Az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone a héten összeült a Kanadai Nagydíj egy lehetséges szervezőjével, ami megerősíti azokat a feltételezéseket, melyek szerint már a következő évben visszatérhet a montreali futam a Forma-1-be.
Az európai vállalatoknak 3,900 milliárd dollárnyi adósságuk visszafizetése válik esedékessé 2012 végéig, ami harmadával múlja felül az amerikai vállalatok esetében várható összeget, derül ki a...
Indulhat a július 4-én rajtoló francia országúti kerékpáros körversenyen a hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrongot is foglalkoztató kazah Asztana, miután csütörtökön befizette a nemzetközi szövetség (UCI) által kért hatmillió eurós garanciát a szezon hátralévő részére.
Ingyenes előfizetést kínálhatnak a lapkiadók a 18 és 24 év közötti francia fiataloknak, akik így egy éven keresztül heti egy példányt kapnak az általuk választott napilapból. Az intézkedés, melyet szerdán jelentett be a francia kultuszminiszter, a szeptemberi iskolakezdéskor lép életbe és három évig tart.
Csapattársával, Heikki Kovalainennel ellentétben, Lewis Hamilton autójában nem lesz hibrid rendszer a hétvégi Brit Nagydíj pénteki szabadedzésein, hogy a McLaren tiszta képet kaphasson arról, milyen előnyökkel jár az eszköz használata Silverstone-ban.
Mostantól akár a makik közé is be lehet sétálni a fővárosi állatkertben. A gyűrűsfarkú makik kifutóját ugyanis úgy alakították át, hogy az a látogatók számára is bejárható legyen.
A tavalyi rekordot is megdöntve idén már 40 balatoni strand csatlakozott a szombaton induló tömegsportrendezvény-sorozathoz, a "Mozdulj Balaton!"-hoz, amely kiterjedt a Velencei- és a Tisza-tóra is - számolt be Bartsch János ötletgazda és főszervező csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,79 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 15.369,96 ponton zárt csütörtökön, 16,8 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
A nap folyamán úgy tűnt, hogy folytatódni fog csütörtökön is a négy napja tartó esés a nyugat-európai részvénypiacokon, azonban a délután megjelenő vártnál jobb amerikai makroadatoknak köszönhetően fordulni tudtak a piacok, és végül emelkedéssel zártak. A nap fő nyertesei a bankok lettek, 3,6-8,7 százalék közötti drágulással. (ProfitLine.hu)
Háborús veteránok csaptak össze a kivezényelt rendőrökkel Boszniában. A több mint 2000 veterán a bosnyák kormány megszorító intézkedései ellen tüntetett Szarajevó belvárosában. Néhányan közülük kővel dobták be a kormányépület ablakát, mire válaszul a rendőrök megpróbálták kiemelni az elkövetőket.
Az MSZP nem vív csatát a második helyért a Jobbikkal, mivel az MSZP demokratikus párt és a parlamenti demokráciában hisz. Eddig úgy gondoltuk, a Fidesznek is ez az álláspontja - nyilatkozta Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Többszáz gazdálkodó tartott demonstrációt csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozója közben. Az EU miniszteri tanácsának épülete előtt tiltakoztak a tej alacsony felvásárlási ára miatt. A gazdák többsége Franciaországból, Németországból, Luxemburgból és Hollandiából érkezett, többnyire traktorral.
Az irániak megérdemlik, hogy megismerjék a választás valódi eredményét - mondta Az Este műsorának adott interjújában a Nobel Békedíjas Martti Ahtisaari
Nem találtak robbanószerkezetet a Mammut I. bevásárlóközpontban; az épületet előzőleg bombariadó miatt ürítették ki - közölte a BRFK sajtóügyeletese csütörtökön este.
Egy új látásteszt bevezetésével újabb lehetőséget kaphatnak azok, akiket korábban színtévesztés miatt nem vettek fel pilótatanoncnak. A módszerrel ugyanis az is megállapítható, milyen mértékű a rendellenesség.
Beleesett egy kútba és megfulladt egy férfi a Zala megyei Pákán - értesült a HavariaPress. Csütörtökön hajnalban értesítette a rendőrséget felesége, hogy idős férje eltűnt otthonából.
A rendőrség gyanúja szerint 55 éves fia ölte meg azt a 85 éves asszonyt, akinek holttestére csütörtökön találtak rá a XI. kerületben, a Vahot utca egyik társasházának első emeleti lakásában.
