A pénzügyi válság, a tetemes vállalati veszteségek ellenére tavaly szép összegeket vághatott zsebre jó néhány tőzsdén jegyzett osztrák vállalat csúcsvezetője, s nem panaszkodhattak a részvényesek sem az osztrák Munkáskamara (Arbeiterkammer, AK) összegzése szerint. (ProfitLine.hu)
Méhen kívüli terhességről akkor beszélünk, ha a megtermékenyített petesejt nem a méh üregébe ágyazódik be. Ez az összes terhesség 0.8-1 százalékában fordul elő. Hazánkban évente 1000-1500 ilyen eset van.
Az MSZP tervei szerint kvázitulajdonosként viselkedhetne az állam azokban a magáncégekben, amelyeknek munkahelymegtartó támogatást ad. A szocialisták a segítség fejében jogszabályban tiltanák meg az osztalék- és prémiumkifizetést az érintett cégeknél.
A német Daimler autógyár a vártnál is nagyobb, 1,43 milliárd euró adózás előtti veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben, és a második negyedben is komoly veszteségre számít, ezért 4 milliárd eurós takarékossági programot kíván végrehajtani. (ProfitLine.hu)
Több óvintézkedésre van szükség Ferihegyen amiatt, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) négyes fokozatúra emelte hétfő éjszaka a riasztási fokozatot a sertésinfluenza miatt.
Nyomozást indított a rendőrség több BKV-szerződés ügyében. A hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja miatt indított eljárást az ügyészség rendelte el, a nyomozást a VII. kerületi rendőrkapitányság fo...
Közösen működteti a Powerforum áram- és gázpiaci kereskedési rendszert a Magyar Villamos Művek és az E.ON, az erről szóló szindikátusi megállapodást kedden írták alá Budapesten. A megállapodás szerint...
A legsúlyosabb influenzajárvány egyes becslések szerint 100 millió áldozatot követelt, a XX. században azonban a spanyolnáthán kívül több járvány is tizedelte a lakosságot. Sertésinfluenza már 1976-ban is szedett emberi áldozatokat, ám akkor ezt az Egyesült Államokban megfékezték. Összeállítás a nagy influenzajárványokról.
A nemzeti stratégiai vagyon egyik legértékesebb részének - az európai szinten is kiemelkedő magyar vízvagyonnak - a kiárusítására készül a kormány - jelentette ki Fónagy János a hírTV-nek.
A miskolci villamoshálózat fejlesztése ügyében a városvezetés a kormányhoz fordult és a napokban várja a választ, a megoldási javaslatot - tájékoztatta Káli Sándor (MSZP) polgármester az MTI-t. A...
Hogy nézett ki a tatamin Peresztegi Zoltán és Fischer András? Milyen volt a Kreatív Rapid Randi nyerteseinek díjátadója? És a hostesslányok ruhája hogyan passzolt a rendezvényhez? Videó a Nagy Kreatív Tatamiról.
Több brutálisan meggyilkolt és megcsonkított macskatetemet találtak az elmúlt időszakban Pécelen, ahol a vadkacsák száma is jelentősen megcsappant. Arra gyanakodnak, valakik szándékosan irtják az állatokat.
Az S&P/Case Schiller lakásár-index alapján az Egyesült Államokban a 20 legnagyobb város körzetében az ingatlanárak februárban éves szinten 18,6 százalékkal csökkentek a januári 19 százalékos csökkenés után. A várakozások 18,9 százalékos csökkenésről szóltak. A havi szintű csökkenés 2.2 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
A várakozásoknak megfelelően minimális mértékben ugyan, de lassult az ingatlanárak zuhanása az USA-ban. Az S&P Case-Shiller lakásárindex szerint februárban éves szinten 18.6 százalékkal csökkentek a...
A Bizottság hétfőn zöld utat engedett annak a magyar támogatási programnak, mely a hitelmegszorítások miatt nehéz helyzetbe került cégeken segítene -értesült a bruxinfo.hu....
