Őrizetbe vették azt a férfit, aki péntek kora délután azt közölte telefonon a rendőrséggel, hogy a Nyugati pályaudvaron bomba fog robbanni - olvasható a rendőrség honlapján.
A balatoni fejlesztési Tanács (BFT) szerint szükség lenne egy második balatoni kompra, a közlekedési tárca szerint azonban ha erre használnák fel a közlekedésfejlesztésre szolgáló uniós pénzek egy részét, akkor kevesebb út épülhet Magyarországon.
Kábítószer-csempészet miatt őrizetbe vettek egy albán diplomatát Törökországban - közölte az albán külügyminisztérium. A tárca megerősítette azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Agim Haxhiunál, a macedóniai albán nagykövetség másodtitkáránál 65 kilogramm heroint találtak.
Mintegy kétezer szocialista aktivista járja péntek délutántól Pécs utcáit, arra buzdítva az embereket, szavazzanak Szili Katalinra. Páva Zsolt szerint az önkéntesek hazugságokat terjesztenek, az akció pedig az MSZP gyűlöletkampányának része.
Néhány éven belül a jelenlegi 36 helyett kétszáz működő utcai illemhelye is lehet Budapestnek azáltal, hogy 13 év után ismét a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-re (FCSM) bíznák az illemhelyek üzemeltetését - jelentette be Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Palkó György, a cég vezérigazgatója.
Kirabolt az utcán egy 17 éves fiú egy 83 éves nőt pénteken Sajószentpéteren. A fiút őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken.
Megkezdte közel-keleti látogatását XVI. Benedek pápa pénteken a jordániai fővárosban, Ammánban. A repülőtéren II. Abdalláh jordániai király fogadta a katolikus egyházfőt, megkérve őt, hogy látogatásával kezdjen új párbeszédet a keresztények és a muzulmánok között, és segítse elő az izraeli-palesztin konfliktus rendezését. Az uralkodó szavaiból az tűnt ki, hogy azt várja a pápától: izraeli…
Megtévesztő tartalmú, hamis levelekre figyelmeztet a pénzügyminisztérium: a tárca szerint a leveleket feladó csalók az új pénzügyminiszterre hivatkozva próbálnak pénzt szerezni gyanútlan áldozataiktól - jelenti a HavariaPress.
Elsőként a címvédő orosz válogatott jutott be a svájci jégkorong-világbajnokság vasárnapi fináléjába, miután 1:47 perccel a vége előtt szerzett szerencsés góllal 3-2-re legyőzte az amerikai csapatot a pénteki elődöntőben, Bernben.
Oroszországban az üdítőitalok iránti kereslet látványos csökkenése, valamint a fejlődő piaci devizák leértékelődése a vártnál nagyobb mértékben, 93%-kal vetette vissza a Coca-Cola termékek...
Ma délután ismét megpatkolták Overdose-t, a magyar csodalovat. A mén még mindig igen gyulladt bal mellső lábára Max Fournier, egy francia gyógykovács tette fel az eszközt.
A trieszti kikötőbe Durresből befutott Venezia komphajón 160 albán diák rekedt, miután a tiranai magyar konzulátus érvénytelenítette vízumukat, s ezért az olasz hatóságok nem engedték partra szállni őket "a szükséges garanciák hiányában" - jelentették be pénteken.
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje szerint a június 7-i európai parlamenti választás politikai értelemben a következő magyar parlamenti választás első fordulójának tekinthető.
Téves az a híresztelés, hogy Tito Ortiz küzdősportbajnok szerepelne a Szabad Demokraták Szövetségének európai parlamenti választási plakátjain, mint szélsőjobboldali elem - hangsúlyozta Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke, a sportoló jogi képviselőjének írt levelében.
Az e-számlázásra való átállással csak a közszférában 60 milliárd forintot lehetne megtakarítani. A pénzen túl a rendszer előnye a gyorsaság, a kevés hiba és az adminisztrációs terhek csökkentése. Mégis ragaszkodunk a papírhoz, ha számláról van szó
A trieszti kikötőbe Durresből befutott Venezia komphajón 160 albán diák rekedt, miután a tiranai magyar konzulátus érvénytelenítette vízumukat, s ezért az olasz hatóságok nem engedték partra szállni őket "a szükséges garanciák hiányában" - jelentették be pénteken.
A Franciaországból érkező kovács-specialista péntek délután gyógypatkót ragasztott Overdose bal mellső lábára. A francia mester néhány napig Magyarországon marad, vasárnap valószínűleg Overdose jobb mellsőjére is ragasztott patkó kerül.
A Fidesz úgy tudja, a pénteken Pécsre vezényelt MSZP-aktivisták közül több a városban maradhat és már az egyenpólók nélkül, „civilben” folytathatják a kampányt szombaton is - mondta el hírTV helyszíni tudósítója.
