2009. március 27. péntek

márc. 27
11:03
Veres ismert személyt javasol miniszterelnök-jelöltnek (Infostart)
Olyan ismert személyt javasol miniszterelnök-jelöltnek Veres János pénzügyminiszter, aki szakmailag elismert - de nem feltétlenül közgazdász -, és akinek van esélye arra, hogy szélesebb körű támogatottságot szerezzen.
márc. 27
11:04
"Államszocialista kaland" (Alternatív Energia)
Magyarország az elmúlt évek neoliberális és államszocialista kalandjának árát fizeti - hangsúlyozta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa Jövőkép címmel megjelent könyvének pénteki bemutatóján.
márc. 27
11:04
Tovább romlott a végleges brit IV. negyedéves GDP (ProfitLine)
A felülvizsgált adatok szerint 1,6 százalékkal zsugorodott a brit GDP 2008 negyedik negyedévben, az előzetes becsült 1,5 százalék helyett, a harmadik negyedévihez képest. Éves szinten pedig már 2 százalékos csökkenést mutat. (ProfitLine.hu)
márc. 27
11:04
Ajándék autó a friss jogsihoz: gáláns, de veszélyes húzás! (Pénzcentrum)
A Which? felmérése szerint Nagy-Britanniában minden harmadik friss jogosítvánnyal rendelkező autós ajándékba kapja az első kocsiját. A fiatalok sokkal korábban tesznek szert az első autójukra, mint az előző generációk és sokkal modernebb és megbízhatóbb járgányokat vezethetnek, mint annak idején a szüleik....
márc. 27
11:04
Még egy szakadék kelet és nyugat között (Portfolio)
Két, felettébb érdekes grafikonra bukkantunk az elmúlt napokban. Az egészségügy területéről származó szemléletes adatok rámutatnak: éles szakadék tátong még Kelet- és Nyugat-Európa között. A...
márc. 27
11:05
A megváltozott körülményekhez igazítja csomagját a Reformszövetség (Infostart)
Újraszámolja a Reformszövetség a mintegy másfél hónapja bemutatott csomagját a gazdasági előrejelzések változása miatt. A szövetség koordinátora cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint az SZDSZ-szel közösen végeznék a javaslatok aktualizálását. Lőrincze Péter hozzátette: nem vizsgálják azt sem, mikor látszik nagyobb esély a javaslatok megvalósítására: a kormány átalakítása vagy előrehozott…
márc. 27
11:06
Ruhára most sem sajnáltuk a pénzt (Privátbankár)
A ruházati cikkeket illetően az olcsóságra ugyanolyan fogékonyak vagyunk, mint a minőségre. Tavaly egy átlag magyar több mint 100 ezer forintot költött a ruházkodásra
márc. 27
11:06
Dr. Balsors szereti a bankmentést (Portfolio)
Tőle szokatlan módon optimista hangot üt meg az elmúlt két évben permanensen a vészmadár álláspontjára helyezkedő Nouriel Roubini a legújabb amerikai bankmentő lépésekkel kapcsolatban. A közgazdász...
márc. 27
11:08
Lezárások: aknavető a XII. kerületben (Privátbankár)
Feltehetően egy újabb aknavető gránátot találtak Budapesten, a XII. kerületben, az Apor Vilmos térnél pénteken délelőtt, a terület lezárását már megkezdték - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügy...
márc. 27
11:08
Állóvízben hajózik Európa (Portfolio)
Meglehetősen nagy az unalom a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek tegnapi zárószintjük környékén mozognak. Mindez a jóideje tartó bear market rali közepette nem meglepő, egy valamirevaló...
márc. 27
11:09
Újabb gránát az Apor Vilmos térnél (HírTV)
Újabb robbanószerkezet került elő a földből a XII. kerületben, a Jagelló út Apor Vilmos térhez közel eső részén.
márc. 27
11:10
Április 29-én Pannunion közgyűlés (Portfolio)
A Pannunion bejelentette, hogy 2008. üzleti évét lezáró éves rendes közgyűlését 2009 április 29-én tartja 9:00 órai kezdettel Budapesten, a Könyves Kálmán körút 5/b szám alatt. Amennyiben a...
márc. 27
11:11
KSH: mélyül a válság (HírTV)
A januári adatok a gazdaság visszaesésének elmélyülését mutatják: a két fontos mutató, az ipari termelés 23 százalékkal, az export 30 százalékkal esett vissza egy év alatt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A bruttó keresetek 5,2, a nettó keresetek 4 százalékkal süllyedtek 3,1 százalékos infláció mellett.
