A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ bűnszövetségben teszi tönkre a fővárost, és rabolja ki a fővárosi önkormányzatot, valamint a BKV-t. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi...
A vízgazdálkodás fontosságára hívták fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap és nemzetközi vízügyi szervezetek képviselői a koppenhágai klímakonferencián.
Megdöbbentő hivatalos közlés: az Egyesült Államokban soha nem volt ilyen magas az éhezők számaránya. Több mint 50 millió lakos áldozata a nehéz időknek – köztük minden negyedik gyermek. Hasonlóképpen megdöbbentő, hogy Barack Obama úgy kommentálta a hírt: “nyugtalanító”.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már egy hónapja folytat eljárást a ScienNet, valamint a Lyoness vásárlói rendszerek működtetetésében részt vevő vállalkozások ellen
A Fitch figyelmeztette Lettországot és Litvániát, besorolásukat továbbra is veszélyezteti a magas államháztartási deficit és az államadósság egyre emelkedő szintje. Egyedül Lettország áll...
A Hit Gyülekezete alapítója az antiszemitizmussal és az Izrael-ellenes szélsőségekkel szembeni több évtizedes kiállásáért részesült a magas elismerésben.
A munkavédelmi szabálytalanságokat tekintve a kereskedelem és a vendéglátó ipar megelőzte az építőipart. A bírság lista első tíz helyezettje - egyenként - több mint 10 millió forintot fizetett, az első helyezett bírsága 70,6 millió volt - az adatokat a feketelista.hu közölte az MTI-vel.
Az Egyesült Államok egy éven belül visszaszorítja a tálibokat és teljesíti küldetését Afganisztánban, ez azonban tagadhatatlanul nehéz és költséges lesz - mondta Stanley McChrystal tábornok, az Afganisztánban állomásozó amerikai és nemzetközi haderő parancsnoka kedden Washingtonban.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden megóvta az alkotmánybíróságnál az elnökválasztás második fordulójának eredményét, és a választás újbóli kiírását kérte.
A 3M amerikai feldolgozóipari konglomerátum nem változtatott idei évre vonatkozó 11 százalékos profitnövekedési előrejelzésén, ugyanakkor jövő évi adózott eredményével kapcsolatos a kedden közölt előrejelzése elmaradt a szakértői várakozásoktól.
A helyi média jelentése szerint mentő vitt el egy nőt Tiger Woods golfsztár floridai otthonából, miután kedd hajnalban segélyhívás érkezett a házból. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki volt a beteg.
Egy H1N1 vírussal fertőzött nőt kezelnek a veszprémi megyei kórház intenzív osztályán; a beteget a nőgyógyászatról szállították át - tájékoztatta az intézmény főigazgatója kedden az MTI-t. Nem...
Lettország és Litvánia adóskockázati besorolásai továbbra is lefelé ható nyomás alatt vannak, Észtország azonban hamarosan - akár alig több mint egy év múlva - az euróövezetben lehet - áll a Fitch Ratings kedden Londonban kiadott térségi helyzetértékelésében.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden megóvta az alkotmánybíróságnál az elnökválasztás második fordulójának eredményét, és a választás újbóli kiírását kérte. A szociáldemokraták szerint...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már egy hónapja folytat eljárást a ScienNet, valamint a Lyoness vásárlói rendszerek működtetetésében részt vevő vállalkozások ellen
A héten dönt a román Alkotmánybíróság a vasárnapi elnökválasztás eredményét megóvó szociáldemokraták beadványát illetően. Nem csökken a feszültség a román politikai életben, és a piac sem lehet...
Nem tétlenkedett Tiger Woods megcsalt felesége, Elin Nordegren miután felröppent a hír, hogy a hűtlenkedő férje egy pornósztárral is ágyba bújt. A megcsalt asszony vásárolt egy kétmillió dolláros rejtekhelyet....
Megrendítette a térségbeli devizákat a görög szuverén adósbesorolás visszaminősítése, az eurót 274 forinton jegyezték délután öt óra előtt nem sokkal, szemben a kedd délelőtti 269,75 forintos és a hét...
Az Egyesült Államok egy éven belül visszaszorítja a tálibokat és teljesíti küldetését Afganisztánban, ez azonban tagadhatatlanul nehéz és költséges lesz - mondta Stanley McChrystal tábornok, az Afgani...
A Volkswagen akár húsz százalékos részesedést is szerezhet a japán Suzuki Motor Corp-ban. Az erről szóló bejelentésre hamarosan sor kerülhet - közölte az ügylethez közel álló három forrás kedden a Re...
Számítógépeket, szervereket és workstation termékeket állít elő a Lenovo részére a Flextronics kedden felavatott üzeme Sárváron, a fejlesztéssel több mint ötszáz munkahely létesül.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már egy hónapja folytat eljárást a ScienNet, valamint a Lyoness vásárlói rendszerek működtetetésében részt vevő vállalkozások ellen - közölte a hivatal. A GVH a...
Ügynökségek közül csak a Nexus, de médiamárkák közül is kevesebben kerültek be a magyarországi szupermárkákat bemutató idei Superbrands és Business Superbrands kiadványokba, mint tavaly. A gálára jóval kevesebb embert hívtak meg, de több díjat osztottak ki. Galériával.
Folytatódik a laikus életmentés oktatásának megszervezésére és félautomata defibrillátorok beszerzésére irányuló pályázat - közölte az egészségügyi miniszter kedden, mielőtt átadta a júniusban lezárult első körben nyertes pályázók oklevelét Budapesten.
