2009. március 24. kedd

márc. 24
19:09
Vége a cseh kormánynak (Kripto Akadémia)
MEgbukott a cseh kormány
márc. 24
19:15
Az MSZP készül az előrehozott választásokra (Privátbankár)
A Political Capital szerint 5% az esélye, hogy Gyurcsány marad a kormányfő, viszont elképzelhetőnek tartanak egy MSZP-SZDSZ-MDF támogatottságú új miniszterelnököt
márc. 24
19:28
Ez van: tömény piákkal gyógyítják a válság mellékhatásait (Portfolio)
Februárban ismét szép ütemben, 3.1%-kal emelkedett a szeszesital fogyasztás Amerikában az AC Nielsen adatai szerint. A válság közepette úgy tűnik az emberek szívesebben nyúlnak az alkoholos polcokhoz...
márc. 24
19:36
Megbukott a cseh kormány (HírTV)
Megbukott az unió soros elnökségét betöltő cseh kormány. A jobbközép kabinetről az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben, mert szerintük a kormány korrupt és nem képes az ország felelős vezetésére.
márc. 24
19:45
Az informatikusok és a mérnökök a válság ellenére is keresettek (Infostart)
Kevesebb cég jelentkezett kevesebb állásajánlattal a Budapesti Műszaki Főiskolán rendezett állásbörzére. Sok helyen létszámstop van, ám gyakornokokat ezeken a helyeken is keresnek.
márc. 24
19:45
Előrehozott választások - Ötödik nekifutásra bukott meg a cseh kormány (Infostart)
Megbukott a cseh a kormány, a parlament megszavazta az ellenzék bizalmatlansági indítványát. Az előrehozott választásokat valószínűleg csak június 30. után tartják.
márc. 24
19:45
Ma estére meglehet az új miniszterelnök? (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint az MSZP elnöksége a keddi kora esti ülés után megnevezi a jelöltjeit a miniszterelnöki posztra.
márc. 24
19:45
Szardínián most jó szupergazdagnak lenni (Kripto Akadémia)
Szardínia új tartományi vezetője eltörli a dúsgazdagokat sújtó adót, amely eddig távol tartotta a napfényes szigettől a jómódú és sértett milliárdosokat, és amelynek megszüntetéséből most többek között a szigeten nyaralóval rendelkező Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök is nagy hasznot húz.
márc. 24
19:46
Nem árt óvatosnak lenni: 600 pontig eshet az S&P (Portfolio)
Az elmúlt napokban mutatott erőteljes emelkedés ellenére sem tudott igazán stabil támaszra lelni az S&P 500, így a közeljövőben akár meredek esés is elképzelhető az indexben. A lejtmenetnek pedig...
márc. 24
19:47
Surányi, Glatz és Vértes az MSZP jelöltje (Infostart)
Három személyt nevezett meg az MSZP elnöksége mint számukra elfogadható miniszterelnök-jelölteket.
márc. 24
19:47
Feljelentés a MÁV székház kapcsán (Alternatív Energia)
Vagyoni hátrány okozása és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) alelnöke ismeretlen tettes ellen a főváros VI. és VII. kerületi ügyészségén MÁV-székház eladása ügyében - olvasható a szakszervezet honlapján.
márc. 24
19:47
Megállapodott a koalícióról Barak és Netanjahu (Kripto Akadémia)
Megállapodást írt alá kedden a koalíciós kormányzásról Benjámin Netanjahu kijelölt Likud-párti izraeli miniszterelnök és Ehud Barak, a Munkapárt vezetője - jelentette az izraeli katonai rádió.
márc. 24
19:49
Glatz Ferenc, Surányi György vagy Vértes András lehet az új miniszterelnök (Alternatív Energia)
Három jelöltet mutattak be a Szocialisták
márc. 24
19:49
Szlovákiában tobor tagokat a Magyar Gárda? (Kripto Akadémia)
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a magyar Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Magyar Gárda Szlovákiában is toboroz magának tagokat.
márc. 24
19:51
A Reformszövetségnek eszébe jutottak a nyugdíjasok (Privátbankár)
Megalakult a Reformszövetség társadalompolitikai munkacsoportja, mely négy témakörben dolgozza ki a gazdaságpolitikai csomagot kiegészítő javaslatait
márc. 24
19:53
Sokkal többen élik túl a rákot (Privátbankár)
Egyre több beteg gyógyul meg a rákból Európában, leginkább a tüdő-, a gyomor- és a bélrák gyógyulási kilátásai javultak
márc. 24
19:54
Kitiltották a stadionból a pályára futó szurkolót (Blikk)
Az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetősége két évre kitiltotta a Szusza Ferenc Stadionból azt a szurkolót, aki befutott a pályára a múlt heti, MTK elleni Magyar Kupa-mérkőzésen. A hazai drukker berontott a pályára, és csak a rendezői gárda tudta megfékezni.
