2009. június 12. péntek

jún. 12
12:59
Kaká örül Ronaldo érkezésének (HírTV)
A hét elején a Real Madridba szerződő Kaká örül annak, hogy a királyi gárda csütörtökön a Manchester United klasszisával, Cristiano Ronaldóval is meg tudott állapodni. A portugál szélső 94 millió euró fejében hagyja ott Angliát és teszi át a székhelyét a spanyol fővárosba, ami kissé elhomályosítja a brazil irányító szerződtetését, de őt ez egy cseppet sem zavarja.
jún. 12
13:03
Belekavart Kapolyi cége az ukrán villamosenergia-szállításokba (ProfitLine)
Leállás veszélye fenyegeti az ukrán villamosenergia-szállítást Magyarországra, Szlovákiába és Romániába az áramtermelő Zapadenergo NyRt. és az Ukrinterenergo áramexportőr állami vállalat között kialakult konfliktus miatt – közölte a sajtóval egy meg nem nevezett forrás az ukrán fűtőanyag és energetikai minisztériumban - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 12
13:12
Titkolózik a pornóipar - hány sztár HIV-fertőzött? (Infostart)
A pornósztárok közül legalább 16-an fertőződtek meg HIV-vírussal 2004 óta, ezt a tényt azonban nem hozták nyilvánosságra - közölték a Los Angeles-i közegészségügyi illetékesek. A téma most azért került megint elő, mert a héten bejelentették egy újabb pornósztár megfertőződését.
jún. 12
13:12
Fodor: Az SZDSZ teljes megújulására van szükség (Infostart)
Az SZDSZ országos tanácsának holnapi ülésén döntenek arról, hogy szeptemberben vagy már júliusban megtartják a párt tisztújító küldött gyűlését - mondta Fodor Gábor a párt elnöke az ügyvivői testület ülését követően.
jún. 12
13:12
Alex Bogusky a világ legkreatívabb reklámosa (Kreatív Online)
A Crispin, Porter + Bogusky kreatívigazgatója a világ legkreatívabb reklámszakembere a Fast Company szerint. A tízes listát nemrég jelentette meg az üzleti magazin, miután a száz legkreatívabb üzletember közé alig kerültek be reklámosok.
jún. 12
13:15
EUR/USD Továbbra is gyenge EU-s ipari termelés (HírTV)
Áprilisban a várt 19,8% helyett 21,6%-kal csökkent az EU-s ipari termelés (előző: -19,3%). A raktárkészletek csökkenése arra utalt, hogy gyenge értéket tesznek közzé. Durva csökkenés mutatkozik, azonban lehetséges, hogy elérték a mélypontot. Az EUR/USD-ot 1,4030 körül jegyzik. Hamarosan tesztelhetik az 1,4000-es értéket. in-www.globalfx.hu
jún. 12
13:15
Fodor bevallotta: teljes körű megújulásra van szükség (Alternatív Energia)
Fodor Gábor kudarcnak értékelte a vasárnapi európai parlamenti választások eredményét, mert közelébe sem jutottak kitűzött céljuknak. Az SZDSZ elnöke a párt ügyvivői testületének (üt) pénteki ülése után, sajtótájékoztatóján azt mondta: teljes körű megújulásra van szükség, amelynek ki kell hatnia programjukra, a személyekre és az SZDSZ szervezeti működésére.
jún. 12
13:15
Merénylet két városban közel egy időben (Kripto Akadémia)
Öngyilkos merényleteket hajtottak végre két pakisztáni városban pénteken, közel egy időben. A robbantásokban legkevesebb két, egyes hírek szerint nyolc ember, köztük egy tálibellenes vallási vezető meghalt, sokan megsebesültek - közölte a rendőrség.
