatt pedig már 27 embert kellett kimenekíteni az otthonából.
dec. 26
10:30
Még csak ezután jön a fekete leves! (Portfolio)
Az új törvényi szabályozás miatt az amerikai hitelkártya társaságok kemény év elé néznek, az elemzők szerint a profitok jövőre az eddig vártnál nagyobb mértékben eshetnek vissza - írja a Reuters. ...
dec. 26
10:36
Globális felmelegedés helyett lehűlés jön? (Infostart)
Felbolydulni látszik a naptevékenység 11 éves ciklikussága, mert 2 éve elhúzódik az úgynevezett minimumidőszak - mondta az InfoRádiónak az MTA Debreceni Napfizikai Obszervatóriumának a vezetője. Ludmány András úgy véli: ha ez a jelenség elhúzódik, az lehűléshez vezethet a Föld időjárásában. Mint mondta: kemény telekre, viharos időjárásra, környezeti kihívásokra lehet számítani.
dec. 26
10:36
Lángoló terrorista az utasszállítón (HírTV)
Egy nigériai férfi, Abdul Mudallad pénteken megpróbálta felrobbantani a Northwest Airlines Amszterdamból Detroitba tartó utasszállító gépét. A repülő biztonságban landolt. Másodfokú sérülésekkel szállítottak kórházba egy utast, feltételezhetően a merénylőt. A Fehér Ház terrorcselekményre tett kísérletnek nyilvánította a történeteket.
dec. 26
10:36
Lánc, lánc, lánctartozás... , avagy a szívatás paradigmája (ProfitLine)
A lánctartozás megszüntetése elemi érdeke az építőiparnak, de a fedezetkezelő jelenlegi szabályai nem alkalmasak a cél betöltésére. A feltétel nélküli bankgarancia, és az áron aluli vállalás kiiktatása a rendszerből jobb eszköz lenne - mondta az MTI-nek Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
dec. 26
10:39
Charlie Sheen börtönben töltötte a karácsonyt! (Habostorta)
Bajos Charlie Sheenből kihozta a karácsony a "legjobbat"
dec. 26
10:39
Januártól él a központi szabálysértési nyilvántartás (Metropol)
Január 1-jétől hatályba lép a szabálysértési törvény azon része, amely a nyilvántartás kialakítására vonatkozik. A szabálysértési nyilvántartással lehetővé válik, hogy a sorozatos szabálysértést elkövetők előéletét is látva a cselekmények bűncselekménynek minősüljenek.
dec. 26
10:39
Miért mennyit fizetünk 2010-ben? (hirado.hu)
Számos termék és szolgáltatás ára megváltozik január elsejével
dec. 26
10:41
Erős földrengés rázta meg Indonéziát (hirado.hu)
A Richter-skála szerint 6,7-es erősségű földmozgásokat Maluku szigeténél regisztrálták
dec. 26
10:43
Halálra ítéltek öt kínait Vietnamban (hirado.hu)
Az öt férfit drogcsempészésért ítélték el; 80 tonna hasist próbáltak Kínába csempészni Vietnamon keresztül
dec. 26
10:48
Több százezer embert pusztíthat el a cunami (ATV)
Öt éve 226 ezer embert ölt meg a szökőár Indonéziában, most egy újabb, gyilkosabb jön.
dec. 26
10:54
Megpróbáltak felrobbantani egy amerikai utasszállítót (Infostart)
Megpróbálta felrobbantani egy nigériai utas a Delta-Northwest Airlines amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát pénteken, de a robbanószerkezet felmondta a szolgálatot - közölték névtelenséget kérő amerikai nemzetbiztonsági tisztviselők. Egy fehér házi tisztviselő szerint terrortámadási kísérlet történt.
dec. 26
10:54
Áradnak a folyók - készültségben az árvízvédelem (HírTV)
A Sajón harmadfokú, a Tarnán másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az Ipoly kilépett a medréből. Kárpátalján az elmúlt órákban sok eső esett, és a hó is elolvadt, de a Tiszán ez egyelőre nem okoz gondot.
dec. 26
10:54
Mosógép miatt gyulladt ki egy lakóház (Blikk)
A fővárosi tűzoltóság főosztályvezetője elmondta: a III. kerületi Pacsirtamező utcában éjfél előtt egy elhagyott, égő lakóházhoz riasztották a tűzoltókat. Személyi sérülés nem történt, eloltották a tüzet.
dec. 26
10:54
Erős földrengés rázta meg Indonéziát (Blikk)
dec. 26
10:57
Belvízvédelmi készültség a Kis-Balaton térségében (Metropol)
Kilenc szivattyú-telep dolgozik folyamatosan a Kis-Balaton térségében; a vízzel elöntött területekről naponta 100 ezer köbméter vizet emelnek át a Kis-Balatonba.
dec. 26
10:57
Harmadfokúra emelték az árvízvédelmi riasztást (Adó1százalék)
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) illetékességi területén a készültségben lévő árvízvédelmi szakaszok összes hossza mintegy 215 kilométer, ebből harmadfokú készültség van a Sajón 68 kilométeren, míg másodfokú a riasztás 147 kilométernyi szakaszon - mondta az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője szombaton.
dec. 26
10:57
Az izraeli hadsereg lelőtt hat palesztint (hirado.hu)
Mahmúd Abbász palesztin elnök szombaton elítélte az izraeli hadsereg által elkövetett gyilkosságokat és az erőszak eszkalációjával vádolta a zsidó államot
dec. 26
10:59
Útlezárás a Sajó áradása miatt Borsodban (Adó1százalék)
A Sajó áradása miatt lezártak egy útszakaszt szombat reggel Borsod-Abaúj-Zemplénben, Putnok és Borsodbóta között - tudatta a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese.
dec. 26
11:01
Éjszakai tűzesetek a fővárosban (Adó1százalék)
Kigyulladt egy elhagyott lakóház a budapesti III. kerületben, a Margit körúton egy mosógép okozott tüzet, a X. kerületben pedig telefonfülkéket gyújtogattak - számolt be Dobson Tibor a péntekről szombatra virradó éjszaka budapesti tűzeseteiről.
dec. 26
11:03
Több tiszai komp nem közlekedik (Adó1százalék)
A kedvezőtlen időjárás, illetve javítás miatt több komp nem közlekedik a Tiszán - adta hírül az Útinform honlapja.
dec. 26
11:06
Halpucolás közben szúrta szíven férjét a baracsi nyugdíjas (ATV)
A férfin életmentő műtétet hajtottak végre.
dec. 26
11:08
Június: magyar légiáldozatok, Fidesz-győzelem, dráguló parkolás + videó (ATV)
Folytatódik 2009-ről készült összefoglalónk.
dec. 26
11:12
Két ember meghalt egy nagyszénási lakástűzben (Blikk)
dec. 26
11:12
Hárman gyalogoltak, közülük ketten szörnyethaltak (HírTV)
Az éjszaka megoperálták azt a 34 éves férfit, akit két másik emberrel együtt pénteken gázolt el egy autós Debrecen határában. A férfit csigolyatöréssel és koponyasérülésekkel szállították életveszélyes állapotban a Kenézy-kórházba.
dec. 26
11:14
Egyszerűsödik az eredetiségvizsgálat (Blikk)
dec. 26
11:15
'Reggelt 2009. 12. 26. (GameStar)
Remélem mindenkinek jól telik a szünet, és jut ideje eleget játszania is a sok rokonlátogatás mellett.

Keresés