A legtöbb amerikai nagybank már idén visszafizetheti az államtól kapott hitelt a Morgan Stanley szerint. A New York-i bankház pénteken megjelent elemzése szerint a tavalyi bankmentő csomag (TARP) kere...
A nagy cigarettagyártók évtizedeken át becsapták a közvéleményt a dohányzás egészségre káros hatásaival kapcsolatban - a gyárak hazudtak, de mi lesz végül a büntetésük?
Az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben - jelentette ki Orbán Viktor Esztergomban, a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának közös kampányrendezvényén.
Második rendszerváltást kell végrehajtani Magyarországon, mert az elmúlt húsz évben a korábbi pártállam restaurációja ment végbe, "újjáalakult" a kádárista rendszer - jelentette ki Fricz...
Békéscsaba - Ötven embert küldenek el a Tondach két békéscsabai cserépgyárából az év végéig - írta a Békés Megyei Hírlap szombaton. Az ötven emberből tizenhatnak van határozatlan időre szóló szerződése, a többieket határozott időre vették fel - nyilatkozta a lapnak Felegyi Mihály műszaki igazgató.
Második rendszerváltást kell végrehajtani Magyarországon, mert az elmúlt húsz évben a korábbi pártállam restaurációja ment végbe, "újjáalakult" a kádárista rendszer – jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója és szóvivője a szerveződés első országos nagygyűlésén szombaton Budapesten.
Az európai parlamenti (EP) választások egyik legfontosabb tétje, hogy Magyarország képviselete teljes lesz-e az Európát meghatározó politikai tömörülésekben - jelentette ki a szabad demokraták országos tanácsának (ot) szombati ülését követően tartott sajtótájékoztatón Fodor Gábor.
Díjat nyert szombaton a belga-holland-magyar koprodukcióban készült Lost Persons Area (Elveszett Személyek Körzete) című játékfilm a 62. Cannes-i Filmfesztiválon.
Díjat nyert szombaton a belga-holland-magyar koprodukcióban készült Lost Persons Area (Elveszett Személyek Körzete) című játékfilm a 62. Cannes-i Filmfesztiválon. A világ egyik legjelentősebb...
BUDAPEST — Akár egy bútoráruházban a kanapék, úgy sorakoztak a különféle koporsók a Hungexpo területén megrendezett temetői szakkiállításon, a Temexpón. Hazai koporsógyártók és temetkezési vállalkozók sereglettek össze és mutogatták portékájukat.
Kenyérharcot robbanthat ki az értékbecslők között az ingatlanadó bevezetése, mert a megbízásra mindannyiuknak szüksége van - mondta el a Hír Televíziónak Békési Béla, a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetének elnöke.
Az európai parlamenti (EP) választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben, a szavazófülkében minden magyarra egy másik magyar vár a határon túlról - jelentette ki szombaton Orbán Viktor Esztergomban, a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának közös kampányrendezvényén.
Hivatalosan is elkezdődött az elnökválasztási kampány Iránban. Az Őrök Tanácsa nevű alkotmányjogi testület négy jelölt indulását engedélyezte a 450 jelentkezőből. Csak olyan politikusokat engednek a megmérettetésre, akik az iszlám köztársaság és a vallási vezető, az ajatollah feltétlen hívei.
Az európai parlamenti (EP) választások egyik legfontosabb tétje, hogy Magyarország képviselete teljes lesz-e az Európát meghatározó politikai tömörülésekben - jelentette ki a szabad demokraták...
Újabb tizenévest szúrtak le szombaton Londonban, idén már a kilencediket. Járőröző rendőrök az utcán találtak egy leszúrt kamaszra az éjszaka közepén a brit főváros keleti Hackney kerületében....
Fel kíván lépni a Sajtószakszervezet az ellen, hogy a sajtóban az elbocsátás legyen a gazdasági világválságra adott egyetlen válasz, ezt tartja egyik legfontosabb feladatának - mondta el Tripolszky...
Nagyot emelkedett az olaj árfolyama a mögöttünk levő héten, a WTI júniusi kurzusa a 60 dollár feletti szintekre érkezett 7% feletti hegymenettel. A Bloomberg által készített elemzői konszenzus nagy...
Az európai parlamenti (EP) választások egyik legfontosabb tétje, hogy Magyarország képviselete teljes lesz-e az Európát meghatározó politikai tömörülésekben - jelentette ki Fodor Gábor
Második rendszerváltást kell végrehajtani Magyarországon, mert az elmúlt húsz évben a korábbi pártállam restaurációja ment végbe, "újjáalakult" a kádárista rendszer - jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója és szóvivője a szerveződés első országos nagygyűlésén.
Az SZDSZ elnöke azt szeretné, ha Magyarországnak valamennyi jelentős, az unió politikáját meghatározó frakciójában lenne képviselője az Európai Parlamentben.
Ismét elhalasztotta a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt szombaton a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal az Atlantis amerikai űrrepülőgép leszállását a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren. 12...