A két éve bevezetett új oktatási rendszer ellehetetleníti a magyar iskoláztatást Kárpátalján, ez pedig az ukrajnai magyarság fennmaradását veszélyezteti - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt az ukrán elnökkel.
Szerdán temetik a tiszalöki gyilkosság roma áldozatát; Kóka Jenő 54 éves gyógyszergyári gépkezelőt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében helyezik végső nyugalomra - tudta meg a...
Hajléktalanszállón kötött házasságot egy pár az Egyesült Államokban. A szerelmesek azért választották e szokatlan helyszínt, mert ott találkoztak egymással először.
Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága 15 igen és 14 nem szavazati aránnyal támogatta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterjelölt kinevezését a keddi ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Nyomozást indított a rendőrség több BKV-szerződés ügyében. A hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja miatt indított eljárást az ügyészség rendelte el, a nyomozást a VII. kerületi rendőrkapitányság...
Az FHB Jelzálogbank kedden megtartott évi rendes közgyűlésén a részvényesek egyhangúlag megszavazták - az állammal március 31-én, a Stabilitási törvény alapján kötött megállapodás alapján - a 30 milliárd forintos állami tőkeemelést.
Mindössze 140 kerecsensólyom és 90 parlagi sas pár várja hazánkban, hogy kikeljenek a fiókái, pedig valamikor rengetegen fészkeltek nálunk. A hét magyar természeti csoda közé választott két ragadozó madár egyik legfőbb gondja, hogy fő tápláléka, az ürge eltűnt a legelőkkel együtt.
A Zuschlag János érdekeltségi körébe tartozó, 1997-ben alapított Holnap Városért Egyesület közgyűlési jegyzőkönyveiben feltüntetett emberek kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon kedden.
A Pukanic-gyilkossággal összefüggésben Belgrádban őrizetbe vették a szerbiai és a balkáni alvilág egyik ismert vezetőjét, Sreten Jocicot. A belgrádi média keddi beszámolói szerint az alvilági nevén, Joca Amszterdamként is ismert férfit hétfőn késő este kísérték be a rendőrségre, kihallgatásra.
A Zuschlag János érdekeltségi körébe tartozó, 1997-ben alapított Holnap Városért Egyesület közgyűlési jegyzőkönyveiben feltüntetett emberek kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a...
Több megcsonkított macskatetemet találtak Pécelen, de a környéken élő vadkacsák számának megcsappanása is arra utal, hogy valaki vagy valakik szándékosan irtják az állatokat; a rendőrség nyomozást indított - közölte az MTI-vel kedden Bélafalvy Krisztina, a Noé Állatotthon sajtószóvivője.
A Demokratikus Hálózat baloldali ifjúsági szervezet kedden azzal gyanúsította meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnökét, hogy borospincéjéhez olyan pénzből juthatott, amelyet a "politikai megrendelésre rendezett sztrájkokból" szerzett.
Fontolóra vette a Porsche járműipari cégben történő részesedés megszerzését Katar. A gazdag közel-keleti állam szándékairól kedden a helyi sajtó írt, megjegyezve, hogy a végleges döntést majd a katari miniszterelnök hozza meg - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Változatlanul nyomás alatt állnak a nyugat-európai tőzsdék, a vezető részvényindexek közül a német DAX 2.6, a francia CAC-40 2.2, az angol FTSE 100 pedig 2%-os mínuszban mozog. A legnagyobb esést a...
Dupla koncerttel lepte meg londoni rajongóit Bob Dylan. Az alig egy hónap múlva 68. születésnapját ünneplő amerikai költő-énekes az O2 arénában tartott szombati, 15 ezer néző előtti „nagy buli” után a brit blues-rock történelem egyik legendás helyszínén, a Roundhouse-ban lépett fel vasárnap este, két órán keresztül idézve repertoárjának számos klasszikusát.
A legjobban fizetett csúcsvezetők az OMV, az Andritz, az Erste Group, a Raiffeisen International és a Vienna Insurance Group (VIG) igazgatóságaiban ülnek