Az előzetes halottszemle szerint egyetlen lövés végzett az ír Michael Martin Dwyerrel, akit Rózsa Flores Eduardóval és Magyarosi Árpáddal együtt öltek meg bolíviai kommandósok április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában - jelentette kedden a The Irish Times című ír napilap internetes kiadásában.
Az idei év első negyedévében éves szinten közel 25 százalékkal, csaknem 7000-re nőtt a fizetésképtelenséggel küzdő cégek száma, a hitelminősítéssel és hitelbiztosítással foglalkozó Coface Hungary adataiból az is kiderül, hogy a leginkább veszélyeztetettek továbbra is a nagykereskedelem, a kiskereskedelem, az építőipar és az autóipar bizonyos területei, például az autóipari beszállítás és az…
Nem csak az amerikai elsődleges részvénykibocsátások lendültek fel áprilisban, hanem a kockázati és magántőke társaságok tőkegyűjtési aktivitása is - írja a The Deal. Úgy tűnik nagyon sokan...
Fel kell gyorsítani az államháztartási rendszer strukturális átalakítását, erről a válságkezelő intézkedések mellett sem szabad elfeledkezni - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ)...
Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére, mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso kedden Brüsszelben, miután találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
Defektet kapott, majd kigyulladt egy román rendszámú autóbusz kedden délelőtt a csongrádi híd közelében - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A baleset a csongrádi hídtól ötszáz...
Az előzetes halottszemle szerint egyetlen lövés végzett az ír Michael Martin Dwyerrel, akit Rózsa Flores Eduardóval és Magyarosi Árpáddal együtt öltek meg bolíviai kommandósok április 16-án egy...
Veszélyes dolog játszani a rasszizmussal, nagyon veszélyes egyszer azt mondani, hogy nincs cigány elkövető és cigány áldozat, máskor meg azt mondani van cigány elkövető és cigány áldozat.
Változatlanul marad az üzemanyagok ára ezen a héten a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu üzemanyagár-összehasonlító portál. Így a benzin országos átlagos ára 266,70 fo...
Az étkezési jegyek tervezett, de várhatóan 2010-ig elnapolt megadóztatása a Pénzügyminisztérium által várt 120 milliárd forint adótöbblet helyett csupán 7,2 milliárdot hozna a költségvetésnek - összegezte a Kopint- Tárki Zrt. által készített kutatás eredményét Klauber Mátyás, az intézet kutatásvezetője az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) által szervezett keddi tájékoztatón.
A globális fölmelegedés egyik következménye, hogy a kullancsveszély egész éven át tart – tudta meg a Bors a Magyar Kullancsszövetségnél. A szakmai szervezet adatai szerint az Európai Unió területén mintegy 15 százalékkal emelkedett azon területek nagysága, ahol a vérszívó ízeltlábúak támadnak. Alább annak jártunk utána, hogy miként veheti föl a harcot ellenük, különösen annak ismeretében, hogy az…
Németország gazdasági életének egyik pillére a kivitel. A német áruk között kiváltképpen keresettek a fegyverek - legalábbis ez derül ki a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) most nyilvánosságra hozott tanulmányából. Vagyis a fegyverexport terén Németország felzárkózott az Egyesült Államok és Oroszország mögé.
Méltóságteljesen zajlott az április 14-i civil demonstráció a Kossuth téren, ha szükséges további civil tiltakozással kell számolnia a Bajnai-kormánynak. A Civil Összefogás Fórum május 23-ára összehívja első nagygyűlését.
A várakozásoknak megfelelően Szuper Levente kezd a magyar kapuban a fehéroroszok elleni kedd (ma) délutáni világbajnoki mérkőzésen, Zürichben - döntött a délelőtti edzés után Pat Cortina szövetségi kapitány.
Az étkezési jegyek tervezett, de várhatóan 2010-ig elnapolt megadóztatása a Pénzügyminisztérium által várt 120 milliárd forint adótöbblet helyett csupán 7,2 milliárdot hozna a költségvetésnek - összegezte a Kopint- Tárki Zrt. által készített kutatás eredményét Klauber Mátyás, az intézet kutatásvezetője az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) által szervezett keddi tájékoztatón.
Litvánia gazdasága az első negyedévben az előzetes adatok alapján 12,6 százalékkal zsugorodott, melyre 1995 óta nem volt példa. Ezzel az Európai Unióban sereghajtóvá vált, az uniós átlag 2,2 százalék volt a tavalyi év utolsó negyedévében. A tavalyi év első negyedévében még 7 százalékos növekedést mértek. Az előzetes elemzői várakozások 8,8 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. első negyedéves értékesítési adataiból az derül ki, hogy az előző év hasonló időszakához képest az eladott e-matricák darabszáma és a realizált árbevétel is jelentős...
Nem véletlen, hogy a kormány eddig nem módosította a sztrájktörvényt, ehhez ugyanis az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetértése szükségeltetik. A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek viszont túlságosan félnek attól, hogy csorbulnak a jogaik. Nemrégiben ezért egy többoldalú szakértői munka indult meg a munkaügyi minisztériumban, hogy megszüntessék végre az országban dúló lehetetlen…
A magyar gazdasági szektorok közül a leginkább veszélyeztetettek a nagykereskedelem, a kiskereskedelem, az építőipar és az autóipar bizonyos területei - derül ki a Coface Hungary legfrissebb elemzéséből
Az ingatlanbefektetési piacok Közép- és Kelet-Európában tovább lassultak 2009 első negyedévében, mindössze alig 220 millió euró (65 milliárd forint) befektetési volument érdek el. Ez az - egyébként...