Jótékony célú árverésen 4510 euróért (1,2 millió forint) kelt el az az összegyűrt papírdarab, amely sorsfordítónak bizonyult a Hamburger SV-Werder Bremen labdarúgó UEFA Kupa-elődöntőn. Az összeget a brémaiak egy helyi gyermekkórház számlájára utalják át.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton az időnkénti felhősödés mellett sok lesz a napsütés, legfeljebb néhol lehet zápor. Vasárnap nyugaton gyakran erősen megnövekszik a...
Adóreformra, azaz a közteherviselés reformjára minden körülmények között szükség van - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője szombaton Budapesten. Az adóreform...
Róma - A "maffiózó" és a "fogyatékos" számít manapság a legsúlyosabb sértésnek Olaszországban: ez derül ki a Focus magazin internetes oldala által végzett felmérésből, amelyben 2615, a legkülönbözőbb korú, a legkülönbözőbb rétegekből származó és iskolázottságú olasz vett részt. A "fogyatékos" (handicappato) szó valamikor teljesen semleges kicsengésű volt, manapság azonban súlyos sértésnek számít,…
Kínos perceknek lehettek tanúi a közpénzből finanszírozott köztelevízió reggeli adásának nézői. Verebes István nemhogy „elfelejtette” vendége nevét, de pár percig a jegyzeteit sem találta, ráadásul annyira felkészületlen volt, hogy láthatólag nem tudta, miről kell kérdeznie az előtte ülő hölgyet.
Medgyessy Péter volt miniszterelnök a Népszava szombati számában a jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy van néhány tétel, az szja-, a tb-járulék, amelyeknél tényleg jelentős a...
Az eddigi elnököt, Horst Köhlert választották ismét Németország államfőjévé. A hivatalban lévő elnök a szombati szavazásnak már az első fordulójában abszolút többséget szerzett.
Szentes szocialista polgármestere miatt meghiúsulhat a kórház új részlegének építése. A fenntartó Csongrád megyei önkormányzat 480 millió forintot nyert uniós pályázaton erre a célra. A telek azonban a város tulajdonában van, és a polgármester az előzetes együttműködési szándék ellenére most olyan feltételeket szabott, amelyek megakadályozhatják a beruházás végrehajtását.
A pakisztáni hadsereg alakulatai behatoltak szombaton az iszlamista fegyveresek által uralt Szvat-völgy központi városába, és utcai harcokat vívnak ott tálib fegyveresekkel.
Robogós rendőr fogott el egy menekülő tolvajt péntek délelőtt, Budapest IX. kerületében. A férfi ruházatából három darab elszakított aranylánc került elő - tájékoztatott közleményében szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Egy kislány meghalt, 15 gyermek megsebesült, amikor szombaton reggel a dél-szerbiai Nis közelében összeütközött két iskolásokat osztálykirándulásra szállító autóbusz - közölte a B-92 belgrádi...
Két feltételt támasztanak a liberálisok a kormány ingatlanadó tervezetével szemben - derül ki Horn Gábor, az Országos Ügyvivő Testület tagjának szombati nyilatkozatából. A liberális politikus a...
Az MSZP olyan képviselőket küld az Európai Parlamentbe (EP), akik a konfliktusok exportálása helyett a megoldások importjára törekednek - mondta Lendvai Ildikó pártelnök szombaton Budapesten a...
Monte-Carlo - A világbajnoki pontversenyben éllovas brit Jenson Button (Brawn GP) nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérőjét, így vasárnap ő rajtol az élről. A második helyről a finn Kimi Ra:ikkönen (Ferrari), a harmadikról pedig a brazil Rubens Barrichello (Brawn GP) indulhat.
Teljesítményfokozó szereket foglaltak le a vámosok egy román postai futártól Kiszombornál, öt-ötezer ampullát és tablettát, amelyek szállításához nem volt engedély - közölte a Vám-és Pénzügyőrség...
Szeged - Teljesítményfokozó szereket foglaltak le a vámosok egy román postai futártól Kiszombornál, öt-ötezer ampullát és tablettát, amelyek szállításához nem volt engedély. A szigorított vizsgálat során a raktérben, az egyik feladott csomagban találták meg az öt-ötezer darab ampullát és tablettát.
Madhav Kumar Nepalt, a nepáli Egyesült Marxista-Leninista Kommunista Párt (UML) főtitkárát választotta szombaton a nepáli parlament az ország új kormányfőjének. Az 56 éves Kumar Nepal az egykori...
Az MSZP olyan képviselőket küld az Európai Parlamentbe (EP), akik a konfliktusok exportálása helyett a megoldások importjára törekednek - mondta Lendvai Ildikó pártelnök szombaton Budapesten a választmány ülése után.
A régi bankszektor az az iparág, amely a közelmúltban megbukott, ám a romjain már egy új, megszelídített ágazat van felbukkanóban - olvashatjuk az Economist hasábjain. Hogy értékeljük ezt a hatalmas...
Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt javasolja, hogy az afganisztáni újjáépítésre szánt, a kormány által előzőleg megállapított 500 millió forintból az a 240 millió - amelyet eddig a Külügyminisztérium pályáztatott meg - ezután közvetlenül a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjához (PRT) kerüljön. A honvédelmi tárca vezetője erről újságírók előtt beszélt az afganisztáni Puli-Humriban…