A Magyar Kommunista Munkáspárt szerint politikai prostituáltak gyakorolják ma a hatalmat Magyarország felett, ezért a párt elutasítja a miniszterelnök-jelölt személyét és programját, illetve támogatja az előre hozott országgyűlési választásokat - jelentette ki Thürmer Gyula, a szervezet elnöke szombaton Budapesten, a párt európai parlamenti (EP) választási kampánynyitó értekezletének szünetében…
Beckhammel, Kakával, Ronaldinhóval és Patóval együtt, vagyis a teljes első csapattal érkezik április 22-én Budapestre az AC Milan, hogy a Puskás Ferenc Stadionban megmérkőzzön a magyar liga-válogatottal. A szervezők a találkozó bevételéből 50 ezer dollárt biztosítanak a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetségnek.
Mi büszkék vagyunk arra, hogy a felszabadulást követően, a feudális viszonyokat félretéve, az addig legfejlettebb demokrácia alakult ki Magyarországon, többpárti rendszerrel, még hogyha voltak ennek gyermekbetegségei is - mondta Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a demokráciáért elnevezésű szervezet megemlékezésén, a Gellért-hegyen.
Súlyos összecsapások voltak a rendfenntartók és a NATO-ellenes tüntetők között szombaton Strasbourgban; a rohamrendőrök könnygázt és sokkoló gránátokat vetettek be a tiltakozók ellen, többen megsérültek.
Anders Fogh Rasmussen lesz a NATO új főtitkára - jelentette be szombaton Strasbourgban Jaap de Hoop Scheffer, az atlanti szervezet július végén távozó civil vezetője.
Fának ütközött, majd kigyulladt egy autó Kalocsán a sofőr a lángoló autóban vesztette életét. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
Az amerikai elnök arra készül a The Wall Street Journal szerint, hogy eltörölje a kubai-amerikaiak hazalátogatásaira vonatkozó korlátozásokat, de törvényhozók egy jelentős csoportja ennél is többet szeretne.
Anders Fogh Rasmussen lesz a NATO új főtitkára - jelentette be szombaton Strasbourgban Jaap de Hoop Scheffer, az észak-atlanti szervezet július végén távozó civil vezetője.
Megfontolja a szerződés felbontását a HospInvesttel a heves megyei közgyűlés, amennyiben a cég vasárnapra nem ad garanciát arra, hogy működtetni tudja az átvett kórházakat – nyilatkozta Sós Tamás.
A Magyar Kommunista Munkáspárt szerint politikai prostituáltak gyakorolják ma a hatalmat Magyarország felett, ezért a párt elutasítja a miniszterelnök-jelölt személyét és programját, illetve...
A február elején előzetes letartóztatásba helyezett mohácsi művésztanár ügyében újabb kisgyermekeket hallgatott ki a rendőrség a napokban. A gyanú szerint az ő sérelmükre is szemérem elleni erőszakot követett el a pedagógus.
Az amerikai elnök arra készül a The Wall Street Journal szerint, hogy eltörölje a kubai-amerikaiak hazalátogatásaira vonatkozó korlátozásokat, de törvényhozók egy jelentős csoportja ennél is többet...
Az idei húsvéti időszakban a tojásárak 10 százalék alatti mértékben, átlagosan 2 forinttal emelkedtek, mely jelentősen elmarad a korábbi években jelentkező 20-25 százalékos drágulástól - számolt be pénteken a Baromfi Terméktanács (BTT). (ProfitLine.hu)
Az ember hétköznapi tevékenységének segítésére tervezett humanoid japán robotok a jövőben nem fogják megvárni, hogy fennhangon utasítsák őket a ház körüli teendők elvégzésére: elég, ha a gazda csak gondolatban ad rá parancsot és "ők" máris munkához fognak
A magyarok szavazatai dönthetnek a szlovákiai elnökválasztás második fordulójában. Az első fordulót Ivan Gasparovics nyerte, míg a magyarok többsége Iveta Radicsovát támogatja.
A február elején előzetes letartóztatásba helyezett mohácsi művésztanár ügyében újabb kisgyermekeket hallgatott ki a rendőrség a napokban; a gyanú szerint az ő sérelmükre is szemérem elleni...
Meghalt egy motoros, miután személygépkocsival ütközött szombaton délután a 76-os főúton - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A várható megszorító intézkedések Bajnai Gordon programjában legfeljebb arra lesznek elegendőek, hogy az államháztartás hiányát három százalék alatt tartsák, adócsökkentésre nem marad mozgástér -...
Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 1.2%-kal csökkent a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 5.5%-os visszaesés volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ez az elmúlt hét...
Meghalt egy motoros, miután személygépkocsival ütközött szombaton délután a 76-os főúton. A baleset az Alsónemesapáti felé vezető elágazó közelében történt, egyelőre nem tisztázott okból.
Szakértői csoportot hoz létre a NATO arra, hogy az kidolgozza az atlanti szervezet új stratégiai koncepciójának tervezetét - döntöttek szombaton a NATO-csúcstalálkozó strasbourgi zárónapján.
A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
Több száz milliós kárt okozott a Bajnai Gordon vezette Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium 80 településnek. A tárca váratlanul kiszállt az európai uniós és kormányzati pénzekből is finanszírozott szelektív hulladékgazdálkodási beruházások támogatásából, az önrészt 10 százalék helyett most 30-35-öt teljes egészében az önkormányzatoknak kell állniuk.