Az egyik mexikói utakat hirdető internetes iroda igazgatója szerkesztőségünknek azt mondta, ha valaki az utazás előtt hat nappal áll el az utazási szándékától, akkor a nyaralás árának a száz százalékától elköszönhet
Az étkezési jegyek tervezett, de várhatóan 2010-ig elnapolt megadóztatása a Pénzügyminisztérium által várt 120 milliárd forint adótöbblet helyett csupán 7,2 milliárdot hozna a költségvetésnek
Bár 195 ezer forinttól esnek el majd havonta a Magyar Köztársaság miniszterei a 15 százalékos fizetéscsökkentés miatt, még így is egymillió felett marad a bruttójuk, és ők keresnek majd a legjobban – a helyi átlagfizetéshez viszonyítva – a Bors által vizsgált szomszédos országok közül. Akár már májustól megkurtíthatták volna javadalmazásukat, de ez csúszik.
Ne a nagykövetséghez, hanem az orvoshoz forduljon az, aki külföldön a sertésinfluenza jeleit észleli magát, a diplomáciai képviseletek ugyanis nem tudnak érdemben segíteni a betegeknek - mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő.
Kedden délelőtt megérkezett Budapestre az ukrán államfő; Viktor Juscsenkót katonai tiszteletadással köszöntötték a Sándor-palotánál. Az ukrán elnök kétnapos magyarországi látogatása Sólyom László...
Tizennyolc embert tartóztattak le Bulgáriában gyermekpornográfia internetes terjesztése miatt. A több városban végrehajtott rendőri akció előzménye, hogy még a tavalyi év folyamán Németországból jelzést kaptak a bolgár hatóságok, amely szerint 92 ország internet-felhasználói cseréltek egymás között gyermekek ellen elkövetett erőszakról készült felvételeket.
A sertésinfluenza vírusa cseppfertőzéssel terjed, sertéshússal nem - mondta el a helyettes tisztifőorvos. A szakemberek hangsúlyozzák: az eredeti, sertésről emberre terjedő betegséget csak élő állat, cseppfertőzéssel adhatná át.
Kedden délelőtt megérkezett Budapestre az ukrán államfő; Viktor Juscsenkót katonai tiszteletadással köszöntötték a Sándor-palotánál. Az ukrán elnök kétnapos magyarországi látogatása Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásával kezdődik. Másfél órán át tárgyalt egymással a magyar és az ukrán elnök.
A finn Nokia keddi bejelentése szerint csökkenti kívánja az új szolgáltatásokra vonatkozó befektetéseit, ezzel újabb 450 fős elbocsátást hajthat végre. (ProfitLine.hu)
A Magyar Nemzeti Bank forint védelmét hangsúlyozó jelzései, illetve a javuló nemzetközi befektetői hangulat nyomán egyértelmű fordulat következett be a külföldiek magyarországi nettó...
Kétnapos rockfesztivál helyszíne lesz pénteken és szombaton a budapesti Tabán: az első napon a Török Ádám és a Mini, Deák Bill Gyula, a Beatrice, Keresztes Ildikó, valamint Horváth Charlie és fia lép színpadra.
A szakminiszter szerint vannak olyan önkormányzati feladatok, amelyeket a gazdasági válságra tekintettel el lehet hagyni, illetve fel lehet függeszteni. Varga Zoltán erről kedden Budapesten újságírók előtt beszélt bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Az étkezési jegyek tervezett, de várhatóan 2010-ig elnapolt megadóztatása a Pénzügyminisztérium által várt 120 milliárd forint adótöbblet helyett csupán 7,2 milliárdot hozna a költségvetésnek -...
Kigyulladt egy román busz a csongrádi Tisza-hídtól körülbelül 500 méterre kedden délelőtt. Defektet kapott, majd kigyulladt a motortere. A tűzben senki nem sérült meg.
Az Európai Bizottság támogatja az új magyar kormány által bejelentett válságkezelő intézkedéseket és reformprogramot - közölte José Manuel Barroso bizottsági elnök kedden Brüsszelben újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel. Bajnai szerint: folytatni kell a válságkezelést.
Az első napon a Török Ádám és a Mini, Deák Bill Gyula, a Beatrice, Keresztes Ildikó, valamint Horváth Charlie és fia lép színpadra; a második napon tribute zenekarok mutatkoznak be
Továbbra is élénk kereslet mellett érdeklődés mellett 7 bázisponttal csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D090805) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján, így az átlaghozam a korábbi 9,66 százalékról 9,59 százalékra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Nem fizet osztalékot az FHB 2008 évi eredmény után, ami alapvetően a válságnak, a tőkepozíció erősítésének, illetve a PSZÁF kérésének köszönhető- mondta Spéder Zoltán, elnök a társaság mai...
Négy-ötezer diák tűnik el évente az oktatási rendszerből, annak ellenére, hogy tanköteles korúak lennének - véli a Magyar Szülők Országos Egyesülete elnöke. A Központi Statisztikai Hivatalnál és az Oktatási Hivatalnál azt mondták: a jelenleg nyilvántartott adatok alapján nem lehet ennek utánanézni.
Nem sikerült megállapodniuk az Európai Unió központi intézményeinek a heti munkaidő kötelező korlátozásáról, és a megállapodás reménye a közelgő európai parlamenti választás miatt hosszabb időre...
A Fidesz továbbra is vár arra a hivatalos közlésre, hogy mennyit keres a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter. Az ellenzéki párt szerint nem igaz az a kormányzati érvelés, hogy a törvény alapján csak a szervezet vezetőjének javadalmaztatását kell nyilvánosságra hozni.