2009. március 27. péntek

márc. 27
13:15
Lezuhant a hajtóműve, de tovább repült a gép (HírTV)
Röviddel az Eduardo Gomes nemzetközi repülőtérről való felszállás után lezuhant egy DC-10 típusú repülőgép hajtóműve a brazíliai Manausban.
márc. 27
13:18
Takács János a legújabb jelölt? (Gondola)
Sajtóértesülések szerint párton kívüli miniszterelnök-jelöltje lesz az MSZP-nek: Gyurcsány Ferenc Takács Jánost, az Electrolux vezérigazgatóját, a Menedzserek Országos Szövetségének elnökét nevezte meg jelöltjeként a párt elnöksége előtt.
márc. 27
13:27
Tilos a foci, mert veszélyes (Infostart)
Megtiltották a diákoknak egy brit iskolában, hogy focizzanak az udvaron, mert az túl veszélyes.
márc. 27
13:27
Rendeletben szabályozza a kormány a csúcsvezetők jutalmazását (Infostart)
Franciaországban bekövetkezik az, amit Nicolas Sarkozy államfő mindenképpen el akart kerülni: az egymást érő csúcsvezetői bónuszok által kiváltott társadalmi felháborodás nyomására a Fillon-kabinet jövő héttől rendeletben szabályozza az állami segítségben részesülő cégek vezetőinek javadalmazását, pontosan meghatározva, hogy mely esetekben lesz tilos számukra részvényopciót vagy más jellegű…
márc. 27
13:27
Reklámhely az iskolai dolgozatokon (Kreatív Online)
Meglepő reklámfelületet talált és adott el egy tanár az Egyesült Államokban: az iskolai dolgozatok alját. A felületet egy pizzéria vette meg.
márc. 27
13:27
Új szempontok! Lehet kettős állampolgársága a kormányfőnek (Alternatív Energia)
Lehet kettős állampolgárságú Magyarország miniszterelnöke, az alkotmány ugyanis nem zárja ki azt, hogy a kormányfőnek a magyar állampolgárságán kívül legyen egy másik állampolgársága is - mondta Lövétei István alkotmányjogász pénteken az MTI-nek.
márc. 27
13:27
Hűvös tavasz: több fát lopnak (Kripto Akadémia)
Több fát lopnak a főváros környéki erdőkből a hűvös tavasz miatt, ezért az erdészek is többet járőröznek - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
márc. 27
13:28
Veszteséges lett a horvát INA (ProfitLine)
A horvát INA olaj- és gáztársaság pénteki bejelentése szerint 1,1 milliárd kunás (44,66 milliárd forint) adózás utáni veszteséget szenvedett a 2008-as évben, az importgáz drágulása és a hazai gázárak állami korlátozására, a kőolaj árának csökkenése és a dollár erősödése következtében. Az előző, 2007-es évben 869 millió kuna volt az adózott eredménye. (ProfitLine.hu)
márc. 27
13:28
A Nagy Gazdasági Válság óta nem volt ilyen rossz negyedéve Amerikának (Portfolio)
Nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy 2008 negyedik negyedéve úgy vonul be a gazdaságtörténetbe, mint a legnehezebb három hónap az 1930-as világválság óta az Egyesült Államok számára. Az időszak...
márc. 27
13:29
Magas rangú politikusok neve is felmerült a korrupciós botrányában (Kripto Akadémia)
Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök neve is felmerült abban a korrupciós botrányban, amely a román belügyi titkosszolgálat volt vezetősége körül robbant ki - adta hírül pénteken a román sajtó.
márc. 27
13:30
Sok fejfájást okoz még a régió a Raiffeisennek (Portfolio)
A nem fizető hitelek arányának folyamatos növekedésére és a devizaárfolyamok miatti további bizonytalanságokra figyelmeztet a Nomura a Raiffeisen International esetében, ezért a részvények...
márc. 27
13:30
Magasabb osztalékot adna a Richter (Privátbankár)
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága részvényenként 590 forint osztalék megállapítását javasolja az április 28-án összeülő közgyűlésnek. A gyógyszergyár tavaly 450 forintos osztalékot fizetett. A Ri...
márc. 27
13:33
Madonna napokon belül újra anya lesz (Blikk)
Napokon belül újabb gyermeket fogadhat örökbe Malawiból Madonna – hozta nyilvánosságra a The Sun. A brit bulvárlap szerint a sztár akár már a hétvégén magához veheti a négyéves Mercy James-t, akit még 2007-ben, egy malawi árvaházban ismert meg.