jún. 12
13:17
USD/CAD Jelentős emelkedő potenciál (HírTV)
A dollár ma erősödött a kanadai dollárral szemben. Az elemzők szerint még korai a konjunktúrával kapcsoaltos optimizmus, ezért a kanadai dollár az elkövetkező hetekben nyomás alá kerülhet. Az USD/CAD nyárig 1,20 felé indulhat. Az USD/CAD-ot 1,1189-en jegyzik. Ellenállás 1,1300-nál található. in-www.globalfx.hu
jún. 12
13:19
Elkezdődött a kérészek tánca (HírTV)
Virágzik a Tisza Tiszaszigetnél. A folyón szerdán este kezdődött a kérészek násza és csütörtök estére teljesedett ki. A víz felszínén ezerszám táncoltak a védett rovarok. A tiszavirágok három évig élnek bábban a víz alatt, mire kikelnek. Ilyenkor kezdenek rajzani és csupán néhány órát élnek.
jún. 12
13:21
Ismét csökkentette olajfogyasztásra vonatkozó előrejelzését az OPEC (ProfitLine)
Az olaj iránti kereslet továbbra is csökken, miután a világgazdaság folyamatosan zsugorodik, azonban a nehezén már túljutott az olajpiac, és a készletek várhatóan elkezdenek csökkenni a normál szintjükre - közölte pénteken az OPEC. (ProfitLine.hu)
jún. 12
13:21
A lélek fájdalomcsillapítása (WebBeteg)
Nemcsak testi, hanem lelki fájdalom is létezik, ami legalább olyan gyötrő tud lenni mint a szervi tünetek, ráadásul nem elég egy pirula ahhoz, hogy a panaszok enyhüljenek.
jún. 12
13:21
IKEA és Kika: nagy akciók és különlegességek! (Pénzcentrum)
Mindkét nagy lakberendezési áruház akciót hirdetett: a Kikába most hétvégén, az IKEA-ba jövő csütörtökön érdemes benézni....
jún. 12
13:30
Kigyulladt két kamion a nagylaki átkelőnél - képek (Infostart)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor péntek reggel eddig ismeretlen okból kigyulladt egy bolgár kamion a nagylaki határátkelőhely kilépő oldalán.
jún. 12
13:30
Kivégezte a családja az izraeliekkel "kollaboráló" tinédzsert (Infostart)
Felakasztva találtak meg egy 15 éves palesztin fiút a ciszjordániai Kalkilíja közelében. A családja végezte ki, mert kollaborált az izraeliekkel.
jún. 12
13:33
USD/HUF Tovább folytatódik a magyar gazdaság zuhanórepülése (HírTV)
Áprilisban is folytatódott a magyar gazdaság zuhanórepülése. Az ipari termelés éves szinten 25,3%-kal csökkent, miközben az elemzők -25,3%-os értéket vártak a legutóbbi -19,6% után. A forint gyengült a hét végén. Az USD/HUF-ot 198,23-on jegyzik. Ellenállás 280,00-nál található. in-www.globalfx.hu
jún. 12
13:33
Felmentették, mert pocsékul hamisított (Blikk)
Annyira rosszul hamisított pénzt egy ember Argentínában, hogy a bíróság felmentette hozzá nem értés címén. A 65 éves férfi egy 100 pesót és egy amerikai 50 dollárost próbált elpasszolni, ám olyan gyatrára sikeredtek hamisítványai, hogy mindenkinek szemet szúrtak.
jún. 12
13:33
Sólyom László üzenete Nápolyból (Alternatív Energia)
Nem szabad hozzányúlni a családtámogatási rendszerhez, tekintettel Magyarország demográfiai helyzetére és arra az értékre, amelyet a család hordoz - jelentette ki Sólyom László pénteken Nápolyban.
jún. 12
13:33
MDF: a kormány ne hantolja ki a haláladót! (Adózóna)
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy ne próbálja meg kihantolni a haláladót - mondta Herényi Károly, az MDF politikusa pénteki sajtótájékoztatóján.
