A múlt év utolsó negyedében az eurózónában 3,8, az EU27-ben pedig 4,2 százalékkal nőtt az egy órára számított munkaerőköltség a 2007-es év azonos időszakához képest - idézi az Eurostat statisztikáját a Világgazdaság.
Eladó a Kalocsa, Foktő és Uszód települések tulajdonában álló repülőtér, melyet az önkormányzatok reményei szerint, a továbbiakban is repülőtér, illetve logisztikai tevékenységre használhatna az új...
Soha ilyen kedvező képzési pályázat nem lépett még életbe, mint az a munkahelymegőrző támogatás, amely uniós forrásból munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva segíti a vállalkozásokat a gazdasági válság átvészelésére - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Népszabadság szerint mégsem lesz negyedik mobilszolgáltató Magyarországon, az NHH eredménytelennek fogja hirdetni a folyamatban lévő tendert. Ha ez igaz, az igen pozitív a meglévő...
A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter egy reggeli televíziós műsorban.
Gazdasági és társadalmi szétesést vizionál egy kormánypárti lapnak adott interjújában Bajnai Gordon. A gazdasági miniszter úgy látja, hogy a válságnak az elején tartunk, ezért kezdték csak most annak kezelését.
Öngyilkos merénylő végzett kilenc rendőrrel hétfő reggel a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölték a hatóságok. Egy rendőregyenruhát viselő támadó a tartományi székhely, Laskargáh...
Fegyveresek elrabolták az ENSZ három külföldi és egy helyi alkalmazottját Szomália déli részén - közölte a világszervezet egy magát megnevezni nem kívánó forrása. A három külföldi, illetve helybeli kollégájuk a fővárostól, Mogadishutól 250 kilométerre északnyugatra fekvő Wajid repülőterére tartott, amikor a légikikötő közelében fegyveresek feltartóztatták az autójukat.
Ötödik napja emelkedett a hongkongi részvénypiac hétfőn, a mostani emelkedésben szerepet játszott a hétvégi G20-as találkozó, ahol a világ vezető ígéretet tettek a gazdasági növekedés újjáélesztésére és a pénzügyi rendszer stabilizálására. (ProfitLine.hu)
Erősebb szinteken nyitott a dollár az euróval szemben, a reggeli kereskedésben azonban elveszítette addig összeszedett enyhe gyarapodását. A devizapiacokon még érződnek a hétvégi G20 találkozó...
Tavaly mindössze 49 olyan önkormányzat volt hazánkban, mely nem vetett ki valamilyen helyi adót - derül ki a Pénzügyminisztérium kimutatásából. Magyarországon 3152, a budapesti kerületekkel együtt 3 175 önkormányzat működik....
A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter egy hétfő reggeli televíziós műsorban.
Az OTP Bank a 2008. május 30-án bejelentett programja keretében 500.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt múlt hét pénteken a tőzsdén, 1.595 forintos átlagáron - közölte a pénzintézet a Budapesti...
Oldalazásra, azon túl pedig inkább kisebb emelkedésre számít a mai kereskedést illetően Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője, ugyanis megítélése szerint a G20-ak találkozása pozitívabb tónust ad...
A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta a pénzügyminiszter egy hétfő reggeli televíziós műsorban
A cigány hagyományoknak megfelelően jegyezte el egymást két kisgyermek a romániai Nagyszebenben. A házasságot hivatalosan 12 év múlva kötheti majd meg a pár.
Fegyveresek elrabolták az ENSZ három külföldi és egy helyi alkalmazottját hétfőn Szomália déli részén - közölte a világszervezet egy magát megnevezni nem kívánó forrása. A három külföldi, illetve...
Már dolgoznak rajta, van javaslat, hülyeség az egész. Ez volt az elmúlt hét kronológiája a devizahitelek forintosítása ügyében. Mint ismeretes az ötletet múlt héten az InfoRádió Aréna című műsorában...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,30 pontos emelkedéssel, 9.943,13 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,92 százalékkal erősödött. Az elemzők egyébként a mai napra p...
Felfüggesztéssel indult a hét az Orco részvényeinek magyar piacán, melynek okáról eddig nem látott napvilágot információ. A felfüggesztésre piacbefolyásoló erővel bíró hír napvilágra kerülése...
Hétfőn hivatalosan is kilép az MDF-frakcióból Csáky András. A képviselő így tiltakozik az ellen, hogy a párt Bokros Lajost, a Horn-kormány pénzügyminiszterét jelölte európai parlamenti listavezetőnek.
A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta a pénzügyminiszter a Napkeltében. Mivel a magyar gazdaság nyitott és a...
Morvai Krisztina közleményben tett panaszt a március 15-én történt rendőri intézkedésekkel kapcsolatban. A Jobbik EU-parlamenti listavezetője szerint a Nádor utca éa a József Attila utca környékén brutális rendőrtámadás érte.
Az econet.hu igazgatósági tagja, dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Stirling Investments Vagyonkezelő 2009. március 13-án kézhez vett tájékoztatás alapján bejelentette, hogy a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,30 pontos emelkedéssel, 9.943,13 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,92 százalékkal erősödött.
