Az OTP Bankcsoport 2009 első negyedévében 41,81 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el kedden este közzétett gyorsjelentése szerint, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától. A Portfolio.hu elemzője szerint az eredmény magasan meghaladta a szakértői várakozásokat.
Legalább 97 halálos áldozata van a szerdán Jáva szigetén történt légi balesetnek, de az indonéz légierő egyik tisztségviselője szerint az áldozatok száma várhatóan növekedni fog.
Az MSZP fővárosi elnöksége már elkészítette a képviselőjelöltjeit megnevező javaslatát, azonban a Magyar Nemzet birtokába került "alternatív listából" kiderül - egy ellenjavaslat is készült.
A német szövetségi kormány, bankok és a tartományok megállapodtak az Opel áthidaló finanszírozásában, mely 1,5 milliárd euróra rúgna, ha a General Motors esetleg csődbe jut, mindazonáltal ez még csak a keretmegállapodás - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Bruttó 700 millió (nettó 583 millió) forintot költhet egy konzorcium a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program idei és jövő évi kommunikációs feladataira - tudta meg a Magyar Hírlap.
Ma bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a gázolaj ára nem változott. A benzin ára legutóbb április végén változott, akkor a társaság 4 forinttal emelte. A...
2009. május 4-én lapszemle keretében ismertetett "Magyar Nemzet: külföldieknek játsszák át a magyar egyetemeket" című cikkünkben a Magyar Nemzet 2009. május 4-i cikkében foglaltakat átvéve valótlanul közöltük, hogy a Közép-európai Egyetemet Soros György alapította.
Szerdától alkoholtilalom lépett életbe bizonyos vendéglátóhelyeken a főváros XI. kerületében este tíztől reggel hatig - számol be róla a Magyar Hírlap és az index.hu. Az érvénybe lépett önkormányzati ...
Hogyan tudjuk mérni a coaching eredményességét? Lesz-e a coachingnak hatása az üzleti eredményekre? Egyáltalán érdemes-e pénzt fordítani rá, megtérül-e a befektetés? A szervezetek számára ezek nyilván kulcskérdések, miután általában sokat invesztálnak az efféle vezetőfejlesztési formába.
Egészségre ártalmas vegyszert tartalmaznak egyes polikarbonátból készült cumisüvegek, amelyeket Kanadában és az Egyesült Államokban, valamint több uniós országban már betiltottak, Magyarországon azonban még kaphatók. A palackok egyik alkotóeleme daganatos megbetegedéseket is okozhat a csecsemőknél, de hozzájárulhat az elhízáshoz is.
Az ELMŰ Budapesti Elektromos Művek Nyrt. adózott eredménye az első negyedév végén 3,080 milliárd forint volt, 67 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. (ProfitLine.hu)
Eltérő ügyfélszerkezete miatt az Elmű 6%-ával szemben 21%-kal zuhant az Émász első negyedéves bevétele, a kisebbik áramcég ugyanakkor árambeszerzéseit jobban tudta menedzselni, így profitja az...
Az ÉMÁSZ Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. adózott eredménye 2009. első negyedév végén 3,09 milliárd forint volt, 11 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a 3,2 milliárdos adózás előtti nyereség 26 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszakinál. (ProfitLine.hu)
Rekord mértékben, 4,0 százalékkal zsugorodott az idei év első negyedévében a japán gazdaság, az előző négy hónaphoz képest. A januári-márciusi GDP-csökkenés kisebb volt a 4,2 százalékos elemzői várakozásoknál. (ProfitLine.hu)
Az OTP csoport közel 42 milliárd forintos adózott profitot ért el az év első három hónapjában - a szám önmagában kedvező, elemzői vélemények szerint ugyanakkor érdemes mélyebbre ásni
A Népszabadság arról ír, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfő este vizsgálatra utasította az országos rendőrfőkapitányt a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetnek a Jobbikkal kötött aznapi megállapodása miatt.
Az SZDSZ az adóreformtól teszi függővé, hogy támogatja-e a Bajnai-kormányt, vagy utat nyit az előrehozott választásoknak - mondta a párt európai parlamenti kampányának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Horn Gábor szerint a Bajnai-kabinet szocialista, nem pedig a szó klasszikus értelmében vett szakértői kormány, de vannak benne olyan emberek, akikben bízik az SZDSZ.
Szakértői vélekedések szerint az APEH adóbevallás-kitöltő programja miatt a gyanútlan polgárok jó része több adót fizet, mint amennyit kellene. Adóbevallásainkat egyébként ma még elküldhetjük – írja a Magyar Nemzet.
A június 7-ei európai parlamenti (EP) választásra 4,1 milliárd forintot biztosított az Országgyűlés, a költségek egyharmadát a helyi és területi választási szervek személyi kiadásai és járulékai...
Legkevesebb 97 halálos áldozata van a Jáva szigetén történt légi balesetnek. Egy indonéziai katonai szállító repülőgép zuhant le 112 emberrel a fedélzetén.
Az OTP Bankcsoport 2009 első negyedévében 41,81 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el kedden este közzétett gyorsjelentése szerint, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló...
Egyre több férfirendőr öltözik nőnek Banglades fővárosában, de nem transzvesztita vágytól vezérelve, hanem csaléteknek. A rendőrség így próbál elfogni minél több utcai rablót, akik rendre nőket szemelnek ki áldozatul.
Dr. Virág Judit neve ma már egyet jelent a hazai műkereskedelemmel. A galériatulajdonost, igazságügyi festményszakértőt színes, dinamikus egyéniségként festik le a szakmabeliek. Portálunknak adott interjújában elárulta, karrierjét nem tudatosan építette, csupán szerencsés volt. Sikere titkának Törő Istvánt, férjét jelölte meg, akivel tehetségük, egyéni képességük is összeadódott.
