Újrarajzolta Izrael térképét a zsidó állam turisztikai hivatala - írja a Közel-Keleti Médiaközpont honlapja. A palesztin hírportál azt kritizálja, hogy a megszállt palesztin területek Izrael részeként vannak megjelölve.
Iszlamista felkelőkre irányzott NATO-légicsapás megölt nyolc civilt kedden Afganisztán déli részén - közölte szerdán az észak-atlanti szövetség. A csapás Navában történt, Hilmend tartományban,...
Elindult a borturisztikai élményportálnak nevezett Borkaland.hu, amely június közepén közösségi funkcióval bővül. A Magyar Bormarketing Kht. sajtótájékoztatón mutatta be a site-ot, és utánakérdeztünk néhány függőben lévő tendernek is.
Elárverezi szaxofonját Bill Clinton, a korábbi amerikai elnök egy Cannes közelében csütörtökön este megrendezésre kerülő AIDS-gálán válik meg kedvelt hangszerétől. A 62 éves Clinton a legtöbbet kínáló licitálónak alá is írja a szaxofont - mondta az AmFar nevű AIDS-segélyszervezet egyik szóvivője.
Tragikusan végződött egy 50 éves üzletember elrablása a görögországi Kréta szigetén: a váltságdíj kifizetése után már csak a férfi szénné égett holttestét találták meg felgyújtott gépkocsija csomagtartójában.
A Pénzügyminisztérium 60,7 milliárd forint államháztartási többletet vár - az önkormányzatok nélkül - májusra - mondta Katona Tamás, a tárca államtitkára. A PM csökkentette a féléves pénzforgalmi hián...
A Zew és a Credit Suisse által közösen készített svájci gazdasági hangulatmutató értéke, mely az elkövetkező hat hónapra vonatkozó várakozásokat méri, májusban -23.8 pontról -3.9 pontra javult. Igaz, a jelenlegi gazdasági hangulatra vonatkozó index értéke 2.6 ponttal -66 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
A 2004-2009 között az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által több mint 135 millió euró, azaz nagyjából 34,5 milliárd forint vált elérhetővé a különféle magyarországi projektek és alapok számára....
A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Pénzügyminisztérium 60,7 milliárd forint államháztartási többletet vár az önkormányzatok nélkül májusra - mondta Katona Tamás, a tárca államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. A Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint az államháztartás pénzforgalmi hiánya az idei év végén, önkormányzatokkal együtt a GDP 4,3 százalékát teszi ki.
A 2010-es adócsomagot szerdán, a vagyonadó koncepcióját, és annak pontos számait pedig csak csütörtökön tárgyalja a kormány - nagyot ugorhat az adójóváírás összege
A pécsi önkormányzat és cégei átvilágítását kezdeményezi a közgyűlésben Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere, aki ezt a működés hatékonyságának növelésével indokolta szerdai sajtótájékoztatóján.
Aggasztó tendenciák mutatkoznak az üzleti etika terén Európában és Magyarországon egyaránt; megrendült a bizalom a gazdasági vezetőkben, sokan az üzleti etika fogalmának létjogosultságát is kétségbe vonják - mondta el Havas István, a magyarországi Ernst and Young vezérigazgatója egy, a társaság által végzett idei felmérés eredményeire hivatkozva szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány a mezőgazdasági idénymunka támogatásával kívánja bővíteni a foglalkoztatottak körét - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár szerdán kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
King Kong visszatér, és félelmetesebb, lesz, mint valaha, mert három dimenzióban riogatja majd a Universal filmstúdió túráján részt vevő látogatókat. A stúdió kedden jelentette be, hogy a tavalyi...
Ma erősödést mutatott a zloty. A deviza profitált az EUR/USD emelkedő jegyzéseiből. Az EUR/PLN reggel átlépte a 4,3600-os értéket, és 4,3300 felé indult. Egy órája azonban jóvátette veszteségeit az euró, és elérték a 4,38-as értéket. in-www.globalfx.hu
Kép- és hangrögzítésre alkalmas tollakat és karórát foglaltak le a pénzügyőrök Ferihegyen, az eszközök a Távol-Keletről érkeztek. Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője közölte, az eszközöket néhány hete találták meg, a szakértői vélemény most készült el.
Míg a kiválasztásban alkalmazott interjúk módszertana és elterjedtsége rendkívül széles, addig a kilépő (exit) interjú gyakorlata, szakmai anyagokkal vagy képzéssel történő támogatása meglehetősen csekély. Pedig az exit interjúk során elhangzott információk igen értékesek a HR számára, és felhasználható a szervezetfejlesztési stratégia megtervezéséhez.
