2009. június 12. péntek

jún. 12
9:41
Lettország az államcsődtől menekült meg (Kripto Akadémia)
Lettországnak az államcsődöt sikerült elkerülnie azzal, hogy költségvetési megtakarításokról döntött, amivel további hitelekhez juthat az Európai Uniótól, illetve a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - közölte pénteken a balti ország kormányfője.
jún. 12
9:45
19,9 százalékos áresés a mezőgazdasági termelői árakban (ProfitLine)
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
jún. 12
9:45
Nehezen akar elkelni az egykori amerikai légibázis (Portfolio)
Ismét nem zárult sikerrel a taszári reptér értékesítésére kiírt pályázat. A felhívásra három ajánlat érkezett, ezek közül csupán egy felelt meg a formai követelményeknek, mely azonban nem tett eleget...
jún. 12
9:45
Vészesen kevés a gyerekorvos (Pénzcentrum)
Húsz kórház gyermekosztályán olyan súlyos a szakorvoshiány, hogy az előírások szerint be kellene zárniuk....
jún. 12
9:47
Lefelé csordogál a BUX (Portfolio)
Tegnap láthattunk egy kisebb korrekciót a hazai tőzsdén, mely leginkább a Richter megbicsaklásának volt betudható, mindez azonban az elmúlt napokban látott felhúzások után bőven belefér. Határozott...
jún. 12
9:49
Kifullad a Fed ereje? (Portfolio)
Most, amikor az évnek abban részében vagyunk, ahol jellemzően a legtöbb lakás talál gazdára az USA-ban, a Fed eszközvásárlási programja kevésbé hatékonyan működik, mint bármikor máskor. A program...
jún. 12
9:51
Rég nem látott öröm köszönthet a frankhitelesekre (Portfolio)
Ha most sikerül elfoglalni a 275-ös körzetet, az remek bázist jelenthet a további támadások megindításához - fejezi ki hasonlattal Márvány Zsolt napi piaci kommentárjában a forint kilátását. A...
jún. 12
9:53
Fatális tévedést mutatnak a számok (Portfolio)
Hajszálnyival emelkedett a befektetési alapok vagyona májusban, az 5 milliárd forintos növekedéssel pedig továbbra sem tudott elszakadni a kezelt vagyon a 2,500 milliárd dolláros szintektől. Három...
jún. 12
9:54
Magyar valóság: laptop jár az ötödikeseknek (Privátbankár)
Az országban úttörő kezdeményezésként laptopot kap az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorló iskolájának valamennyi ötödikes tanulója - tájékoztatta pénteken az MTI-t az iskola igazgatóhelyettese. E...
jún. 12
9:54
Nyilvánosságra kerülnek az MSZMP PB '89-es üléseinek hangdokumentumai (Infostart)
Széles körben eddig nem ismert hangdokumentumokat mutat be Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulóján - jövő kedden - Budapesten a Nyílt Társadalom Alapítvány.
jún. 12
9:57
Baleset miatt lezárták a 6-ost Paksnál (Blikk)
Frontálisan összeütközött két autó reggel a 6-os főúton Paksnál. A balesetben egy ember sérült meg, az utat teljes szélességében lezárták.
jún. 12
9:57
Kisbolygót neveztek el a fiatal magyar kutatóról (Blikk)
Sprohn Márton második lett egy nemzetközi kutatóversenyen, jutalmul elneveznek róluk egy kisbolygót
jún. 12
9:57
Villamos karambolozott a Nagykörúton (HírTV)
Személyautóval karambolozott a 4-6-os villamos a József körúton, a balesetben senki sem sérült meg. A villamosforgalom rövid időre megállt, de miután a személyautót letolták a sínekről, megindulhatott a forgalom.
jún. 12
9:57
Gratuláció a Fidesz sikeréhez (Alternatív Energia)
Az Európai Néppárt elnökségi ülésén gratulált Orbán Viktornak és a Fidesznek az európai parlamenti választás 30 éves történetének legjobb eredményéhez - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteken az MTI-nek.
