2009. április 23. csütörtök

ápr. 23
12:25
„Nem hibáztak” - Egy fuldoklón segítettek az összeesett asszony helyett (HírTV)
A klinika belső vizsgálata szerint nem hibázott sem az az orvos, sem azok a nővérek, akik múlt hét szombaton nem segítettek egy rosszul lett asszonyon Pécsett. A vizsgálat azt állapította meg, hogy a dolgozók helyesen cselekedtek, hogy inkább mentőt hívattak az asszonyhoz.
ápr. 23
12:25
A "szocialista vízfej" (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiltakozik a közlekedési kedvezmények tervezett megvonása ellen, amely elsősorban a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat és a diákokat érintené - mondta Molnár Béla országgyűlési képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
ápr. 23
12:25
Süveges Gergő: Apa-kép-írás 108. – Tiltott pózok – Végső kvartett (hirado.hu)
A legutóbbi alkalommal arról próbáltam meggyőzni a kedves Olvasót, hogy léteznek olyan veszedelmes testhelyzetek, amelyeket jobb, ha elkerül az előrelátó szülő. Vannak olyan mozdulatok, amelyeket ki kellene törölnünk a repertoárunkból, akadnak olyan pózok, amelyek garantáltan fájni fognak. Mármint nekünk. Ki másnak.
ápr. 23
12:27
Pénzkérdés: nem lehet elég korán kezdeni (Privátbankár)
A CIB Bank kínálatában a babakötvénytől az első pénzügyi lépéseken át a fiataloknak szóló számlacsomagig minden szerepel, amire egy ifjú ügyfélnek szüksége lehet (x)
ápr. 23
12:27
Nyereséges maradt a Volkswagen az első negyedévben (hirado.hu)
A VW adózás előtti eredménye 52 millió euró
ápr. 23
12:33
Elhunyt Gregorich András (Kreatív Online)
Elhunyt Gregorich András, az RTL Klub Reggeli című műsorának főszerkesztője. 54 éves lett volna idén.
ápr. 23
12:36
Áfaarányosítás: ellentétben a közösségi joggal (Adózóna)
A magyar áfatörvény 2006. január 1-je előtt hatályos rendelkezései ellentétben álltak az európai közösségi joggal, mert az adóalapot nem képező államháztartási támogatásban részesülő adóalany - az egyes termékbeszerzéseihez kapott támogatás esetén - a beszerzésekhez kapcsolódó kiadásoknak kizárólag a támogatással nem érintett része tekintetében érvényesíthette áfalevonási jogát.
ápr. 23
12:39
Megtalálták Eva Rhodest? (BorsOnline)
Valószínűleg a tavaly szeptember 19-én eltűnt magyar származású brit Eva Ehodes földi maradványait találták meg a nol.hu információi szerint. A honlap úgy értesült, hogy egy gyanúsítottat is elfogtak.
ápr. 23
12:39
Folyamatosan járőröznek majd Szeged belvárosában (Blikk)
Megerősítik a rendőri jelenlétet a Szegeden az idegenforgalmi szezon közeledtével. Az intézkedést azért vezetik be, hogy megelőzzék a bűncselekményeket, és javítsák a lakosság biztonságérzetét.
ápr. 23
12:39
Lemondott a "magyarbarát" Radicová (Metropol)
Lemondott parlamenti mandátumáról Iveta Radicová, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) politikusa csütörtökön, két nappal azután, hogy egyik pártbeli képviselőtársa helyett szavazott, amit a házszabály nem enged.
ápr. 23
12:39
GBP/USD Optimista CBI jelentés (HírTV)
Csütörtökön erősödni tudott a GBP/USD árfolyama és 1,4393-ról 1,4592-ig emelkedett. A CBI-Reports (Industrial Trends) optimizmusra ad okot, mivel arra utalt, hogy az angol ipar átvészelte a legnehezebb időszakot. A feldolgozóipari cégek megrendeléseit mérő indexáprilisban -32-ről -48-ra emelkedett, ami hat havi csúcsot jelent. Sajnos az 1,4592-es csúcs elérése óta esni kezdett az árfolyam és már…
ápr. 23
12:39
Tudják mennyit költenek a pártok kampányra? Kapaszkodjanak! (Alternatív Energia)
Az MSZP és az MDF csak az európai parlamenti(EP) választások kampányának lezárultával közli, hogy mennyit költött, a Fidesz legfeljebb 100 millió forintot, míg az SZDSZ körülbelül 100 millió forintot szán a kampányra, a KDNP-nek nem lesz önálló választási kasszája, mivel jelöltjei a Fidesz EP-listáján szerepelnek, s a kampány is közös lesz - közölték a parlamenti pártok az MTI-vel.