márc. 27
11:12
Újabb robbanó szerkezetet találtak a XII. kerületben (Gondola)
Feltehetően egy újabb aknavető gránátot találtak Budapesten, a XII. kerületben, az Apor Vilmos térnél pénteken délelőtt, a terület lezárását már megkezdték - közölte a Honvédelmi Minisztérium...
márc. 27
11:12
A NOB az országhatárokon belülre szorítja a fáklyafutást (Blikk)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezérkara csütörtökön úgy döntött, a jövőben nem engedélyezi, hogy a nyári és téli ötkarikás játékok házigazdái határaikon kívülre vigyék a fáklyafutást. Az olimpiai lángot körbehordó nemzetközi staféta bevezetése a 2004-es, athéni olimpiához kötődött, a debütálás jól is sikerült, ám a 2008-as, pekingi csúcs fáklyaváltója már botrányos körülmények közepette zajlott.
márc. 27
11:14
Matolcsy: Magyarország a neoliberális és az államszocialista kaland árát fizeti (Gondola)
Magyarország az elmúlt évek neoliberális és államszocialista kalandjának árát fizeti - hangsúlyozta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa Jövőkép címmel megjelent könyvének pénteki...
márc. 27
11:21
Képriport: baleset a X. kerületben (Infostart)
Három autó ütközött össze pénteken délelőtt a Gyömrői út és a Sibrik Miklós út kereszteződésében a főváros X. kerületében.
márc. 27
11:21
Az államfő is részt vett az OIT ülésén (Infostart)
A köztársasági elnök is részt vett az Országos Igazságszolgáltatási Tanács mai rendkívüli ülésén, amelynek egyik napirendi pontja a kormányfő múlt szombati kongresszusi beszéde, amelyben Gyurcsány Ferenc részrehajlással vádolta a bíróságok és az ügyészségek egy részét. A bírói szervezetet irányító testület a Legfelsőbb Bíróság vezetésében kialakult helyzetről is tárgyal.
márc. 27
11:21
Ezt tudja a Videopress (Kreatív Online)
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának tendereit sorra nyeri a Videopress nevű cég. Miért ennyire szoros a kapcsolat? Mit tud ez a kis cég, amit a nagyok nem?
márc. 27
11:22
Megint vette magát a Pannon-Váltó (Portfolio)
A Pannon-Váltó Nyrt. 2009. március 26-án 60 darab saját részvényt vásárolt 1,400 forintos áron a Budapesti Értéktőzsdén - jelentette be a cég. A Pannon-Váltó Nyrt. által megvásárolt részvények száma...
márc. 27
11:22
Fejlesztik a szentendrei rendelőintézetet: 700 millió forintért (Pénzcentrum)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, uniós támogatással valósulhat meg a szentendrei rendelőintézet fejlesztése. A projekt részeként új épületekkel bővül az intézmény, modern eszközparkot alakítanak ki, új szakellátásokat vezetnek be, valamint digitális fejlesztéseket is végrehajtanak....
márc. 27
11:24
Economist: Magyarország továbbra is az összeomlás szélén (Infostart)
Az egyre mélyebb gazdasági válság Magyarország miniszterelnökének lemondását kényszerítette ki - írja az Economist eheti száma a magyar kormányválságról megemlékező cikkében. A jelenleg kormányzó szocialista párt reménytelenül keresi az új miniszterelnököt, miután Gyurcsány Ferenc március 23-án drámaian lemondott a miniszterelnöki posztról.
márc. 27
11:24
Gyurcsány végjátéka egyre zavarosabb (Privátbankár)
Egyre zavarosabb a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elhúzódó távozását övező szomorújáték - írta pénteki számában a Der Standard című osztrák napilap. A jegybankelnök Surányi nem akar miniszterelnök le...
márc. 27
11:24
Economist a kormányválságról: Magyarország az összeomlás szélén (Portfolio)
Az egyre mélyebb gazdasági válság Magyarország miniszterelnökének lemondását kényszerítette ki - írja az Economist eheti száma a magyar kormányválságról megemlékező cikkében. A jelenleg kormányzó...
márc. 27
11:26
Vigyázat: a parkolásért holnap is fizetni kell! (Privátbankár)
A szombati munkanap miatt változik a parkolási rend is a fővárosban, az autósoknak fizetniük kell majd napközben a parkolásért - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája pénteken az MTI-vel. ...