A Pénzügyminisztérium 60,7 milliárd forint államháztartási többletet vár - az önkormányzatok nélkül - májusra - mondta Katona Tamás, a tárca államtitkára. A PM csökkentette a féléves pénzforgalmi...
Az EUR/CHF nyereségeket könyvelt el, és 1,5134-re emelkedett. CHF-pozitív volt, hogy a svájci ZEW-index májusban -27,7 pontról -3,9 pontra javult, mégsem volt nagyobb hatással a jegyzésekre. Az EUR/CHF-et 1,5126-on jegyzik. Ellenállás a napi csúcsnál, míg támogatás 1,5121-nél található. in-www.globalfx.hu
Elárverezi szaxofonját Bill Clinton, a korábbi amerikai elnök egy Cannes közelében csütörtökön este megrendezésre kerülő AIDS-gálán válik meg kedvelt hangszerétől. A 62 éves Clinton - akit az ENSZ...
Minden ésszerűséget és szakmaiságot nélkülöz az az elképzelés, hogy nyáron egy hónapra mesterséges lezárásokkal kényszerítsék tömegközlekedésre és biciklihasználatra az autósokat a fővárosban - jelentette ki szerdán az MTI-nek Lakos Imre (SZDSZ), hozzátéve, hogy a főváros közlekedési tanácsnokaként, a szakbizottság elnökeként elhatárolódik ettől az ötlettől.
A Fidesz és a KDNP határozott álláspontja szerint a vízvagyonnak állami tulajdonban kell maradnia. Minden parlamenti, jogi és politikai eszközzel azon leszünk, hogy megakadályozzuk a privatizációt - mondta sajtótájékoztatóján Fónagy János.
A gazdasági világválság hatásaként 9,4 százalékkal 269.1 millió darabra csökkent a mobiltelefon-értékesítés az első negyedévben éves szinten. Azonban a Smartphone-ok értékesítése 12,7 százalékkal 36,4 millióra emelkedett - derült ki a Gartner piackutató felméréséből. (ProfitLine.hu)
Rekordmértékben csökkentek a mobilértékesítések az első negyedévben, ugyanakkor az okostelefonok eladásai növekedni tudtak a Gartner legfrissebb felmérése szerint. A Nokia számított az év első három...
Egy friss felmérés szerint a tavaly decemberi 49 %-kal szemben jelenleg a tengerentúli kis- és középvállalkozások tulajdonosainak 59 %-a hitelkártyát használ, hogy finanszírozni tudja a működését....
A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt.
Az Air France-KLM légitársaság a transzatlanti járatok közös üzemeltetéséről állapodott meg az amerikai Delta Airlines céggel. A közös vállalkozás a becslések szerint évi mintegy 12 milliárd dolláros forgalmat fog lebonyolítani. (ProfitLine.hu)
A közelmúltban informálisan tárgyalt Londonban a nagy nemzetközi hitelminősítők illetékeseivel Oszkó Péter pénzügyminiszter és nem tapasztalt semmilyen olyan, számunkra kedvezőtlen jelet, ami a...
Karácsonyra vége lesz a brit recessziónak, mondta szerdán megjelent nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, kitartva a brit jegybankénál és a Nemzetközi Valutaalapénál (IMF) jóval derűlátóbb saját előrejelzése mellett - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Magyar Nemzeti Bank május 23-án és 24-én újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt - írja a jegybank friss közleményében. Az érdeklődők nemcsak a már jól ismert interaktív látogatóközpontot...
A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt. Az MTI értesülése szerint ezen tárgyalja a kabinet a 2010-es adócsomagot, míg a vagyonadó koncepciója, és annak pontos számai külön előterjesztésként csütörtökön kerülnek a kormány elé. A cafetéria-rendszer átalakítása…
A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt. Kiemelte: a...
Magyarországon legfeljebb a forint árfolyamváltozásainak hatására lesz drágulás, a kávé világpiaci árnövekedése nem gyűrűzik be hozzánk. A hazai piacon ugyanis marginális szerepet tölt be az...
A Gartner piackutató első ízben tapasztalt visszaesést az értékesítés szempontjából egyébként általában erős első negyedévben a hagyományos mobiltelefonoknál, miközben az ún. okostelefonok eladása nőtt.