A világelső Dinara Szafina nagy csatában, 3 óra 9 perc alatt nyert a korábbi ranglistavezető Venus Williams ellen a kétmillió dollár összdíjazású, római salakpályás női tenisztornán és bejutott a döntőbe.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteken okafogyottságra hivatkozva elutasította a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának jelölőszervezetként történő nyilvántartásba vételét a június 7-ei európai parlamenti (EP) választásra.
A tegnapi kisebb korrekciót követően ma tovább emelkednek az amerikai részvénypiacok, az irányadó indexek közül a Dow 2, az S&P 2.2, a Nasdaq pedig 1.1%-os pluszban tartózkodik. A befektetők egyrészt...
A Zöld Baloldal nevű szervezet nem vehet részt az EP-választáson, mivel elsősorban adminisztrációs és bürokratikus okok miatt nem tudták leadni határidőre a megfelelő számban összegyűjtött ajánlószelvényüket - közölték a politikai szerveződés vezetői péntek délutáni budapesti sajtótájékoztatójukon.
A morbid szó nem elég kifejező arra, amit a 30 éves B. László az elmúlt hónapokban tett: a soproni férfi heroint terített Burgerlandban, a szert pedig a soproni evangélikus temetőben nyugvó nagyija sírjában rejtette el. A rendkívül tiszta anyagtól két soproni fiatal is életét vesztette, az egyiküket ráadásul a drogot rejtő sír közelébe temették.
A tűzoltóknak kellett szétvágniuk egy felnit, hogy megmenthessék egy macska életét. A kandúr a kerékagy helyére dugta be a fejét, kihúznia azonban már nem sikerült.
Ünnepi szentmisét mutatott be Boldog Gizella királyné halálának 950. évfordulója alkalmából Erdő Péter bíboros, a püspöki konferencia számos tagja és a veszprémi főegyházmegye papsága a Szent Mihály-székesegyház előtti szabadtéri oltárnál szombaton.
Kiégett Charles Manson hírhedt amerikai bűnöző utolsó rejtekhelye a kaliforniai sivatagban. Egy üres faház volt az utolsó menedéke a bűnözőnek, akinek Manson Család nevű csoportja gyilkolta meg 1969-ben többek közt Sharon Tate filmszínésznőt, Roman Polanski filmrendező nyolc és fél hónapos terhes feleségét.
Amerikában jelenleg 5 államban engedélyezett a melegházasság, ugyanakkor több felmérés is arra a következtetésre jutott, hogy az ország egészében való törvényesítése komoly gazdasági előnyökkel járna...
A kutatók eddig nem tudták azonosítani a fekete csíkos, zöld színű rovarok fajtáját, melyekből négyzetméterenként háromezer példány hemzseg a legelőkön
Több mint ezer játékmackóval, köztük számos plüssritkasággal várja az érdeklődőket a pénteken megnyílt Macifesztivál. Az „állati” eseménynek helyet adó, látványos installációkkal díszített budapesti áruházban május 31-ig minden a mackókról szól.
Argentínában pénzt gyűjtenek az emberek annak a taxisnak, aki visszaadta egyik utasának az autójában felejtett táskáját, amelyben 32 ezer dollár (6,5 millió forint) készpénz volt.
Egy horgász megtalálta pénteken annak a férfinak a holttestét, aki még május 2-án fulladt bele a vízbe a Hármas-Körös úgynevezett Sirató zugánál Gyomaendrőd térségében - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Hanghullámokkal vizsgálják a szegedi terek és utcák fáit, így próbálják kiszűrni az elkorhadt, ezért balesetveszélyes növényeket. A kéregbe szúrt érzékelőket kis fémkalapáccsal kopogtatják, és egy számítógép érzékeli a visszavert hanghullámokat. A város 50 ezer fáját három év alatt tudják ezzel az országban is egyedülálló módszerrel átvizsgálni.
Egy horgász megtalálta annak a férfinak a holttestét, aki még május 2-án fulladt bele a vízbe a Hármas-Körös úgynevezett Sirató zugánál Gyomaendrőd térségében. A békéscsabai férfi még az elmúlt hét szombatján a csónakjából esett ki és merült el.
A Magyar Televízió (MTV) és a Duna Televízió közös álláspontja szerint indokolatlan, szakszerűtlen, jogszerűtlen, ezek miatt pedig elfogadhatatlan lenne, ha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csökkentené a kereskedelmi televíziók koncessziós díját.
A diákok a trieszti kikötőben rostokolnak, a földön alszanak. Az olasz hatóságok azért nem engedik partra lépni őket, mert a tiranai magyar konzulátus érvénytelenítette vízumukat