Mintegy négy kilométeres kocsisor alakult ki az M3-as autópályán a fővárosból kifelé vezető sávokban, miután a 18-as kilométerkőnél baleset történt délután. A balesetben három autó karambolozott, egy autó az ütközés miatt árokba borult, egy ember könnyebben megsérült.
A rendőrség szerint túlbiztosították az áprilisban Tatárszentgyörgyön kigyulladt házat. Az ingatlan értékét 5 millió forintra becsülik, miközben 28 millióra kötöttek szerződést a biztosítóval.
A hevesi megyegyűlés elnöke nem látja biztosítottnak, hogy a csőd közeli helyzetbe jutott HospInvest garantálni tudja az egri kórház zökkenőmentes működését, ezért a krízishelyzet megoldása érdekében a megyei önkormányzat megkezdi a tárgyalásokat az érintett partnerekkel, a HospInvesttel, az egri önkormányzattal, a hitelezői választmánnyal, a megyegyűlés Fidesz-frakciójával, illetve, a hatvani és…
74 éves korában elhunyt Sir Clive William John Granger, Nobel-díjas közgazdász. A tudós 2003-ban nyerte el a legrangosabb elismerést az idősorok elemzésének területén elért ökonometriai eredményeiért...
A Facebook közösségi portálon találta meg egy brit asszony 27 éve eltűnt fiát, akit elvált férje "rabolt el" tőle egy láthatáson. A Dorsetben élő Avil Grube 1982-ben vált el magyar férjétől, s ő kapta meg a kisfiuk feletti felügyelet jogát. Ám volt férje egy láthatás alkalmával eltűnt a gyerekkel, és az asszony soha többé nem akadt a nyomára. Egészen márciusig, amikor húga beütötte a fiú nevét a…
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak pénteken az iráni elnök választási irodájára Záhedánban, ahol előző nap 25 halálos áldozatot követelő merénylet volt egy síita mecset ellen. A hivatalos iráni...
Magyarországon is megjelent az új influenza, egy brazil férfi az első A(H1N1)fertőzött. Székely Tamás egészségügyi miniszter a Független Hírügynökségnek pénteken elmondta: a New Yorkban élő brazil állampolgár turistaútra jött Magyarországra három nappal ezelőtt.
Európa politikai arculatát három nagy "politikai család" határozza meg, és Magyarország számára nagyon fontos, hogy mindháromban erős, hatékony képviselettel rendelkezzen - mondta Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője sajtótájékoztatón pénteken Salgótarjánban.
Mintegy négy kilométeres kocsisor alakult ki az M3-as autópályán a fővárosból kifelé vezető sávokban, miután a 18-as kilométerkőnél baleset történt pénteken - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a...
Csak a Fidesz-KDNP-nek és a Jobbiknak lesznek megfigyelői a külképviseleteken a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson. Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteken vette nyilvántartásba az összesen kilenc megfigyelőt, akik nyolc városban őrködhetnek majd a választás tisztasága felett.
Jogi és fizikai értelemben is fontos a magyar-szerb határ átjárhatósága, ezért Magyarország támogatja, hogy Szerbia állampolgárait vízummentességben részesítsék - jelentette ki Balázs Péter külügyminiszter pénteken Szabadkán.
Orbán Viktor és a Fidesz elszámoltatásról beszél, de leszámolásra készül - mondta az MTI-nek pénteken Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy ezen a héten a belpol.hu internetes portál nyilvánosságra hozott egy 54 nevet tartalmazó listát, azzal, hogy az a "Fidesz első, számonkérő listája".
Akár a legszegényebb falvakban élők elhelyezkedését is segítheti a WiFi-falu elnevezésű akció - mondta az InfoRádiónak a program vezetője. Nyírő András hozzátette, nem csak használt számítógépeket és internetelérést, hanem továbbképzési lehetőségeket is biztosítanak a WiFi falvak lakóinak.
Szávay Ágnes és az argentin Gisela Dulko három játszmában kikapott az ötödik helyen kiemelt Williams-testvérektől pénteken a francia nyílt teniszbajnokság párosversenyének második fordulójában.
