Találgatás helyett hamarosan adóhivatali mankóval is kiszámolható, mennyit ér egy lakás vagy üdülő, s kell-e utána vagyonadót fizetni. Kemény forintokat kockáztat, aki a Fidesz hatalomra kerülését várva nem vallja be ingatlanadóját, de veszíthet a jogkövető adózó is.
A sajtóban az elmúlt napokban széles nyilvánosságot kapott, hogy különböző hatóságok vizsgálatot folytatnak a ScienNet nevű vásárlói közösséget szervező vállalkozások ellen. Az ilyen profilú cégek ellentmondásos tevékenysége a Gazdasági Versenyhivatalnak is feltűnt. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megszegése miatt így már…
A klímaváltozás kapcsán is felmerült a Tobin-adó néven ismert elképzelés: Franciaország szerint a pénzügyi tranzakciókra kivetett globális adó révén lehetne támogatni a fejlődő államokat a változó éghajlathoz való alkalmazkodásban.
Közokirat-hamisítás miatt is vizsgálja a rendőrség a BKV volt jogi igazgatójának ténykedését - mondta Tomasitz István, a közlekedési cég megbízott jogi igazgatója kedden a fővárosi közgyűlés BKV-t ell...
A Diákhitel Központ (DK) Zrt. összesen 7,5 milliárd forintra szóló, készenléti hitelkeret megállapodást kötött két kereskedelmi bankkal - közölte a DK Zrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A Diák...
Kiürítik az egyik mexikói börtönt Mel Gibson miatt. Ezt hétfőn közölte Veracruz mexikói szövetségi állam kormányzója, amikor bejelentette, hogy az amerikai filmszínész és rendező a következő filmjét egy mexikói börtönben forgatja majd.
Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága úgy döntött, még kedden benyújtja a 2020-as olimpiarendezési pályázatot előkészítő törvénytervezetet a Parlamentnek. A bizottság azok után hozta...
Pesti Imre arra kéri a kormánypárti politikusokat, hogy fejezzék be a Fidesz rágalmazását az új típusú influenzavírus elleni oltás ügyében. Az ellenzéki párt szakpolitikusa közölte: az elmúlt...
December 9-én lép életbe az a törvénymódosítás, amellyel a kormány a munkanélkülivé vált, és az átmenetileg fizetési nehézséggel szembesülő lakáshitelesek szélesebb körének kíván segítséget nyújtani...
Mint arról tegnap beszámoltunk súlyos problémák léptek fel a K&H Bank rendszerében. Voltak ügyfelek, akiktől kétszer vonták le a bankkártyával történő vásárlás ellenértékét, a bankfiókokban nem tudtak teljeskörű felvilágosítást adni és az elektronikus szolgáltatások sem működtek....
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos (D100317) diszkontkincstárjegy aukción az elsődleges forgalmazók összesen 147.7 milliárd forintnyi...
December 9-én lép életbe az a törvénymódosítás, amellyel a kormány a munkanélkülivé vált, és az átmenetileg fizetési nehézséggel szembesülő lakáshitelesek szélesebb körének kíván segítséget nyújtani - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium....
A spanyol sajtó szerint nyolc játékosát adná el télen a Real Madrid, hogy részben pótolja a nyáron elköltött pénzt. Gutit és Van Nistelrooyt sem marasztalják a spanyol együttesnél.
Számítógépeket, szervereket és workstation termékeket állít elő a Lenovo részére a Flextronics kedden felavatott üzeme Sárváron, a fejlesztéssel több mint ötszáz munkahely létesült a Rába-parti...
Bochkor Gábor helyett most Friderikusz Sándor neve merült fel a TV2 reggeli műsora körül. A csatorna szóvivője jövő hétre ígér részletes tájékoztatást.
Októberben a várt 10,2% helyett 12,4%-kal csökkent a német ipari termelés (előző. -12,6%). Az EUR/GBP emelkedés az adatok hatására véget ért, és 1,4834-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egy-egy percre elsötétülhet a Magyar Televízió képernyője a menedzsment és a sztrájkbizottság csütörtökön kezdődő egyeztetéseinek ideje alatt is - tudta meg az utóbbi testület elnökétől az MTI...
Hamid Karzai afgán elnök szerint országa az elkövetkező 15-20 évben nem lesz még képes fenntartani saját hadseregét és rendőrségét külső segítség nélkül.
Egy-egy percre elsötétülhet a Magyar Televízió képernyője a menedzsment és a sztrájkbizottság csütörtökön kezdődő egyeztetéseinek ideje alatt is - tudta meg az utóbbi testület elnökétől az MTI kedden.
A várakozásokkal ellentétben stagnált az ipari és a feldolgozóipari termelés Angliában október folyamán. Az ipari termelés nem változott októberben a felülvizsgált és lefelé módosított szeptemberi 1,5 százalékos emelkedés után. Az elemzői előrejelzések 0,4 százalékos bővülésről szóltak.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozás a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása miatt - írja a Magyar Nemzet arra a válaszlevélre hivatkozva, amelyet Gruber Attila fideszes képviselő kapott Kovács Tamás legfőbb ügyésztől.