márc. 27
13:33
Óriástranszparenssel a rábakeresztúri hulladékégető ellen (HírTV)
Több tíz méter magasan, lufikkal felemelt transzparenssel tiltakoznak a Greenpeace aktivistái a Rábakeresztúrra tervezett hulladékégető ellen péntek délelőtt. A látványos akcióval arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a tervezett égetőmű mennyire nem illeszkedik a tájba. A szervezet akciója egészen késő délutánig tart.
márc. 27
13:36
Több fát lopnak a főváros környéki erdőkből a hűvös tavasz miatt (Gondola)
Több fát lopnak a főváros környéki erdőkből a hűvös tavasz miatt, ezért az erdészek is többet járőröznek - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóreferense pénteken. Lomniczi Gergely elmondta, hogy...
márc. 27
13:36
Orbán: "válságkezelő mekkmestert" keresnek (Blikk)
márc. 27
13:36
Segély nélkül az állástalan vállalkozók (HR Portál)
A mikro- és kisvállalkozások gazdasági tönkretétele zajlik Magyarországon. Az újonnan megjelenő - a szakmai szervezetekkel többnyire nem egyeztetett - jogszabályok egyre inkább azt a célt szolgálják, hogy minél több költségvetési bevételhez jusson az államkassza, nem törődve az előírások kisvállalkozókra gyakorolt hatásával - idézi Szűcs Györgyöt, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ)…
márc. 27
13:45
Mennyi idő kell a szerelemhez első látásra? (Infostart)
Igenis, létezik szerelem első látásra - de csak 8,2 másodperc után. A kutatók szerint ennyi idő kell egy férfinak ahhoz, hogy beleszeressen egy vonzó nőbe.
márc. 27
13:46
Fittyet hánynak az amerikaiak arra, hogy kevesebbet keresnek (Portfolio)
Jövedelmi helyzetük romlása ellenére az amerikai háztartások februárban is többet költöttek, mint egy hónappal korábban. Miközben a személyes kiadások 0.2 százalékkal emelkedtek, addig a személyes...
márc. 27
13:46
A Tesco lett hazánk legmegbízhatóbb áruházlánca! (Pénzcentrum)
A Reader s Digest Európai Megbízható márkák 2009 felmérésében a Tesco az első az áruházláncok között. 2001-ben jelent meg először a Reader s Digest Európai Megbízható márkák felmérése, melynek elsődleges célja az európai márkák fogyasztói bizalmának feltérképezése. Az idei tanulmány a 15 legmegbízhatóbb magyar márka közé sorolta a Tesco-t....
márc. 27
13:48
Elhúztak a brazilok a válságban (Portfolio)
Brazília szerencsésnek mondhatja magát azért, hogy az elmúlt években egy sor reformot nem valósított meg, hiszen most részben ennek köszönheti azt, hogy gazdaságát nem sodorta a szakadék szélére a...
márc. 27
13:50
Biztos jó az atomerőmű? - Ne menjünk fejjel a falnak (Portfolio)
Ha megvalósulna a Paksra tervezett 2000 MW teljesítményű új nukleáris kapacitás, úgy várhatóan 70-80%-kal magasabb induló áron (18-19 Ft/kWh) kellene értékesítenie az általa termelt áramot, mint a...
márc. 27
13:54
Túl sok sót esznek az amerikaiak (Gondola)
Tízből hét amerikainak kellene csökkentenie sófogyasztását, de nagyon kevésen teszik meg a Betegségellenőrző és -megelőző Központ (CDC) csütörtökön nyilvánosságra hozott legújabb tanulmánya...
márc. 27
13:54
Több fát lopnak a hűvös tavasz miatt a főváros környéki erdőkben (Blikk)
Több fát lopnak a főváros környéki erdőkből a hűvös tavasz miatt, ezért az erdészek is többet járőröznek - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóreferense az MTI-vel.
márc. 27
13:56
Lövétei: lehet kettős állampolgársága a kormányfőnek (Gondola)
Lehet kettős állampolgárságú Magyarország miniszterelnöke, az alkotmány ugyanis nem zárja ki azt, hogy a kormányfőnek a magyar állampolgárságán kívül legyen egy másik állampolgársága is - mondta...
márc. 27
13:58
Sólyom: nincs innováció az oktatás fejlesztése nélkül (Gondola)
Vissza kell szorítani a gazdaságban és a politikában tapasztalható korrupciót amellett, hogy semmilyen áldozatot nem szabad sajnálni az oktatásra, mivel ezek nélkül nem létezhet innováció...