jún. 12
13:35
Leesett a lováról és meghalt (Blikk)
Két halálos baleset ügyében indított eljárást a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Egy biciklis Rakamazon csütörtök este a kötelező elsőbbségadási táblát figyelmen kívül hagyva hajtott egy autó elé, amelynek vezetője már nem tudott megállni, s elütötte a 73 éves helyi lakost, aki a kórházba szállítás után meghalt.
jún. 12
13:35
MSZP: "együtt sírunk, együtt nevetünk" (Alternatív Energia)
Az egri önkormányzat MSZP-frakciója felszólítja Eger és Heves megye vezetését, hogy találjanak kompromisszumos megoldást az egri kórház közös üzemeltetésére - közölte pénteken sajtótájékoztatón a képviselőcsoport vezetője.
jún. 12
13:39
Hajthatatlan a cafeteria adókulcsát illetően Oszkó Péter (ProfitLine)
A szakszervezetek számításai szerint a béren kívüli juttatások 17 százalékos adókulcs mellett több költségvetési bevételt eredményeznének, mint a pénzügyminiszter által javasolt 25 százalék, a 17 százalékos kulcsot a munkaadók elfogadhatónak tartanák - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 12
13:39
Csődtörvény: alternatíva a vállalkozásoknak (Pénzcentrum)
A csődtörvény napokban elfogadott módosítása egyszerűsíti és ésszerűbbé teszi a csődeljárás általános szabályait. Az új csődtörvény alkalmas lehet arra, hogy a felszámolással szemben valós alternatívát mutasson fel a válságban meggyengült vállalkozások számára, és egyúttal a hitelezők érdekeit is védje....
jún. 12
13:45
Mi áll a forint erősödése mögött? (Infostart)
Az elmúlt napokban folyamatosan erősödött a forint, az elemzők szerint elsősorban a régiós kockázatok javulásának és az általános piaci optimizmusnak köszönhetően. Az ING vezető makroelemzője szerint pozitív lehet, ha a 275-ös szintet átviszi a forint, ha viszont mégis romlik a piaci hangulat, akkor a 295-ös szintig is gyengülhet a magyar valuta árfolyama.
jún. 12
13:48
Itt vannak a gyorshajtók - nézze meg! (Privátbankár)
Közzétette a rendőrség a honlapján annak a három lefotózott autónak a fényképét, amelyek sofőrjei a legnagyobb mértékben lépték át a sebességhatárt májusban
jún. 12
13:48
Miért vállalta valaki még 1989-ben is a besúgó szerepét? (Infostart)
Szellemi restség vezethetett oda, hogy az ellenzéki pártok egyes képviselői még 1989 júniusában is vállalták az állambiztonsági szolgálatot - mondta az InfoRádiónak Ungváry Krisztián történész. A szakember szerint az a legmeglepőbb az `56-os Intézet listájában, hogy az államnak nem volt kapcsolata az ellenzéki pártokkal a vezetés szintjén.
jún. 12
13:51
Sólyom: nem szabad hozzányúlni a családtámogatási rendszerhez (Gondola)
Nem szabad hozzányúlni a családtámogatási rendszerhez, tekintettel Magyarország demográfiai helyzetére és arra az értékre, amelyet a család hordoz - jelentette ki Sólyom László pénteken Nápolyban....
jún. 12
13:51
Herényi: Az MDF nem szabadelvűbb, mint Antall (HírTV)
Alaptalan vádnak tartja Herényi Károly, hogy az MDF a liberalizmus felé nyitna. A demokrata fórum volt frakcióvezetője szerint a párt csupán annyira képviseli ezt az értékrendet, mint amennyire Antall József néhai miniszterelnök vallotta magát nemzeti szabadelvűnek.
jún. 12
13:51
Elképesztő! 6,1 milliárd forintos mezőgazdasági kár (Alternatív Energia)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatósági Hivatal összesítése szerint 6 milliárd 124 millió forint kárt okozott a múlt vasárnapi vihar a térség 57 településén - közölte Magyar Miklós, a szervezet földművelésügyi igazgatója pénteken az MTI-vel.
