Bombariadó miatt egy ideig nem indulhattak sem a menetrend szerint közlekedő vonatok, sem pedig az autóbuszok hétfőn reggel Szombathelyről. A menetrend szerinti közlekedés délelőtt tíz órára állt helyre.
Azt már régóta tudjuk, hogy a mobiltelefon veszélyt jelenthet a kamaszok egészségére. Eddig csak azt tudtuk, hogy életveszélyes is lehet, ha vezetés közben telelfonálnak vagy SMS-eznek, ám most itt az új tinihóbort, a szexting.
A kínai energetikai óriás, a PetroChina vasárnapi bejelentése szerint megállapodott a Singapur Petroleum-al, hogy közel 1 milliárd amerikai dollárért 45,5 százalékos részesedést szerez benne, mely később ahhoz is vezethet, hogy az egész vállalatot megszerezze. (ProfitLine.hu)
A lassan három hónapja tartó részvénypiaci száguldás után sok befektető fejében megfordul, hogy a szinte eufórikus hangulatban hogyan alakulnak az értékeltségi szintek. Érdemes-e most bevásárolni,...
Ismét tesztelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az uniós hiteleket, forgóeszköz-kölcsönöket közvetítő pénzintézeteket, szervezeteket. A korábbiaknál jobb eredmények születtek....
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 22-én 37 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3.301,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Meglehetősen izgalommentes volt a pénteki kereskedés az USA-ban, piacbefolyásoló makrogazdasági adatok hiányában a tőzsdék a nap folyamán végig enyhe pluszban oldalaztak. Zárásra azonban ezt a kevés...
Csaposs Noémi 14 éves munkatapasztalattal rendelkezik a humán erőforrás és személyzeti tanácsadás területein. A szakember a Select Humánerőforrás Kft. ügyvezető tulajdonosa, elnöke a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ), ezenkívül a Nemzeti Pályaorientációs Tanács szakértőjeként is jegyzik.
Happy end nélkül, de legkiválóbb színészeinkkel állítja színpadra Béres Attila Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
A jegybank nem cáfolta a PSZÁF és az MNB összevonását - írta a Magyar Nemzet szombati számában. A cikk egyúttal megjegyzi, hogy az MNB válaszaiban a fúzió mellett érvelt. A napilap kérdésére,...
A kínai szociális rendszer jelenlegi formájában nem képes megoldani a következő évtizedek problémáit, ami között az első helyen a társadalom csökkenése és öregedése áll. A világ legnépesebb országa...
A KEG bejelentette, hogy a társaság stratégiai vezérigazgató-helyettesi tisztségét 2009. május 22-től Mészáros András, a PHYLAXIA 1912. Holding általános vezérigazgatóhelyettese tölti be. A...
Gyökeresen eltérő jegybanki politikára, alacsony kamatozású beruházásösztönző hitelek nyújtására lenne szükség - mondta Surányi György, a jegybank egykori elnöke az MTV A szólás szabadsága című...
Egy év alatt több mint 20 százalékkal emelkedett és március végére meghaladta a 137 milliárd forintot a rossz vállalati hitelek összege idehaza. Az első negyedévben az átlag alatti hitelek mennyisége 20, a kéteseké 42, míg a rosszaké 23 százalékkal nőtt.
Az új típusú influenza újabb, második esetét regisztrálták Oroszországban - közölte vasárnap az orosz egészségügyi főhatóság vezetője. Gennagyij Onyiscsenko elmondta, hogy a beteg egy férfi, orosz...
Az ellenzéki Demokrata Párt jelöltje, Cahiagín Elbegdorzs volt miniszterelnök nyerte meg a vasárnap tartott elnökválasztást Mongóliában. Nambarín Enhbajar leköszönő elnök, a kormányzó Mongol Népi...
Franciaország határozottan elítéli az észak-koreai nukleáris kísérletet - jelentette ki hétfőn Bernard Kouchner francia külügyminiszter Abu Dzabiban, egy a tengeri biztonságról folyó nemzetközi konferencia megnyitóján.
Még egyetlen komoly külföldi befektető sem állt el tervezett magyarországi beruházásától, s bár az idén igazán nagy projekt nem lesz, élénk marad a száznál több munkahelyet teremtő beruházások,...
A Bank of Japan a havonta megjelenő gazdaságértékelésében májusban, 2006 júliusa óta először javulásról nyilatkozott a japán gazdaságról, kijelentették, hogy a gazdaság csökkenése mérsékelten, de fokozatosan csökkenni fog. (ProfitLine.hu)
Nulla vokssal az MSZP bele kellene törődjön a valóságba. Föloszolna a parlament, utána pedig, jogutód nélkül (!) maga a Párt is. Az ország mielőbb megválaszthatná új törvényhozását, benne egy új, erkölcsileg tiszta baloldali párttal. Hatalmas lépés volna az igazi rendszerváltozás felé. Gyerünk, barátaim, tegyük a dolgunkat!
Vegyes képet mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a Nikkei 225 1.3%-kal, a kínai Shanghai Composite 0.5%-kal araszolt felfelé, a hongkongi Hang Seng viszont 0.6%-ot esett. A dél-koreai Kospi...