Jogi és fizikai értelemben is fontos a magyar-szerb határ átjárhatósága, ezért Magyarország támogatja, hogy Szerbia állampolgárait vízummentességben részesítsék - jelentette ki Balázs Péter...
Harminckét másodperc alatt rabolt ki ma két férfi fényes nappal egy bankot a romániai Konstanca főterén. A tolvajok álarcban rontottak be a tengerparti város pénzintézetébe, ahol két ügyfél is tartózkodott.
Hibásan nevezi ingatlanadónak az évek óta törvényesen szedett önkormányzati ingatlanalapú adókat a szocialista pártelnök. Kiderült az is, hogy a sajtótájékoztatójára meghívott szocialista önkormányzati képviselők több vagyonadót fizetnek majd, mint amennyi helyi adót. A Fidesz szerint az MSZP egy nagy gaztettre készül, mert minden ingatlant meg akar adóztatni.
A nemzetgazdasági beruházások volumene Magyarországon az első negyedévben 7,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, a visszaesését azonban az elemzők nem tartják meglepőnek. Eközben világszerte javulni látszik a fogyasztói hangulat: tavaly szeptember óta legmagasabb szintre javult az amerikai fogyasztók hangulata, Németországban javult a kiskereskedelmi forgalom,…
Az új típusú, H1N1 infulenzavírussal fertőzőtt beteget találtak Magyarországon. A brazil férfi Egerben lett beteg, beutalták a helyi kórházba, ahol mintát vettek, ami negatív volt - tudósít az MTI. A...
Végleges formájában tekinthetik meg a Vadászati Múzeumot Keszthelyen a Festetics-kastélyban szombattól a látogatók; a trófeagyűjteményt mintegy 500 darabra egészítették ki, befejeződött Európa és Ázsia miniatürizált hegyeinek kialakítása, és látható lesz Afrika, Amerika és Óceánia állatvilága is.
Mintegy 8800 delegáltat jelentettek be eddig a pártok a június 7-ei európai parlamenti választásra, pedig ennél akár tízszer több tagot is küldhettek volna a szavazatszámláló bizottságokba -...
Számos pontatlanságot tartalmazott Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének beszéde, amelyet az Önkormányzati Képviselők Fórumán mondott el pénteken a Syma csarnokban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel.
Három kritérium alapján rangsorolta a Nézőpont Intézet az Európai Parlament jelenlegi magyar képviselőinek munkáját, az összesített értékelés szerint a listát a fideszes Szájer József vezeti és a szabad demokrata Mohácsi Viktória zárja. A Fidesz 2004-es és mostani EP-listavezetője, Schmitt Pál a 12. helyre szorult, jócskán megelőzi őt az MDF-s Olajos Péter és az SZDSZ-es Szent-Iványi István.
A pozitív tartományban zártak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék, de az indexek emelkedését a nap végére visszafogta a Wall Street, ahol a kereskedők a hó végi zárás közeledtével óvatosabbá váltak. (ProfitLine.hu)
Azonosították azt a férfit, akinek a koponyáját tegnap délelőtt találták meg Nagysimonyon - tájékoztatta az InfoRádiót a Vas megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szalai Ferenc hozzátette, vizsgálják, hogy öngyilkosság, vagy emberölés történt-e.
Öt rendőrkapitányság, 21 járőrautója üldözte, s Etyeken, az ottani körzeti megbízott bilincselte meg azt a férfit, aki pénteken késő délután fegyverrel kirabolta az M7-es autópálya kajászói lehajtója melletti benzinkutat - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Számos pontatlanságot tartalmazott Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének beszéde, amelyet az Önkormányzati Képviselők Fórumán mondott el pénteken a Syma csarnokban - közölte a Pénzügyminisztérium. A...
Fel kellett függeszteni a Kolompár Orbán és társai ellen folytatott büntetőeljárást a Kecskeméti Városi Bíróságon. Kolompár Orbán, a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet, egyben az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, június 7-én ugyanis indul az európai parlamenti választásokon. Jelöltként pedig megilleti a mentelmi jog - mondta Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság…
Elárverezik Edith Piafnak a híres francia biciklistához, Totóhoz írt szerelmes leveleit. Június 25-én lehet licitálni a Louis Gérardinhez írt szerelmes levelekre, amelyeket a Christie's aukciósház ötven- és nyolcvanezer euró (14,1-22,6 millió Ft) között remél eladni.