márc. 27
11:30
Négy zöldberuházás előkészítését gyorsítja fel a kormány (Gondola)
Két vízminőség-javító és két árvízvédelmi nagyprojekt előkészítési eljárása válhat egyszerűbbé és gyorsabbá a kormány szerdai döntése értelmében - mondta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a...
márc. 27
11:30
Fizetni kell szombaton a parkolásért (Blikk)
A szombati munkanap miatt változik a parkolási rend is a fővárosban, az autósoknak fizetniük kell majd napközben a parkolásért - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája pénteken az MTI-vel. A szociális és munkaügyi miniszter rendelete alapján március 28.
márc. 27
11:32
Műszaki mentés az M3-as autópályán, torlódás várható (Gondola)
Műszaki mentés miatt teljes szélességében lezárják az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszát a 36-os és 37-es kilométerkőnél, ahol egy lengyel rendszámú kamion defektet kapott. Az arrafelé...
márc. 27
11:34
Zsír: barát vagy ellenség? (Gondola)
A zsír egyike szervezetünk fontos tápanyagainak, túlzott bevitele azonban könnyen egészségügyi problémák forrásává válhat. A sokat emlegetett negatív következmények miatt az emberek fejében gyakran tévesen „feketelistára” kerül, holott megfelelő módon és mennyiségben fogyasztva kifejezetten előnyös szervezetünk számára.
márc. 27
11:39
Kormányfőjelöltet ígér mára az MSZP (Infostart)
Megkezdődött az MSZP elnökségi ülése, amelyen a tervek szerint újabb kormányfő-jelölteket neveznek meg.
márc. 27
11:39
Mégsem Ratko Mladicot fogták el Kenyában (Infostart)
A B92 belgrádi rádió internetes honlapja szerint nem Ratko Mladicot és nem is Goran Hadzic egykori horvátországi szerb vezetőt fogták el a kenyai rendőrök egy luxusüdülőhelyen. A hatóság elküldte férfi ujjlenyomatait az Interpolnak - adta hírül az AP.
márc. 27
11:39
Szlovákiából így látszik: Fico lehet Orbán előképe (Alternatív Energia)
A Sme című szlovák véleményformáló napilap pénteki kommentárjában azt állítja, hogy sok a hasonlóság és a párhuzam a magyarországi Fidesz és a szlovákiai Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt között.
márc. 27
11:40
"Nincs értelme a becsléseknek" (EPS és EBITDA konszenzus) (Portfolio)
Számos elemző szerint képtelenség a jelenlegi környezetben reális profitbecslést adni a tőzsdei cégek vonatkozásában, éppen ezért sokan ki is hátrálnak a prognózisok megfogalmazásából. Ez a tényező...
márc. 27
11:40
Összefog a Metro és a Tesco (Pénzcentrum)
Minden magyarországi Metro áruház oszlopvilágítása kialszik egy órára a klímavédelem érdekében, a Tesco pedig három hipermarketje frontvilágítását kapcsolja le szombaton este fél 9-től....
márc. 27
11:42
Miért érdekes a válságban is a befektetőknek az egészségügy? (Portfolio)
Bár az elmúlt napokban némileg enyhült a válság tomboló vihara, a továbbra is erősen recessziós környezetben változatlanul kemény fejtörést okoz a befektetőknek, hogy mely területen körvonalazódik...
márc. 27
11:42
MSZP: biztos, hogy lesz kormányfő-jelölt (Privátbankár)
Lesz kormányfőjelölt - mondták egybehangzóan az MSZP országos elnökségi ülésére érkező szocialista politikusok újságíróknak pénteken a Parlamentben. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, Veres János...
márc. 27
11:44
Még egy OTP felminősítés! - Belendültek az elemzők (2.) (Portfolio)
A UBS után egy újabb londoni befektetési bank, az HSBC minősítette fel mai elemzésében az OTP részvényeit. Az elemzők az eddigi alulsúlyozás ajánlás helyett most már semlegesen látják a papírokat, a...
