Súlyos baleset történt vasárnap kora délelőtt az 54-es főúton, Bócsa közelében, a sérültekért mentőhelikopter érkezett, a helyszínelés teljes útzár mellett zajlik - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun...
A Fidesz felszólítja a kormányfőt, a minisztereket, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőit, hogy azonnal állítsák le a közpénzből folytatott pártkampányt -...
Négy kilogramm aranyat és ezüstöt foglalt le az olasz pénzügyőrség egy magyar furgonban a szlovén határnál, Trieszt közelében - jelentették be vasárnap az olasz hatóságok. A furgonban két magyar...
A közpénzből folytatott kampány leállítására szólította fel a kormányt a Fidesz. Az ellenzéki párt operatív igazgatója emlékeztetett: pártja korábban javasolta az olcsóbb és rövidebb EP-választási kampányt, de azt a szocialisták nem fogadták el.
Két török és két albán állampolgárt szállító magyar rendszámú kocsit tartóztattak fel magyar és osztrák rendőrök Bécs közelében, Ausztriában. A jármű 34 éves székesfehérvári vezetője nagy sebességgel áthajtott Ausztriába, amikor Hegyeshalomnál a magyar járőr ellenőrzés alá akarta vonni.
Két török és két albán állampolgárt szállító magyar rendszámú kocsit tartóztattak fel magyar és osztrák rendőrök Bécs közelében, Ausztriában vasárnap - közölte a rendőrség. Kocsis Tünde alezredes...
Bohózatnak nevezte az ingatlanadó körüli huzavonát az Ernst and Young adószakértője. Vámosi-Nagy Szabolcs emlélkeztetett arra: előbb bevezették az értékalapú adót, majd visszavonták, most először...
Az ingatlanértékesítésből származó jövedelem feltüntetése hogyan történik az adóbevallásban? Székely Zsuzsa, az APEH szakreferense egy példán keresztül mondja el olvasóinknak: mit, hol, hogyan kell kitölteni a 0853-as bevallásban.
Beszállt a Mol a kurd gázüzletbe. Az olajtársaság az osztrák OMV-vel és két arab emírségekbeli céggel együtt jelentette be: konzorciumot hoztak létre, hogy az iraki kurd területek gázmezőiből feltöltsék a 10 milliárd dollárból épülő Nabucco gázvezetéket.
A nemzet, a nemzeti ipar és a nemzeti kultúra megerősítését kínálja programjával a Magyar Kommunista Munkáspárt európai listavezetője. Thürmer Gyula szerint egy nagyobb társadalmi mozgás forradalmi változásokat kényszeríthet ki. A politikus szerint pártja nem változott az utóbbi húsz évben, így most is a kapitalizmus árnyoldalaira hívja fel a figyelmet.
Magyarellenes felirat jelent meg a hétvégén a közép-bácskai Topolyán. Egy óriás reklámplakátra pingálták fel ismeretlen tettesek a „Halál a magyarokra” feliratot. A szerb belügyminisztérium internetes oldalán közzétett információ szerint a reklámtábla másik oldalán csak annyi állt, hogy „Szerbia”.
A Fidesz felszólítja a kormányt és más állami vállalatok vezetőit, hogy hagyják abba a közpénzekből való kampányolást – mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója mai sajtótájékoztatóján.
Négy kilogramm aranyat és ezüstöt foglalt le az olasz pénzügyőrség egy magyar furgonban a szlovén határnál, Trieszt közelében. A furgonban két magyar utazott, akik Fernetti átkelőnél léptek be Olaszország területére.
Európa már búcsút mondott a kétpártrendszernek és Magyarország sem voksolhat a kétpárti berendezkedés mellett - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
Az MSZP szerint a Fidesz programjának körvonalai: hatalom a hatalomért, erő, bosszú az embereken, listázás, de ennek megvalósítását a szocialisták megakadályozzák - mondta Vadai Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Leharapta az őr fülét és eltörte az állkapcsát Riga óvárosának egyik klubjában egy brit turista, valószínűleg mert túlságosan magas számlát állítottak ki neki.
Edward, a hétéves emu egy éve gubbaszt magányosan a fészkében, és egyedülléte már a gazdáját is kezdi zavarni, az óriásmadár időközben ugyanis igencsak frusztrálttá vált szexuálisan. A nő, valahányszor kimegy az udvarra, hogy megetesse a tyúkokat, egy pálmalegyezővel védi meg magát Edwardtól: a harcias madár ugyanis mindannyiszor megtámadja, és megpróbálja bevonszolni a fészekbe.
A Fidesz felszólítja a kormányfőt, a minisztereket, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Magyar Nemzeti Bank vezetőit, hogy állítsák le a közpénzből folytatott pártkampányt.
A Srí Lanka-i tamil lázadók gyakorlatilag elismerték vereségüket, és bejelentették vasárnap, hogy a polgári lakosság védelme érdekében leteszik a fegyvert. A lázadók egyik szóvivőjének közleménye...
Fogyatékosoknak nyújt szexuális szolgáltatást egy 48 éves politológus Spanyolországban. Az asszony tevékenységét „szociális segítségnek” tartja, egy hétvégéért félmillió forintot kér.
Két férfit szúrt meg egy 41 éves tiszaújvárosi férfi szombaton este, miután szóváltásba keveredtek. Az életveszélyt okozó testi sértés miatt a rendőrség eljárást indított ellene.
Bohózatnak nevezte az APEH volt elnökhelyettese az ingatlanadó körüli fejleményeket. Vámosi-Nagy Szabolcs emlékeztetett: előbb bevezették, majd visszavonták az értékalapú adót. Később újra egységes és kötelező adóról volt szó, most pedig luxusadóról, 100 millió helyett 30 millió forintos értékhatárral.