Öt rendőrkapitányság, 21 járőrautója üldözte, s Etyeken, az ottani körzeti megbízott bilincselte meg azt a férfit, aki pénteken késő délután fegyverrel kirabolta az M7-es autópálya kajászói lehajtója melletti benzinkutat.
Tiltakozását jelentette be a kárpátaljai Rahó tanácsának (közgyűlésének) néhány képviselője az ellen, hogy a testvérváros Szegedről nevezzék el a várost átszelő Tisza egyik partszakaszát, mondván a „fasiszta” elnevezés sértené az ukránok méltóságát.
Három kritérium alapján rangsorolta a Nézőpont Intézet az Európai Parlament jelenlegi magyar képviselőinek munkáját, az összesített értékelés szerint a listát a fideszes Szájer József vezeti, és a...
Nem kell mást tennünk mint megmérni a brókerek tesztoszteron és kortizol szintjét, és ezzel előre jelezhetjük a tőzsde aznapi várható alakulását. (ProfitLine.hu)
Demencia, azaz öregkori leépülés, elbutulás. Eddig ezt a jelentést tulajdonítottuk a szónak, elképzelhető azonban, hogy ezen változtatnunk kell. Nagy-Britanniában ugyanis egy nyolcéves kisfiúnál állapították meg a tüneteket.
Tiltakozását jelentette be a kárpátaljai Rahó tanácsának (közgyűlésének) néhány képviselője az ellen, hogy a testvérváros Szegedről nevezzék el a várost átszelő Tisza egyik partszakaszát, mondván a "fasiszta" elnevezés sértené az ukránok méltóságát.
Öt rendőrkapitányság 21 járőrautója üldözte, s Etyeken, az ottani körzeti megbízott bilincselte meg azt a férfit, aki pénteken késő délután fegyverrel kirabolta az M7-es autópálya kajászói...
Feljelentette saját képviselő-testületét Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP), Fót polgármestere - közölte az MTI-vel pénteken Vargáné Lenkó Erzsébet jegyző. Kolláth György alkotmányjogász szerint az önkormányzati törvény értelmében csak a képviselő-testület perelheti a polgármestert, a fordított megoldás "fából vaskarika".
Elárverezik Edith Piafnak a híres francia biciklistához, Totóhoz írt szerelmes leveleit. Június 25-én lehet licitálni a Louis Gérardinhez, a Totóként ismert kerékpárversenyzőhöz írt szerelmes...
Elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz egyik kampányfilmjét kifogásoló beadványt pénteki ülésén, és ugyancsak elutasította azt a jobbikos beadványt, amely az Országgyűlés európai ügyek bizottságában történteket kifogásolta.
Orbán Viktor péntek este bebizonyította, Magyarországon valóban abszurd politikai színjáték folyik, de ennek ő a főszereplője - reagált Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Fidesz elnökének pénteki beszédére. Utalva a Fidesz "Elég volt" kampányára, közleményében azt írta: ebből az abszurd színjátékból valóban elég volt.
A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes egy nagyon sima és egy szorosabb játszmában legyőzte a harmadikként rangsorolt amerikai Venus Williamst és bejutott a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe. (ProfitLine.hu)
Elutasította az Országos Választási Bizottság a Fidesz egyik kampányfilmjét kifogásoló beadványt pénteki ülésén, és ugyancsak elutasította azt a jobbikos beadványt, amely az Országgyűlés európai...
Tiltakozik a kárpátaljai Rahó tanácsának néhány képviselője az ellen, hogy a testvérváros Szegedről nevezzék el a várost átszelő Tisza egyik partszakaszát. A politikusok arra hivatkoznak, hogy „fasiszta” elnevezés sértené az ukránok méltóságát.
Nem vett részt a Fiat az Opel sorsáról döntő pénteki berlini tanácskozáson. A torinói cég bejelentése szerint nem visszalépnek, csak háttérbe vonulnak.