Dánia miniszterelöke, Anders Fogh Rasmussen lesz augusztustól a NATO új főtitkára. A döntést a leköszönő Jaap de Hoop Scheffer jelentette be az észak-atlanti szervezet strasbourgi csúcstalálkozóján. Törökország nem kevés izgalmat okozott a jelöltnek.
Állása elvesztése és a gyenge nyelvtudása okán elszenvedett megaláztatások miatt borult ki az a férfi, aki 13 emberrel végzett a New York állambeli Binghamtonban, egy bevándorlókat segítő civil szervezet épületében - mondta el szombaton a város polgármestere és rendőrfőnöke.
Kész arra a NATO, hogy felújítsa a politikai párbeszédet Oroszországgal - döntöttek szombaton az atlanti szervezet csúcstalálkozójának strasbourgi zárónapján. "Oroszország számunkra nagyon...
Személyautó ütközött vonattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldvánál lévő vasúti átjáróban az elsődleges adatok szerint a balesetben ketten megsérültek. A helyszínelés jelenleg is tart.
Aránytalan „válságkezelést” kér a kormány a nagycsaládosoktól és százezreket küld a csőd szélére, állítják érdekvédőik. A nyugdíjasok másfél milliónyi kárvallottal számolnak, és azonnali egyeztetést kérnek.
Háromezer fős katonai erősítést küld a NATO Afganisztánba, az augusztus 20-ára kitűzött elnökválasztás biztonságának szavatolása érdekében - döntöttek szombaton, a NATO-csúcstalálkozó strasbourgi...
Fenyőerdőt veszélyeztet a mintegy 50-60 hektáron lángra kapott aljnövényzet Hajdúhadház Vénkert elnevezésű városrészén - tájékoztatta Kerek László főhadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság ügyeletese. Közlése szerint az aljnövényzet pereme kapott lángra a város határában, a helyszínre hat tűzoltóautó érkezett, az oltás jelenleg is zajlik.
A MIÉP arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy kérjen alkotmányossági vizsgálatot a Gyurcsány Ferenc kormányfő által tervezett, saját maga elleni bizalmatlansági indítvány miatt, a párt...
Két motoros frontálisan ütközött Pilisszentkereszt és Dobogókő között, ahol a kora esti órákig félpályás útzárra kell számítani - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton.
Az angol élvonalban az Arsenal 2-0-ra nyert a vendég Manchester City ellen. A hosszú kihagyás után visszatérő Cesc Fabregas két gólpasszt adott a szintén hosszabb ideig hiányzó Emmanuel Adabayornak. Az első félidőben még próbálta nehézzé tenni a Wenger-csapat helyzetét a kisebbik manchesteri csapat, de a másodikban a tetszetősen játszó hazaiak akár kiütésessé is tehették volna sikerüket.
A MIÉP arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy kérjen alkotmányossági vizsgálatot a Gyurcsány Ferenc kormányfő által tervezett, saját maga elleni bizalmatlansági indítvány miatt, a párt szerint ez az eljárás alkotmányellenes.
Az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei körében továbbra sincs egyetértés abban, hogy az egységes pénzpiacot egyetlen központból irányítsák és felügyeljék-e, illetve milyen legyen a nemzeti felügyeletek szerepe - derült ki az uniós pénzügyminiszterek kétnapos informális tanácskozásán, amely szombaton fejeződött be Prágában.
Kordonokat állítanak fel a rendőrök vasárnap a Budapest Kongresszusi Központnál, ahol az MSZP tartja majd rendkívüli kongresszusát. Az indoklás szerint ugyanis a rendezvényen részt vevő védett személyek - azaz az ország vezető szocialista politikusainak - biztonsága a rendőrség kiemelt feladata.
Fenyőerdőt veszélyeztet a mintegy 50-60 hektáron lángra kapott aljnövényzet Hajdúhadház Vénkert elnevezésű városrészén - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság. Az...
Állása elvesztése és a gyenge nyelvtudása okán elszenvedett megaláztatások miatt borult ki az a férfi, aki 13 emberrel végzett a New York állambeli Binghamtonban, egy bevándorlókat segítő civil...
Az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei körében továbbra sincs egyetértés abban, hogy az egységes pénzpiacot egyetlen központból irányítsák és felügyeljék-e, illetve milyen legyen a...
Két motoros frontálisan ütközött Pilisszentkereszt és Dobogókő között, ahol a kora esti órákig félpályás útzárra kell számítani - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság. A két motoros egyike...
Tíz eljárást indítottak és csaknem 400 ezer forint bírságot szabtak ki a vám- és pénzügyőrség és a tisztiorvosi szolgálat munkatársai a főváros frekventált piacain szombaton, a Kikelet 2 akció...
Két motoros frontálisan ütközött Pilisszentkereszt és Dobogókő között, ahol a kora esti órákig félpályás útzárra kell számítani. A két motoros egyike eddig ismeretlen okból átsodródott a szembe jövő sávba és ott frontálisan ütközött a vele szembe érkező másik motorossal.
Egy ember meghalt, amikor egy autó lesodródott az útról Abony és Törtel között. A rendőrség és a katasztrófavédelem közlése szerint a jármű, amelyben négy utas ült - eddig ismeretlen okból - lesodródott az útról és árokba borult.
Egy öngyilkos merénylő hat katonát rántott magával a halálba Pakisztán fővárosában szombaton - közölték a hatóságok. A merénylő egy őrhelyet támadott meg a város központjában. Az Iszlámábád nagy...