A napokban kizárta tagszervezetei sorából a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét (TMRSZ) - számol be a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó Palkovics...
A jelentős ukrán veszteséget, illetve néhány külföldi leánybank mérsékelt eredményét a DSK, az OBH és a CKB jó teljesítménye csak ellensúlyozni tudta, így a külföldi leánycégek hozzájárulása az OTP csoport eredményéhez a tavalyi 30 százalékról gyakorlatilag nullára csökkent. (ProfitLine.hu)
Az OTP Bankcsoport 2009 első negyedévében 41,81 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el kedden este közzétett gyorsjelentése szerint, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától. (ProfitLine.hu)
Magas szinten sürgetik Európában az amerikaihoz hasonló banki-pénzintézeti stressz-tesztek elvégzését, hogy a kormányzatok bizonyosságot nyerhessenek: a térséget a jelek szerint még egy ideig sújtó recesszióban a bankok, biztosítók képesek lesznek-e fennmaradni, főleg támogatások nélkül - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Szigorú üzemanyag-fogyasztási, egyben első ízben károsanyag-kibocsátási normákat jelölt ki az új amerikai autókra kedden Barack Obama elnök. A Fehér Ház előirányzata szerint a személygépkocsik - autók és teherautók - átlagos fogyasztását 35,5 mérföld/gallon (6,7 liter/100 kilométer) értékre kell leszorítani 2016-ig - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A főpolgármester szerint az Európai Unió támogatja a 4-es metró második szakaszát, Demszky Gábor szerint a létrejött elvi megállapodás garantálja a beruházás stabil finanszírozását
A hajas fejbőr hasonló tulajdonságokkal bír, mint a test többi bőrfelülete, az elöregedett, elhalt hámsejteket folyamatosan újak váltják fel, helyet adva így az újaknak. Amennyiben a bőr hámlásának ritmusa normális, nem alakul ki túlzott sejtelhalás, és így a hámlás szinte észrevehetetlen.
Az MSZP fővárosi elnöksége már elkészítette a képviselőjelöltjeit megnevező javaslatát, azonban a Magyar Nemzet birtokába került "alternatív listából" kiderül - egy ellenjavaslat is...
Egy fúrógéppel mentette meg egy 13 éves fiú életét egy ausztrál kisváros orvosa, aki a megfelelő orvosi eszköz híján a karbantartók gépével fúrta meg a fejsérülést szenvedett gyerek koponyáját. Az esetről szerdán számolt be az AFP francia hírügynökség.
Bahrein bejelentette, hogy elismeri Koszovó függetlenségét. A Perzsa-öböl menti monarchia külügyminisztériuma kedden a koszovói és bahreini nép vallási és kulturális kapcsolataival, illetve a...
Három napról két órára csökkenhet az új típusú influenzavírus (A/H1N1) diagnosztizálása egy magyar cég technológiájának köszönhetően - írja a Világgazdaság. A vírus diagnosztizálása jelenleg három...
Ma megnyitják az épülő 4-es metró két állomását a látogatók előtt; a Szent Gellért és a Fővám téri állomáson szakemberek vezetik körbe az érdeklődőket. A Szent Gellért téri és a Fővám téri állomás...
Kedd este hozta nyilvánosságra első negyedévi eredményét a világ vezető személyi számítógép gyártója, a Hewlett-Packard (HP), mely során a nyeresége 17 százalékkal 1.72 milliárd dollárra csökkent, míg értékesítései 3 százalékkal 27.4 milliárd dollárra mérséklődött a két fő üzleti szegmens, a PC-k és a tintasugaras nyomtatók eladásainak csökkenése miatt. Az eredmény jobb lett az előzetes…
Rendhagyó módon nem tárgyilagosan, hanem személyes hangvételben kezdünk. Eredetileg egy pozitív OTP gyorsjelentés értékelést akartam írni. Az elemzői várakozásokat magasan felülmúló teljesítmény, a...
Szellemi leépülést állapított meg az orvosszakértő a gazdasági bűncselekménnyel vádolt Zarándok János nagyvállalkozónál. A bíróság emiatt felfüggesztette a férfi elleni büntetőeljárást.
Előbb bepaprikázta, aztán kiseprűzte betörőit egy asszony az Egyesült Államokban. Az 58 éves, Tennessee államban, Tazewell városában élő hölgy három férfit futamított meg háztartási arzenáljával....
Újabb munkahelymegőrző pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), amelynek keretében azok a vállalkozások nyerhetnek uniós támogatást, amelyek vállalják, hogy elbocsátás helyett képzik dolgozóikat. A kormány korábbi kezdeményezései eddig nem igazán értek célba, egy felmérés szerint ugyanis a pályázatokon a valóban rászoruló cégeknek csupán tíz százaléka indult, 17-38 százalékuk nem…
Nickelsdorf — Közeleg a fesztiválozók kedvenc évszaka, a nyár, ám mielőtt elkezdődne a hazai fesztiválszezon, érdemes alaposabban szétnézni a szomszédban is, példának okáért az ausztriai Novarock miatt.
Ma befejezi az Országos Választási Iroda (OVI) az egyeztetést az unió társszerveivel azokról a választópolgárokról, akik a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson nem az anyaországuk...
Bezárja üzemét Tatabányán a skót Worldmark, a termékazonosító címkéket előállító gyár megszűnésével mintegy 70 embert bocsátanak el, csak raktár és ügyfélszolgálat marad a városban - értesült az MTI.
Legalább 68 halálos áldozata van a szerdán Jáva szigetén történt légi balesetnek. Az indonéz légierő egyik tisztségviselője szerint az áldozatok száma várhatóan növekedni fog. Egy indonéziai...