Hatalmas emelkedésen van túl az OTP. Venni kell vagy eladni? Elemzők, alapkezelők válaszolnak a Portfolio.hu kérdésére. A részvény akár még emelkedhet is, azonban többen már realizálnák a nyerőt. ...
A Panel Érdekképviselet március 16-án nyílt levelet tett közzé, amelyben a panel lakótelepek drámai helyzetét ecsetelik. Szociális és műszaki bombát jövendölnek, ha tovább csúszik a panelprogram kormányzati elbírálása. Ráadásul még a Főtáv is bedőlhet. És az aztán igazán sokba kerülne az államnak....
A KÜRT Zrt. tavaly novemberben dobta piacra hatékonyságnövelő szolgáltatáscsomagját, amelynek segítségével a cégek jelentősen mérsékelhetik informatikai költségeiket. A termék útnak indítása óta eltelt időszakban végrehajtott projektek tapasztalatait értékelte a KÜRT, hagyományos IT Esték rendezvénysorozatának márciusi összejövetelén, ahol meglepő és tanulságos tapasztalatokról számoltak be a…
Csaknem ötmilliárd dolláros veszteséget halmoz fel az idén a világ légiforgalmi ipara a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA) kedden közölt előrejelzése szerint. A veszteség e szerint 4,7 milliárd ...
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem gondolkodik azon, hogy koalíciót kössön a szocialista párttal - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden a parlamentben újságíróknak, miután megbeszélést...
Megrongálta egy homokkal megrakott teherautó egy kereszteződésben a villamossíneket Szegeden; a sínek csaknem tizenöt méter hosszan kiszakadtak a pályatestből. A Szegedi Közlekedési Kft.
Csoportos garázdaság miatt hat férfi ellen indított büntetőeljárást a rendőrség, mert a gyanúsítottak egy helyi családot megfenyegettek, házukat kövekkel dobálták és a ház előtt parkoló két autót...
Hiába szüntetik meg a higanyos lázmérők, vérnyomásmérők gyártását és forgalmazását április 3-tól. Magyarországon, az eszközök cseréjét ugyanis nem kötik határidőhöz, tehát otthon és a kórházakban lehet használni ezeket - írja a Népszava
Meg fog egyezni az MSZP, az SZDSZ és az MDF annak érdekében, hogy ne legyenek előrehozott választások Magyarországon - véli Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy hibásak azok a külföldi példák, amelyekkel a Fideszt az esetleges kormánytöbbség támogatására szeretnék…
Vártnál nagyobb mértékben javult az eurózónában a feldolgozóipar és a szolgáltatások teljesítménye márciusban a Markit kutatóintézet által kezelt beszerzői menedzser indexek alapján. (ProfitLine.hu)
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla 2009. március 23-án érkezett idéző végzése alapján a Társaság Ceva-Phylaxia Zrt. I. rendű, Ceva Sante Animale II. rendű és Chinoin Zrt. III. rendű alperesek elleni perében a Fővárosi Ítélőtábla előtti másodfokú tárgyalásra 2009. április 21. napján kerül sor - olvasható a BÉT honlapján. (Profitline.hu)
A Privátbankár.hu 2008. március 24-én adta át az elismeréseket a Legjobb Lakossági Internetbank 2008 felmérés díjazottjainak. Az eseményen díjazták 2008 Legjobb Banki Honlapját, és átadtak egy szakmai életműdíjat is, a Közönségdíjas Internetbankot pedig több mint 13 ezer szavazat alapján hirdették ki
Karibi kiruccanása során Amy Winehouse rengeteg új számot írt, melyeket lelkesen vitt be kiadójának, azt remélve, hogy három év után, ismét a listák élére törhet egy új lemezzel. az Island Records azonban legkevésbé sem volt elragadtatva a hallottaktól és a teljes hanganyagot visszadobták.
Szívműtét után lábadozik Robin Williams Oscar-díjas színész, akinek pár hete kellett megszakítania amerikai előadókörútját szívpanaszai miatt. "Szereztem néhány új sztorit a turnéhoz, úgyhogy...
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy hajléktalant, akit késsel sebesített meg egy szintén hajléktalan férfi a főváros IX. kerületében, a Mester utcában.
