Noha teljesen biztosra vehető már, hogy nem Kaiser Ede követte el a móri mészárlást, az igazságszolgáltatás látszólag még mindig őt tekinti első számú közellenségnek.
Belerohant szabálytalanul közlekedő futballszurkolók egy csoportjába szombat éjjel a francia főváros környékén közlekedő elővárosi vonat; a balesetben ketten életüket vesztették, tizenegy ember...
Négy személyt ölt meg vasárnapra virradóra egy ámokfutó Észak-Morvaországban - közölte vasárnap délelőtt a cseh rendőrség. A helyi vendéglőben családi ünnepség zajlott, amikor fél 2 körül egy 24 éves fiatalember rontott be a terembe.
Az American Express lett pénteken a hatodik cég, amelynek az árfolyama már 10 dollár alatti a New York-i értéktőzsde 30 vezető iparvállalatának DJIA indexében. (ProfitLine.hu)
A 2006-ban, izraeli területről elrabolt és azóta a Gázai övezetben fogva tartott Gilad Salit izraeli katona szülei sátrat vertek vasárnap Ehud Olmert jeruzsálemi rezidenciája előtt, hogy...
Néhány rossz tőzsdei döntés következtében elvesztette vagyona jelentős részét Gáspár Győző, így családjának komolyan át kell értékelnie helyzetét, és salgótarjáni házukat is értékesíteniük kell. (ProfitLine.hu)
Összefogásra, a kormány megbuktatására, a nemzeti tulajdon védelmére, új államalapításra szólítottak fel szombaton Püspökladányban a polgári körök és a gazdakörök találkozójának előadói.
Az Opten Kft. legfrissebb felmérése szerint a hazai gazdasági életbe is begyűrűzik az a nemzetközi tendencia, hogy egyre több nő vállal vezető szerepet a gazdasági életben, akár mint vezető, akár mint cégtulajdonos. (ProfitLine.hu)
Csaknem öt nappal a kölni városi történeti levéltár összeomlása után holttestet találtak a mentőosztagok vasárnap reggel a romok között - közölte a helyi tűzoltóság szóvivője.
Mégis indít járatokat tavasztól a sármelléki repülőtér. A Fly Balaton az őszi-téli leállás után április 4-én szeretné megnyitni a légikikötőt, de egyelőre nem tudni, hogy hány légitársasággal tudnak megállapodni.
Soltész Miklós (KDNP) szerint azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és szakállamtitkároknak, akiket az "elmúlt hét év bűne terhel" vissza kellene fizetniük a kapott jutalmakat. A politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy kezdeményezik a köztisztviselői törvény módosítását.
Meghaladja a 10 ezer hektárt a belvizes terület a Hanságban. A belvízzel elárasztott terület a hét végén tovább növekedett, vasárnap elérte a 10.300 hektárt a Hanságban - közölte a vízügyi szervezet központi védelemvezetője az MTI érdeklődésére.
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter elvállalja az MDF EP-listájának vezetését - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, az országos választmányi ülés után. Mint mondta, Bokros...
A szokásosnál többször, mintegy 60-szor riasztották szombaton a tűzoltókat a vihar miatt. Elsősorban a Dunántúlon, kidőlt fákhoz-, falakhoz és leomlott kéményekhez hívtak segítséget.
Soltész Miklós (KDNP) szerint azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és szakállamtitkároknak, akiket az "elmúlt hét év bűne terhel" vissza kellene fizetniük a kapott jutalmakat. Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta: egyetlen kormánytag sem kapott jutalmat, kizárólag olyan juttatásokat kaptak, amelyek egyébként minden köztisztviselőnek és közalkalmazottnak járnak.
Csaknem öt nappal a kölni városi történeti levéltár összeomlása után holttestet találtak a mentőosztagok vasárnap reggel a romok között - közölte a helyi tűzoltóság szóvivője.
Ha egy egészséges férfi és nő gyermeket szeretnének, mitől függ, hogy megtermékenyül-e a petesejt? Egészségesek, peteéréskor együtt vannak akkor miért nem jön össze egyből a bébi? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A moszkvai Nőnapi Házasságtörő Nők Klubjának tagjai minden év március 8-án, de csakis ezen a napon idegen urakkal találkoznak, és legtöbbször fel is szarvazzák férjeiket. A házasságtörő hölgyek a nőnapot a Férfiúi Képmutatás Napjának nevezik. A klub egy kérdéssorral teszteli, alkalmas-e a félrelépésre a jelölt?
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elégtelenre értékelte saját teljesítményét a nemzetközi pénzügyi válság gyökereinek felismerésében, egyben beismerte, nem tudta ellátni a világ pénzügyi rendszergazdájának feladatát sem. (ProfitLine.hu)
Ismét dél felé vették az irányt a hedge fundok februárban, az alapok átlagosan 0.51 százalékos veszteséggel zárták a hónapot. A részvénypiaci zakók ismeretében ez azért nem súlyos veszteség, sőt, nem...
