2009. június 11. csütörtök

jún. 11
21:36
Pótkocsit borított fel a szél az M3-ason (Infostart)
Széllökés borította fel egy kisteherautó ponyvás pótkocsiját az M3-as autópályán, Füzesabony határában csütörtökön. Senki nem sérült meg.
jún. 11
21:36
A magyarországi antiszemitizmussal foglalkozott az Európai Zsidó Kongresszus (Infostart)
Genfben kiemelten foglalkozott a Magyarországon tapasztalható antiszemitizmussal az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottsága - mondta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója.
jún. 11
21:38
Nem írta alá a családtámogatási rendszer megváltoztatását tartalmazó törvényt az államfő (Infostart)
Világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát az Egészségügyi Világszervezet. Nem írta alá a családtámogatási rendszer megváltoztatását tartalmazó törvényt az államfő. Egyelőre nem tervezi az éves inflációs prognózis megváltoztatását a Pénzügyminisztérium.
jún. 11
21:39
Rossz idő akadályozza a repülőgép roncsainak összegyűjtését az óceánból (Gondola)
A rossz idő akadályozza a lezuhant francia repülőgép maradványainak és az utasok holttesteinek az összegyűjtését az Atlanti-óceánból, s ezért az elmúlt nap volt az első szombat óta, hogy egy...
jún. 11
21:39
Hivatalossá válnak az EP-választások eredményei (HírTV)
Péntekre várható az Európai Parlamenti választások hivatalos eredményhirdetése. Az Országos Választási Bizottság ugyanis ma számolta össze a külképviseleteken leadott szavazatokat: 92 külképviseleten 3376 választópolgár adta le voksát.
jún. 11
21:40
Wéber Attila: A baloldali médiapolitika és a jobboldali gyűjtőpárt létrehozása is tehet a Jobbik előretöréséről (Infostart)
Részint a baloldali médiapolitikának köszönhető, hogy megerősödött a Jobbik, mivel állandóan teret adott a pártnak a médiában. Másrészt viszont a jobboldali politikai mozgások előző másfél évtizede is tehet erről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila szociológus.
jún. 11
21:42
Meglepő eljárás az ételallergia gyógyítására (Infostart)
Tej- vagy mogyoróallergiája van? Lehet, hogy már nem sokáig kell szenvednie tőle, egy egyesült államokbeli kísérlet készítői szerint ugyanis megoldást talált a problémára: az ételallergiát a reakciót kiváltó ételekkel kezelik, igaz, nagyon kis adagot használnak.
jún. 11
21:57
Öngyilkos merényletet követtek el Pesavarban (Gondola)
Öngyilkos merényletet követtek el az északnyugat-pakisztáni Pesavar városban csütörtök este. A merénylőn kívül legalább egy ember életét vesztette, tizennégyen pedig megsebesültek - közölte a...
jún. 11
22:15
Méhraj tartotta rettegésben a lakókat (HírTV)
Másfél napra kénytelenek voltak lezárni a tűzoltók a Jánosík utca egyik leágazását, a lakótömbök melletti kőrisfa odvába ugyanis egy méhcsalád telepedett, veszélyeztetve a járókelőket.
jún. 11
22:15
Nem a modellek kellenek a férfiaknak (Blikk)
Nem a modellalkatú és a Playboy középső oldalán szereplő nőkre vágynak a férfiak, hanem az átlagos méretekkel bírókra - állítják tudósok. A kutatók szerint a férfiak a 14-es, vagyis az európai méret szerint a 42-es ruhákat viselő hölgyeket részesítik előnyben a szupermodellek alkatával szemben - olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában.
jún. 11
22:17
Grosics: Gyurcsány bosszúból lehúzott a listáról (HírTV)
Megbocsátani megbocsátottam, csak felejteni nem tudok – mondta Grosics Gyula, aki szerint Gyurcsány azzal állt rajta bosszút, hogy bár többször jelölték, lehúzta őt a nemzet sportolóinak listájáról.
jún. 11
22:21
Nyolc hónapos csúcsára lökte az olaj árfolyamát az IEA (ProfitLine)
Tovább emelkedett a kőolaj ára csütörtökön annak a hatására, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) feljavította az idei globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését. Erősítette az árat a dollár gyengülése, valamint a kedvező amerikai kiskereskedelmi, készlet, és munkanélküliségi adatok. (ProfitLine.hu)
jún. 11
23:33
Elfogytak a tartalékok - rettegnek a kórházak (Portfolio)
Jelentős veszteséget könyvelhetnek el a kórházak a finanszírozási rendszer július elsejétől hatályos változása miatt. Az InfoRádió által megkérdezett intézményeknek havonta nagyjából 100 millió...
jún. 11
23:35
Megvan az EP-választás hivatalos végeredménye (Portfolio)
Megállapította az Országos Választási Bizottság (OVB) a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás jogi végeredményét, miután összesítette a Magyarországon és a külképviseleteken leadott...

Keresés