márc. 27
14:03
Lehessen a brit monarchiának katolikus uralkodója! (Infostart)
Gordon Brown miniszterelnök felkereste II. Erzsébet királynőt, hogy két indítványt beszéljen meg vele a trónöröklés szabályainak megváltoztatása ügyében. Nem arról van szó, hogy utódja javára leköszönhessen az uralkodó, és arról sem, hogy a trónörököst átugorva, a Károly herceg fiát koronázzák meg helyette, mindössze az lenne a változás, hogy női ágon is jogszerűen érvényesülhessen az öröklési…
márc. 27
14:03
Kegyeletsértés Soroksáron (Alternatív Energia)
A Fővárosi Főügyészséghez, a fővárosi főjegyzőhöz és az ÁNTSZ-hez fordult a kisebbségi ombudsman, mivel pénteken sajtótájékoztatón ismertetett vizsgálata szerint kegyeletsértő módon ürítették ki a soroksári temetőket. Kállai Ernő elmondta, a kerületben az északi és a déli temető kiürítésével kapcsolatban merültek fel problémák. A Középtemető utcai sírkert területére pedig, amelyet vélhetően…
márc. 27
14:04
Tovább nőtt az amerikaiak vásárlási kedve (ProfitLine)
A kormányzat által ma közzétett adatok szerint februárban, január után ismét nőtt a lakossági fogyasztás, azonban a jövedelmek a tömeges elbocsátások közepette csökkent. (ProfitLine.hu)
márc. 27
14:04
Haladékot kaphat a General Motors (Portfolio)
A GM a Chryslerrel együtt március végéig kapott határidőt arra, hogy előálljon egy megfelelő reorganizációs tervvel, amely hamarosan lejár. Piaci pletykák szerint azonban a General Motors még egy...
márc. 27
14:04
Újabb befektetési csaló bukott le: Robert DeNiro is perel! (Pénzcentrum)
A hollywoodi filmsztárok, és multimilliomosok egykori műtárgykereskedője, akinek galériája már 2007-ben csődöt jelentett, most akár rács mögé is kerülhet, csütörtökön ugyanis vádat emeltek ellen csalás miatt....
márc. 27
14:05
Mire koncentrál a kormány? Íme! (Alternatív Energia)
A gazdasági kormányzat legfőbb feladatának a beruházások élénkítését és 100 ezer munkahely megmentését tartja - jelentette ki Varju László pénteken Egerben.
márc. 27
14:06
Danubius közgyűlés április 27-én (ProfitLine)
A Danubius szálloda és gyógyüdülő Nyrt.tájékoztatása szerint a rendes évi közgyűlését 2009. április 27-én /hétfőn/ 10.00 órakor a Danubius Hotel Arena Olympia termében tartja - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
márc. 27
14:06
Megérett Amerika a profitrealizálásra (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék menetelése is megállóhoz érhet ma, a határidős indexek ugyanis jelentősebb mínuszban tartózkodnak. Miután a délutáni makroadatok nem okoztak meglepetést, az elmúlt napok...
márc. 27
14:06
Lesz jelölt, de nagy a titkolózás (Privátbankár)
Hivatalos nyilatkozat nélkül ért véget az MSZP országos elnökségének ülése és az SZDSZ ügyvivői testületének (ÜT) ülése is pénteken Budapesten. Az MSZP elnökségéről távozók semmit nem közöltek a sa...
márc. 27
14:07
Sólyom: Aggasztó lehet a fejlesztések csökkenő mértéke (Alternatív Energia)
Vissza kell szorítani a gazdaságban és a politikában tapasztalható korrupciót amellett, hogy semmilyen áldozatot nem szabad sajnálni az oktatásra, mivel ezek nélkül nem létezhet innováció Magyarországon - mondta Sólyom László köztársasági elnök, az Innovációs Nagydíj 2008 díjátadóján pénteken a Parlamentben.
márc. 27
14:08
Üzletrészt vett a Pannon-Váltó (Portfolio)
A Pannon-Váltó bejelentette, hogy a Pannon Alfa Kft.-ben tőkeemelés keretében 200 %-s árfolyamon 70 millió Ft névértékű üzletrészt vásárolt. Ennek eredményeképpen a Pannon Alfa Kft. 620 millió...
márc. 27
14:09
A kevesebb por is hozzájárult az általános felmelegedéshez? (HírTV)
Az elmúlt három évtizedben az is hozzájárult az Atlanti-óceán északi vidékének melegedéséhez, hogy kevesebb volt a levegőben szálló por és vulkáni hamu - mutatta ki egy friss tanulmány, amely a Science című tudományos havilapban jelent meg.