jún. 12
9:57
Nevelj saját ananászt, Hawaii van! (Édenkert)
A friss ananász összehasonlíthatatlanul finomabb konzerbéli társánál, sőt levélstökéből akár saját ananásznövényt is nevelhetsz! Mutatjuk hogyan.
jún. 12
10:03
Rossz hatással van az adómorálra a gazdasági válság (HR Portál)
A romló gazdálkodási helyzetben nagyobb a késztetés az adócsalásra, amely a cégek mindennapos tevékenységének részévé vált. A szakemberek szerint a legnagyobb gondot az áfacsalók okozzák, áll a Világgazdaságban.
jún. 12
10:03
Nem kedveli a Bank of America a Magyar Telekomot (ProfitLine)
A Bank of America Corp.-Merrill Lynch & Co. páros továbbra is fenntartja a Magyar Telekom Nyrt. részvényeire vonatkozó negatív előrejelzését, és egyben továbbra is alulteljesítőnek minősítí, 484 forintos célár mellett. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:03
Lőttek a pénzünknek: az életbiztosítás sem szent a kormánynak (Portfolio)
Megszünteti a kormány az életbiztosítás adókedvezményét, kétségbe vonva ezzel e pénzügyi megoldás hosszú távú megtakarítási jellegét. Ezzel mintegy 20 milliárd forint adókedvezménytől esik el közel...
jún. 12
10:05
Támogatás az egészségügyi intézmények foglalkoztatására (HR Portál)
Június végéig jelentkezhetnek a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belüli, a foglalkoztatás támogatására szolgáló 3,043 milliárd forintos pályázatra az egészségügyi intézmények. Eddig 25 intézmény pályázott, írja a Világgazdaság.
jún. 12
10:07
A rossz munkakörülmények miatt vándorolnak el az orvosok (HR Portál)
Nincs elegendő szakorvos a kórházakban, 1500-2000 fős a hiány. Ráadásul külföld felé kacsingat a fiatal doktorok 60-70 százaléka, ami nem csoda, hiszen a fizetések és a munkakörülmények is rosszak. Az Egészségügyi Minisztérium az utánpótlást az egyetemekről kikerülő fiatalok szakorvosképzésének átalakításától reméli, írja a Világgazdaság.
jún. 12
10:12
KSH: az ipari termelés áprilisban 27,1 százalékkal esett vissza (Infostart)
Az ipari termelés az idén áprilisban 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
jún. 12
10:12
Csőd szélén a megoldás: buszcserét a fővárosban! (Privátbankár)
A fővárosi buszok cseréje lehet a mosonmagyaróvári Kühne gyár megmentője - írta a Kisalföld pénteki száma. A lap tájékoztatása szerint a megrendelések visszaesése miatt kismértékű létszámleépítésre...
jún. 12
10:12
Tíz tipp: így spórolnak az igazán sóherek! (Infostart)
Szüleink, nagyszüleink valószínűleg jóval több praktikát, háztartási hulladék-újrahasznosítási trükköt ismertek, mint mi. A válság miatt azonban egyre többen kénytelenek korábban szokatlan trükköket bevetni - akár kínosakat is.
jún. 12
10:12
A szívinfarktus kockázata kimutatható a laborleletből (WebBeteg)
Akiknek laboratóriumi vizsgálatakor a lipoprotein(a) vérszintje igen magas, azoknak háromszor nagyobb esélye van a szívinfarktusra, mint azoknak, akiknek a vérében ez a koleszterin változat csak kis mennyiségben található. Dán kutatók vizsgálatának eredményeit az Amerikai Orvosszövetség hetilapja közölte.
jún. 12
10:14
Zuhan az iparunk: megroggyant a járműgyártás (Privátbankár)
Az ipari termelés az idén áprilisban 27,1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 25,3 százalékkal csökkent
jún. 12
10:15
NZD/GBP A cél a 0,4030-as érték (HírTV)
A talajképzés után (0,3820) ismét 0,40 felé indult az NZD/GBP. Míg a fontot folyamatosan gyengítik a brit banki szektor gondjai, a piaci megfigyelők szerint az RBNZ nem csökkenti tovább 2,50%-os alapkamatát. Szerdán is változatlan maradhat az alapkamat, ami jól jöhet a kiwinek. A szakember szerint érdemes lehet vételeket indítani 0,3860/80-nál. A cél a 0,4030-as érték. In-www.globalfx.hu
jún. 12
10:15
Laptopot kapnak az ötödikesek Egerben (Blikk)
Az országban úttörő kezdeményezésként laptopot kap az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorló iskolájának valamennyi ötödikes tanulója. A program keretében megteremtik a laptopok használatának interaktív hátterét, vagyis internet-kapcsolatot építenek ki, illetve interaktív táblákat helyeznek el a tantermekben.
