Nagy a kapkodás és a határozatlanság az MSZP-ben. Az elmúlt hét miniszterelnököt kereső időszaka sok mindent eredményezett, egyedül kormányfőt nem. A párt megyei elnökei péntek estére megunták a tehetetlenséget, és az általuk korábban elutasított Bokros Lajost ajánlották. Ez a döntés azonban már megkésett: Bokros szombat délelőtt bejelentette, már nem vállalja. Rendkívül kínos helyzetbe került az…
Már zajlanak az átépítési munkálatok az V. kerületi Dorottya utcában. A két ütemben végzett beruházás során gyalogos övezetté alakul az utca. Az építkezés a kerületi önkormányzat és magánbefektetők...
Szégyenteljes, viszolyogtató hét van a hátunk mögött. Ha volt még eddig egy kicsinyke súlya annak, hogy Magyarországon demokratikus felhatalmazás alapján működő intézmények vannak, ettől a héttől ez a súly elenyészett. Az a szégyenteljes, cinikus kapkodás, amellyel az MSZP, és az SZDSZ miniszterelnök-jelöltet keresett, ahogy röpködtek a levegőben a nímandok, és a senkik nevei, ahogy sorra mondta…
Kilencvenegyre emelkedett a Jakarta mellett történt gátszakadás halálos áldozatainak a száma, de az eltűnteké a százat is meghaladja - közölte a katasztrófahelyzetekkel foglalkozó hivatal...
Kilencvenegyre emelkedett a Jakarta mellett történt gátszakadás halálos áldozatainak a száma, de az eltűnteké a százat is meghaladja - közölte vasárnap Priyadi Kardono, a katasztrófahelyzetekkel foglalkozó hivatal szóvivője.
Elektronikusan is kitölthetik a listát állítani szándékozó pártok és a választópolgárok a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás nyomtatványait az Országos Választási Iroda (OVI) internetes...
Polgármester-választást tartanak ma Tapolcán; a tisztségért négy jelölt indul - közölte Ughy Jenőné, a helyi választási iroda helyettes vezetője. Közlése szerint Császár László agrárközgazdász, a...
A hét elején az EU és Ukrajna megállapodást írt alá az ukrajnai gázvezeték-rendszer korszerűsítéséről, s az orosz vezetők világosan jelezték, hogy ezt rossznéven veszik, és nem marad következmények nélkül.
Alágyújtott a vécéjének egy elítélt a zárkájában az Egyesült Államokban, hogy abban melegítse meg a kolbászát, ami balul sült el: tűzriadót okozott. A börtönőrök 130 foglyot parancsoltak ki...
Kilencvenegyre emelkedett a Jakarta mellett történt gátszakadás halálos áldozatainak a száma, de az eltűnteké a százat is meghaladja - közölte vasárnap Priyadi Kardono, a katasztrófahelyzetekkel foglalkozó hivatal szóvivője.
Az Országgyűlésben hétfőn bejelentik, hogy összegyűlt a szükséges számú aláírás a képviselői költségtérítés ügyében kezdeményezett népszavazáshoz; a jövő heti ülés második napján kezdődik az adótörvények módosításának vitája.
A hét elején az EU és Ukrajna megállapodást írt alá az ukrajnai gázvezeték-rendszer korszerűsítéséről, s az orosz vezetők világosan jelezték, hogy ezt rossznéven veszik, és nem marad következmények...
Két gyanúsítottat vettek őrizetbe a pakisztáni hatóságok a pénteken elkövetett, több mint ötven halálos áldozatot követelő mecsetrobbantással összefüggésben. A CNN hírtelevízió közölte vasárnap a...
Előrehozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap reggel Montenegróban. A 678 ezer lakosú délnyugat-balkáni ország 498 ezer szavazásra jogosult állampolgára választhatja meg az új, 81 tagú...
Nem volt kellemes reggele egy 1540-ben épült kocsma tulajdonosának Angliában. Miután éjfélkor zárt, kora reggel arra ébredt, hogy kocsmáját az éjszaka rózsaszínre festették. Hogy kik, azt nem lehet tudni.
Kiderült, hogy papucsot, kutyaeledelt, édességet, órákat és pólókat lopott John Terry angol válogatott futballista anyja és anyósa egy elegáns surrey-i ruhaüzletből és egy áruházból.
Polgármester-választást tartanak ma Tapolcán; a tisztségért négy jelölt indul - tájékoztatta Ughy Jenőné, a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-t.
A Brawn-Mercedes angol pilótája, Jenson Button nyerte a szezonnyitó Formula-1-es Ausztrál Nagydíjat csapattársa, a brazil Rubens Barrichello előtt. Harmadikként az olasz Jarno Trulli ért célba, de a Toyota versenyzőjét megbüntették, mivel a futam hajrájában, a biztonsági autós időszak alatt kisodródása után szabálytalanul előzte vissza a címvédő Lewis Hamiltont. A McLaren-Mercedes versenyzője így…
A Brawn GP pilótája, a brit Jenson Button győzött a Forma-1-es világbajnokság idei első futamán, a vasárnapi, melbourne-i Ausztrál Nagydíjon. Csapattársa, a brazil Rubens Barrichello végzett a második, míg a Toyotával a 20.