márc. 27
14:09
KarrierExpo - országos integrált állásbörze a Budapesti Corvinus Egyetemen (HR Portál)
2009. április 1-2-án KarrierExpo - országos integrált állásbörze a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázóknak, friss és fiatal diplomásoknak!
márc. 27
14:10
Danubius közgyűlés április 27-én (Portfolio)
Április 27-én 10:00 órakor kerül sor a Danubius rendes éves rendes közgyűlésére a Danubius Hotel Olympia termében. A pontos cím: Budapest, Ifjúság útja 1-3 - tette közzé a társaság. A közgyűlés...
márc. 27
14:11
Indul a Székely Bajuszverseny (HírTV)
Jövő héten meghirdetik a Székely Bajuszversenyt, amelyet Tamás Sándor megyei tanácselnök kezdeményezett. A vetélkedőre a Szent György Napok során kerül sor és a szervezők várják a hosszú bajusszal rendelkező székelyek jelentkezését.
márc. 27
14:12
Robbie Williams kész visszatérni a Take That együttesbe (Gondola)
Robbie Williams brit popcsillag készen áll a Take That együttesbe való visszatérésre, és rendszeres kapcsolatban áll a kilencvenes évek sikercsapatának tagjaival - írja a Daily Mirror című napilap...
márc. 27
14:13
Geráé a hét legszebb gólja (HírTV)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja a Fulham magyar légiósának, Gera Zoltánnak a gólját választotta meg a hét legszebb találatának. A magyar klasszis nem is akármelyik csapatnak lőtte szépségdíjas gólját, hanem a bajnoki címvédő Manchester Unitednek.
márc. 27
14:14
Könyezetszennyezés a Dunán Esztergomnál (Gondola)
Az Esztergom belvárosán átfolyó Kis-Duna ágban a legmagasabb fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el, mert a Táti-öböl környékéről kiinduló szénhidrogénes szennyeződés jutott az...
márc. 27
14:16
A magyar kormány brüsszeli leváltásáról (Gondola)
Három éven át kicsit se számított, hogy őszödi beszéde alapján tízmillió embert átvert és így nyerte meg a választásokat is. Saját szavazóinak megtévesztésével. Attól még hivatalban maradt, sőt, az átkosváltás óta ő ült a legtovább a miniszterelnöki székben. Mindez nem számított, csak az, hogy Brüsszelben egy fehér abrosz mellett külföldi "befektetői körök", mondjuk négy-öt nyakkendős ember a…
márc. 27
14:21
Még mindig nem tudni, ki váltja Gyurcsány Ferencet (Infostart)
Hivatalos nyilatkozat nélkül ért véget az MSZP országos elnökségének ülése és az SZDSZ ügyvivői testületének (ÜT) ülése is pénteken Budapesten. Így még mindig nincs érdemi előrelépés azzal kapcsolatban, ki váltja Gyurcsány Ferencet a kormányfői székben.
márc. 27
14:21
Véget ért az MSZP elnökségének és az SZDSZ ÜT-nek az ülése (Alternatív Energia)
Hivatalos nyilatkozat nélkül ért véget az MSZP országos elnökségének ülése és az SZDSZ ügyvivői testületének (ÜT) ülése is pénteken Budapesten.
márc. 27
14:22
Európa legnagyobb cserépgyárát adta át a TONDACH Békéscsabán (ProfitLine)
Pénteken a déli órákban átadták Európa legnagyobb és legkorszerűbb cserépgyárát Békéscsabán - jelentették be az avatást megelőző sajtótájékoztatón a TONDACH cégcsoport és a gyár vezetői pénteken Békéscsabán - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
márc. 27
14:24
Mérnök, informatikai és egészségügyi diplomás kerestetik! (Infostart)
Jelenleg mérnöki, informatikai és egészségügyi területen érzékelhető a diplomás szakemberhiány, és ezen még a válság sem változtatott - ezt tapasztalják a Műegyetemi Állásbörze szervezői. Bár kevesebb a kiállító cég és az álláslehetőség, az április 8-9-i börzén 145 cég 2100 ajánlatából válogathatnak az érdeklődők.
márc. 27
14:24
Kuporgatnak az amerikaiak (Privátbankár)
Kevésbé költekeztek az amerikaiak idén februárban, nemcsak azért, mert jövedelmük is csökkent, hanem azért is, mert a recesszió miatt jobban takarékoskodnak. A kereskedelmi minisztérium pénteken kö...

Keresés