jún. 12
13:53
6,1 milliárd forintos mezőgazdasági kárt okozott a vihar (Gondola)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatósági Hivatal összesítése szerint 6 milliárd 124 millió forint kárt okozott a múlt vasárnapi vihar a térség 57 településén - közölte a...
jún. 12
13:53
Adócsökkentést szorgalmaz az Amerikai Kereskedelmi Kamara (HírTV)
Hét helyet csúszott vissza Magyarország egy svájci versenyképességkutató cég felmérésének rangsorában. Hazánk ma a 45. helyen áll. Erre a dokumentumra hivatkozik az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), amely kevésnek tartja a jövő évi adóváltozásokat az ország versenyhátrányának csökkentéséhez.
jún. 12
13:53
Időközi polgármester-választás lesz (Alternatív Energia)
Polgármestert választanak a baranyai Nagypeterden vasárnap a korábbi községvezető lemondása miatt - közölte Faragó Ágnes körjegyző az MTI-vel pénteken.
jún. 12
13:55
Az Egyesült Államok felülvizsgálja afganisztáni taktikáját (Gondola)
Az Egyesült Államok felülvizsgálja afganisztáni taktikáját, tekintettel a polgári áldozatok magas száma miatt az utóbbi hónapokban kialakult ellenérzésekre - jelentette be az Afganisztánban...
jún. 12
13:55
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Áprilisban a várt 19,8% helyett 21,6%-kal csökkent az EU-s ipari termelés (előző: -19,3%). A raktárkészletek csökkenése arra utalt, hogy gyenge értéket tesznek közzé. Durva csökkenés mutatkozik, azonban lehetséges, hogy elérték a mélypontot. Az EUR/USD reggel óta folyamatosan gyengül, és 1,4006-on, napi minimumának közelében jegyzik. 16.00-kor hozzák nyilvánosságra a júniusi amerikai Michigan-…
jún. 12
13:57
A pénz- és tőkepiacok orákulumai vagy a szemfényvesztés magasiskolája? (Portfolio)
Brezina Szabolcsnak (a Takarékbank Pénz és Tőkepiaci Üzletágának igazgatója) elege lett a mostanában igen gyakran és nagyokat változó elemzői célárfolyamokból és ajánlásokból, így billentyűzetet...
jún. 12
13:57
Nyilvánosak a májusi rekordgyorshajtások felvételei (Gondola)
Közzétette pénteken a rendőrség annak a három, gyorshajtás miatt lefotózott autónak a fényképét, amelyek sofőrjei a legnagyobb mértékben lépték át a sebességhatárt májusban. Mindhárom esetben...
jún. 12
13:59
Raliba kezdett a szójabab (Portfolio)
Miközben a legtöbb befektető a részvénypiacokon tapasztalt rettenet emelkedésen van teljesen elhűlve, érdemes lehet egy pillantást vetni a szójabab piacára is. Bár az árfolyam a tavaly év végi...
jún. 12
14:03
Ruhákra még mindig költünk (Infostart)
Alig esett vissza a ruházati cikkek forgalma. A KSH által közölt kiskereskedelmi mutatószámokból látszik, hogy míg élelmiszerre és háztartási cikkekre kevesebbet költöttünk az utóbbi hónapokban, addig a ruházkodásra költött összeg feleannyit csökkent.
jún. 12
14:06
Csendes éj: leszigetelik a házakat Ferihegyen (Privátbankár)
Nagyszabású zajszigetelési program Pestszentlőrincen - ezúttal 500 XVIII. kerületi ingatlan kap zajvédelmet 100 millió forint értékben
jún. 12
14:06
Trükköznek a munkanélküliek (Infostart)
Szokatlan trükkökkel próbálják felkelteni a potenciális munkaadók figyelmét az amerikai álláskeresők. A fogyatkozó munkahelyekért folytatott egyre keményebb küzdelemben a legfontosabb tényező, hogy a jelöltre emlékezzenek - így például van, aki cipőt mellékelt az önéletrajzához - számolt be egy munkaügyi portál.
