Rátgéber László szövetségi kapitány kijelölte a júniusi, lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságra készülő bő keretét, amelyből hiányzik a korábbi csapatkapitány Iványi Dalma mellett Fűrész Emőke és Béres Tímea is.
Pat Cortina szövetségi kapitány elköszönt szombaton a fehérvári Jobb Dávidtól, így 27 hokis folytatja a felkészülést az április 24-én kezdődő svájci világbajnokságra.
Kalózok elfoglaltak szombaton egy amerikai tulajdonban lévő, olasz zászló alatt hajózó vontatóhajót az Ádeni-öbölben - közölte egy regionális tengerészeti szervezet. Andrew Mwangura, a mombasai...
A második fázis: már nem a multinacionális nagyvállalatokat, hanem a beszállítóikat sújtja jobban a megrendelések visszaesése. Márciusban a 300-nál kevesebb embert foglalkoztató kis- és középvállalkozások jelentették be a csoportos létszámcsökkentések többségét a Dél-Dunántúlon. Somogyban, Tolnában és Baranyában tíz cég összesen 771 dolgozó elbocsátását jelezte a regionális munkaügyi központnak…
Hat gólt, három kiállítást, óriási csatát, feszült légkört és Lazio-győzelmet hozott a római rangadó az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. Az Inter hazai pályán csak egy pontot szerzett a Palermo ellen, a Milan idegenben győzött a Chievo vendégeként.
Ritka delfinek ezreire bukkantak Banglades partjainál állatvédők, pedig korábban már azt hitték, az állatok veszélyben vannak, vagy elpusztultak. Közel 6 ezer kúposfejű delfint (Orcaella...
A mértéktelen étvágya és következtében fellépő ólommérgezés hozzájárult George Friedrich Handel barokk zeneszerző halálához egy amerikai zenetörténész szerint.
Többek között Hajnal Tamás góljával győzött hazai pályán a Borussia Dortmund az 1. FC Köln ellen a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján. Dárdai Pál csapata, a Hertha kikapott. A Wolfsburg sorozatban a kilencedik győzelmét aratta. A Bayern az Eintracht Frankfurton állt bosszút az elmúlt tíz nap gyötrelmeiért.
Az élen álló Újpest 3-0-ra győzött a vendég Rákospalota ellen a labdarúgó NB I 22. fordulójában. További eredmények: Haladás-Debrecen 1-2, Paks-Vasas 3-0, Fehérvár-Honvéd 0-2, Nyíregyháza-Kaposvár 0-1, Siófok-Kecskemét 2-0.
A Pest megyei rendőrség csaknem félszáz feljelentést tett és több mint háromszázezer forint helyszíni bírságot szabott ki a motoros balesetek megelőzése érdekében tartott szombati akciója során - közölte a megyei főkapitányság szóvivője. A főkapitányság 18 motoros rendőr részvételével tartott ellenőrzést a 11-es számú főúton, különös tekintettel a Visegrád és Dobogókő környékén korábban történt…
Ágyukban lőttek le egy hatéves és egy kétéves gyereket, valamint egy 19 éves nőt szombaton New Orleans egyik külvárosában. Egy 11 éves gyermek is megsérült a lövésektől, őt életveszélyes sérülésekkel kórházban kezelik.
Több ezer ember vett részt a húsvéti békemenetek második napján, szombaton számos német városban rendezett utcai felvonulásokon, békét és leszerelést követelve.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot kezd az amerikai kereskedelmi hajót elfoglaló és kapitányát túszul ejtő szomáliai kalózok ügyében - közölték szombaton amerikai illetékesek....
Húsvét szombatján is megdőlt a fővárosi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Hasonlóan az előző naphoz, szombaton is megdőlt a rekord, miután a II.
Szanyi Tibornak megy, ami Gyurcsány Ferencnek nem ment. A kedvezményes áfa bevezetését indítványozó szocialista képviselő meg tudta határozni az alapvető élelmiszerek fogalmát. Ugyanezt a Fidesz is megtette egy törvényjavaslatban. Vita már csak a forgalmi adó csökkentésének mértékében van a két nagy párt között.
Húsvét szombatján is megdőlt a fővárosi melegrekord - mondta az MTI-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Hasonlóan az előző naphoz, szombaton is megdőlt a rekord, miután a II....
Sajtóhírek szerint megegyezett Bajnai Gordon kormányfő-jelölt Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszterrel. Kiss elfogadta a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli posztot.
Ma is megdőlt a fővárosi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Fehér Balázs tájékoztatása szerint délután a II. kerületben és Újpesten is 25,5 Celsius-fokot mértek. Ez két tizeddel magasabb, mint az 1935-ben ezen a napon mért legmagasabb hőmérséklet. Pénteken 26 fok volt Újpesten.
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal irányítója a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban - erősítették meg az MTI-nek a kormányfőjelölt környezetéből szombaton este.
Indiában 23-an haltak meg, amikor tűz ütött ki egy petárdagyárban. Az áldozatok valamennyien az üzem dolgozói voltak. Két sérültet, egy nőt és egy gyereket kórházban ápolnak. A lángok délután csaptak föl az épületben. A hatóságok egyelőre vizsgálják, mi okozhatta a halálos áldozatokat követelő tüzet a nyugat-indiai tűzijátékgyárban.hírTV
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal irányítója a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban - erősítették meg az MTI-nek a kormányfőjelölt környezetéből szombaton este.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a négy férfit, akinél szerdán robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a nyomozók - erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI információját szombaton. Az MTV Híradójának információja szerint a héten elfogott "bombagyárosok" két miniszter házánál is robbantani akartak.