jún. 12
10:15
Laptopot kapnak az ötödikesek Egerben (Gondola)
Az országban úttörő kezdeményezésként laptopot kap az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorló iskolájának valamennyi ötödikes tanulója - közölte az iskola igazgatóhelyettese. Ez négy osztályban...
jún. 12
10:17
Busz alá esett és meghalt egy idős nő Kecskeméten (Blikk)
A helyszínen meghalt az a gyalogos, akit elgázolt egy busz pénteken Kecskeméten. A 89 éves nő a 9-es helyi járaton utazott, és miután leszállt, a busz kereke alá esett.
jún. 12
10:17
Cher lánya férfivé operáltatja magát (Gondola)
Chastity Bono, Cher lánya nemet változtat, mert férfi szeretne lenni. Bono szóvivője csütörtökön elmondta, Cher és a néhai Sonny Bono gyermeke "azért hozta ezt a bátor döntést, hogy valódi...
jún. 12
10:19
Ne bántsd a magyar madarat! (Gondola)
A turulellenes ricsaj, törvénycsavarás és szabályvarrás átcsatornázható lenne abba az irányba, hogy ne a turulmadarak, hanem a ma is táblákon fénylő Kun Béla utcák (például Hortobágyon), vagy a Rákosi elvtárs hírét-nevét 1952 óta ma is öregbítő Mátyásdomb község felé vegyék az irányt. Enying mellett ugyanis az „Elvtárs” 60. születésnapjára az akkoriak lemondtak a Feketepuszta névről.
jún. 12
10:21
Volcker - Idén megindulhat felfelé az amerikai gazdaság (ProfitLine)
Paul Volcker, az amerikai elnök vezető tanácsadója szerint a globális pénzügyi piacok elkezdtek helyreállni, valamint az amerikai gazdaság esetében elképzelhető, hogy megindul a növekedés, azonban valószínűtlen a jelentős fellendülés lehetősége. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:21
Lidl és Tesco: indulatok és tiltakozás (Pénzcentrum)
Egyre erősebben és hatékonyabban lépnek fel a helyi civil szervezetek a nemzetközi multik ellen. Nagy-Britanniában az elmúlt napokban két hipermarket megépítése ellen is tüntettek a környékbeli lakosok....
jún. 12
10:21
A Fidesz is tehet róla - a helyzet változatlan... (Gondola)
Olajozottan működik a Kis és Nagy Testvér koalíciója. Elődjéhez hasonlóan az új miniszterelnök is nagy ívű szónoklatokat tart az összefogás szükségességéről időről időre a Tisztelt Házban. Hosszasan megtapsolják az MSZP-SZDSZ padsoraiban, majd sorra leszavazzák az ellenzéki indítványokat.
jún. 12
10:23
Keress gyorsan pénzt! - ez a jelszó (ProfitLine)
A Twitter nevű közösségi hálózaton a „Keress gyorsan pénzt! és a "randi" fiókok lettek a hackerek első számú célpontjai - áll a levélszemétről és adathalászatról szóló júniusi Symantec-beszámolóban. Emellett új ajánlatokkal állt elő a levélszemét diplomagyár is, a spammerek fél kézzel újraélesztik az autóipart, miközben a cukorbetegség ellen is küzdenek - pontosabban ezt hazudják. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:30
Drasztikus mélységben a német árak (Privátbankár)
Németországban 8,9 százalékkal csökkentek a májusi nagykereskedelmi árak, ami 22,5 éve a legnagyobb éves szintű hanyatlás - közölte pénteken a német statisztikai hivatal. A májusi csökkenés 1986 d...
