Ahogy fogyatkoznak az olvasók és szivárognak a nézők, itthon is egyre több kiadó és csatorna keresi őket nagy erőkkel az interneten. Megtalálják-e őket, tudnak-e keresni rajtuk, és veszélyeztetik-e ezzel a piacvezető online médiacégek hadállásait? A Kreatív magazin összeállítása.
19 milliárd forintért ismét többségi tulajdonos lehet a magyar állam a Malévban. Oszkó Péter pénzügyminiszter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában elmondta: az állam nem fizet a többségi tulajdonrészért, hanem elengedi a cég tartozásait. A tárcavezető hozzátette: a tárgyalások még folynak, de szerinte a stratégiai átalakítások után akár nyereséges is lehetne az állam által működtetett Malév.
Az MSZP országos listájának első öt helyére javasolja az elnökség Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltet, Lendvai Ildikó pártelnököt, Kovács László volt uniós biztost, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt és Szili Katalin nemrég leköszönt házelnököt - tudta meg az MTI pénteken. Az első húsz helyről egy szavazással dönthet a választmány szombaton.
Dicséri a Bajnai-kabinetet Bokros Lajos. A budapesti IX. Pénzügyi csúcstalálkozón az MDF európai parlamenti képviselője, volt pénzügyminiszter azt mondta: a Bajnai-kormány az államcsődtől mentette meg az országot.
A LIGA Szakszervezetek XII. kongresszusa népszavazást kezdeményezett a 62 éves nyugdíj korhatár visszaállításáért, az aláírási íveket a jövő héten leadják az Országos Választási Bizottságnak - mondta pénteken sajtótájékoztatón Gaskó István újraválasztott elnök.
Eltérően ítélte meg a Bajnai-kormány tevékenységét Bokros Lajos és Stumpf István a pénteken Budapesten rendezett IX. Pénzügyi csúcstalálkozón, amelyet a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) szervezett.
A Kulcs-Soft NyRt. tájékoztatása szerint 2009.12.03.-án Kulcsár Tibor igazgatósági elnök, a Társaság által kibocsátott értékpapírokból 20.000 darabot, részvényenként 795 forintos áron a CIB Bank Zrt. közreműködésével értékesített - olvasható a BÉT honlapján.
Lettország a hivatalos céldátum előtt, már 2013-ban átválthat euróra, ha a kormány képes lesz keresztülvinni a komoly megszorításokkal beszűkített költségvetést - nyilatkozta a lett jegybank...
A magyar bankrendszer úszik a forint likviditásban, a hitelkínálat tehát adott lenne, így nem a kereskedelmi bankok a lakossági hitelezés fellendülésének fő akadályai - értett egyet az ICEG-HBLF mai...
Még ha mindent meg is tesz a jelenlegi szakértői kormány a pénzügyi helyzet stabilizálása érdekében, Magyarország hírnevének helyreállítása hosszabb folyamat, amelynek munkája már a következő kormányra fog hárulni - írja mai Magyarország mellékletében a Financial Times. A brit napilap a magyar bankszektor számára sok izgalmat hozó 2009-es évet is értékelte.
Felmondta a nagykoalíciót a Fidesz-KDNP a szocialistákkal a Somogy Megyei Közgyűlésben. A döntést hivatalosan a jövő évi költségvetés elfogadásával indokolja a jobboldali pártszövetség.
A McCann Erickson account directori pozíciójából érkezett az Insomnia Reklámügynökség új projektmenedzsere. Varga Dorottyának szerepe lesz az új ügyfelek megszerzésében is.
Négy magas rangú rendőrtisztet súlyosan megsebesített egy fegyveres támadó az Oroszországhoz tartozó Dagesztánban. A merényletben egy polgári személy életét vesztette.
Lendvai azt kérte a szocialistáktól, mindenki tartózkodjon a számmisztikától és ne tulajdonítson jelentőséget annak, hogy Mesterházyt követően ki hányadik helyen van a listán
A kínai kormány és kínai üzleti körök rendkívüli elégedetlenségüknek adtak hangot az Európai Bizottság azon előterjesztésével kapcsolatban, amely további 15 hónappal meghosszabbítaná a kínai...
Az EUR/PLN jóvátette veszteségeinek egy részét. Tartotta magát a 4,0850-4,0700-es támogatás, és 4,1007-re emelkedett a kurzus. Ha csalódást okoznak az amerikai munkaerő-piaci adatok, nyomás alá kerülhetnek a régió devizái, és az EUR/PLN 4,1100-ig erősödhet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Levették a lélegeztetőgépről a Semmelweis Egyetem klinikáján az típusú influenza szövődményei miatt kezelt három kismama egyikét. Állapota stabil, túl van a közvetlen életveszélyen.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatója a pittsburgi G20-csúcstalálkozó szünetében arra kérte a mosdóban Nicolas Sarkozy francia államfőt, hogy állítassa le a szerinte az elnöki hivatal által a magánéletéről terjesztett pletykákat - írta a Le Point című francia politikai hetilap.
