A nemzeti kisebbségek hídszerepet töltenek be a más országokhoz fűződő viszonyban is - fejtette ki szombaton Kolozsváron Traian Basescu román államfő a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) IX. kongresszusán.
Az esetleges újabb jelentős forintgyengülési hullám esélyét szem előtt tartva a piac továbbra sem "felejtette el" azt a lehetőséget, hogy a Magyar Nemzeti Bank a kamatemelés eszközéhez nyúl a...
Varsó - Titokzatos nagymacska, vélhetően egy puma tartja rettegésben az embereket Lengyelország délnyugati részén, Opole város közelében. A ragadozó egy hónapja tartó garázdálkodása alatt vadon élő állatokat, valamint juhokat és disznókat is szétmarcangolt.
Navracsics Tibor hazajött Amerikából, ahol rendkívüli nyitottságot tapasztalt a Fidesz és a párt politikája iránt. Lelkes demokraták, diverzifikáció és a magyar romák helyzete
A dührohamok és az ellenséges hangulat az egészséges embereknél is fokozza a szívinfarktus kockázatát, ám a koszorúérbetegek szívének különösen rosszat tesz. Műszeres vizsgálatok bizonyították, hogy dühöngés során az életveszélyes szívritmuszavarok gyakorisága is növekszik. Az erről szóló tanulmányt az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóirata közölte.
A nemzeti kisebbségek hídszerepet töltenek be a más országokhoz fűződő viszonyban is - fejtette ki szombaton Kolozsváron Traian Basescu román államfő a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)...
A kormánynak segítenie kell rendőrséget feladata elvégzésében, hogy minden bűnös elnyerje a büntetetését, és a közbiztonság erősítésével ne kelljen Magyarországon senkinek sem félnie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton, az MSZP választmányának ülésén Budapesten.
A kormány válságkezelő programja lehet, hogy nem világ legjobb programja, de a "nyertesek országát" teremtheti meg - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén
A kormánynak segítenie kell rendőrséget feladata elvégzésében, hogy minden bűnös elnyerje a büntetetését, és a közbiztonság erősítésével ne kelljen Magyarországon senkinek sem félnie - mondta...
A kormány válságkezelő programja lehet, hogy nem világ legjobb programja, de a "nyertesek országát" teremtheti meg - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának szombati...
A kormánynak segítenie kell a rendőrséget feladata elvégzésében, hogy minden bűnös elnyerje a büntetését, és a közbiztonság erősítésével ne kelljen Magyarországon senkinek sem félnie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök.
Nem alkotmányellenes, hogy a törvény alapján az eskütevő hozzáteheti: „Isten engem úgy segéljen!”A KDNP normakontrollt kér az élettársi kapcsolatról! Lázad az SZDSZ? Az Alkotmánybíróság 2009. április 27-28-i teljes ülésének napirendje.
Néhány tucat emberből állhat Magyarországon a politikai terrorcselekmények elkövetésére is kész csoport kemény magja - nyilatkozta a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója az egyik kormányközeli lapnak.
A kormány válságkezelő programja lehet, hogy nem világ legjobb programja, de a "nyertesek országát" teremtheti meg - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén Budapesten.
Az Étkezési Utalvány Forgalmazók Egyesülése üdvözli, hogy a Kormány visszavonja a természetbeni juttatások megadóztatására vonatkozó javaslatot a Parlament által jelenleg tárgyalt adócsomagból. A szervezet bízik abban, hogy a Kormány korábbi elképzelését felülvizsgálva a májusban benyújtandó – a 2010-es adóváltozásokat tartalmazó – törvényjavaslat a költségvetési szempontok figyelembevételén túl a…
A világ népességének egynegyede, pontosan 1.4 milliárd ember élt 2005-ben szélsőséges szegénységben a Világbank adatai szerint - írja a The Economist legfrissebb száma, ami megjegyzi: ez az arány...
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a szerdai tiszalöki gyilkosság egy „alávaló, alattomos, orvul elkövetett gyilkosság, amely megint egy cigány polgártársunkat ért”. A kormányfő úgy ítéli meg, hogy ez a gyilkosságsorozat a Magyar Köztársaság békéje ellen elkövetett aljas cselekedet.
A Fidesz szerint egy felhatalmazás nélküli kormány felhatalmazás nélküli brutális megszorító csomagját hagyja jóvá az MSZP szombati választmányi ülésén, és ezzel a szocialisták végérvényesen magukra veszik ezt a csomagot – erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Pesszimista álláspontunkat tovább erősíti az IMF lefelé rontott várakozása a világgazdaság növekedését illetően, az újabb és újabb figyelmeztetések az elemzők részéről a fejlődő piacok pénzügyi...
A büdzsének 152 milliárd forinttal kellett konszolidálnia a Postabank több mint 170 milliárdos rossz minősítésű hitelállományát - de a könyvvizsgáló nem tévedett. Tíz év pereskedés után született ítélet
A Fidesz szerint egy felhatalmazás nélküli kormány felhatalmazás nélküli brutális megszorító csomagját hagyja jóvá az MSZP szombati választmányi ülésén, és ezzel a szocialisták végérvényesen...
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság tavaly októberi ítéletét, amelyben elutasították a magyar állam keresetét a Deloitte Kft.-vel szemben, az állam azért indított pert, mert úgy vélte, hogy az alperesek "kozmetikázták" a Postabank mérlegeit - írta szombati számában a Népszava. (ProfitLine.hu)
Pénzügyi befektetőnek tartja, ezért nem kíván stratégiai együttműködést kötni az orosz Szurgutnyeftyegazzal a Mol - mondta az InfoRádiónak a társaság elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt arról is beszélt: a közgyűlésen a részvényesek felhatalmazást adott a magyar vállalat igazgatóságának a lopakodó felvásárlási kísérletek elleni védekezésre.