Az emberek többsége fél megkóstolni egy újfajta ételt, amit korábban még nem evett. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyermekkorunkban milyen élményeket szereztünk az illatokról és az ízekről.
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal irányítója a társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban - erősítették meg az MTI-nek a kormányfőjelölt környezetéből...
A szex elűzi a tunyaságot, kivédi a megfázást és hosszabb élethez vezet - írja egy tanulmány. "Egyértelmű az összefüggés a szex és az egészség közt. Ha többet szeretkezünk, egészségesebbek leszünk - mondja Jennifer Bass, a brit szexkutatási központ, a Kinsey Intézet munkatársa.
A rászoruló diákok ingyenes étkezésének szűkítésére tett ígéretet a kormány abban a nyilatkozatban, amelyben a Pénzügyminisztérium a készenléti hitel időarányos teljesítéséről adott számot a Nemzetközi Valutaalapnak. Olyan diákokról van szó, akiknek családjában 40 ezer forintnál kevesebb az egy főre eső havi jövedelem.
A nem kívánt terhesség elleni védekezést rendszerint a nők "feladatának" tekintik. Bár - a gumióvszer mellett - számos módszer létezik, amellyel a férfiak is tehetnek a fogamzás elkerüléséért, ezek többnyire nagyobb kockázatot jelentenek és nehezebben hozzáférhetőek.
A Roncsautó programhoz hasonlót kértek a Romániában lévő Bihar megyei gazdák a mezőgazdasági traktorok vásárlásához a kétnapos tájékoztató kampány során, amit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság szervezett a megye száz településén.
Irán immár birtokában van a teljes nukleáris körfolyamat technológiájának, az urándúsítástól a fűtőelemek gyártásáig - jelentette be szombaton az iszlám köztársaság elnöke.
Nem értelmetlen sodródás az emberek egyéni élettörténete, nem céltalan vergődés a világtörténelem a keresztények számára, mert Krisztus más távlatot mutat - mondta Erdő Péter bíboros, prímás,...
Két ember a helyszínen meghalt, négy súlyos sérüléseket szenvedett szombaton este, amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött az 54-es úton, Jakabszállás közelében - közölte a rendőrség. A...
Két ember a helyszínen meghalt, négy súlyos sérüléseket szenvedett szombaton este, amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött az 54-es úton, Jakabszállás közelében. A helyszínelés idejére teljes útzár van az 54-es út érintett szakaszán.
Irán immár birtokában van a teljes nukleáris körfolyamat technológiájának, az urándúsítástól a fűtőelemek gyártásáig - jelentette be szombaton az iszlám köztársaság elnöke. Mahmúd Ahmadinezsád két...
A gyorsasági motoros világbajnokság Katari Nagydíjának szombati, második szabadedzésén Talmácsi Gábor a hetedik legjobb időt motorozta a 250 köbcentis kategóriában. A leggyorsabb a japán Aojama Hiroshi volt, aki 2:01.106 perc alatt teljesítette a távot. A második helyet a spanyol Hector Barbera szerezte meg, míg a harmadik leggyorsabb a szintén spanyol Alvaro Bautista volt. Talmácsi Gábor sem…
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 40. A nyerőszámok húzási sorrendben: 1 36 50 8 31 63 4 51 65 53...
Eltűnt Farkasgyepű községből egy 82 éves asszony, akit nagy erőkkel keresnek a bakonyi erdőkben. Az idős asszony még pénteken reggel ment el otthonról, hogy gyógynövényeket gyűjtsön az erdőkben.
3-0-ra verte a listavezető Újpest hazai pályán a seregható Reacot a magyar labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. A tabellán második helyen álló Debrecen idegenben nyert 2-1-re nyert a Haladás ellen.
Mintegy tizenötezren írták alá a szlovákiai magyar kisebbség jogainak korlátozása elleni petíciót - közölte szombaton Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke. A szlovákiai...
Országszerte körmeneteket tartottak a keresztény egyház legnagyobb ünnepe, a Húsvét alkalmából. Hírügynökségi értesülés szerint tárca nélküli miniszter és a miniszterelnök helyettese lesz a Bajnai-kormányban Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter. Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 4 férfit, akinél robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a rendőrök; a csoport…
Több amerikai hadihajó indult a térségbe, hogy a szerdán elrabolt Richard Phillips kapitányt kiszabadítsák. Phillips hajója a kenyai Mombasába vitt élelmiszersegélyt. A túsz elengedéséért 2 millió dolláros váltságdíjat követelnek a kalózok. Eközben a francia haditengerészet kiszabadított négy francia túszt a kalózok kezébe került másik jachtról az Ádeni-öbölben. A tűzpárbajban egy fogvatartott és…
Eltűnt Farkasgyepű községből egy 82 éves asszony, akit nagy erőkkel keresnek a bakonyi erdőkben - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Az idős asszony még pénteken reggel ment el...