A válság miatt egyre fontosabbak a külső források, ugyanakkor több hazai kis-és középvállalkozás képviselője szerint egy ideje szinte lehetetlen kölcsönhöz jutni. Pénzintézeti források nélkül nem tudnak fejleszteni vagy éppen talpon maradni a cégek, ezért szakértők szerint a kormányzatnak ösztönöznie kellene a bankokat arra, hogy - akár uniós források bevonásával is - a vállalkozásokat több…
„Valami megoldatlanság van a paplan alatt, és a színpadon akarják átélni azt, amit az intim szférában nem nagyon tudnak.” – a Heteknek adott interjúban mondott véleményt Verebes István a Nemzeti Színházról, és Alföldi Róbertről. Idézet következik.
Pénteken ünnepélyes keretek között lerakták az Euroinvest Zrt., az MVM Zrt. és a Bakonyi Erőmű Zrt. közös beruházásában megvalósuló új gázturbinás csúcserőmű alapkövét. A működését 2010 végén...
A kormány tervei szerint az adóparadicsomban alapított - magyar vállalkozás által tulajdonolt - cég jövedelmét fel kell majd tüntetni a hazai vállalkozás adóbevallásában is, és meg kell fizetni utána az adót. Ez ügyben több jogszabály-módosítást is tervez a kormány....
Zárva tartanak a piacok az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ma van ugyanis a Memorial Day. Ebből kifolyólag a hazai piacon várhatóan a szokásosnál alacsonyabb lesz a forgalom. Zárva...
A Mol Nyrt.-nek a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelést maradéktalanul érvényesítenie kell az áraiban, ugyanúgy, mint korábban az áfa-csökkentést, mert ha nem így tenne, akkor korlátozná a versenyt -...
A világ első befektetési alapját - ami mind a mai napig működik - 1924-ben alapították Bostonban, a szakértők szerint pedig mérföldkőnek számított ez az esemény az Egyesült Államokban. Sok minden...
Május végén kerül sor az MSCI indexcsalád féléves felülvizsgálatára, melynek a Napi Gazdaság írása szerint az ázsiai fejlődők lehetnek a nyertesei, míg az EMEA és dél amerikai régió a vesztesei. Jó...
Az orosz hadsereg megfigyelőállomásai észlelték az észak-koreai nukleáris kísérletet, a robbantás húsz kilotonna erősségű volt - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium egy neve elhallgatását...
Kigyulladt egy családi ház vasárnap este a Vas megyei Kemenespálfán, az ott lakó férfi a tűzben életét vesztette. A férfi holttestét a szoba padlóján találták meg, körülötte feltehetően valamilyen éghető anyag volt szétlocsolva.
Fokozott ellenőrzést vezet be a BKV a 4-es és a 6-os villamosok végállomásain hétfőtől. A Moszkva téri, a Móricz Zsigmond körtéri, illetve a Fehérvári úti megállókban csak a jegyek és bérletek ellenőrzése után lehet majd felszállni a járművekre. Június elejétől pedig a kisebb forgalmú buszjáratokon bevezetik az elsőajtós felszállást – tájékoztatott a BKV.
Miközben drasztikusan csökken a gazdasági teljesítmény, több hangulatmutató is emelkedett, és alacsony szinten megállapodott. A 10.00 órakor megjelenő német ifo-indexnél továbbra is gyenge értéket várunk a jelenlegi helyzet megítélésénél, melyet ismét kompenzálhatnak az üzleti elvárások (előrejelzés: 84,8 pont, előző: 83,7 pont). Az EUR/USD-ot 1,4000-en jegyzik. Ellenállás 1,4100-nél, míg…
Észak-Korea bejelentette, hogy hétfő reggel sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A sztálinista vezetésű távol-keleti ország egyúttal rövid hatótávolságú rakétát is kilőtt kísérletképpen.
A terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, és a családi pótlék igénybevételének szabályairól szóló törvényjavaslatról is dönt ma az Országgyűlés, olvasható a Világgazdaságban.
Júniustól messziről illatoznak a virágzó hársfák. Mivel több hársfaj is előfordul hazánkban, fontos, hogy megismerjük, melyikről gyűjthetünk és melyikről nem.
Erősödött, napi csúcson zárt a tokiói értéktőzsde vezető indexe hétfőn. A börze irányadó Nikkei225 mutatója 1,3 százalékos (121,19 pontos) emelkedéssel 9347,00 ponton fejezte be a napot. A Topix index 0,8 százalékkal 883.00 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Ma kereskedési szünnap van a forintpiac szempontjából meghatározó jelentőségűnek számító Londonban, illetve a késő délutáni óráktól az amerikai szereplők sem kapcsolódnak be az üzletkötésbe. Eközben...
Míg a felújítási programok óvatosabbá teszik a társasházakat - például egyre több lakóközösség köt biztosítást-, közös képviselőből általában a legolcsóbbat választják....
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. május 22. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 749,9364 Ft-os árfolyamon 25.000 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Miután ma Amerikában és Nagy-Britanniában sem lesz kereskedés, a hazai piacon is meglehetősen visszafogott lehet az érdeklődés. Határozott irány továbbra sincs, elsősorban daytrade pozíciók felvétele...