Tizenhét éves lánya talált rá az 56 évesen elhunyt Marilyn Chambers holttestére egy lakókocsiban. Chambers Marilyn Ann Briggs néven született az USA-ban, a Rhode Island-i Providence-ben. Fotómodellként kezdte, első színészi munkája az Ivory Snow mosópor reklámja volt.
Budapest - Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton az MTI-nek. A Fidesz a…
A harmadik hét szombati tizenöt kérdése közül ezúttal a tizedikként feltett kérdés megválaszolásához nyújt segítséget a játék főszerkesztője az alábbi kis naptár- és vallástörténeti összeállítással
Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben – mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton az MTI-nek.
Bajba került a magyar tv-nézők körében is népszerű Emmy - Díjas Grace Klinika kórházsorozat egyik sztárja. A Dr. Preston Burke doktort alakító Isaiah Washington komoly adósságot halmozott fel. A 95 részből 61-ben szereplő Washington-nak a hírek szerint 100 ezer dollár (22 millió forint) tartozása van....
Colorado Springs - Terhes nőt kergetett meg egy medve az Egyesült Államokban, a menekülő hölgyet pedig elütötte egy autó. A 26 éves kismamának szerencsére nem esett komoly baja, megúszta mind a mackó-, mind az autókalandot kisebb sérülésekkel, öthónapos magzata is jól van.
Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre ...
Basel - Evésbírságot vezetnek be Baselban a tömegközlekedésben. A svájci városban már 2003 óta tilos buszon, villamoson falatozni és inni, ám nemigen tartják be az amúgy nem fegyelmezetlenségükről híres lakosok a rendelkezést.
Az MSZP érzelmi alapú politizálásba kezdett, a közelgő választásokra tekintettel. Mivel közölhető mondanivalójuk nincsen, van viszont pénzük a lufiosztástól a slágergyártásig mindenre, most megint elkezdik a szimpátiavásárlást. Aki megszédül a cirkusztól, az a lepusztulás folytatására szavaz.
Kiutasították Csehországból David Duke-ot, a fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai szervezet, a Ku Klux Klan egykori főnökét. "Duke úr tartózkodási engedélyét visszavontuk. A rendőrség kiutazási ví...
Elképzelhetőnek tartja a Fidesz országos választmányának elnöke, hogy ősszel előrehozott választások lesznek Magyarországon. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a jelenlegi kormány - akárcsak az előzőek - pengeélen táncol.
Míg a miniszterek fizetésének csökkentését törvényben garantálja a Bajnai-kabinet, addig az államtitkári keresetek emelésénél csak a kormányfői ígéret a garancia a spórolásra. Bajnai Gordon kormányában 20 államtitkár van, közülük 13-an már az előző kabinetben is részt vettek.
A nyertesek országa lehet Magyarország, ha a kormány végrehajtja a válságkezelő intézkedéseit - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának ülésén. A kormányfő kiemelte a cigányság kérdését is; szerinte a roma kisebbség felemelése nélkül nem javítható az ország helyzete.
Wellington - Egy egész várost tiltottak egy motelből Új-Zélandon, mert a szálloda tulajdonosa és vezetője megelégelte, hogy a település sportcsapatai állandóan randalíroznak. A motel Palmerston North-ban van, a kitiltott város pedig Wainuiomata.
Kényszerleszállást hajtott végre Bostonban egy New Yorkból Izraelbe tartó gép pénteken este. Médiaértesülések szerint egy engedetlen utas miatt kellett Bostonban megszakítania útját a Delta Airlines légitársaság járatának.
Kivágó Iván Györgyné veszi át a mandátumáról lemondott Hunvald György helyét a Fővárosi Közgyűlésben - közölte Molnár Zsolt, az MSZP ügyvezető budapesti alelnöke szombaton az MTI-vel.
Rohamosan romlik a romániai bankok hitelportfóliója, az elmúlt fél év során a jelentős késésben lévő adósok hiteleinek részaránya drámai mértékben ugrott meg, a helyzet pedig csak rosszabb lehet...
Kivágó Iván Györgyné veszi át a mandátumáról lemondott Hunvald György helyét a Fővárosi Közgyűlésben - közölte Molnár Zsolt, az MSZP ügyvezető budapesti alelnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kevés lesz a felhő, túlnyomóan napos idő várható, csapadék nem valószínű. Megélénkül, szombaton néhol, vasárnap többfelé megerősödik a...
Budapest - Ötvenmillió forintra emeli a romák elleni, halálos áldozatokkal járó fegyveres támadások nyomravezetői díját az országos rendőrfőkapitány. Bencze József altábornagy az MTI-nek szombaton, a fővárosi rendőrnapon elmondta: a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki bűncselekmények összefüggnek, azonos az elkövetői kör, ezért a korábban kitűzött 10-10 millió forintos nyomravezetői…
Jogi lépéseket tesz a bolíviai kormány Kepes András újságíró ellen, aki még tavaly ősszel készített interjút Rózsa Flores Eduardóval - jelentette be társadalmi mozgalmak koordinálásáért felelős...
Zalában a 90-es évek elején volt utoljára akkora a munkanélküliség, mint most. A megyében minden tizedik keresőképes ember regisztrált munkanélküli. Eddig éveken át 5-7 százalék közötti munkanélküliségi arányt mértek, ez most meghaladta a 13 százalékot. A nagyobb cégek csoportos létszámleépítései mellett számos kis- és közepes vállalkozás jelentett csődöt a megyében, az utóbbi fél évben.