A józsefvárosi Corvin sétány létrejötte az egyik legnagyobb városrehabilitációs projekt jelenleg Budapesten. A népességcserével is járó városarculati változáshoz hasonlót csak a most megkezdődött ferencvárosi dzsum buj felszámolásánál tapasztalhatunk.
Az amerikai kongresszust aggasztja az Obama-kormány tervezett átfogó pénzügyi szabályozási reformja, abból is főleg az, hogy a Fed jogkörét túlságosan megerősítenék, a központi bank így eszközzé válna a politikai hatalom kezében - ez derült ki csütörtökön a Barack Obama elnök előző nap ismertetett elképzeléseit követő, első reakciókból - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A többi EU-ország a sikeres, Magyarország a sikertelen utat járja a gazdaságpolitikában - mondta csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki részt vett az európai néppárti vezetők "előcsúcsán" az EU-csúcstalálkozó előtt - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Súlyosabbnak bizonyult az autóbalesetet szenvedett Lengyel Zoltán sérülése, mint amilyenek elsőre látszott. A független országgyűlési képviselő csütörtökön nyilatkozott a történtekről a Fejér Megyei Hírlapnak.
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint saját részvényeire 2009. júniusi határidőre nyitott 210 darab (2.100.000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2009. június 18-án 57,-Ft-os részvényenkénti átlagáron továbbgörgette 2009. szeptemberi határidőre. A tranzakciókra tőzsdei ügyletben, az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató…
Az országnak jelenleg nem kell csődhelyzettel számolnia, de egy tartós nehéz időszak következik, és az évtizedek alatt kialakult helyzetet az állam újjáépítésével lehetne kezelni - jelentette ki Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön, Szegeden - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az azonos neműek közti szexuális kapcsolat előfordul az állatvilágban csaknem valamennyi fajnál a férgektől a békákon át a madarakig - állapította meg egy, a témában megjelent kutatásokat áttekintő amerikai tanulmány. Nathan Baileynek, a Kalifornia Egyetem kutatójának elemzését a Trends in Ecology and Evolution című szakfolyóirat keddi száma közölte.
A Red Bull Racing egy átfogó javítócsomaggal készül a hétvégi Brit Nagydíjra, melytől komoly előrelépést remél, és bízik abban, hogy az új fejlesztések közelebb repíthetik nagy riválisához, a Brawn GP-hez.
Magyarország támogatja, hogy az unió hozzon létre egy erős európai pénzügyi felügyeleti rendszert - közölte a miniszterelnök. Bajnai Gordon a tagállamok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója előtt azt mondta: ennek hiánya is hozzájárult a pénzügyi-gazdasági válság terjedéséhez.
A Royal Bank of Scotland (RBS) egykori vezetője csütörtökön beleegyezett, hogy csökkentsék nyugdíját. Fred Goodwin korábban visszautasította ezt a kérést. A férfit egyébként a tipikus kapzsi bankárok példájának tartják, akik miatt kialakult a mostani gazdasági válság is. Goodwin ezentúl évente 342.500 fontos (mintegy 110 millió forint) nyugdíjra számíthat. Korábban csaknem évi 700 ezret (230…
Fegyvernek látszó tárggyal raboltak ki este egy élelmiszerüzletet Tolnán. Két sovány testalkatú, fiatal férfi kényszerítette az üzlet eladóját, hogy adja át a bevételt.
A rendszeres publikációiról ismert befektető, Prieur du Plessis szerint nagyon úgy tűnik, hogy a részvénypiacokon tapasztalt tavaszi rali kifulladóban van. Több jel is a korrekció lehetőségére mutat...
A német külügyminiszter óvta az ukrán kormányt újabb gázszállítási vitától Oroszországgal, mert - mint Frank Walter Steinmeier fogalmazott -, Európa érdekei a Kijev és Moszkva közti viszálykodás felett állnak. A német külügyminiszter az Európai Unió megbízásából látogatott Kijevbe, hogy a helyszínen tájékozódjék az országon eluralkodott gazdasági válság méreteiről.
Csütörtökön megérkezett Magyarországra Lothar Matthäus, aki várhatóan a Soproni Ligában szereplő FC Fehérvár labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz. Erről a székesfehérvári klub hivatalos honlapja számolt be.
A Szabadság híd nemrég befejezett felújításakor olyan fényezési módot alkalmaztak, amilyet a Ferrari sportautóinál szoktak – árulta el Sal László, a Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Kedd délelőtt újraindult a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa, amely május 18-án indult el a Duna alá a Szent Gellért térről, és június 9-én akadt el a Fővám tér felé tartva a táv kétharmadánál.