márc. 24
19:54
Glatz, Surányi és Vértes az MSZP kormányfőjelöltje (+videó) (HírTV)
Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Surányi Györgyöt, a jegybank volt elnökét és Vértes Andrást, a GKI vezérigazgatóját javasolja az MSZP elnöksége a többi párt számára kormányfő-jelöltnek - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP kedd esti elnökségi ülésének szünetében.
márc. 24
19:56
Szabó Máté: Bocsánatot kellene kérni a rendőröknek (HírTV)
Harminc panaszt küldtek be a Független Rendészeti Panasztestülethez a március 15-i ünnepségeken igazoltatott vagy épp a fogdára került tüntetők. Kifogásolja a rendőri intézkedés szakszerűségét és jogszerűségét több jogvédő szervezet is.
márc. 24
20:03
Kész csoda, hogy túlélte a több ezer méhcsípést (Infostart)
Gyilkos méheket bolygatott meg véletlenül egy munkagép Las Vegasban. A gépkezelőről a tűzoltók mosták le az állatokat. A férfit több ezer szúrás érte, de csodával határos módon túlélte a támadást.
márc. 24
20:03
Varga Mihály: az új kormány a túlélésre játszik majd (Alternatív Energia)
Az új kormánynak egy feladata lesz, a túlélésre játszás egy báb miniszterelnökkel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedd este Tapolcán, egy időközi választási nagygyűlésen.
márc. 24
20:04
Behúzza a féket a Volksbank Kelet-Európában (ProfitLine)
Elhalasztja további kelet-európai terjeszkedését Volksbank International (VBI). A VBI elnöke szerint a válság miatt a VBI Holdingnál, valamint a kelet-európai leányvállalatoknál "természetesen vannak takarékossági programok", de leépítés még nincs napirenden. (ProfitLine.hu)
márc. 24
20:04
Volt miből korrigálni Amerikának (Portfolio)
A tegnapi eszeveszett száguldást egy kisebb technikai korrekció követte ma a tengerentúlon, a főbb részvényindexek közül a Dow 1.5, az S&P 2, a Nasdaq pedig 2.5%-os mínuszban fejezte be a kereskedést...
márc. 24
20:06
BÉT - Korrekció követte az elmúlt napok erősödését (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,83 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 10.679,98 ponton zárt kedden, kivételesen magas 26,4 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
márc. 24
20:12
Visszavonta a Zsolnay megvásárlására tett ajánlatát Matyi Dezső cége (Gondola)
Visszavonta a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészének megvételére vonatkozó ajánlatát a Matyi Dezső érdekeltségébe tartozó Pécsi Direkt Kft. - közölte Tóth Bertalan, Pécs...
márc. 24
20:12
Ők a miniszterelnök-jelöltek (Blikk)
Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben újságíróknak, kedden este.
márc. 24
20:14
Eltörlik Szardínia szigetén a szupergazdagokat sújtó luxusadót (Gondola)
Szardínia új tartományi vezetője eltörli a dúsgazdagokat sújtó adót, amely eddig távol tartotta a napfényes szigettől a jómódú és sértett milliárdosokat, és amelynek megszüntetéséből most többek...
márc. 24
20:16
Lendvai: megnevezi a kormányfő-jelölteket az MSZP elnöksége (Gondola)
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szerint az MSZP elnöksége a keddi kora esti ülés után megnevezi a jelöltjeit a miniszterelnöki posztra. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt...
márc. 24
20:18
A VDSZSZ alelnöke feljelentést tett a MÁV-székház ügyben (Gondola)
Vagyoni hátrány okozása és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) alelnöke ismeretlen tettes ellen a főváros VI. és VII....
márc. 24
20:20
Varga Mihály: az új kormány a túlélésre játszik majd (Gondola)
Az új kormánynak egy feladata lesz, a túlélésre játszás egy báb miniszterelnökkel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedd este Tapolcán, egy időközi választási nagygyűlésen. Arra játszanak,...
márc. 24
20:21
Titokban házasodott meg a 61 éves humorista (Infostart)
Már 23 éve együtt van kedvesével a 61 éves David Letterman, az Egyesült Államok egyik késő esti tévéshowjának házigazdája. Van egy ötéves fiúk is, és végre összeházasodtak.
márc. 24
20:21
Gazdasági szakember lehet az új miniszterelnök (Alternatív Energia)
Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben újságíróknak, kedden este.
márc. 24
20:22
Holnap kezdi a kötvényvásárlásokat a FED (Portfolio)
A múlt héten meghírdetett program keretében holnap megkezdi az államkötvény vásárlásokat az amerikai jegybank szerepét betöltő FED. Holnap a 2016 és 2019 között lejáró kötvények vásárlására kerül sor...
márc. 24
20:23
Herényi: Minden jelölt kitűnő ember (Alternatív Energia)
Mind a három jelölt kiváló szakember a maga területén nyilatkozta Herényi Károly az ATV műsorában
márc. 24
20:25
Az elvi hozzájárulás már megvan a jelöltektől (Alternatív Energia)
Surányi György, Glatz Ferenc és Vértes András is elvi hozzájárulásukat adták a jelöléshez, de végső döntést csak azután kell hozniuk arról, hogy vállalják-e a jelöltséget, ha kiderült, megvan az elvi parlamenti többség a támogatásukhoz - közölte Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este.