ápr. 23
12:39
Sikeres államkötvényaukciót bonyolított le az ÁKK (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön 3 éves (2013/D), 5 éves (2015/A) és 10 éves (2019/A) futamidejű állampapír aukciókat tartott összességében 20 milliárd összegre. Az átlaghozamok a 3, és 5 éves futamidőre csökkentek, míg a 10 éves esetében emelkedett, a februári aukciónál korábbiaknál alacsonyabb érdeklődés mellett. (ProfitLine.hu)
ápr. 23
12:39
Megújul a belváros, de mennyiért? (Pénzcentrum)
Letették az alapkövét és aláírták a támogatási szerződését a budapesti belváros új főutcájának csütörtökön. A Budapest Szíve program részeként, több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós támogatással teljesen megújul a főváros V. kerületének egy impozáns része....
ápr. 23
12:41
Baloldali városvezetők bírálták a megszorításokat (HírTV)
A tervezett önkormányzati megszorításokat több baloldali városvezető is bírálta a Települési Önkormányzatok Országos Konferenciáján. A polgármesterek szerint tömegesen mehetnek csődbe az önkormányzatok, ha a kormány további pénzeket von el a közigazgatásból.
ápr. 23
12:45
A Moody"s megosztotta a balti államokat (Privátbankár)
Megerősítette Észtország elsőrendű szuverén adósi besorolását csütörtökön a Moody´s Investors Service, amely szerint két éven belül lehetséges az észt euróövezeti csatlakozás. A nemzetközi hitelmin...
ápr. 23
12:51
Egyre kevésbé igényesek a filmesek (Kreatív Online)
Budapesten eltűntek a kultikus épületek, és már egy 56-os filmet se könnyű leforgatni, mert szinte nincs olyan része a városnak, ahol egységes lenne a kép – véli Varga Álmos, aki hegymászóként csöppent bele a filmezésbe. Azóta nagyjátékfilmekhez, reklámokhoz és rendezvényekhez keres helyszínt.
ápr. 23
12:57
Hosszabbítana a kormány (Infostart)
Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a kormány. Molnár Csaba kancelláriaminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: azt szeretnék, ha az Országgyűlés június közepe helyett a hónap végéig tartana.
ápr. 23
12:57
Magyarország: Februári kiskereskedelmi forgalmak -3,2 % (HírTV)
A februári magyar kiskereskedelmi forgalmak éves szinten 3,2 %-kal estek vissza a várt 3,9 5 helyett. Az előző havi érték -2,8 5 volt. (OT/www.globalfx.hu)
ápr. 23
12:57
Fehérarcú sátánmajom született Szegeden (Blikk)
Fehérarcú sátánmajom született a Szegedi Vadasparkban. A március végén világra jött maki kezdetben minden idejét anyjával töltötte, más majomfajoktól eltérően azonban nem a nőstény hátán, hanem inkább a hasán vagy combjának belső oldalán kapaszkodott.
ápr. 23
12:57
Sokkoló! Felhördült a zsűri a fürdőruhás bemutatón (Blikk)
Sokkolta a szakértőket a Miss Universe ausztrál versenyének fürdőruhás bemutatója: az egyik versenyző olyan kórosan sovány volt, hogy minden csontja kilátszott. Az orvosok és dietetikusok egy emberként hördültek fel a látványtól.
ápr. 23
12:57
Az osztrák kancellárral találkozik Bajnai (Metropol)
Bajnai Gordon miniszterelnök jövő héten várhatóan találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 23
12:57
Kampánycsend Dunaszerdahelyen (Kripto Akadémia)
Életbe lépett a kampánycsend a szlovákiai Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) csütörtök reggel, 48 órával a szombati időközi polgármester-választás előtt.