Egyre több a szolgáltató központ választja hazánkat, amely magával hozta szolgáltatásaik és munkaerő állományuk bővítését is. Jellemző ugyanakkor a jelentkezők számának csökkenése a létszámbővítés utolsó ciklusában, amely megnehezíti a tanácsadó cégek HR-eseinek amúgy sem könnyű munkáját.
Pénteken emelkedett Dubaj törlesztéskockázati biztosítási díjszabásai pénteken, míg a bajba jutott Nakheel kötvényének ára esett, miután a befektetők egyre idegesebbek a Dubai World tervezett adósságátütemezése kapcsán - tudósít a Reuters.
Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Telekom mobilhálózatában - közölte a vállalat pénteken. A zavar egy éjszakai, előre tervezett munka közben keletkezett, azonnal megkezdték a hibaelhárítást. A cég tájékoztatása szerint a szolgáltatás fokozatosan áll helyre.
Az EUR/HUF árfolyama ma 269,05 és 269,83 között mozog. A devizapárra nagy hatással lehetnek a 14.30 órai amerikai munkaerő-piaci adatok. Csalódás esetén nyereségeket szerezhet a dollár, és gyengülhetnek a régió devizái. Az EUR/HUF-ot 269,45-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szép emelkedő trendben mozog a gyapot árfolyama, most már csak az a fontos, hogy az emelkedő trendvonal fölött tudjon maradni. A múlt héten sikeresen teljesítette a Fibonacci 161,8-as célárfolyamának a szintjét. Sajnos a gyertyák, amik ezt követően alakultak ki elgyengülést mutatnak az egyre alacsonyabb csúcsok alapján, melyeket be is kereteztünk pirossal. (Solar Capital)
Az EUR/USD délelőtt viszonylag keskeny sávban mozgott, 1,5044 és 1,5089 között. Az elemzők szerint a 14.30 órai amerikai munkaerő-piaci adatok hatására megváltozhat mindez. 14.30-kor teszik közzé az amerikai foglalkoztatottak novemberi számát (előrejelzés: -125.000, előző: -190.000). 2008. márciusa óta ez lenne a legalacsonyabb érték, ami arra utalna, hogy tovább lassult az álláshelyeknél…
A már 2001 óta tartó lejtmenet a dollárfrank árfolyamában, most sem tűnik megtörni. A négy órás grafikont vizsgálva már jó ideje halad a csökkenő trendcsatornában.
A hágai törvényszék főügyésze továbbra sem teljesen elégedett Szerbiával. Serge Brammertz szerint Belgrád az utóbbi hónapokban ugyan jobban együttműködött a nemzetközi bírói testülettel mint korábban, de még mindig adós két háborús bűnös letartóztatásával.
A 2010-es költségvetésben - a tízéves haderő-fejlesztési tervnek megfelelően - nőnek a védelmi feladatok és kiadások; e célra összesen 308,2 milliárd forintot fordítanak jövőre - közölte a...
Hiába próbált elmenekülni, elfogták a rendőrök azt a maglódi férfit, aki az országos körözési toplistákon is szerepelt az ellene kiadott körözések alapján - értesült a HavariaPress.
Bár eredménytelenül zárult a kettős állampolgárságról kezdeményezett népszavazás, 2004. december 5-e nem tekinthető gyásznapnak; ugyanakkor világosan megüzente, hogy a lelkekben még nem történt meg a rendszerváltás - mondta az öt évvel ezelőtt megtartott népszavazás évfordulója alkalmából a Csongrád Megyei Önkormányzat által rendezett megemlékezésen Deutsch Tamás európai parlamenti (EP) képviselő…
A T-Mobile országos hálózatában komoly hiba lépett fel az egész országban. Az üzletszabályzat szerint, ha 4 óránál tovább nincs szolgáltatás, kötbért fizet a szolgáltató, amelyet az ügyfél utolsó hat havi költései alapján számolnak ki, és a napi átlag nyolcszorosára rug. A hiba azonban véletlen és szakaszos…
Vizsgálódik az németországi E.ON Ruhrgas körül az Európai Bizottság Versenyügyi Főigazgatósága azzal kapcsolatban, hogy a táraságnak nincs-e túlzott piacbefolyásoló szerepe a német gázpiacon. Neelie...
Ezernél is több weboldalt záratott be a brit rendőrség a minap, melyek márkavédett termékek hamisítványait igyekeztek eredetiként eladni, és közben még a vevők bankkártya-adatait is kicsalták....
Az OTP Bank kapta "Az Év Bankja Magyarországon" címet a The Banker brit pénzügyi lap idei versenyén. Tavaly a K&H, az azt megelőző évben az MKB kapta, az előző hat évben sorozatban az OTP Bank...
A Kulcs-Soft bejelentette, hogy a társaság elnöke, Kulcsár Tibor december 3-án 20,000 darab részvényt értékesített 795 forintos darabonkénti árfolyamon. Kulcsár Tibor tulajdonában a tranzakciót...