A Manpower Munkaerőpiaci előrejelzése szerint visszaesésre számíthatunk a magyar munkaerőpiacon 2010 első negyedévében. Nőtt a létszámcsökkentést tervező munkaadók száma, csak 12 százalék bővítené alkalmazottai számát. A budapesti munkaadók a legkevésbé, az észak-magyarországiak a leginkább pesszimisták.
Az Egyesült Államok egy éven belül visszaszorítja a tálibokat és teljesíti küldetését Afganisztánban, ez azonban tagadhatatlanul nehéz és költséges lesz - mondta Stanley McChrystal tábornok, az...
Az elmúlt hetekben újabb hat támogatási szerződést kötöttek a dél-dunántúli közoktatás-fejlesztés területén, az együttműködés pedig 4,5 milliárd forintos támogatást jelent az itt élő gyermekeknek. A régióban másoktól eltérően nem egyedi fejlesztéseket támogatnak, hanem a mikrotérségi szempontokat figyelembe véve állították össze a követelményeket. Az integrált fejlesztési céloknak is köszönhető,…
Vasárnaptól új menetrend lép érvénybe az ország vasútvonalain, így a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. hálózatán is - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden. Lényeges változás, hogy...
Miután a BoC nem változtatott alapkamatán, az USD/CAD új napi csúcsot ért el 1,0615-nél. A kereskedők szerint a kanadai dollár ausztrál dollárral és euróval szembeni veszteségei átterjedtek az USD/CAD-ra, és felfelé segítették azt. A következő cél az 1,0650-es érték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az amerikai fogyasztók gazdasággal kapcsolatos optimizmusát mérő IBD/TIPP-Index novemberben 47,9 pontról 46,8 pontra esett. A 6 hónapos gazdasági kilátások részindexe 49,2 pontról 46,7 Ppontra gyengült, míg a saját pénzügyi helyzettel kapcsolatos index 52,5 pontról 53,6 pontra javult. Az EUR/USD veszteségekkel reagált az adatokra. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Deloitte közzétette idei Technology Fast 500TM felmérését, amely Európa, a Közel-Kelet és Afrika (EMEA-térség) leggyorsabban növekedő technológiai, média-, telekommunikációs, élettudományi és zöldtechnológiai vállalatait rangsorolja. A listán 10 magyar cég szerepel, köztük ott van a Portfolio.hu mögött álló NET Média Zrt. is. Társaságunk az elmúlt 5 éves időszakban 538%-os árbevétel növekedést…
A közel-keleti tartós békéhez tárgyalások útján meg kell oldani Jeruzsálem státusát, mégpedig úgy, hogy két állam fővárosa legyen - foglaltak állást az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei ke...
A nap első fele még meglehetősen álmosan telt a részvénypiacokon, délután azonban hirtelen lejtmenetbe kapcsoltak a tőzsdék több negatív hír együttes hatásra. Ennek eredménye Európában 2-3%-os esés...
Több pályázattal kapcsolatban is beismerte Zuschlag János, hogy a fővárostól és az ifjúsági minisztériumtól elnyert milliós összegeket nem a pályázati célra költötték. Volt, hogy ifjú szocialista csapatépítő tréninget fizettek az elnyert pénzből, de arra is akadt példa, hogy egy nemzetközi szervezet tagdíját fizették be a támogatásból. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon a fiktív civil szervezetek…
Az állampapírok másodlagos piacára is gyengülés volt jellemző a keddi kereskedésben, miután minden feltörekvő piac nyomás alá került a kedvezőtlen hírek következtében - ismertette a mai piaci...
A magas kamatú devizákat, többek között a forintot megviselte, hogy a Fitch lerontotta Görögország hitelminősítését. A deviza nyomás alá került. Az EUR/HUF több mint 400 pippel 274,26-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A munkavédelmi szabálytalanságokat tekintve a kereskedelem és a vendéglátó ipar megelőzte az építőipart. A bírság lista első tíz helyezettje - egyenként - több mint 10 millió forintot fizetett, az első helyezett bírsága 70,6 millió volt - az adatokat a feketelista.hu közölte az MTI-vel.
A plusz hatmilliárd forintot a kórházak jövő év januárban kapják meg - mondta az egészségügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak. Közben siba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért...
Megrendítette a térségbeli devizákat a görög szuverén adósbesorolás visszaminősítése, az eurót 273,51 forinton jegyezték ötkor, szemben a kedd délelőtti 269,75 forintos és a hétfő délutáni 269,65 forintos és jegyzéssel.
Oroszországban 100 bázisponttal csökkenhet az irányadó, refinanszírozási kamat jövőre - jelentette ki Arkagyij Dvorkovics, az orosz elnök vezető gazdasági tanácsadója kedden.
Az MSZP Szijjártó-ellenes gyűlöletkampánya vezetett oda, hogy a Fidesz elnöki stábjának vezetőjének éles lőszert küldtek - mondta keddi sajtótájékoztatóján a Fidesz helyettes szóvivője. Cser-Palkovics András felolvasta a mellékelt levelet is, amelynek címzettjét halálra ítéli a feladó.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 668,87 pontos, 3,15 százalékos csökkenéssel, 20.535,42 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 4,24 százalékkal 15.575 forintra csökkent, az OTP...
A nagy piaci szereplők közül a Magyar Telekom szállt be itthon elsőként a nyugaton éppen robbanó ebooküzletbe. A készülék valamivel olcsóbb, mint versenytársai, de a cég tartalomszolgáltatást egyelőre nem állított mögé.
Megkezdődött a Budaházy György és hét társa által a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen indított polgári per kedden a Fővárosi Bíróságon. A felperesek azt kérik, a BRFK szolgáltasson nekik...