Jelentős - és meglehetősen váratlan - nyugdíjemelést jelentett be hétfőn a német kormány, a lakossági fogyasztás növelése végett. Eszerint a nyugdíjak Németország nyugati felében 2,41 százalékkal,...
Arab ellenes nézeteiről elhíresült politikus lehet Izrael következő külügyminisztere. Benjamin Netanjahu várhatóan az Otthonunk Izrael párt elnökét kéri fel. Az amerikai kormány már korábban aggodalmát fejezte ki emiatt, a szélsőjobb ugyanis nem hajlandó a palesztin tárgyalások folytatására. Benjamin Netanjahu kedden ismerteti kormánya összetételét.
Abortuszellenes kampányt indított hétfőn a spanyol katolikus püspöki konferencia, tiltakozásul amiatt, hogy szerinte jelenleg a védett állatfajok is nagyobb védelmet élveznek az emberi embrióknál.
A Katapult Mentorprogram volt programigazgatója szerint Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium állásából felfüggesztett esélyegyenlőségi főigazgatója saját állításainak...
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megszüntette a mobiltendert, így Magyarországon egyelőre nem lesz negyedik mobilszolgáltató – közölte a hatóság hétfőn. A közlemény szerint azért szüntették meg a pályázatot, mert a kiírás óta megromlott hazai és nemzetközi gazdasági környezet miatt nem lehetett reális képet alkotni a pályázók által tett vállalások értékéről.
Nyolcmillió forint értékű újfajta, az ecstasynál nyolcszor erősebb partidrogot foglaltak le a borsodi rendőrök egy emődi férfi kocsijában és miskolci lakásán. A szállítót és egy vevőt őrizetbe vettek.
Legkevesebb hét ember meghalt hétfőn, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a pakisztáni főváros, Iszlámábád közelében fekvő Ravalpindiben - közölte egy illetékes. "A motoros merénylő egy étterem előtt hozta működésbe a pokolgépet" - közölte Naszir Durrani, Ravalpindi rendőrfőnöke, aki először még négy áldozatról beszélt.
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. tájékoztatása szerint az ING Bank N.V-vel („ING”) 2008. március 14-én kötött, 1.404.217 darab A-sorozatú MOL törzsrészvényre vonatkozó opciós szerződés, európai típusú eladási opciója, 2009. március 19-én a szerződésben meghatározott feltételekkel, pénzügyi elszámolásra kerül - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az American International Group kereskedői lemondhatnak bónuszaikról, amennyiben Barack Obamának sikerül elérni hétfőn bejelentett terveit. Ezek szerint az amerikai elnök arra kérte...
Vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy megállapítsa, az állami szervek, főként a rendőrség miként biztosította a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot és a sajtó...
A Társaság a Szabadságjogokért kikéri a rendőrségtől azokat az utasításokat, amelyek a március 15-ei intézkedésekre, és jogértelmezésekre vonatkoztak - mondta Simon Éva, a jogvédő szervezet programfelelőse. Hozzátette: vélhetően sok esetben aránytalan volt a rendőri intézkedés. Simon Éva elmondta, a TASZ az Alkotmánybírósághoz fordul az új gyülekezési törvény felülvizsgálatának érdekében.
Legkevesebb hét ember meghalt hétfőn, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a pakisztáni főváros, Iszlámábád közelében fekvő Ravalpindiben - közölte egy illetékes. "A motoros...
Bántalmazta Biriben az egyik önkormányzati képviselő a község jegyzőjét a helyhatósági testület ülésének szünetében hétfőn; a hivatalvezető könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a...
Nyílt utcán lenyilaztak egy nőt New Yorkban - adta hírül a CBS hírtelevízió hétfőn. A 76 centiméter hosszú nyílvessző Denise Delgado-Brown gyomrába fúródott, a nőt kórházban kezelik. Az eset...
– Minek akarsz te Szarajevóba menni? – tették fel a kérdést a barátaim, mikor elmeséltem tervemet. Őszintén szólva, bennem is volt egy kis félsz: végül is ki akarna egy olyan városba utazni, ahol pár éve még háború dúlt?
A tavaszi jó idő, a kiváló hóminőség és az utóbbi évek fejlesztései teszik lehetővé a márciusi síelést Szlovákiában, ahol hosszú szezon és kedvező árak várják a látogatókat.