jún. 12
10:30
Paris Hilton karjaiban ünnepelt Cristiano Ronaldo - képekkel és videóval (Infostart)
Cristiano Ronaldo összejött Paris Hiltonnal. A Real Madrid horribilis átigazolási ajánlata miatt a nemzetközi figyelem középpontjában lévő focista órákig csókolózott a dúsgazdag örökösnővel egy Los Angeles-i klubban.
jún. 12
10:30
Nyári kampány Budapestnek (Kreatív Online)
Új célcsoportokat szólítana meg az állami marketingszervek és turisztikai szolgáltatók közös nyári Budapest-kampánya. A Cultural Adventure pezsgő, szórakoztató nagyvárosként mutatja be a fővárost.
jún. 12
10:33
Merre tart a magyar pártrendszer? (Gondola)
A Fidesznek a látszattal ellentétben nem muszáj sem radikális irányban mozogva a Jobbik kiszorítására, sem a kulturális tengelyen balra nyitva az MSZP támogatóinak megszerzésére törekednie. Mindkét oldaltól elvihet szavazókat ingyen, saját pozíciójának feladása nélkül is.
jún. 12
10:33
Pethőhenye befogadná a turult (Blikk)
A Zalai megyei Pethőhenye befogadná a lebontásra ítélt XII. kerületi turulszobrot – írja a mai a Magyar Hírlap.
jún. 12
10:33
A 2009-06-12 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2009-06-12 09:52:00
jún. 12
10:33
A neonácik fenyegetése miatt rendőri védelmet kap a cseh kormányfő (Kripto Akadémia)
Szoros rendőri védelmet kapnak a cseh kormányfő és a belügyminiszter családtagjai, mert a hatóságok olyan információk birtokába jutottak, hogy veszélynek vannak kitéve - közölték pénteken Prágában.
jún. 12
10:35
Életveszélyes késelés a szekszárdi vasútállomáson (HírTV)
Életveszélyes sérülést szenvedett az a férfi, akit szóváltást követően késelt meg ivócimborája a szekszárdi vasútállomásnál - értesült a HavariaPress.
jún. 12
10:36
Munkalassító akciókba kezdenek az APEH dolgozói (HR Portál)
Munkalassító akciókat tervez az APEH-nál működő szakszervezet az adóhivatali dolgozók jutalékának elvonása elleni tiltakozásként. Az érdekvédők elnöke A Népszabadságnak elmondta: a jutalom megvonása miatt épp azok a cégek csábíthatják el az adóhatóság munkatársait, amelyeket az APEH-nak el kellene kapnia.
jún. 12
10:39
20 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak (ProfitLine)
A mezőgazdasági termelői árak áprilisban 19,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
jún. 12
10:39
Tokió a világelső - Megelőzte Londont (Portfolio)
Tokió belső központi kerülete túlszárnyalta még a londoni West End irodabérleti díjait is, így a japán főváros lett a világ legdrágább irodapiaca. A második helyen a londoni West End áll, majd...
jún. 12
10:41
Egyetlen adat miatt izgulunk (USA-előzetes) (Portfolio)
Ma délután mindössze egyetlen adat érkezik az USA-ból, négy óra előtt öt perccel a Michigani Egyetem teszi közzé fogyasztói bizalmi indexének júniusi értékét. Az elemzők abban bíznak, hogy az...
jún. 12
10:45
Döbbenet! Cher lánya férfivé operáltatja magát (Blikk)
Nemet változtat Cher lánya. Chastity Bono (40) férfinak érzi magát, ezért döntött a műtétek mellett.
jún. 12
10:47
Gerendai Károly zenével harcol a gyűlölet ellen (Blikk)
A rasszizmus ellen lép fel a magyar könnyűzene krémje a Sziget nulladik napján, augusztus 11-én. A főszervező Gerendai Károly elárulta, éppen a mostani hangulatban van szükség egy ilyen rendezvényre, amely rámutat, hogy máshogyan is lehet élni, gondolkodni.
jún. 12
10:48
Bokros először szólt be Sólyom Lászlónak (Privátbankár)
Bokros Lajos nem ért egyet azzal, hogy az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását, de tiszteletben tartja Sólyom László érveit

Keresés