Csáky András hétfőn reggel írásban bejelentette a házelnöknek, hogy kilép az MDF frakcióból és a továbbiakban "független ellenzéki képviselőként" kíván dolgozni a parlamentben - értesült az MTI.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: PÉNTEKEN IS FOLYTATÓDOTT AZ EMELKEDÉS -bár pénteken szerényebb volt, de folytatódott az emelkedés az amerikai részvénypiacon, így a múlt héten összesen...
Budapest a második legvonzóbb város a regionális szolgáltató központnak helyet adó helyszínek rangsorában, ráadásul helyzetünket tovább javítja, hogy az első helyen álló Brno, már telített - írja a...
Szegeden hétfőn megnyitották a rakpartot, mert a Tisza nem öntötte el a pályatestet - tájékoztatott az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezetője.
Dr. Tudás Kabinet alakult a dél-alföldi régió tudományos, felsőoktatási és innovációs életének összefogására. A régió valamennyi felsőoktatási intézményét, kutatóintézetét és kamaráját magába tömöríteni kívánó kezdeményezés a tervek szerint 40 ezer hallgató és több ezer kutató gyűjtőhelyévé válik a jövőben - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az erőteljes forintgyengülés az infláción keresztül már nem csak egyes csoportokat, hanem az egész társadalmat érintheti negatívan, miközben túlságosan optimista feltevés, hogy az idei évben a magyar...
A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz mint 3,5 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter egy hétfő reggeli televíziós műsorban az MTI...
Anyagi kárral járó baleset történt Miskolcon vasárnap éjjel. Egy Honda haladt az Uitz utcán a Vörösmarty felé a sárgán villogó lámpánál a Corvin utcai kereszteződésben, amikor a stoptáblát figyelmen kívül hagyva egy Opel Astra hajtott ki elé, amivel összeütközött.
Szegeden megnyitották hétfőn a rakpartot, mert a Tisza nem öntötte el a pályatestet - közölte az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezetője. A folyó vízállása hétfőn...
Bőrfejűektől félnek a miskolci romák, félelmeiket azonban semmi nem támasztja alá. A miskolci rendőrkapitányság nyomozást rendelt el rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség közleményében.
Hat nő szorult orvosi ellátásra és három embert előállítottak a rendőrök szombaton, amikor káosz tört ki New Yorkban a Topmodell leszek válogatásán. A hatóságok berekesztették a válogatást, mondván nem szervezték meg azt kellőképpen.
Nyugtalanul telt a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a miskolci cigánygettóban. Az Északhirnök információi szerint sokan az utcákon töltötték az éjszakát, mert elterjedt a híre annak, hogy szkinhedek akarják megtámadni a romákat. A szerkesztőségbe érkező telefonokból kiderült, hogy mindenhol szúró-vágó eszközökkel,dorongokkal, fegyverezték fel magukat a férfiak, egyes helyeken még az asszonyok…
Egyelőre úgy tűnik a BUX is a nemzetközi hangulattal megy, a hazai tőzsde részvényindexe 1.2%-kal értékelődött fel a nyitást követőn, ezzel hajszálnyira van már csak a lélektanilag fontos 10,000...
Az árfolyamok változásának könnyebb megítélése érdekében a K&H Bank készített egy érdekes kalkulációt. A bank két ügyfél példáján keresztül próbálja bemutatni, hogy a forint- és a devizahitelek törlesztőrészlete mekkora elméleti árfolyamszint mellett lenne azonos....
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek.
Visszahelyezik tisztségébe a pakisztáni legfelsőbb bíróság elnökét. A pakisztáni kormány a belpolitikai válság megoldása érdekében döntött így. A főbíró és a többi elbocsátott bíró március 21-én veheti át ismét hivatalát.
Bőrfejűektől félnek a miskolci romák, félelmeiket azonban semmi nem támasztja alá; a miskolci rendőrkapitányság nyomozást rendelt el rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt - közölte a...
Magas a víz- és a csatornaszámla, unalmas a kertlocsolás, nyaraláskor kiég a fű? Nem gondolnánk, de az automata öntözőberendezés anyagilag is kedvezőbb megoldás!
Március 20-án a lengyel, a cseh, a szlovák a szlovák és az osztrák jegybank vezetőinek részvételével munkamegbeszélést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Reuters beszámolója szerint az eseményen...
Minden önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári tag megtudhatja majd az értesítőkből, mennyivel csökkent tavaly megtakarításának értéke. Azonban szolgáltató- vagy portfólióváltás helyett a jelenlegi helyzetben egyetlen jó megoldás van: a kivárás....
Az MSZP önmagát számolja föl, Gyurcsány Ferenc hétvégi megválasztásával. Ez a következtetés minden normális demokráciában automatikusan valóra válna. Csakhogy hazánk nem normális demokrácia. Az évek óta gerjesztett Orbán-gyűlölet az MSZP tagságát velőig áthatotta. Ráadásul ez a politikai vonal a történelemben már számtalanszor bebizonyította, hogy a hatalom megtartására minden eszközt hajlandó…
Két munkás szenvedett súlyos sérüléseket Budapest V. kerületében, amikor egy Vörösmarty téri építkezésen több métert zuhantak egy mélyedésbe hétfő reggel - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.