Lányának tanúvallomásával szembesítették a hétfői tárgyaláson az „amstetteni rémként” elhíresült Joseph Fritzl-t - közölte egy bírósági szóvivő. A 73 éves férfit, aki 24 évig tartotta fogva saját lányát, és közben hét gyermeket nemzett neki, gyilkossággal, nemi erőszakkal, vérfertőzéssel, rabszolgatartással, és súlyos testi sértéssel vádolják.
Észak-Korea népe "elviselhetetlen szenvedésnek" van kitéve az ENSZ jelentéstevője szerint, aki hétfőn hozta nyilvánosságra többéves vizsgálódásai eredményét. Vitit Muntarbhorn thaiföldi...
Közel 900 helyen gyulladt ki az erdő március eleje óta Portugáliában, ahol hőhullám tombol. A hónap eleje óta 898 tűzesetet jelentettek, az oltásban több mint 6500 tűzoltó és 1740 jármű vett részt.
A kőolaj „ideális” ára a hordónkénti 60 és 75 dollár közötti összeg lenne - véli a szaúdi olajügyi miniszter. Ali al-Nuami egy genfi energetikai konferencián úgy fogalmazott hétfőn: a jelenlegi, negyven dollár körüli ár nem elegendő, és hordónként 20-35 dollárral kellene megemelni azt - mondta a világ legnagyobb olajkincsével rendelkező ország minisztere.
A koszovói határőrizet nem engedte be hétfőn azokat a szerb parlamenti képviselőket, akik a volt szerb tartománnyal foglalkozó bizottságuk ülésére igyekeztek. A függetlenségét tavaly februárban...
A Fővárosi Közgyűlés esti rendkívüli ülésén elutasította a városvezetésnek azt a javaslatát, hogy biztosítsanak forrást az M3-as autópálya bevezető szakaszának zajvédelmi falára és a környező házak nyílászáróinak cseréjére. Fideszes indítványra a közgyűlés minden döntést név szerinti szavazással hozott meg.
Bár a határidő lejárt, sokan még mindig nem kapták meg a nekik járó személyi jövedelemadó- és járulékvisszatérítést azok közül, akik korán leadták bevallásukat
Két új forgatókönyvön és egy regényen dolgozik Bereményi Géza. Az író-rendező magát "bábának" nevezi: legfőbb öröme, hogy új írásokat, filmeket, színdarabokat segít világra. A Kossuth-díjjal kitüntetett író a múlt héten mutatta be a fővárosi Radnóti Színházban a Kovács Krisztinával közösen írt Apacsok című darabját, amelyben "az indián játékot játszó, a rendszer ellen tiltakozó fiatalok és belügyi…
Az olasz parti őrség bejelentette hétfőn este, hogy egyik naszádja elfogott egy hajót Szicília déli partjai közelében, rajta 210 illegális bevándorlóval. A hajó utasait - köztük tizenöt nőt és hét...
Mumifikálódott holttestet találtak vasutasok Győr-Ménfőcsanak és Győrszemere között a töltés mellett. Az elsődleges vizsgálat szerint az ismeretlen férfi teteme legalább egy éve lehetett a szabadtéren, egy bazaltkupac melletti árokban.
A 22. helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert a selejtezőből feljutott német Kristina Barrois ellen, és bekerült a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i torna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
Kipróbálták ez Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szirénáit 2009. március 16-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A szirénapróba célja a korábbi, 2009. március 2-án feltárt és kijavított hibák ellenőrzése volt.
Oroszország elkötelezett a terrorizmus és a drogkereskedelem elleni afganisztáni harc támogatása iránt - jelentette ki hétfőn Kabulban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A terrorizmus és a...
Bár a határidő lejárt, sokan még mindig nem kapták meg a nekik járó személyi jövedelemadó- és járulék-visszatérítést azok közül, akik korán leadták bevallásukat. Az APEH a késlekedést azzal indokolja, hogy januárban új informatikai rendszerre álltak át. Bakonyi Ágnes szóvivő közölte: a hibát már javították, és egy hete elkezdték utalni a pénzeket. A késésért kamatot fizetnek.
Romlott valamelyest Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális sorrendben, de a magyar gazdaság továbbra is a 186 országot soroló lista legkevésbé kockázatos felső harmadában van.
Mumifikálódott holttest került elő hétfőn Győr-Ménfőcsanak és Győrszemere között a vasúti töltés mellett, messze a lakott területektől - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az elsődleges vizsgálat...