Karácsonyra vége lesz a brit recessziónak - mondta a brit pénzügyminiszter, kitartva a brit jegybankénál és a Nemzetközi Valutaalapénál (IMF) jóval derűlátóbb saját előrejelzése mellett. Alistair Darl...
A Fidesz-KDNP egy a fogyatékosok esélyegyenlőségét biztosító, diszkrimináció-mentes Európa megteremtéséért kíván dolgozni az Európai Parlamentben (EP) - jelentette ki szerdán Egerben Kósa Ádám, aki...
Rendőrségi vécé elleni „merénylet” miatt került őrizetbe egy férfi az Egyesült Államokban. A vandál valamiért bedühödhetett, mert miután bement az illemhelyre, a padlóra piszkított, aztán produktumával összekente a falakat, végül tüzet gyújtott vécépapírból és kéztörlőkből.
Miután a gyenge nyitás után erősödést mutatott, a DAX átmenetileg átlépte az 5000-es értéket, az európai tőzsdék ismét dél felé vették az irányt. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az EUR/USD-nek ismét meggyűlt a baja az 1,3660-as értékkel, és 1,3643-on jegyzik. Amint veszteségekről számolnak be a tőzsdéken, megközelíthetik az 1,3585-ös napi minimumot. In-www.globalfx.hu
Tragikusan végződött egy 50 éves üzletember elrablása szerdán a görögországi Kréta szigetén: a váltságdíj kifizetése után már csak a férfi szénné égett holttestét találták meg felgyújtott...
A Fidesz szombati esztergomi kampányrendezvényén Csáky Pál, az MKP elnöke és Bauer Edit, a párt EP-listavezetője is részt vesz. A felvidéki politikusok a Mária Valéria hídon találkoznak Orbán Viktorral.
Fontos, hogy Magyarország a nemzetközi porondon is hatékonyan képviselje érdekeit - mondta Habsburg György, az MDF európai parlamenti képviselőjelöltje szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint...
Tovább romlott Magyarország versenyképessége az elmúlt évben. Az IMD most megjelent World Competitiveness Yearbook című nemzetközi elemzésében 7 hellyel csúszott vissza hazánk: jelenleg a 45. helyen áll az 57 összehasonlított ország közül, míg tavaly még 38. volt. A rangsorban Csehország és Szlovákia mellett Lengyelország is megelőzi Magyarországot.
A Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint az államháztartás pénzforgalmi hiánya az idei év végén, önkormányzatokkal együtt a GDP 4,3 százalékát teszi ki - hozta nyilvánosságra a pénzügyi...
A 2010-es adócsomagot szerdán, a vagyonadó koncepcióját, és annak pontos számait külön előterjesztésként pedig csak csütörtökön tárgyalja a kormány - értesült az MTI kormányzati forrásból. A cafetéria-rendszer átalakítása várhatóan a pénteki Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén véglegesedik. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt években igen sok vita folyt arról, hogy magasak-e a magyar állam kiadásai, illetve pontosan mi az, amire sokat költünk. A válasz nem is olyan egyszerű, hiszen az egyes országok...
Máris leragasztották Kál Károlynak, az SZDSZ XXI. kerületi pártelnökének, önkormányzati képviselőjének, a főváros tulajdonában álló nagybani piac felügyelő-bizottság SZDSZ-es delegáltjának csepeli óriásplakátjait. Az SZDSZ-es politikus húsz évig volt III/II-es ügynök, és bár erről pártján belül eddig is tudtak, a dolog csak most, Kivágóné botrányos fővárosi képviselősége után verte ki a…
Az IT piacon is egyértelműen érezhetőek a gazdasági válság hatásai a lelassult beruházásokon, a tőkehiányon és az általános vásárlói visszafogottságon keresztül. Emiatt az ügyfelek számára egy IT beruházás finanszírozási konstrukciójának a kiválasztásánál a legfontosabb szempontok az alacsony önerő, az alacsony kamat és a gyors döntés. (ProfitLine.hu)
Gyakorlatilag nincs akadálya annak, hogy az iraki Kurdisztánból földgázt exportáljanak - mondta az InfoRádiónak a MOL kutatási-termelési igazgatója. Áldott Zolán kiemelte, hogy a cég az osztrák OMV-vel együttműködik az üzleti lehetőségek kiaknázásában. Hozzátette: a gázmezők kapacitása a kezdeti időkben megegyezik majd a Nabucco tervezett kapacitásával.