A Foxconn elektronikai cég a múlt hónap végén 1 500 munkatársától vált meg, ezzel vezeti azt a rangsort, amelyet a Világgazdaság közölt. A számítástechnikai eszközöket gyártó vállalattal holtversenyben végzett a Magyar Suzuki, amely ugyanennyi alkalmazottat bocsátott el.
Láthatóan ünnepi üzemmódba kapcsoltak a részvénypiacok, a tőzsdéken lényegében mozdulatlanság uralkodik. Az OTP eddig egy 50 forintos sávban mozog, ez jól jelzi a folyamatokat. Élénkülésre pedig az...
Számítógépeket, szervereket és workstation termékeket állít elő a Lenovo részére a Flextronics ma felavatott üzeme Sárváron, a fejlesztéssel több mint ötszáz munkahely létesült a városban - írja az...
DOBOGÓKŐ – Három éve teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől Görbe Nóra (53), aki akkor férjhez ment, és azóta is boldogan és visszavonultan él fogorvos férjével, Péterrel.
Elítélte becsületsértés és rágalmazás miatt Ungváry Krisztián történészt a Fővárosi Bíróság kedden, mert "besúgónak" nevezte és a pártállami állambiztonsággal hozta összefüggésbe Kiss László alkotmánybírót; a nem jogerős ítélet szerint a bíróság a történészt egy év próbára bocsátotta.
Talmácsi Gábor egy brit konstruktőr, az FTR motorjával versenyezhet az újonnan életre hívott négyütemű, hatszáz köbcentis géposztályban, a Moto2-ben, amely a negyedliteres kategóriát váltja fel a gyorsaságimotoros-világbajnokságon - értesült a Nemzeti Sport. A lap szerint a tárgyalások már célegyenesbe érkeztek.
Az utasokkal fizetteti meg a MÁV a regisztrációs jegy árát - a vasúttársaság tarifái januártól 15 százalékkal nőhetnek. A szakszervezettel nem egyeztettek előzetesen. A VDSZSZ indokolatlannak tartja az áremelést, mert a kedvezményrendszer nem változik és nem javultak a MÁV szolgáltatásai sem az utóbbi években.
Felmondhatják a bankok a BKV és a MÁV hitelezését, amennyiben az állam általánosan elutasítja a felhalmozódott adósság átvállalását - értesült a Portfolio.hu. Ez megerősíti azt a vélekedést,...
A 2010-es adóváltozások a béren kívüli juttatásokat is érintik, de sok cég még nem mérte fel pontosan, mit jelent ez a havi béreket illetően. A CIB Bank stratégiai partnere, az Aranykor Pénztárcsoport elkészített egy kalkulátort, melynek köszönhetően a munkáltatók egyszerűen leellenőrizhetik, milyen változásokra számíthatnak, és egyértelműen, konkrét számokkal mutatja meg, hogy a bérfejlesztést a…
Abban az esetben, ha egy betegük a veszprémi kórházban a dolgozóktól kapja el a betegséget és ez bizonyítható is, akkor a munkavállalónak kell ennek a következményeit viselnie.
A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők körében a november eleji felméréshez képest nagyot nőtt azok aránya, akik a 274-es szintről a forint árfolyamának gyengülését valószínűsítik egy éves...
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság első osztályú adósbesorolása az Aaa kategória határvonalát feszegeti - figyelmeztették a Moody’s elemzői a két gazdaságot a romló költségvetési...
A moszkvai közlekedésbiztonsági szolgálat kedd reggeli jelentése szerint keddre virradó éjszaka az orosz főváros közútjain összesen mintegy 900 kilométernyi dugó kialakulásához vezetett a hétfő esti intenzív hóesés. Sok autóst csak reggelre sikerült kiszabadítani a hó fogságából.
A reggeli kávé kortyolgatása közben legtöbben az ébredezéssel, az aznapi teendők számbavételével vannak elfoglalva, valószínűleg kevesen vannak azok, akik a kávéültetvényekre, és a kávé tőzsdei árfolyamára gondolnak ilyenkor. A témában kérdeztük Nagy Attilát a Solar Capital Zrt. értékesítési vezetőjét.
Közokirat-hamisítás miatt is vizsgálja a rendőrség a BKV volt jogi igazgatójának ténykedését - mondta el a Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottságának ülésén Tomasitz István, a közlekedési társaság megbízott jogi igazgatója.
A diákhitelezési rendszer finanszírozási biztonságának javítása érdekében összesen 7.5 milliárd forint összegű hitelkeretet vesz igénybe a Diákhitel Központ Zrt. - közölte a társaság a Budapesti...
A folyamatosan szigorodó ellenőrzések dacára növekszik a munkaügyi és munkavédelmi vétségek száma. Egyes vállalkozók a hatósági előírások kijátszásával próbálnak előnyhöz jutni, azáltal, hogy megkerülik a munkavédelmi eszközök beszerzését, alkalmazását, illetve feketén foglalkoztatják alkalmazottjaikat, nem fizetik be utánuk a törvényben meghatározott járandóságokat....