márc. 24
20:30
Brüsszel bízik abban, hogy az uniós elnökségi munka hatékonyan folytatódik (Gondola)
Az Európai Bizottság bízik abban, hogy a cseh kormányról megejtett keddi bizalmi szavazás negatív eredménye dacára Csehország európai uniós elnökségi munkája "épp olyan hatékonyan folytatódik,...
márc. 24
20:32
Fico: magyar szélsőséges szervezetek Szlovákiában is toboroznak tagokat (Gondola)
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a magyar Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Magyar Gárda Szlovákiában is toboroz magának tagokat. A HVIM-toborzás nemrégiben történt...
márc. 24
20:34
Erjed az MSZP, bekeményít a frakció – felvetődött az előrehozott választás? (Gondola)
Az MSZP-képviselőcsoport kikötötte a tárgyalódelegációnak minden javaslatát előzetesen egyeztetnie kell a frakcióval - értesült szocialista forrásokból az InfoRádió. Ez magyarázná a tegnapi ajtócsapkodást is
márc. 24
20:36
Gyurcsány megnevezte lehetséges utódait: Glatz, Surányi vagy Vértes (Gondola)
Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Surányi Györgyöt, a jegybank volt elnökét és Vértes Andrást, a GKI vezérigazgatóját javasolja az MSZP elnöksége a többi párt számára kormányfő-jelöltnek - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök.
márc. 24
20:39
SZDSZ: Van olyan jelölt akit tudunk támogatni (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szerdán várhatóan döntést hoz arról, hogy a három miniszterelnök-jelölt közül kit, kiket támogat - mondta Gusztos Péter az SZDSZ ügyvivője, az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este.
márc. 24
20:39
Így bukik meg egy kormány Csehországban (Kripto Akadémia)
Megbukott a Mirek Topolánek cseh miniszterelnök vezette, jobbközép irányzatú kisebbségi kormány, miután kedden elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben.
márc. 24
20:40
Véres munkahelyi baleset a Tescóban: levágta az ujját a brit árufeltöltő! (Pénzcentrum)
A szerencsétlenül járt árufeltöltő ujját egy meghibásodott béka (raklapemelő) vágta le a Tesco haverfordwesti áruházában. A csonkolásos baleset miatt megbírságolták a hipermarketet....
márc. 24
20:41
Egy akadémikus, egy jegybankelnök vagy a GKI elnöke lehet a befutó (Alternatív Energia)
Glatz Ferenc akadémikus, Surányi György volt jegybankelnök és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben újságíróknak, kedden este.
márc. 24
20:43
Na most akkor kik is a miniszterelnök jelöltek? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP elnökségi ülése közben bejelentette, hogy Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltjei. A jelöltek rövid életrajzai:
márc. 24
20:48
Megállapodtak a fővárosi költségvetésről? (HírTV)
A liberálisok és a szocialisták fővárosi frakcióvezetője szerdán közös sajtótájékoztatón jelenti be, hogy a koalíció megállapodott Budapest 2009-es költségvetéséről.
márc. 24
20:57
Durva káosz az AC/DC koncert után - videó (Infostart)
Megjelentek a neten az első videók a hétfő esti budapesti AC/DC koncertről. Szombaton Milánóban lépett fel a legendás együttes, az olaszok már rengeteg felvételt nyomtak a világhálóra. A februári norvégiai koncert után súlyos botrány volt, mert a rendezők nem szervezték meg a közlekedést, és a hatalmas dugó miatt durva verekedések voltak.
márc. 24
20:57
Kovács László: Gyors és zökkenőmentes kormányváltásra van szükség (Infostart)
Surányi György a komolyan megfontolandó jelöltek között van - fogalmazott Kiss Péter arra reagálva, hogy a sajtóhírek szerint a volt jegybankelnök a legesélyesebb a miniszterelnöki pozícióra. Kovács László, az MSZP egykori elnöke elmondta azt is: gyors és zökkenőmentes kormányváltásra van szükség.
márc. 24
21:06
Magyar csúcsbűnöző bukott le (HírTV)
Átadták a magyar hatóságoknak azt a férfit, aki nemrégiben Spanyolországban került rendőrkézre az ellene Magyarországon kiadott nemzetközi körözések alapján.
márc. 24
21:15
Ismét gyilkoltak a varánuszok (Infostart)
Egy almaszedő a komodói varánuszok legújabb áldozata: a férfit két gyík támadta meg és harapdálta össze.
márc. 24
21:15
Három miniszterelnök-jelölt, 200 fős parlament - A nap legfontosabb hírei (Infostart)
Három jelöltje van az MSZP-nek a kormányfői posztra. Egyfordulós, tisztán listás választási rendszert és legfeljebb 200 fős parlamentet javasol a következő választásoktól a kormány. Eddig 30 panasz érkezett a Független Rendészeti Panasztestülethez a március 15-ei rendőri intézkedésekkel összefüggésben.

Keresés