ápr. 23
12:57
Bajnai Gordon gratulált Horvátországnak (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök jövő héten várhatóan találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
ápr. 23
12:57
A Toyota nyomában a Volkswagen (hirado.hu)
A Toyota és a VW közötti értékesítés különbsége már csak 363 ezer volt az első negyedévben
ápr. 23
12:57
Öngól lehet a tervezett áfaemelés az OKSZ szerint (ProfitLine)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). az tervezett áfa emelés, melyben a jelenlegi 20-ról 25 százalékra emelkedne az adótartalom, még jobban visszavetheti az eddig is csökkenő értékesítést, és csak a feketegazdaságot fogja erősíteni. (ProfitLine.hu)
ápr. 23
12:57
UniCredit Bank: 40 millió eurós forrás beruházások finanszírozására (Pénzcentrum)
Újabb 40 millió euró összegű forrás áll a kis- és középvállalkozások, az ún. Mid Cap vállalkozások, valamint az önkormányzatok rendelkezésére, hogy ebből finanszírozzák beruházásaikat, különös tekintettel az innováció- és technológiafejlesztési, energetikai és környezetvédelmi projektjeikre. Ezzel az Európai Beruházási Bank (EIB) az UniCredit Bank közvetítésével immár összességében 300 millió euró…
ápr. 23
12:59
Gáterősítés, uniós forrásból (Infostart)
Európai uniós forrásból folytathatja a Tisza beregi részén az árvízvédelmi gát erősítését a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
ápr. 23
12:59
Megkínozták Rózsa-Florest és társait? (HírTV)
Egy terrorszakértő szerint megkínozhatták a bolíviai titkosszolgálat emberei Rózsa-Flores Eduardót és társait, mielőtt kivégezték őket. Georg Spöttle a nyilvánosságra került felvételek alapján a Bors című bulvárlapnak azt mondta: nem véletlen, hogy Rózsa-Florest egy nappal az eset után eltemették, a többieket pedig hűtés nélkül tárolják.
ápr. 23
12:59
Nem fizet osztalékot a Mol (hirado.hu)
A közgyűlés megszavazta a Mol Nyrt. magyar számviteli szabályok szerint elkészített éves beszámolóját is 2.595 milliárd forint mérlegfőösszeggel
ápr. 23
13:03
IMF: Románia behúzta a 20 millárd eurót (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a Romániának szóló hitelkeretet, a román kormány megkapta a választ a nemzetközi pénzintézettől a korábban elküldött szándéklevelére. Gheorghe Pogea pénzügy...
ápr. 23
13:05
Hiába a 25%-os áfa, nem lesz több bevételünk? (Privátbankár)
Az áfa-emelés visszaveti az értékesítést és élénkíti a feketegazdaságot is - nem lesz belőle több bevétele az államkasszának a kereskedelmi szövetség szerint
ápr. 23
13:07
Tartalékos Mol: nem lesz osztalék! (Privátbankár)
Nem fizet osztalékot a Mol Nyrt. a 2008. évre, a nyereséget az eredménytartalékba helyezi - döntött társaság éves rendes közgyűlése csütörtökön. Ugyanakkor fenntartja hosszú távú osztalékfizetési poli...
ápr. 23
13:15
Komár pénzt kapott a szexért (BorsOnline)
Megdöbbentő vallomással lepte meg a Hal a tortán vendégeit Komár László: pénz kapott férjes asszonyoktól, amiért lefeküdt velük. A magyar Elvis a hatvanas években kisebb vagyonnak számító összeget, kétezer forintot kapott szexuális szolgáltatásáért.
ápr. 23
13:15
Egyre erőszakosabbak a francia munkások (Infostart)
Rövid időre lezárták szerdán a Peugeot-Citroen egyik Párizshoz közeli üzeméhez vezető utat a cég egyik üléseket gyártó beszállítójának alkalmazottai. A francia munkások egyre gyakrabban fordulnak szélsőséges megoldásokhoz a figyelemfelkeltés érdekében.
ápr. 23
13:15
Viperával, fémlánccal, seprűnyéllel vertek meg egy férfit Bátonyterenyén (Blikk)
Viperával, fémlánccal és seprűnyéllel vertek meg egy 43 éves férfit Bátonyterenyén. Az áldozatot ismerősei egy korábbi nézeteltérés miatt többször is megfenyegették, majd este egy italbolt előtt rá is támadtak – összesen hatan.
ápr. 23
13:15
Brassai Sámuel-díj a győri nyelvészprofesszornak (HírTV)
A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok (MANYE) XIX., Egerben tartott Kongresszusán a szakma egyik legrangosabb elismerésével, a Brassai Sámuel díjjal tüntették ki dr. Bakonyi Istvánt, a győri Széchenyi István Egyetem professzorát, a Nemzetközi Kommunikáció Tanszék oktatóját.