A forint folyamatos gyengülése miatt egyre több szlovák fogyasztót vonzanak a magyarországi üzletek - és a magyar vállalatok is egyre jobban érdeklődnek a külföldi vevők iránt. A határ menti településeken láthatóan több a magyarországi akciókról szóló röplap és a sajtóban is sokat hirdetik magukat a határ túloldaláról....
Fellőtték az űrbe a Keplert, az első olyan amerikai űrteleszkópot, amelynek fő feladata az lesz, hogy Naprendszeren túli, Földéhez hasonló méretű bolygók létét mutassa ki
A pénteki, 1500 méteren elért világcsúcsa után szombaton, 1000 méteren is rekordot döntött Shani Davis a férfi gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben rendezett Világkupa-döntőjében. Az amerikai versenyző 1:06.
Szlovákiában akart megemlékezni szombaton a II. világháború áldozatairól a magyarországi jobboldali radikális Jobbik néhány tagja és híve - közölte vasárnap a Paraméter.sk szlovákiai magyar...
Veszteséggel zárták a hét utolsó kereskedési napját a latin-amerikai részvénypiacok a február havi amerikai foglalkoztatottsági adatok hatására. Hullámzott a brazil részvénypiac, az elején még emelkedéssel nyitott, majd az amerikai adatok hatására zuhanni kezdett, ahonnan egy esetleges nagyobb kamatcsökkentésének a híre emelte a végére némiképp feljebb. A Bovespa index értéke így 0.7 százalékkal…
Az Accenture új kutatása szerint világszerte a női üzletemberek majdnem fele - és férfi társaik is hasonló arányban - úgy gondolja, hogy nincs elegendő kihívásnak kitéve annak ellenére, hogy bíznak a képzettségükben és a képességeikben.
A belvízzel elárasztott terület a hét végén tovább növekedett, vasárnap elérte a 10.300 hektárt a Hanságban - közölte a vízügyi szervezet központi védelemvezetője az MTI érdeklődésére. További...
A tőzeges talajon épült, Nagykanizsa-Budapest vasútvonal és az M7-es autópálya töltését veszélyezteti a belvíz, ami több mint ezer hektárt öntött el a Kis-Balaton térségében - tájékoztatta az MTI-t a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Üzemmérnökségének vezetője. Laki István beszámolt arról, hogy csütörtök óta 24 órás üzemben nyolc szivattyútelep működik, amelyek…
XVI. Benedek pápa bejelentette a Vatikánban a hagyományos vasárnapi úrangyala imádság alkalmával, hogy a Szentföldre látogat május 8. és 15. között. Szavai szerint "zarándoklatot tesz",...
A jelek szerint máris új barátnőre tett szert Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa, akinek előző románca alig néhány hete ért véget. A brit hadsereg hadnagyaként szolgáló, idén 25...
A tőzeges talajon épült, Nagykanizsa-Budapest vasútvonal és az M7-es autópálya töltését veszélyezteti a belvíz, ami több mint ezer hektárt öntött el a Kis-Balaton térségében - tájékoztatta vasárnap...
A tőzeges talajon épült, Nagykanizsa-Budapest vasútvonal és az M7-es autópálya töltését veszélyezteti a belvíz, ami több mint ezer hektárt öntött el a Kis-Balaton térségében - mondta vasárnap a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Kis-Balaton Üzemmérnökségének vezetője.
Szerbia nyerte a férfiak egri nemzetközi vízilabda tornáját. Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott második lett, miután a vasárnapi zárókörben 9 góllal verte az Egyesült Államok tavaly Pekingben ezüstérmes együttesét.
Nem találnak munkát a gazdasági válság miatt tömegével elbocsátott dolgozók Komárom térségében. Itt az elmúlt két hónapban kétezer ember került utcára az autóipari és elektronikai cégektől.
Soltész Miklós (KDNP) szerint azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és szakállamtitkároknak, akiket az „elmúlt hét év bűne terhel”, vissza kellene fizetniük a kapott jutalmakat.
Emberölés bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vett egy 39 és egy 43 éves férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, miután baktalórántházi lakásukhoz tartozó, használaton kívüli, letakart emésztőgödörben holttestet találtak. Az áldozatot, egy 50 éves helybeli férfit a baktalórántházi rendőrőrs február 27-e óta eltűnés miatt kereste.
Nem számíthat több uniós támogatásra Magyarország. Az Európai Unió pénzügyi biztosa gyakorlatilag egyértelművé tette, hogy hiába kért segélyt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kelet-közép-európai térségnek.
Máris új barátnőre tett szert Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa, akinek előző románca alig néhány hete ért véget. Az új kedves szintén szőke és szintén modellalkatú.
Emberölés bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vett egy 39 és egy 43 éves férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, miután baktalórántházi lakásukhoz tartozó, használaton...