márc. 27
11:44
Néhányan komolytalanok: veszélyben az euró (Privátbankár)
Az euró gyorsan vesztett péntek délelőtt, miután a német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück aggodalmát fejezte ki a közös valuta jövője iránt
márc. 27
11:45
A botrányos e-mail után eljegyzi kolléganőjét a kormányfő (HírTV)
A finn miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy eljegyezte barátnőjét. A hír azért keltett érdeklődést, mert Matti Vanhanen alig egy nappal korábban kényszerült nyilvános bocsánatkérésre amiatt, hogy egy pártbeli kolléganőjének olyan e-mailt küldött, amelyben "félreérthető, szexuális vonatkozású célzások" is voltak.
márc. 27
11:46
A legenda újjászületik: újra hódít az Ararat brandy! (Privátbankár)
Az ARARAT brandy újra hódít Magyarországon az idei évtől, melyet a világon mindenhol az egyik legkiválóbb, ha nem a legkiválóbb brandy márkájaként ismernek el (x)
márc. 27
11:47
A BME csapata a nemzetközi innovációs verseny döntőjében (HírTV)
Tizenegy európai ország több mint 600 főiskolai és egyetemi hallgatója nyújtotta be ötleteit a Henkel Innovation Challenge elnevezésű nemzetközi innovációs versenyre. A versenyben a hallgatók elképzelték, hogy kreatív üzletfejlesztési menedzserként hogy dolgoznának ki egy, a 2050. évre vonatkozó koncepciót a kozmetika vagy a mosó- és háztartási tisztítószerek üzletághoz tartozó Henkel-termékre. A…
márc. 27
11:48
Átadják a Tondach békéscsabai cserépgyárát (Gondola)
Pénteken délben átadják a Tondach cégcsoport új cserépgyárát Békéscsabán, a beruházás 15 milliárd forintból valósult meg. Az avatást megelőző sajtótájékoztatón a Tondach cégcsoport és a gyár...
márc. 27
11:48
Az APEH és a tiltott szerencsejáték (Adózóna)
A közelmúltban az írott és elektronikus sajtóban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és téves információk jelentek meg egy speciális, ingatlan értékesítésére irányuló - a sajtóban csak „ingatlantombolaként” elhíresült - játékkal kapcsolatban.
márc. 27
11:49
Takács János az MSZP új kormányfőjelöltje (+kép és videók) (HírTV)
Takács János az MSZP új kormányfőjelöltje – jelentette a hírTV helyszíni tudósítója a Parlamentből. Úgy tudni, az Electrolux vezérigazgatóját javasolja majd a szocialista párt az SZDSZ-nek elfogadásra. Kiszivárgott Straub Elek neve is lehetséges miniszterelnök-jelöltként. Az SZDSZ Takács jelölésére is nemet mond, helyette Bokros Lajost jelöli.
márc. 27
11:50
Fizetni kell szombaton a parkolásért (Gondola)
A szombati munkanap miatt változik a parkolási rend is a fővárosban, az autósoknak fizetniük kell majd napközben a parkolásért - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája. A szociális és...
márc. 27
11:52
Szlovák lap párhuzamot von a Smer és a Fidesz között (Gondola)
A Sme című szlovák véleményformáló napilap pénteki kommentárjában azt állítja, hogy sok a hasonlóság és a párhuzam a magyarországi Fidesz és a szlovákiai Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt között....
márc. 27
11:54
Alkotmánybíróság - Megsértődtek a bankok..! (Gondola)
Ibolya asszony beadványa az Alkotmánybíróság asztalán. Küzdenek a rendőrök a 13. havi bérért. Gyógyszer dupla áron? Az Alkotmánybíróság 2009 március 30-31-i napirendje.
márc. 27
11:57
Orbán: "válságkezelő Mekk mestert" keresnek (Infostart)
A válságkezelő Mekk mester szerepére keresnek a szocialisták színészt, de komoly, felelős ember ebben a komédiában nem vesz részt - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy pénteki könyvbemutatón, ahol helyes döntésnek nevezte, hogy Surányi György elutasította a miniszterelnök-jelöltséget.
márc. 27
11:57
Legkevesebb 48 halálos áldozata van a pakisztáni merényletnek (Infostart)
Legkevesebb 48 halálos áldozata van a pénteken Pakisztán északnyugati részén, egy mecsetnél elkövetett pokolgépes merényletnek - közölték tisztségviselők. A Dzsamrud városban történt robbanásban a mecset összeomlott.
márc. 27
11:57
Gyurcsány új jelöltet javasolt (Alternatív Energia)
Új jelöltet javasolt az MSZP elnökségének pénteken Gyurcsány Ferenc - tudta meg az MTI a kormányfő környezetéből.

Keresés