BANGKOK — 2004. december 26-án valahol Szumátra mellett megmozdult a föld. Néhány perccel később a 8-10 méteres hullámok falvakat mostak el a föld színéről, szállodákat taroltak le, életeket döntöttek romba. A világtörténelem egyik legsúlyosabb ismert természeti csapása több mint kétszázezer embert ölt meg a part menti településeken, és milliókat tett hajléktalanná.
Csaknem ötmilliárd dolláros veszteséget halmoz fel az idén a világ légiforgalmi ipara a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA) kedden közölt előrejelzése szerint. A veszteség e szerint 4,7...
Kémkedtek utána és a gyermekjólétiseknek jelentgettek róla - ezzel indokolta Nadya Suleman, a kaliforniai nyolcas ikrek anyja a gyermekeire felügyelő dadákat kiképző ingyenes gyermekgondozók...
Hatvanhét százalékos rokkantnyugdíjas milyen feltételek mellett dolgozhat? Evás kiegészítő tevékenységet végző nyugdíjas nyugdíjának folyósítása mikor állítható le? Olvasóink kérdéseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
Simó György vezérigazgató-helyettesnek, a Magyar Telekom új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletága vezetőjének munkaviszonya 2009. március 31-i hatállyal - közös megegyezéssel - megszűnik. Az üzletág vezetésével Pataki Róbert stratégiai igazgatót bízta meg a vállalat Igazgatósága - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A brit inflációs ráta a várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem nőtt februárban az emelkedő élelmiszer-költségek és a gyenge a font tartósan az árakra nehezedő nyomása miatt. (ProfitLine.hu)
A tegnapi amerikai rali Nyugat-Európában is emelkedést indukált a nap elején, azonban a lelkesedés mostanra alábbhagyott, az angol parketten már az eladók kerekedtek felül. Az amerikai bankmentő...
Az amerikai gazdaság egy kedvezőbb szcenárió esetén idén év végére lábalhat ki a válságból, mely Európában csúszással érkezhet csak meg, derül ki a QUAESTOR negyedévente megjelenő Navigátor című...
Kormányváltási lázban ég a politikai elit, mindenki az új miniszterelnök személyét találgatja. Kicsi az esélye, de az sem zárható ki, hogy előrehozott választásokra kerül sor. Mindenesetre a lényeg...
Az elmúlt egy évben tovább nőtt az online banki szolgáltatásokat igénybevevők száma hazánkban. A budapestiek és a megyeszékhelyek lakói más települések lakosainál nagyobb arányban használják a kényelmi szolgáltatást
Alsógatyája szagtalanságát teszteli az űrben a Nemzetközi Űrállomás első japán vendége, de egész alsóruházata is vizsgázik. Vakata Koicsit olyan nadrággal ruházták fel még otthon - mármint...
Leváltották a csepeli rendőrkapitányt, az ügyészek hivatali visszaéléssel gyanúsítják - közölte a rendőrség, illetve a vádhatóság. Visszavonta Császár Mihály rendőr alezredes, XXI. kerületi...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc valami miatt tart a független igazságszolgáltatástól, ha már most a bíróságokat és az ügyészséget támadó nyilatkozatra ragadtatta magát - mondta Balsai István, az...
Az orvostanhallgatók 72 százaléka azonnal külföldre megy, ha nem veszik fel a szakorvosképzésbe vagy a rezidensképzésért cserébe kilenc év hűségnyilatkozatra kötelezik, amint azt az egészségügyi tárca tervezete tartalmazza. Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: kétszázezer forintos nettó fizetés mellett már szinte minden végzős itthon maradna.
Veszélybe kerültek az idei tervei a három és fél év után visszatérő amerikai kerékpáros legendának, Lance Armstrongnak, mert hatalmasat bukott a kasztíliai körverseny első szakaszán.
Deutsche Bank AG vezérigazgatója, Josef Ackermann ma azt nyilatkozta, hogy a bank az amerikai szektortársaihoz hasonlóan jól kezdte az évet, és remény mutatkozik arra vonatkozóan, hogy a tavalyi veszteséges év után idén nyereségessé váljon. (ProfitLine.hu)
Hősünk felett alkoholgőzős mámorában átlép a történelem, de eközben a nadrágszárán óvatlanul bekukkantva rémülten veszi tudomásul, hogy nincs rajta alsónadrág. Visszaájul, hogy aztán csak órákkal a...