ápr. 23
13:15
Tudják mit fog csinálni Veres János ezek után? Itt megtudhatja! (Alternatív Energia)
Veres János volt pénzügyminiszter kormánybiztosként a keleti gazdasági kapcsolatokért felel, ezért a tevékenységéért nem kap javadalmazást - mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. A miniszter annak kapcsán beszélt erről, hogy a Bajnai-kabinetben azok a kormánybiztosok, akik tagjai valamelyik országgyűlési frakciónak, társadalmi megbízatásban…
ápr. 23
13:15
Meztelenül vette magát a jégkockák közé a gyönyörű modell (hirado.hu)
Petra Nemcova súlyos jégtömbök közt dobta le a ruháit egy amerikai magazinnak
ápr. 23
13:15
Jóváhagyva román IMF hitelkeret (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a Romániának szóló hitelkeretet, a román kormány megkapta a választ a nemzetközi pénzintézettől a korábban elküldött szándéklevelére - számolt be erről a román pénzügyminiszter. (ProfitLine.hu)
ápr. 23
13:15
Már most borítékolható az újabb gazdasági csoda (Portfolio)
Az ázsiai országok gazdaságai annak ellenére lassulnak le, illetve esnek vissza, hogy az utóbbi évtizedekben az óvatosság mintaképeivé váltak. Úgy látszik éppen a korábbi exportorientált...
ápr. 23
13:15
Rend lesz! Obama berendelte a hitelkártya-cégek vezetőit! (Pénzcentrum)
Több törvény adta biztosítékot szeretne Barack Obama az amerikai polgárok számára, amelyek megvédik őket a hitelkártya-használat csapdáitól, ezért tanácskozásra hívta a hitelkártya-cégek vezetőit....
ápr. 23
13:17
Felfüggesztett börtönt kapott a rendőr sisakjára koppintó nő (HírTV)
1 év börtönt kapott 3 évre felfüggesztve csütörtökön gyorsított eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a fiatalasszony, aki április 14-én a Vértanúk terén zászlórúdjával fejbe koccintott egy rendőrt.
ápr. 23
13:17
Kormánybiztos lett Veresből (hirado.hu)
A volt pénzügyminiszter a keleti gazdasági kapcsolatokért felel
ápr. 23
13:17
Elsőfokon pert nyert a PSZÁF (ProfitLine)
Első fokon a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nyerte meg a Fővárosi Bíróságon azt a pert, amelyet egy magánszemély indított az ingatlanalapok forgalmazásának felfüggesztése miatt - közölte Binder István, a PSZÁF szóvivője. (ProfitLine.hu)
ápr. 23
13:17
Elítélte a magyar áfa-szabályt az Európai Bíróság (Portfolio)
Az európai uniós közösségi joggal ellentétesnek talált az Európai Bíróság ma hozott ítéletében egy 2004 és 2005 során érvényben lévő magyar áfa-szabályt, amely alapján a magyar államnak fizetési...
ápr. 23
13:17
Ítélet született: jogellenes volt a magyar áfa-szabályozás! (Pénzcentrum)
Az Európai Bíróság mai ítéletében megállapította, hogy a közösségi joggal ellentétes volt az a magyar áfa-szabályozás, amely az adóalanyok számára 2004. május 1-je és 2005. december 31-e között nem tette lehetővé az államháztartási támogatásból finanszírozott beszerzésekre eső általános forgalmi adó levonását....
ápr. 23
13:19
EUR/USD Korrekcióban? (HírTV)
1,3075-nél napi csúcsot állított be az árfolyam majd esni kezdett. Egyelőre még tartja az 1,3050-es szint, de annak tartós áttörése esetén ismét az 1,30-asa érték határán találhatjuk az árfolyamot. 1,2980-nál találhatunk még erősebb támogatási szintet. (OT/www.globalfx.hu)
ápr. 23
13:19
Százmillió EP-kampányra (hirado.hu)
A Fidesz és az SZDSZ 100 millió forintot költ az EP-kampányra
ápr. 23
13:19
Beigazolódni látszik Soros félelme - A gatyájuk is rámegy a bankmentésre (Portfolio)
Soros György véleményét látszik igazolni Nagy-Britannia esete. A magyar származású befektetési guru több alkalommal hangsúlyozta: a szigetország bankrendszere túlfejlett ahhoz, hogy az állam...

Keresés