Molotov-koktélt dobott szomszédja lakókocsijára egy férfi az Egyesült Államokban, de ő "itta meg a levét": a viharos szél visszafújta a gyújtópalackot és az ő lakókocsija gyulladt ki, pluszban pedig egy furgonja. Az eset Floridában történt.
Úgy élte túl a világháborút egy elefánt Belfastban, hogy éjszakánként egy asszony házának kertjében lakott a város északi részében. Most fény derült rá, ki is volt a titokzatos "elefántangyal".
"Bajnai Gordon jelölése, akinek emberéletek száradnak a lelkén, nyilvánvaló provokáció" - írja közleményében a KDNP elnöksége. "Minden jó érzésű ember számára megdöbbentő, hogy Gyurcsány Ferenc és köre olyan embert akar a kormányfői székbe ültetni, aki amellett, hogy illegitim, erkölcsi értelemben még bűnöző is" - áll a kommünikében.
Magyarországon jelenleg az összes lakás mindössze kétharmada van biztosítva, ám a lakosság a lakásbiztosítások kárrendezési gyakorlatával a legelégedettebb. A válság hatására az ügyfelek és a biztosítók helyzete is nehezebbé vált....
Manapság nehéz már az autópiacon újat, kirobbanót, a többitől eltérőt alkotni nagy sorozatszámban, aránylag normális áron. Tízmilliókért persze vannak hihetetlen autók, de hétköznapi ember számára megfizethető szinten ritka a csoda. Talán a Citroen C3 Picassoja sem tűnik első látásra csodának, de hogy könnyű mélységesen beleszeretni, az biztos.
Amerika a lehetőségek hazája még azok számára is, akiket üldöz a balsors. Mert ha már teljesen kilátástalannak is érzi a helyzetét az elhagyott vőlegény, az özvegyen maradt tolvaj-feleség, a megsütött macska gazdája, még mindig ott van az utolsó mentsvár, az amerikai bíróság, amely gazdagon kárpótolja őket.
Vasárnap délelőtt megkezdődött az SZDSZ ügyvivői testületének és parlamenti frakciójának közös ülése, ahol a liberálisok arról döntenek, támogatják-e Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését. Az MSZP képviselőcsoportja várhatóan vasárnap délután tanácskozik, az SZDSZ válaszának függvényében. Sajtóértesülések szerint azonban nemet mondanak a liberálisok Bajnaira.
A következő izraeli kormány, amelyet Benjámin Netanjahu vezet, folytatni fogja a béketárgyalásokat a palesztinokkal - mondta Simon Peresz államfő az izraeli közrádióban. "Az új kormányt kötik...
Miközben a világ országaiban a kormányok azon sürgölködnek, hogy minél jobban sikerüljön elkerülni a válság negatív hatásait, addig egyesek egyszerűen csak tiltakoznak ellene. Legutóbb egy olasz...
Semmi sem mozgatja meg úgy a télen berozsdásodott izmokat, mint egy kis kerti munka a friss levegőn. Feladat pedig akad bőven, hiszen itt az ideje az udvar tavaszi nagytakarításának, a metszésnek, a permetezésnek és megannyi tennivalónak. Összeállításunkban ezek könnyítéséhez talál hasznos tudnivalókat, tippeket.
Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Montenegróban. Az előrejelzések szerint a kis balkáni az országot irányító Milo Djukanovics pártkoalíciója fölényesen nyerni fog.
A magyar labdarúgó válogatott 1-0-s győzelmet aratott idegenben Albánia ellen a világbajnoki selejtezők szombati fordulójában. Erwin Koeman tanítványai nehéz meccsen szerezték meg a három pontot, és ezzel továbbra is életben tartották esélyeiket a kvalifikációra.
Megkezdődött az SZDSZ ügyvivő testületének és frakciójának közös megbeszélése Budapesten, a párt Gizella utcai székházában. A szabad demokrata politikusok a Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölése nyomán kialakult helyzetet elemzik.
Nem nyugodhatnak meg a településen, amíg nem kerül rács mögé a tettes. „Amíg nem kapják el a tettest, addig az emberek gyanakodnak: lehet, hogy a gyilkos most is közöttünk él” – mondta Répás József, a település polgármestere.
Az újoncként debütáló csapat, a Brawn GP angol pilótája, Jenson Button nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat megelőzve csapattársát, a brazil Rubens Barrichellot és az olasz Jarno Trullit (Toyota). A tavalyi angol világbajnok, Lewis Hamilton negyedik lett. A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Renault) a hatodik helyen ért célba. A Ferrari versenyzői nem szereztek pontot,…