Bankok mellett biztosítótársaságok is részesülhetnek a TARP néven ismertté vált 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagból. Az amerikai életbiztosítási piac hat legnagyobb szereplője összesen 22...
"Szeretném megkérdezni pontosan mi a különbség az agyérgörcs, a stroke és az agyvérzés között?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Szabad internethasználat érettségin? Valószínűleg Európa számos országában már magát az ötletet is hajmeresztőnek találnák, ám Dániában az oktatási miniszter komolyan mérlegeli: engedélyezi az írásbeli érettséginél, hogy a diákok hézagos tudásukat a világhálóról egészítsék ki.
Edward, a hétéves emu egy éve gubbaszt magányosan a fészkében, és egyedülléte már a gazdáját is kezdi zavarni. Ugyanis az óriásmadár időközben meglehetősen frusztrálttá vált szexuálisan - mondta...
A Gilera olasz pilótája, Marco Simoncelli nyerte meg a gyorsasági motoros világbajnokság Francia Nagydíját a 250 köbcentis kategóriában vasárnap. Az eső áztatta Le Mans-i futamon Tóth Imre az előkelő kilencedik helyen ért célba.
A befektetők többsége szerint Németországban nem áll talpra az ingatlanpiac 2010 előtt, míg több mint 15 százalékuk szerint erre 2011 nincs esély - írja a PropertyEU. Az Estavis Ivestment...
Példátlan arányban fordultak el egy vasárnapi kimutatás szerint a brit választók a nagy parlamenti pártoktól az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányát kavaró képviselői költségtérítési...
Leharapta az őr fülét és eltörte az állkapcsát Riga óvárosának egyik klubjában egy brit turista, valószínűleg mert túlságosan magas számlát állítottak ki neki. A rendőrség közlése szerint mindkét férfi kórházba került.
A Szent György Lovagrendet 1326-ban alapította az uralkodó Károly Róbert. Azóta minden évszázadban megvolt a kiemelt történelmi szerepe. Ma is. Az évi több száz rendezvény, történelmi játék és lovagi esemény mind-mind nemzeti értékeinket képviseli Európa-szerte.A Különkiadás vendége volt ifj. Cseke László, a Szent György Lovagrend kapitánya.(hírTV)
A magyar festészet plein-air törekvései 1830-1920. A Kogart három emeletén mintegy ötven festő 136 munkája látható, több mint egy tucat közgyűjteményből és harminc magángyűjteményből válogatva.A Különkiadás vendégei voltak: Merse Anna és Fertőszögi Péter művészettörténészek.(hírTV)
Oroszországnak csak akkor van esélye kimásznia a kedvezőtlen gazdasági helyzetből, ha az emberek visszatérnek a földhöz, és több gyermeket vállalnak. Ezt gondolatot elősegitendő ingyen földrészeket adományoz Tver és Moszkva megye határában az egyik legsikeresebb orosz vállalkozó, German Szterligov. Az üzletember a környéken 100 hektárnyi földet szerez, hogy aztán tíz család között szétossza....
Megszűnt az útlezárás az 54-es számú főút 35-ös kilométerénél, Bócsa közelében - közölte vasárnap kora délután az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Nyikos Tamás...
Szükség van-e egyházra? Milyen a mennyország, és milyen a pokol? Ki a Jóisten és mi kér tőlünk? Böjte Csaba ferences testvér a frissen megjelent Ablak a végtelenre c. kötetében a keresztény hit legmélyebb, alapjait érintő kérdéseire válaszol - hívő és nem hívő embernek egyaránt.A Különkiadás vendége volt Böjte Csaba ferences testvér.(hírTV)
Az Arab Liga főtitkára szerint nem Irán, hanem Izrael jelent valós nukleáris fenyegetést. A Holt-tenger partján fekvő Súne jordániai városban a nyolcvan ország részvételével folyó Világgazdasági...
Rembrandt egyik főműve, a Péter tagadása című alkotás áll a Szépművészeti Múzeum kamara-kiállításának középpontjában. Az amszterdami Rijksmuseumból érkezett bibliai tárgyú festmény most látható először Magyarországon.(hírTV)
Orbán Viktor kétharmados fideszes győzelmet jósol – hazudta az MSZP mára kirendelt politikusa sajtótájékoztatóján, amelyen a továbbiakban diktatúrát vizionált és a Megyeri híd Fidesz-kormány általi visszabontását. Azt nem ígérte meg, hogy a hoppon maradt építőket kifizetik.
86 éves korában meghalt Schéner Mihály Munkácsy és Kossuth-díjas festő, grafikus és szobrászművész. Utolsó éveiben 2 alkalommal is megtisztelte jelenlétével műsorunkat. Rá emlékezünk.(hírTV)
Malagában bukott le Raffaele Amato, a 2006 óta gyilkosságért és más bűncselekményekért körözött nápolyi maffiavezér - jelentette be vasárnap az olasz kikötőváros rendőrsége.
Az Európai Unió által rendeletekben megkövetelt, kötelezően előírt tevékenység a tagállamok lakóinak tájékoztatása az uniós források felhasználásáról, melyhez az unió a kommunikációs költségek 85...
Komolyan mérlegeli az oktatási minisztérium Dániában, hogy engedélyezi az internethasználatot az írásbeli érettségiken. A dán oktatási szakemberek támogatják a javaslatot, mert szerintük az lehetőséget biztosítana az alaposabb és pontosabb írásbeli érettségi dolgozatok elkészítésére.