jún. 12
14:06
A reklámok beleavatkoznak a filmművészetbe (Kreatív Online)
Tizenegy filmszakmai szervezet fordult az ORTT-hez, mert szerintük a tévétársaságok beleavatkoznak a filmek képi struktúrájába és dramaturgiájába. A testület tárgyalásokat kezdeményez.
jún. 12
14:09
Feloldották az útzárat a Paksnál (Gondola)
Feloldották az útzárat a hatos úton, Paksnál, ahol péntek reggel baleset történt, de továbbra is nagy a torlódás - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az útzárat feloldották, de a rendőrök a helyszínen...
jún. 12
14:09
Kétszer is elküldték a kórházból, aztán sztrádán szült (Blikk)
Kétszer is hazaküldtek a kórházból egy kismamát Nagy-Britanniában, mondván, még nem jött el szülése ideje, aztán az autópályán hozta világra gyermekét. A nő - párjával - először reggel hétre autózott a kórházba, de hamar biztosították őket, hogy korán jöttek.
jún. 12
14:09
Fedőneve: Kakukk - Besúgó az SZDSZ vezetésében is (HírTV)
Egy neves ügyvéd, a parlament volt alelnöke és újságírók is jelentettek az állambiztonsági szolgálatnak Nagy Imre újratemetésén. A besúgók listáját csütörtökön hozta nyilvánosságra az 56-os Intézet.
jún. 12
14:09
Draskovics tárgyalna a főbírójelölt javaslatairól (Alternatív Energia)
Egyeztetést kezdeményezett Draskovics Tibor a parlamenti pártokkal a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrásnak a bírói szervezet megújítására vonatkozó javaslatairól - erősítette meg az MTI információját péntek délután az igazságügyi tárca szóvivője.
jún. 12
14:11
Aláírták a 2010-es pécsi EKF-programok támogatását (Gondola)
Ünnepélyes keretek között pénteken aláírták az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 2010-es eseményeiről, valamint az ezek mintegy 1,85 milliárd forintos támogatásáról szóló dokumentumot; az...
jún. 12
14:11
A száztagú nyomozócsoport: még nincs eredmény a romák sérelmére elkövetett nyomozásban (Alternatív Energia)
Eddig 120 állampolgári bejelentés érkezett a rendőrséghez a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében, a rendőrség mintegy száz bejelentést már ellenőrzött, de egyelőre nem jutott olyan információhoz, amely a közvélemény bevonásával közelebb vinne az elkövetők személyéhez - közölte a nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken az MTI-vel.
jún. 12
14:13
Egyeztetést hívott össze Draskovics a főbírójelölt javaslatairól (Gondola)
Egyeztetést kezdeményezett Draskovics Tibor a parlamenti pártokkal a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrásnak a bírói szervezet megújítására vonatkozó javaslatairól - erősítette...
jún. 12
14:15
A japán pénzügyminiszter szavára erősödik a forint (ProfitLine)
Már második napja emelkedtek az amerikai államkötvények ára és a dollár, miután a japán pénzügyminiszter, Kaoru Yosano közölte, hogy országa bízik az amerikai kötvényekben, és megrendíthetetlennek tartja az amerikai valuta globális státuszát. (ProfitLine.hu)
jún. 12
14:15
3.5 milliárd forintot vittek be az OTP-be (Portfolio)
Lezárult az OTP 2010/VII 001 fix, 9.5%-os kamatozású kötvény sorozatának jegyzése, a befektetők összesen közel 3.5 milliárd forint névértékben jegyeztek kötvényt. A 2009. június 8. és 2009. június...

Keresés